Emlékek

Az öregasszony már percek óta matatott a művirágok között. A fiatalabb türelmetlenül állt mellette, és vigyázva is, el ne botoljon, vagy meg ne szédüljön. Biztosan ilyet szeretne, mama? - kérdezte, miközben iszonyodva meredt a harsány színekben pompázó csokrokra. Ilyet! - válaszolt dacosan az öregasszony. A fiatalabb lemondóan vonta meg a vállát és fizetett. Aztán, míg az öregasszony a dísztárgyakat nézegette, gyorsan élő virágot vett. Vigyázva kisérte ki az öreget, ültette az autóba. Jól ül mamám? - kérdezte. Jól, csattant a válasz. Mit pátyolgatod mindig? - kérdezte a férfi, miközben kikanyarodott a parkolóból. Mióta csak ismer, folyamatosan szivatott. Tudom, de hát olyan gyámoltalan, mondta a fiatal.

Megálltak az urnafalnál. Az öreg gondosan elhelyezte a művirágokat, zsebkendőjével törölgette a kissé poros betűket. Ide nem fér több! - vakkantott, amikor a fiatal is el akarta helyezni a virágait. Anyám, ezt mégse kellene, szólt rá a férfi. Az öregasszony dacosan szorította össze a száját. A fiatal észrevétlenül meglökte a férfit. Hagyd, kérte hangtalanul, és a virágokat a híres író néhány lépésre lévő sírjára helyezte. A férfi magához ölelte a nőt, vállát kicsit megszorítva, mintegy vigasztalásul.

Álltak.

A fiatal az öreget nézte. Miért gyűlöli őt ennyire, hiszen mindig segítette? Mikor leesett a lábáról, befogadta, ápolja és gondozza. Mit tehetne még, hogy elfogadja? Miért képtelen a szeretetre? Miért nem volt soha anyja a gyerekeinek és nagymamája az unokáinak? Aztán a halottra gondolt. A részeg gajdolásra, a kötözködésre, a hajnali ágyból-kiugrásokra, mert "gyertek fiam, megöl", a kórházi kötözőhelyiségre, ahol az öregasszony megesküdött, hogy senki se bántotta, csak beverte a fejét... Az alkohol miatt elcseszett családi eseményekre, a rémült gyerekekre, akik nem értették az egészet. A kifizetetlen számlákra, amiket a gyerekek nyaralására félretett pénzből kellett kiegyenlíteni, mert "anyádék mégse kerülhetnek az utcára"... A kellemetlen beszélgetésre az egyedülálló szomszédasszonnyal, "apósod zaklat engem, éjjel felcsönget és be akar jönni, beszéljetek vele, és nem vagyok olyan..."

A férfi is az öregasszonyt nézte. Sose volt anyám, gondolta. Nem védett, nem ápolt, nem emlékszem rá, hogy valaha is megölelt, megcsókolt volna. Anyám, jöjjön el az esküvőmre. Nem megyünk, apád vendégeket hívott. Jaj, anya, meghalt a kislányunk, holnap temetjük. Nem érek rá, más dolgom van. Aztán a halottra gondolt. Az éhségre, a fűtetlen lakásra, a be nem fizetett menzára. Mi ez a négyes? Megmondtam, csak ötöst hozhatsz! A nadrágszíj csattogására és a fájdalomra. A kirepedt bőrre a hátán. A tanár szavaira: ellógtad a testnevelés órát, ezért intő, amiért újabb verés, el kellene szökni, de hova? Mi akarsz lenni fiam? Mérnök, Apa... Meg egy lófaszt! Lakatos leszel. Nem etetlek még 10 évig. Kaptál fizetést? Adjál csak egy kis pénzt, majd megadom. Apa nincs kabátom, add vissza a pénzt. Kaptál már eleget, 18 éves vagy, keress magadra. De hát Te vetted el! Ne pofázz! Apa bevonulok. Az jó lesz, nem rontod itt a levegőt. Mit keresel itt? Leszereltem, apa. Ide nem jöhetsz. Elvinném a ruháimat. Nincs itt semmi ruhád. Anya, mi van? Apád eladta, kellett a pénz. Majd megoldod. Menj albérletbe. Nősülök, apa. Mi közöm hozzá? Igazad van, semmi.

Az öregasszony rájuk se birt nézni. Egymás kezét fogják, mint az óvodások, gondolta dühösen. Minden ezek miatt van. Elhozták az otthonából. Nem akart arra gondolni, ahogy feküdt a földön saját piszkában, a rémült fiára, aki az ajtót betörve térdelt mellé, a menyére, aki gyengéden mosta a fenekét, mindjárt jön a mentő, biztatta, ő meg becsukta a szemét, ne is lássa. Nem akart a kényelmes szobára gondolni, ahol meleg van és tisztaság. Kajánul vigyorgott, mert az jutott eszébe, hogy ma megint sikerült egy pisis bugyit a tiszták közé csempészni, a fiatal percekig kereste, mire rátalált a fertelmes szag forrására. Nem akart velük lenni. Haza akart menni, a házába, az emlékei közé. Nem akart arra gondolni, hogy az asztaltól sem bir felállni egyedül. Hogy képtelen lenne az ágyat megvetni, vagy egy teát főzni. Aztán ő is a halottra gondolt. Tüzes éjszakákra, csendes estékre, amikor a férje mellette horkolt, miközben ő tévét nézett. Az izmos karjára, széles vállára. Ahogy füttyentett a kutyának, és ahogy lapátolta a havat, vagy ahogy a szél lobogtatta a haját...

Menjünk, mondta a fiának és a menyének. Visszanézett. "Nemsoká gyüvök mán én is!" - szólt vissza...

A fiatalok értetlenül néztek össze. Anyám nem normális, mondta a férfi...