Elvira

Elvira soha sem a megfontolt viselkedéséről volt híres. Már öt éves korában cserfes kislány volt, sokszor elszökött és távoli utcákon kóborolt, vagy a faluszéli csalitosban épített magának kuckót, miközben a fél falu kereste kétségbe esetten. Szeleburdi természete megrémítette komoly és felelősségteljes szüleit, ezért hol ajándékokkal és dicséretekkel, hol szigorral és büntetésekkel próbálták a helyes úton tartani. Amikor iskolába került, egy kis nyugalom költözött a családi otthonba, mivel Elvira reggeltől késő délutánig felügyelet alatt volt. Azonban ez csak néhány évig tartott, Elvira 12 éves kora körül elkezdett érdeklődni a fiúk iránt, sokszor elcsatangolt velük, a szülei által lemondások árán megvett drága játékait, walkmanjét, karóráját nekik ajándékozta, hogy barátságukat biztosítsa. Ezek, és Elvira hasonló tettei viszont kétségeket ébresztettek a szülőkben, ezért nem beszéltek a neki arról, hogy számára takarékbetétkönyvet nyitottak, melybe időről időre pénzt helyeztek el, sokszor saját igényeik háttérbe szorításával.

Elvira kisebb-nagyobb kisiklásokkal, közepes eredménnyel végezte el az általános iskolát, majd gyors- és gépírást tanult, mert minél hamarabb pénzt szeretett volna keresni, és vonzotta az un. "irodai munka". Még alig volt 17 éves, amikor a városba költözött és elhelyezkedett egy gyárban, ahol a főmérnök mellett lett amolyan titkárnő féle. Az idős, kissé morózus férfi mellett nem volt sok munka, de a főnök aprólékos, minden kis hibára kiterjedő figyelme és szigorúsága szorongással töltötte el a lányt. Ezért, ha csak tehette, meglógott az irodából és az épület háta mögötti kis kert padján üldögélve próbált megnyugodni, imádkozva, hogy mielőbb véget érjen a munkaidő és mehessen a dolgára. Már egy éve dolgozott ott, amikor egy különösen zűrös napon, a kis padon üldögélve egy fiúra figyelt fel, aki az egyik műhely ablakán át őt bámulta. Kétségbe esett állapotában megmelengette a szívét a srác vágyódó tekintete, visszamosolygott.

Délután a fiú a kapu előtt várta, és ezután szinte elválaszthatatlanok lettek. Elvirának tetszett a magas csendes srác, jó volt vele lógni, fürödve a csodálatban és figyelemben, amiben részesült. Az ő érzelmei ugyan meg sem közelítették a fiú lángoló szerelmét, de örömmel mondott igent, amikor az megkérte a kezét, és eljegyezte az akkor divatos vastag aranygyűrűvel. Születésnapjára gyöngyös fülbevalót, karácsonyra arany karkötőt kapott vőlegényétől.

Szülei megnyugodva vették tudomásul a szépen kiteljesedő kapcsolatot, a felelősségteljes fiú tetszett nekik, hát boldogan készülődtek az esküvőre, nem sajnálták a pénzt sem. A takarékbetétkönyv ekkorra már jelentős összeget tartalmazott, a fiúnak is volt pénze, így hát nem volt nehéz az akkoriban rohamtempóban épülő panel lakások közül egyet megvásárolni. Elvira a föld felett lebegett a boldogságtól, amikor először lépett be a három szobás, erkélyes lakásba. Mindenki igyekezett az ő boldogságukat elősegíteni. Menyasszonyi ruháját a város legjobb varrónője készítette, a szülők finanszírozták a lakodalmat, nagyszülei kifizették az egyik szoba bútorait, a fiú nagyszülei a másik szobáét. Munkahelyüktől nászutas SZOT beutalót kaptak a Lillafüredi Palota Szállóba, szóval minden gyönyörűen alakult.

Házasságuk első évében a szórakozásnak éltek, Elvira szerette a társaságot, férje meg Elvirát, bármit megtett volna, hogy boldog legyen, és nem tartotta áldozatnak, hogy kisérje, ahova csak menni akart.

Egy év után Elvira teherbe esett. Először kissé meghökkent, nem igazán akart még gyereket, hiszen csak 22 éves volt, de szülei szerint éppen jó az időzítés, hiszen "már" 22 éves... Végül megbékélt a helyzettel, már csak azért is, mert a negyedik hónapban némi vérzés lépett fel és a vizsgálatok vérszegénységet is kimutattak, így táppénzre vették. Ezzel megszabadult a kedélytelen főnökétől és fellélegzett. Szerette ezt az időszakot, délelőttönként rendbe szedte a lakást, lement a közeli ÁBC-be, sétált a lakótelep rendezett utcáin, ismeretségeket kötött, délután vacsorát főzött, és amikor a férje hazaért, beszélgettek, vagy vásárolni mentek, a gyerek fogadására készültek. A szülés időben és rendben lezajlott, a kislány szép volt és egészséges, boldogan vitték haza és Elvira szeretett vele foglalkozni, öltöztette, gondozta, esze ágában sem volt visszatérni a munkahelyére, a gyes nagyon is kedvére való volt. Egy emelettel lejjebb még egy kismama lakott, összejártak kávézni, a gyerekek együtt játszottak, nyáron a városi strandra vitték a gyerekeket és Elvira nem bánta, hogy alig két év után újra teherbe esett. A kisfiú sem a terhesség alatt, sem a szüléskor nem okozott gondot, Elvira és barátnői továbbra is élték a gyesen lévő kismamák nyugodt és vidám életét.

Elvira így közel hat évig volt távol a munkahelyétől, és már előre a hideg rázta, ha a főnökére gondolt. Örömmel vette tudomásul, amikor kiderült, hogy a főmérnök meg van elégedve jelenlegi munkatársnőjével, így másik munkakört ajánlottak fel számára. Elvirának mindegy volt, hiszen úgy tervezte, szül még egy gyereket, akkor megint otthon maradhat három évig. Férje támogatta az ötletet, mindig nagy családot szeretett volna. A munkahelyről együtt mentek a gyerekekért óvodába, iskolába, ők voltak a lakótelep mintacsaládja.

Az új munkakör nem nyűgözte le Elvirát. Az előzőhöz képest itt elég sok teendője volt, öt ember levelezését kellett intéznie, nem volt idő kávézgatni és a kis parkban üldögélni. Sokszor kapkodni kellett, hogy elkészüljön, hibázott, amit a munkatársak szóvá is tettek. Főleg egyik művezető szarkasztikus modora borította ki, aki cinikusan és bántóan adta tudtára többször is a nemtetszését. Elvira dühös volt, és úgy érezte, nem hagyhatja annyiban. Majd ő megmutatja, gondolta és elhatározta, magába bolondítja a férfit, azt akarta, csússzon-másszon utána. Egy alkalommal, valami céges bulin sikerült is egy kis flörtbe belevinni, de aztán a férfi megint visszatért a szenvtelen viselkedéshez, és Elvira arra döbbent rá, hogy nem a férfi szeretett őbelé, hanem fordítva. Lelkiismeret furdalása volt a férjével szemben, de képtelen volt már leállni. Egyre jobban vonzódott a férfihoz, aki csak nevetett rajta, ő meg futott utána. A pletyka pedig terjedt, kikerült az irodaépület falai közül és végül a férje fülébe jutott.

A férfi nem akarta feladni a családját, de nevetséges sem akart lenni, így választás elé állította Elvirát. Vagy másik munkahelyet keres, vagy elválnak. Elvira ezért úgy döntött, teljesíti férje kívánságát. Néhány hét elteltével talált is munkát egy lift-karbantartó cégnél, ahol diszpécserként alkalmazták. Elvira lelkes volt, a munka könnyű, főleg az éjszakai ügyeletek, ahol gyakorlatilag az összetolt székeken, és a földre fektetett gumimatracokon aludtak a munkatársak. Olyan volt, mint egy tinibuli, röhögésekkel, váratlan hívásokkal, amit Elvira rögzített, a szerelők elmentek és elhárították a hibát, egy óra múlva újra megérkeztek, aztán aludtak tovább.

Elvira rettentően élvezte ezt a munkát, ahol ő volt az egyetlen nő, de erről nem tett említést a férjének. A pasik évődtek vele, ő meg vette a lapot. Egy év telt el így, amikor új biztonsági őr érkezett a telephelyre. Elvirának már az első napon megtetszett. A férfi magas volt és jóképű, lehengerlő dumával. Aztán egy éjszaka, amikor a szerelők kimentek egy címre és Elvira egyedül maradt, a férfi bement hozzá és csókolgatni kezdte. Elvira nem tudott ellenállni, és a csókcsaták egyre forróbbak lettek, egyre jobban kívánta a férfit, aki folyton azt mantrázta, hogy nem birja már nélküle, és egy éjjel megtörtént. Alighogy a fiúk elmentek, a férfi megjelent, Elvirát a gumimatracra fektette és vadul szeretkezett vele. Elvira teljesen a férfi hatása alá került, a 12 évi házasság alatt kissé ellaposodott szerelmi életük után úgy érezte, eddig nem is élt igazán. A viszony egyre forróbb lett, és Elvira hazudozni kezdett otthon túlórákról és munkaerő-hiányról, és amíg férje a gyerekeket gondozta otthon, ő a férfi házába ment és ott szerelmeskedtek. Már hónapok óta tartott a kapcsolat, Elvira úgy érezte, nem tud a férfi nélkül élni, ezért mindent bevallott a férjének, válni akart. A férje megrogyott a bejelentés hallatán, és mire magához tért, Elvira már el is költözött, magával vitte a gyerekeket is. A válás gyorsan lezajlott, a férj nem támasztott akadályt, csak a gyerekek gyakori láthatásához ragaszkodott, amit Elvira nem is akart megtagadni tőle.

Csak a költözés után derült ki, hogy a férfi két tinédzser korú gyerekének, akik ugyan az anyjukkal élnek, szabad bejárásuk van az apjukhoz, kulccsal rendelkeznek.

Szerelme azt szerette volna, ha Elvira otthagyja a munkáját, és a család ellátásának szenteli magát. Elvira örömmel vállalta ezt, próbált a fiúkhoz közeledni, de azok semmibe vették, a gyerekeit "kis csicskáknak" nevezték, ha megérkeztek, kilökdösték őket a gyerekszobából. Hogy a helyzetet valahogy megoldja, Elvira az összes pénzét, ami a lakásuk eladásából származott, a szeretője házának tetőtér-beépítésére fordította, ott alakítva ki két szobát, hogy a gyerekeit eltávolítsa az agresszív fiúk közeléből, de ez sem segített. A fiúk rövid időn belül megkívánták a tetőtéri szobákat, és addig duruzsoltak az apjuknak, amíg az melléjük nem állt, és Elvira két gyerekét leköltöztetve a földszinti gyerekszobába, elfoglalták azokat. Ez rosszul esett, de úgy gondolta, a fiúk egy-két év múlva már túl idősek lesznek ahhoz, hogy állandóan az apjuknál lógjanak, csak ki kell várni, és akkor majd boldogok lesznek, úgy élhetnek végre, mint egy igazi család. Eszébe sem jutott, hogy gyerekei "igazi családját" éppen ő dúlta fel. A két fiú viszont semmi jelét nem mutatta, hogy el akarna távolodni, sőt egyre inkább odaszoktak, egyre durvább módon viszonyultak hozzá és a gyerekekhez, bementek a fürdőszobába, amikor a kádban ült, megjegyzéseket tettek az alakjára, ő meg hiába panaszkodott a férfinak, az csak nevetett. Hát férfiak, mondta, mit gondoltál, nem veszik észre, milyen vadító nő vagy? Az igazi gond akkor kezdődött, amikor Elvira gyerekei már nem birták tovább a nagyok viselkedését és egy újabb csetepaté után az apjukhoz költöztek. Elvira először tiltakozott, de szeretője azt mondta, végül is miért ne? Legalább több idejük lesz egymásra. Kicsit nyugodtabb időszak következett, főleg azokon a napokon volt boldog, amikor párja két fia nem volt a házban. Ám ez nem túl gyakran fordult elő.

Egymást követték a fiúk szemét húzásai, szemrebbenés nélkül hazudtak, a férfi meg inkább a gyerekeinek hitt. A viszonyuk megromlott, a férfi azzal vádolta, hogy el akarja idegeníteni a gyerekeitől, már nem voltak szenvedélyes szeretkezések, a férfi a gyerekeivel szervezett közös programokat, Elvira gyakorlatilag a házvezetőnő szintjére süllyedt. Amikor egy heves veszekedés során ezt a férfi fejéhez vágta és kis szemeteknek nevezte a gyerekeit, az megverte és szó szerint kidobta a házból.

Fogalma sem volt, hova mehetne. Annyi pénze sem volt, hogy a szüleihez utazzon. A volt férjéhez ment. A férfi megszánta a síró nőt, nem küldte el, vigasztalta, ellátta a sebeit. A gyerekek örömmel fogadták anyjukat. Maradhatsz, ameddig akarsz, mondta a férfi. Ügyvédet fogadtak, hogy Elvira pénzét visszaszerezzék, de nem jártak sikerrel. A volt szerető tagadta, hogy Elvira bármilyen átalakítást is eszközölt volna a házon, a bíróságon bemutatták az eredeti tervrajzot, ahol a tetőtér beépítve szerepelt, és a használatba vételi engedélyt, ami szintén tartalmazta a szobákat, Elvira kérését elutasították. Fogalma sem volt mit tegyen, összeroppant az árulás miatt. Csak lézengett a lakásban, majd férje unszolására munkát kezdett keresni. Ekkor azonban már sehol sem kapkodtak az érettségivel nem rendelkező gépírókért, így egy kis vegyipari vállalkozásnál helyezkedett el minimál-bérért, ahol wc illatosítókat, meg húsvéti kölniket gyártottak. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy valahogy új életet kezdjen. Az együttlakás megint közelebb hozta egymáshoz őket, a férje megbocsátotta a kilengést és újra összeházasodtak. Elvira hálás volt a sorsnak, hogy visszavezette a férjéhez és a gyerekeihez. Lelkesen végezte anyai feladatait, csak egy gond volt, a kis, alig 40 m2-es lakásban egyre kevésbé fértek el, a gyerekek kinőtték az emeletes ágyat, külön szobára vágytak. Ezért hitelt vettek fel és nagyobb lakásba költöztek.

Három év telt el békében, amikor Elvira számára váratlan lehetőség adódott. Egy raktározó cég telephelyére kerestek portást. A tulajdonos ismerte Elvirát, fel is vette. A munkarend kicsit kaotikus volt ugyan, hol nappal, hol éjjel kellett dolgozni, közbe iktatott szabadnapokkal. De a gyerekek már nagyok voltak, ez nem jelentett gondot, férje szépen ellátta és felügyelte őket, neki meg nem kellett nyolc órán át a töltőgép mellett állni. Nappal nem volt gond, emberek jöttek-mentek, az éjszakai műszak alatt azonban nagyon unatkozott. Itt szigorúan vették a szolgálati napló vezetését, óránként rögzíteni kellett az eseményeket, és nem lehetett csalni, a gép automatikusan rögzítette a bejegyzések időpontját, és amikor egyszer elaludt, a tulajdonos figyelmeztette, hogy nem ezért fizeti, kilátásba helyezve, hogy megválik tőle, ha nem veszi komolyan a feladatait.

Elvira nem mert már szunyókálni, ezért, hogy elfoglalja magát, a neten kezdett bogarászni. Először csak a közösségi oldalakra regisztrált, aztán rábukkant egy társkereső oldalra. A kisördög nem hagyta nyugodni, egész éjszakákon át ott keresgélt, ismerkedett, elejében csak játéknak tekintette, de aztán egy férfi felkeltette a figyelmét. Jóképű volt és lehengerlő. Már a csetelés során is pikáns dolgokat osztottak meg egymással, aztán egy alkalommal bekapcsolták a kamerákat is. A pasi életben még jobban nézett ki, mint a képen, Elvira kezdte elveszíteni a fejét, így beleegyezett, hogy nappal, amikor a férje dolgozik, ő meg szabadnapos, találkozzanak. A találkozás után már nem volt megállás. A férfi albérletében kötöttek ki, és Elvira egyre jobban belebonyolódott a titkos kapcsolatba. A férje azonban jól ismerte már őt, hamar észrevette a változásokat, és Elvira nem is tagadta, hogy újra szerelmes egy másik férfiba. Férje elkeseredetten vette tudomásul, hogy már megint semmibe vette a házasságát, most ő nyújtotta be a válópert, a lakást eladták, és megint ment mindenki a saját útján. Elvira a pénzből egy kis lakást vett, de eszébe sem jutott, hogy gyerekeit magával vigye, az új pasival költözött össze. Gyerekei ekkor teljesen elfordultak tőle, de ő annyira az új szerelem lázában élt, hogy alig vett tudomást erről. Fél év telt el, amikor egy üzleti lehetőség adódott a férfi számára, amihez pénzre volt szüksége, és Elvira első szóra oda adta a lakását fedezetként a több milliós hitel felvételéhez.

Az üzlet azonban nem hozta a várt nyereséget, még a hitelek törlesztését is Elvira fizetéséből kellett pótolni, de ez nem ment sokáig, hiszen élni is kellett valamiből. Ahogy anyagilag kezdtek ellehetetlenülni, úgy hűlt ki a kapcsolat, és még egy év sem telt el, a férfi szedte a sátorfáját és kilépett Elvira életéből, aki ott maradt a hitellel terhelt lakással.

Újra a férjéhez futott, de ő már nem volt olyan segítőkész, mint régen, a gyerekei szó szerint azt mondták, egye meg, amit főzött, és hagyja őket békén.

A lakást elárverezték, Elvira albérletbe költözött és borzasztóan sajnálta magát, amiért őt senki sem szereti, mindenki csak kihasználja.

De ezúttal szerencséje volt. A szeretője szülei, egyszerű és becsületes emberek, kárpótolni szerették volna a kisemmizett asszonyt, és a nevére íratták kis zártkerti házukat. Egy 20 m2-es téglaház volt az, egy kályhával és az oldalához ragasztott zuhanyozóval, de közel volt a városhoz és kis kényelmetlenség árán, amit a fűtés, és télen a fürdőszoba hiánya okozott, lakható volt. Elvira így megszabadulva az albérlettől, viszonylagos nyugalomban élt.

Az évek során több futó viszonyba keveredett, de a kor előrehaladtával a férfiak egyre inkább átnéztek rajta, egyre magányosabb volt. Hiányozni kezdtek a gyerekei, még régi férje is, de ő már stabil házasságban élt, hallani sem akart Elviráról. Megpróbálta felvenni a kapcsolatot a gyerekeivel, de találkozásuk veszekedésbe fulladt. A gyerekek egy közös albérletben laktak, szemére vetették, hogy felelőtlen magatartása miatt apjuk még ma is a felvett hiteleket törleszti, így ők semmilyen segítségre nem számíthatnak, egyedül meg nem boldogulnak, egyik napról a másikra élnek, semmi kilátásuk egy jobb életre.

Elvira lelkiismeret furdalással küzdött, fantáziált, hogy nyer a lottón és majd segít a gyerekein, és az álmodozás szinte valóra is vált.

Az önkormányzat a város terjeszkedése érdekében a külterületi zártkerteket belterületté, lakóövezetté nyilvánította, így azok értéke szinte egyik napról a másikra a sokszorosára növekedett. Elvira ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy valamit jóvá tegyen abból, amit a gyerekei ellen elkövetett, ezért úgy döntött, eladja az ingatlant, az árából egy pici garzont vásárol magának, a többit pedig elosztja a gyerekei között, így segítve őket.

Gyerekei boldogan készülődtek, hogy végre megvásárolják saját otthonaikat, lakásokat nézegettek, hitel-felvételi lehetőségeket tanulmányoztak.

Elvira egy napon, miközben ő is az ingatlan hirdetéseket böngészte, egy hatalmas, kétszintes, félkész házra bukkant. A fényképeken lenyűgöző tájak, kis hegyi patakok, hegyek és völgyek. Az ingatlanközvetítő ódákat zengett a Mátra lankáin fekvő ház kedvező áráról, elhelyezkedéséről, a lehetséges turisztikai hasznosításáról, és Elvira úgy döntött, megveszi az ingatlant, amit panzióként fog üzemeltetni, és annak hasznából majd támogatja a gyerekek lakásvásárlását. Szinte látatlanban vette meg az ingatlant, és a neten vállalkozót keresett a ház befejezésére. Csak amikor egyedül utazott oda, és végigment a falun, akkor derült ki, hogy ott jelentős számban romák laknak, ami nem kifejezetten vonzza a turistákat, a közművek közül hiányzik a gáz és a csatorna, de ez sem szegte kedvét, vállalkozót keresett és talált is, aki a teljes kivitelezést vállalta. Csodálattal hallgatta Elvira terveit, tehetséges üzletasszonynak nevezte, ötleteket adott a ház felújítására és a későbbiekben az esetleges bővítésre. Vállalta a teljes kivitelezést, nagyon kedvező áron, mert, mint mondta, a panzió építése majd komoly munkákat fog eredményezni a számára. Elvira el volt bűvölve, azonnal szerződést kötött a vállalkozóval, aki a gördülékenyebb munkára hivatkozva hozzáférést kért a bankszámlájához, hogy az építkezéshez szükséges pénzeket onnan hívhassa le. Így legalább Elvira is nyomon követheti, mikor, mit és mennyiért vásárolt.

Elvira boldogan utazott haza, életében először első osztályon, ahogy az egy komoly és tehetséges üzletasszonyhoz illik, aztán otthon szembesült vele, hogy a bankszámlája üres. Mindössze annyi pénze maradt, amennyi a pénztárcájában volt. Ez kissé meglepte, azonnal hívta a vállalkozót, aki lelkesen újságolta, hogy megvásárolta az anyagokat igen kedvező áron, már dolgoznak az emberek a házon, rövidesen jelentkezik. Elvira megnyugodott, egészen addig, amíg fizetést nem kapott. Az ugyanis épp úgy eltünt a számlájáról, mint a ház ára. Ekkor már sejtette, hogy baj van, de még nem tudta, hogy mekkora.

Gyerekei, akik időközben értesültek anyjuk üzleti húzásáról, csalódottan vonták kérdőre, ő meg magyarázkodni próbált, de már szóba sem álltak vele.

Hónap végén ki kellett volna költöznie a házból, de nem volt hova. Most a gyerekeihez fordult, akik kereken megtagadták, hogy a nyakukra költözzön, bolondot csinált belőlük, elegük van, látni sem akarják.

Elvira ezért felmondott a munkahelyén, a maradék pénzéből a "panziójába" utazott, hogy nem törődve a kényelmetlenséggel, ott várja ki a felújítás végét. A faluba érve azonban olyan meglepetéssel szembesült, amire soha nem számított volna. A ház nem hogy tovább épült volna, még az addig felépült része is eltünt, gyakorlatilag a beton lábazat maradt, a vállalkozónak meg se híre, sem hamva... Elvira kétségbe esve rendőrt hívott, akinek részletesen elmesélte, mi történt vele. Megmutatta a szerződést, amit kötött, a bankszámla kivonatát. A fiatal rendőr megsajnálhatta a rémült, ötven év körüli nőt, és a vállalkozó által megadott címre ment vele.

Kiderült, hogy ott ilyen nevű ember sose lakott, de a falubeli ember azonnal tudta, ki csaphatta be Elvirát. Az az ember, akinek az adatai a szerződésen szerepelnek, már évek óta börtönben van. Vele nem köthetett szerződést. Valószínűleg a sógora élt vissza a személyazonosságával és a régen visszavont vállalkozói engedélyével. Az olyan minden hájjal megkent, mondta az idős ember. Épeszű ember nem áll azzal szóba, nézett lesajnálóan Elvirára és a fejét csóválta.

Elvirát a rosszullét környékezte, fogalma se volt, mit tegyen. A rendőr az őrsre vitte, ahol megtette a feljelentést. Ma este alhat itt a fogdában, ajánlotta fel az elcsigázott, síró asszonynak, de ez nem szabályos, reggel el kell mennie. De hát hova? - zokogott Elvira, a fiatal rendőr meg megsajnálta. Holnap beviszem a városba, ott van hajléktalan szálló, hátha van hely, ezen az isten háta mögötti helyen nem maradhat, hacsak valaki be nem fogadja, de arra kevés az esély.

Így is történt. Kirakta Elvirát a szálló előtt, aztán sorsára hagyta. Néhány napig ott dekkolt, közben ellopták a bőröndjét az összes ruhájával és az irataival együtt. Az idegei pattanásig feszültek, és egyik este össze verekedett azzal a nővel, akit az értékei eltulajdonításával gyanúsított. A gondnok rendőrt hívott a két őrjöngő nőhöz, Elvirát, mint támadót, bevitték a rendőrségre, ott aztán elzokogta hányattatásait. A sokat tapasztalt rendőrök is a fejüket csóválták. Hogy hozhat valaki rendre ilyen rossz döntéseket, tette fel neki a kérdést a kihallgató tiszt, ő meg nem értette, miért mondják ezt, hiszen őt mindig a jó szándék vezérelte, csak a sors mindig rossz emberekkel hozta össze, panaszkodott. A rendőr erre már csak legyintett. Intéztek neki ideiglenes igazolványt, meg egy utalványt, amivel az állandó lakhelyére utazhatott egy megadott útvonalon. A közvetlen járatú buszról nem szállhatott le, csak a végállomáson, ahol az otthonának kellett volna, hogy legyen.

Már nem kereste a gyerekeit, sem a volt férjét, szülei régen meghaltak, egyedül állt a világban. Megint a hajléktalanok között kötött ki, ingyen konyhákon evett, bevásárló központok gyors éttermeiben kérte el a maradékokat az ott étkezőktől, néha a felszolgálók megszánták és egy-egy adag sült krumplival, vagy tarhonyával megvendégelték.

Egy téli napon, amikor ott üldögélt, iskolatársával találkozott. Megörültek egymásnak, régen láttalak, mondták és beszélgetni kezdtek. A másik nő unokái fényképét mutogatta, ő meg könnybe lábadt szemmel nézte. Már évek óta semmit sem tudott a gyerekeiről. Lehet, hogy neki is vannak már unokái? Bánatát nem tudta magában tartani, kissé megváltoztatva a tényeket, elmondta a nőnek, hogy kisemmizték, és most nincs hol laknia.

Hűűű, ámuldozott iskolatársa, Te aztán jól megjártad... De lehet, hogy én tudok segíteni, mondta. Tudod, én idősgondozással foglalkozom. Van most egy idős ember, aki mellé a családja bent lakó ápolónőt keres. Én nem tudtam vállalni, mert a férjem nem engedné, de neked meg pont jó lenne. Találkozzunk itt holnap, addigra utána nézek, aktuális-e még az állás.

Elvira egész éjjel alig tudott aludni. Másnap már nyitáskor a bevásárló központ előtt várt, nehogy elkerülje valahogy régi ismerősét. A nő mosolyogva érkezett. Itt a cím, mondta, holnap délután várnak. Ha szimpatikus leszel a családnak, meg van oldva a problémád. Elvira egész nap lázasan kéregetett. Annyi pénzt kell összeszednie, hogy rendbe hozza magát. Másnap reggel a közeli drogériában tusfürdőt és testápolót vásárolt, a városi fürdőbe ment, ahol megfürdött, haját beszárította. Az összes testápolót magára kente, hogy bőre rugalmasnak és ápoltnak tünjön, legjobb nadrágját és pulóverjét vette fel aztán gyalog a megadott címre indult. Majd' egy órát gyalogolt, de éppen időben érkezett.

A család kemény feltételeket szabott. A papát minden nap le kell fürdetni, át kell masszírozni, 4 óránként kicserélni a pelenkáját. Délelőtt és délután is két-két órára ki kell ültetni a foteljába, lábát felpolcolni. A két óra alatt legalább egyszer fel kell állítani, megsétáltatni, hogy a keringése rendben legyen. Minden nap főzni kell a számára, nem kell különös étrend, lényeg, hogy szeresse, és egészséges legyen. Délután gyümölcsöt kell etetni vele, hogy a bélműködése rendben legyen. A lakást rendben kell tartani, szabályos időközönként szellőztetni, az ágyat két-három naponként át kell húzni, igény szerint, a Papa nem fekhet nedves vagy büdös ágyneműk között. A ruháit naponta ki kell mosni, nehogy a szag bevegye magát a lakásba. Ha ezeket vállalja, akkor akár holnap kezdhet is. A fizetés hallatán Elvira bármire igent mondott volna. Még életében nem keresett ennyit egy hónap alatt. Egész éjszaka tervezgetett. Majd ő megmutatja, hogy egy-két év, és ki is lábal ebből a méltatlan helyzetből. Keres egy ügyvédet és visszaszerzi a pénzét, aztán lakást vesz, és mire nyugdíjba mehet, még tartalékai is lesznek.

Elvira másnap pontosan érkezett, megkapta a kulcsokat, a hűtőbe már be voltak készítve a heti kajához szükséges nyersanyagok, ő meg magabiztosan látott hozzá a feladatokhoz.

A kis sovány öregember fürdetése meglepően nehéz volt. Tehetetlen testét alig tudta átemelni a tolószékből a tusoló ülőkéjére. Mire elkészültek, teljesen leizzadt. Tisztába tette, felöltöztette és a tévé elé ültette. Muszáj volt pihennie, aztán a főzéshez fogott. Ijedten látta, hogy kicsit kifutott az időből, rögtön dél, ezért tojásos levest és mákos tésztát készített és pontosan délben büszkén tálalta fel az ételt. Még el sem mosogatott, amikor megérkezett a bácsi lánya. Nehezményezte, hogy a papa egész nap csak szénhidrátot fogyasztott, de megérti, ez az első nap, majd belejön... Délután még nehezebb volt a dolga. Mire a bácsit tisztába tette, felfordulta gyomra, le kellett feküdnie pár percre. Aztán az uzsonna, majd a vacsora, a délutáni üldögélés elmaradt, vacsorára csirkemellet készített köret nélkül, már arra se volt ereje. Tizenegy óra is elmúlt, mire ágyba került. Éjjel artikulálatlan kiabálásra ébredt. A bácsi ágya úszott a pisiben. Mire mindent elrendezett, már hajnalodott. Egy órára még visszafekszik, gondolta. Csengetésre ébredt. A bácsi menye érkezett, virágot hozott. Hogyhogy maga még aludt? - vonta kérdőre felháborodva, hiszen már nyolc óra! Ha még ezután fürdeti, mikor fog szegénykém reggelizni? Sűrű bocsánatkérések között azonnal munkához látott. Nehéz éjszakánk volt, mentegetőzött, és kicsit gyakorlatlan is vagyok, de igyekszem. Remélem is, mondta a nő és elment. Elvira hatalmas lendülettel kezdte a napot, de megint kifutott az időből, megfeledkezett arról, hogy a bácsit felállítsa, nem figyelt a bedagadt lábára, amit fel kellett volna polcolni, délután muszáj volt leülni egy kicsit, így csúszott az uzsonna. Félt, hogy a délutáni "ellenőrzés" megérkezik, ezért a gyümölcsöt nem pépesítette, apró darabokra vágva próbálta megetetni a magatehetetlen kis öreggel. Fogalma sem volt, mit kellene neki adni vacsorára. Kimerült volt és izzadtságszagú, amikor megjelent a bácsi fia. Azonnal több hibát is szóvá tett. Ne legyen ilyen elhanyagolt, mondta, ez nem tesz jót az ő pedáns édesapjának. Keljen fel időben. Az ételek elkészítésénél figyeljen a szénhidrát mennyiségére és lehetőleg ne gyűjtsön össze ennyi mosatlan edényt. Elvira mindent megigért, és megkönnyebbülten csukta be a férfi után az ajtót. Lefektette a bácsit, aztán beleült a kádba, hogy kipihenje egy kicsit a nap fáradalmait. A bácsi üvöltésére eszmélt. A szobába szaladt, a kis öreg, az asztal felé mutogatva próbált valamit elmagyarázni, de ő nem értette. Megvonta a vállát és becsukva az ajtót, a tévé elé ült. Másnap reggel végre sikerült időben felkelnie. Tisztálkodott, felöltözött, a bácsi szobájából nem hallatszott semmi nesz, ezért úgy döntött, először nyugodtan megkávézik, aztán kezdi a napot. A bácsi láthatóan nem volt jól. Szája cserepes, szeme beesett, az ágy bűzlött a vizelettől. Gyorsan kellett cselekedni. A bácsit a fürdőszobába tolta, lerángatta az ágyneműt, begyűrte a mosógépbe, aztán a fürdetésbe kezdett. A kis öreg, száját a víz alá tartva próbált inni, és Elvirába ekkor hasított a felismerés, hogy ő tegnap egész nap nem adott ennek az embernek inni. Pohárért futott, megitatta és azon fohászkodott, valahogy észre ne vegye valaki a mulasztást. A bácsi meztelenül üldögélt a tolószékben, ő éppen az ágyat próbálta rendbe hozni, amikor megérkezett az ellenőrzés. A nő felháborodottan ugrott az apjához, takargatta be. Ezt hogy képzeli? -kiabált, és Elvira nem tudott mit mondani. Ez így nem fog menni, mondta a nő. Ha nem tud megbirkózni a feladattal, akkor keresünk valaki mást. Végül be kellett vallania, hogy képtelen ennyi munkával megbirkózni. Szeme könnyben úszott, a nő megenyhült, jól van, mondta, találjunk ki valamit. Mi okozza a legnagyobb gondot? A főzés, szipogott Elvira. Nagyon sok időt elvesz. Kompromisszumot kötöttek. Amíg egy kicsit bele nem jön a munkába, nem kell főznie, majd a nő rendel ebédet egy kifőzdéből, legalább így Elvira is látni fogja, milyen ételeket kell majd készíteni, ha már lesz rá ideje. A tavaszi napok némi könnyebbséget hoztak Elvira életébe. Csak a sarokig kellett elmenni az ebédért. Így legalább embereket látott. Beszélgetett a szomszédokkal.

De a munka még mindig kifogott rajta. Hiába kapkodott, valahol mindig megcsúszott, hol ezt, hol azt hagyta el a feladatok közül. Aztán megtörtént a baj. Egy reggel a bácsi gerincén és fenekén kis barnás foltok jelentek meg. Aztán ezek nőttek, majd sebekké alakultak. Nem tudta mit kellene tenni, várta, hátha maguktól gyógyulnak. Végül a bácsi menye észrevette. Magából kikelve kiabált. Ezek felfekvések! Mit csinál maga? Még egy hónapja sincs, hogy itt van és már veszélybe sodorta! Ebbe bele is halhat. Este már az egész család ott volt. Ellenségesen meredtek Elvirára. Maga nem követte az utasításokat. Nem lennének ezek a sebek, ha nem fekszik egész nap. Miért tette ezt. Elvira nem tudott mit mondani. Mondja azt, hogy kényelmesebb volt, ha nem húzgálta? Már úgyis mindegy, rájöttek. Ez nem embernek való! - mondta aztán. Képtelenség ennyi mindent elvégezni egy nap alatt. Nem vállalom tovább. Fizessék ki ezt a pár hetet, és már itt se vagyok.

Az lesz a legjobb, keményedett meg a fiú hangja. Kiszámolták a járandóságát és Elvira egy óra múlva az utcán találta magát. Lassan ballagott a buszmegálló felé. A pénz, ami nála van, elég lesz ugyan egy-két hétre, de már megint nincs fedél a feje felett.

Hova-hova szépasszony? - hallotta a hangot. A sarkon lakó pasi állt a kerítésre támaszkodva. Elvira elsírta magát. Képzelje, kidobtak! Micsoda? - emelte fel a hangját a férfi. Azt mondták, nem dolgozok eleget. Most nincs hova mennem. Legjobb lenne meghalni. Teljesen elvesztette az önkontrollját, sírva rogyott le. A férfi ijedten ugrott hozzá. Ejnye már, nem kell sírni, jöjjön be, majd megbeszéljük ezt.

Elvira csendesen ült a férfi rendetlen konyhájában. Már elsírta a könnyeit, gondolatai sem voltak.

Ajánlanék én valamit, mondta a férfi. Én ugyan fizetni nem nagyon tudok, de itt ez a kis melléképület, ha megfelel, beköltözhet. Segít nekem a ház körül, meg a kertben, kimos, főz, ilyesmi... a gyümölcsöt, zöldséget eladjuk a piacon, annak az árából majd jut magának is, hogy ne legyen fillér nélkül. Meg hát... végül is... izé... férfi lennék én, oszt' ha maga se bánná, hogy néha összebújjunk...

Elvira csak nézett. Ennyi? - kérdezte nem minden él nélkül. Más kívánsága nincs? Nincs, felelte a férfi nem értve meg az iróniát. Hát kötünk üzletet vagy nem?

Hol az a melléképület?

A férfi még aznap este rámászott. Elvira viszolyogva tűrte. Fásultan látta el a feladatokat. Néhány nap után aztán kezdett felengedni a zsibbadtsága. Este ellökte a közeledő férfit. Legalább mosakodj meg, mielőtt idejössz, mondta. És borotválkozz!

Hát, ha ez a kívánságod...

Lassan megszokta ezt az életet. Végül is volt hol laknia, volt egy kis pénze, amiből meg tudta venni a legszükségesebbeket, fehérneműt, néhány ruhát a turkálóban. Néha még a szexet is élvezte. Megszokta.

Már csak valami állás kellene, mert így teljesen a férfitől függ... Még vagy két éve van a nyugdíjig. Csak addig birja ki valahogy... Aztán, ha lesz rendszeres jövedelme, majd mások lesznek a szabályok, fogadkozik. Bele sem gondol, mennyi is lesz majd az a nyugdíj, hiszen már vagy húsz éve alig dolgozott bejelentett állásokban, de valamivel ámítania kell magát.

Teljesen berendezkedett már a férfi kis kuckójában, titokban azt reméli, hogy élete végéig itt maradhat. Ezért egyre inkább próbál a férfi kedvére tenni. Házasságban, vagy tartási szerződésben reménykedik.

Egyetlen szórakozása a kis tablet. Az interneten szörfözik, a közösségi oldalakon bölcsességeket és szentimentális idézeteket oszt meg. Kedvencei az olyanok, mint az "Addig vagy fontos, amíg adni tudsz..." féle mondatok, melyek könnyes női szemek alatt jelennek meg. Számolja a lájkokat, amiket kap, és úgy érzi, ő a sors áldozata, akit mindenki cserben hagyott a bajban. Néha szépen felöltözik, bemegy a városba, a korzón sétál, leül a nagycukrászda teraszára, kér egy kávét. Ha ismerősökkel találkozik, akik nem ismerik a vele történteket, megkérdezik, hogy vagy, merre laksz most? Kiköltöztem a kertvárosba, mondja ilyenkor, azt érzékeltetve, hogy körülötte minden tökéletes. Aztán visszagyalogol a férfi házába. Hol kujtorogtál, kérdi a szállásadója ingerülten, ő meg - hogy megbékítse - a seggére ver, ne dumálj, mindjárt csinálok vacsorát, csak szusszanok egyet, mondja, kirakva az asztalra a krémest, amit neki hozott... Leül a hokedlira, hátát a falhoz támasztja, beleszív a cigarettájába... Megint eltelt egy nap...