Edit

Edit gyerekkorában sose értette, szülei miért házasodtak össze, és ha már annyira gyűlölik egymást, miért maradnak együtt. Folyamatos veszekedések és vádaskodások között élt, apja sokat keresett, anyja sokat költött, amíg apja egyszer csak beszüntette a pénz folyósítását, saját maga fizette a számlákat, Edit tanulmányait, a menzát, bevásárolt a főzéshez, és felesége többé egy fillért sem látott tőle. Kénytelen volt munkát keresni, és kedvteléseit saját maga fedezni. Edit szép szőke lány volt, gimnáziumba járt, de kétszer is megbukott, így átíratták gyors- és gépíró iskolába, de azt sem tudta elvégezni, a gyakorlást elbliccelte, a vizsgán megbukott. Nem érdekelte az egész, apja intelmei leperegtek róla. Pénzt szeretett volna, de apja nem adott, és anyja is csak néha vetett neki oda néhány forintot. Edit emiatt haragudott rájuk, kijátszotta ki őket egymás ellen, amikor csak tudta. Igazából inkább az anyjához húzott, de ha összekaptak valamin - rendszerint a pénzen - az apjához szaladt. Néha puszta szórakozásból ugrasztotta őket egymásnak, aztán a szobájában nevetve hallgatta, ahogy azok egymást marják.

A tizennyolcadik születésnapján apja elárulta, hogy sok pénzt rakott félre számára, ami bent van a bankban, meg is mutatta az Edit nevére kiállított takarékbetétkönyvet, de kereken megmondta, nem kapja meg a pénzt, mert hiába nagykorú, még éretlen ahhoz, hogy ekkora összeggel egyedül rendelkezzen, elszórná hülyeségekre az anyjával. Edit dühöngött, nagyon akarta azt a pénzt, ezért, hogy apja kedvében járjon, munkát keresett és egy drogériában kezdett dolgozni, mint takarító. Egy év után megengedték neki, hogy néha az eladótérben a parfümös polcokat is törölgesse. Ebbe az üzletbe tért be későbbi férje, egy katonatiszt, aki eladónak nézte Editet, az meg előzékenyen szolgálta ki a nagydarab férfit, villogtatta rá a szemeit, míg a férfi meg nem hívta egy kávéra. Délután, amikor együtt sétáltak a városban, Edit a legjobb formáját próbálta hozni, azzal etette a férfit, hogy ő a boltvezető helyettese, most jár főiskolára, mert feljebb akar jutni a ranglétrán. Ezután rendszeresen találkoztak, Edit a főiskola előterében álldogált, majd amikor a férfi megjelent, sietve jött ki, kezében jegyzetfüzetekkel, mintha óráról jött volna. Edit úgy gondolta, hamarabb jut pénzhez, ha férjhez megy a férfihoz, és az majd eltartja, mintha keményen kellene dolgoznia, és várni, hogy apja meggondolja magát. Bemutatta a férfit a szüleinek is, anyja boldogan sikongatott, imádta az egyenruhás pasikat, apja fenntartásokkal fogadta a harminc éves férfit, hiszen 11 év korkülönbség szerinte nem szerencsés, ráadásul a lányát korához képest is éretlennek tartotta, de természetesen nem állt az útjukba, és remélte, lánya megkomolyodik végre a férfi mellett. Fél év múlva, amikor a férfit egy dunántúli bázisra helyezték, megtartották az esküvőt, és már mint férj és feleség utaztak el, de apja még mindig nem adta át Editnek az évek alatt még nagyobb összegre gyarapított betétkönyvet, férjéről pedig kiderült, hogy korántsem olyan gazdag, mint azt Edit gondolta, sőt, mikor kiderültek a hazugságok a főiskoláról és egyebekről, férje szerelme mintha alábbhagyott volna, és Edit dühösen vette tudomásul, hogy dolgoznia kell, férje állást szerzett neki a tiszti klubban, ahol az ebéd felszolgálásában kellett segédkeznie. Edit elejében duzzogott, de hamarosan jobb kedvre derült, mert a férfiak bókoltak neki, és borravalót is adtak. Edit a pénz egy részét összegyűjtötte és eldugdosta a férje elől. Ám alig rendezkedtek be a tiszti klub feletti lakásban, amikor Edit felismerte, hogy terhes. Nem nagyon örült a váratlan gyermekáldásnak a várható kötöttségek miatt. Férje azonban boldog volt, Editet újra nagy szeretettel vette körül, aki a férfi határozott kérésére leszokott a cigarettáról, és látszólag lelkesen készült az anyaságra.

Amikor a kislány megszületett, Edit szülei azonnal odautaztak, hogy lássák az unokájukat, és apja végre átadta a betétkönyvet is. Edit félt egyedül maradni a gyerekkel, sírdogálása megtette a hatását, apja és férje is belátta, hogy segítségre szorul, ezért anyja ott maradt vele, hogy a kezdeti nehézségeken átsegítse. Edit hamar felépült, a baba gyönyörű és nyugodt kislány volt. Két hónap után Edit férje már célzásokat tett, hogy talán az anyósa hazautazhatna már, de Edit könyörgött neki, így meghajolt az akarata előtt. Edit az apjától kapott pénz egy részéből autót vásárolt. Ezzel intézte a bevásárlásokat, ezzel járt fodrászhoz, és mindenhova, ahol ügyeket kellett intézni. Egyre többet tartózkodott házon kívül, az anyja falazott neki, hiszen sose tudott ellentmondani a lányának. A kérdésére, hogy hol jár, hova megy nap mint nap, Edit csak legyintett, magyarázatot nem adott. Anyja gondozta a gyereket, rendben tartotta a lakást, főzött-mosott... Aztán egyik nap, alighogy a férje elment, Edit is autóba vágta magát, szó nélkül elment és hiába várták haza. Anyja rémülten vallotta be vejének az igazságot, hogy Edit eddig is el-eltünt, de számára is ekkor derült ki, hogy lányának szeretője van, akivel egyszerűen megszökött. Veje tajtékzott, persze azonnal kitette az anyósa szűrét, még azt sem engedte, hogy a babától elbúcsúzzon.

Edit hónapokig nem adott hírt magáról, szülei sem tudták, hol lehet. Férje kérésére a bíróság megszüntette Edit felügyeleti jogát, a nagyszülőknek sem itéltek meg láthatást, igaz ők nem is tudták, hogy kérhetnének ilyet.

Edit 10 hónap után jelentkezett, anyjához ment, aki megpuhította apját annyira, hogy ne dobja ki a lakásból, hiszen nincs hova mennie. Az apja által hosszú évek alatt összekuporgatott hatalmas összegből egy fillér sem maradt. Edit sírt-rítt, igért mindent, csak ne küldjék el, apja megsajnálta, maradhat, mondta, ha végre tisztességes munkát vállal, és visszaszerzi a gyereket, hiszen annak a pici léleknek az anyja mellett van a helye. Edit könnyes szemmel bólogatott, hát persze, mindent megtesz, a gyerek velük fog élni. És tényleg, alig két hónap múlva, a hazaérkező szülők ott találták az ordító gyereket a szoba közepén ülve, átvizesedett pelenkában, Edit éppen kávézott. A nagyszülők már ezzel sem törődtek, boldogan ölelgették, vigasztalták a pici lánykát, de örömük nem sokáig tartott, néhány órán belül megjelent a rendőrség, kiderült, Edit ellopta a gyereket a bölcsődéből. Apja már meg sem lepődött, rezignáltan kisérte ki a rendőröket, és kért bocsánatot az utcán, az autó mellett várakozó sápadt és megviselt vejétől, szive összefacsarodott, miközben elbúcsúzott az apja vállán hüppögő pici unokájától. A rendőrök ugyan a jegyzőkönyv felvétele után elengedték, de Edit félelmében még azon az éjjelen újra megszökött, magával vitte anyja ékszereit és apja tárcájából az összes pénzt. A bíróság Editet távollétében felfüggesztett börtönre itélte. Szülei már nem is keresték, azt sem tudták merre lehet. Anyja belebetegedett az aggódásba és a lelkiismeret furdalásba, magát hibáztatta Edit bűneiért.

Edit eközben Pesten élt egy férfival, Törökországból behozott ruhaneműkkel járták a vidéki vásárokat, majd a józsefvárosi piacon egy bérelt bódéban függönyöket árultak. Ez az életmód éppen megfelelt Edit részére. A férfi egyre inkább megbízott benne, így egy idő után Edit már egyedül utazott áruért, míg a férfi a piacon állt helyt. Azonban Edit kezét égette a pénz, képtelen volt ellenállni, elejében csak kisebb összegeket költött magára, hol egy parfüm, hol egy nyaklánc formájában, a férfi észre se vette, később egyre többet fektetett aranyba, azt csempészte át a határon, eldugta a férfi elől, aki nem gyanakodott. Összeismerkedett egy török kereskedővel, aki megőrült Edit szőke hajáért és fehér bőréért, elhalmozta ajándékokkal, egy csókért, egy simogatásért jelentős engedményt adott, és Edit nem volt szívbajos, a kedvére tett. Nem esett nehezére, izgalomba hozta a csuklójára csatolt karkötő, az ujjaira húzott gyűrű, a nyakára csatolt ékszer. Szépnek és kívánatosnak érezte magát. Végül Edit a férfi szeretője lett, akitől ajándékba még több ékszert kapott. Ezek Pesten egy bank széfjében lapultak egyre gyarapodó számban. Több év telt el így, amikor Editet török szeretőjétől elcsábította egy másik férfi, aki fiatalabb volt, és nemcsak ajándékokat, de pénzt is adott neki, ezért Edit bármit megtett a férfinak. Sokszor Pesten is találkoztak, Edit a bevásárló buszról egyenesen a férfi szállására ment, csak azután haza. Egyik hazafelé tartó útja azonban majdnem végzetessé vált. A balkáni háború miatt a szerb hatóságok fokozott ellenőrzést tartottak az autópályákon, megállították a buszt, kihajigálták a csomagokat, és a kereső kutya Edit bőröndjénél drogot jelzett, akiben meghűlt a vér. Tudta, hogy a drogot csak a szeretője tehette a bőröndjébe, arra is rájött, miért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy első útja Pesten hozzá vezessen. Ő meg bedőlt, mert csak a pénzt és az ékszereket látta. A katonák keresték a bőrönd tulajdonosát, persze senki sem vállalta, hogy az övé lenne, Edit is némán próbált beolvadni a többiek közé, és a kutya sem tudta egyértelműen kiválasztani. Szerencséje volt. A katonák az utasokat a helyi fogdába vitték, két napig tartott a kihallgatás, aztán némi fenyegetés után elkobozták az összes csomagot és a kifosztott társaságot útjára engedték. Edit rémülten ült felbőszült útitársai között, akik hamar kiderítették, hogy a bajt okozó bőrönd az övé volt. Anyja életére esküdözött, hogy nem tudott a drogról és félelmében, hogy feladják a rendőröknek, megigérte, hogy kártalanítja őket, erről elismervényt is aláírt. Hazaérkezés után elpanaszolta párjának a busz kálváriáját, elhallgatva, hogy a zűrt az ő csomagja okozta. Másnap a bankba ment, ahol már a busz többi utasa várta. Edit fogcsikorgatva fizetett, alig maradt valami pénze, de az ékszerekhez nem nyúlt. Belátta, hogy ezután Törökországba sem utazhat, hiszen az ottani szeretője használta fel ilyen ocsmány módon. Napjai rettegésben teltek, félt, hogy valami módon kiderül a bűnössége, vagy hogy megjelenik a török szeretője és rajta keresi majd az elkobozott drogot, ezért betegséget színlelt, és hetekig ki sem mozdult a bérelt lakásukból. Naponta átszámolta a megmaradt pénzét, felmérte az ékszerek feketepiaci árát aztán úgy döntött, ideje továbbállni. Az akkoriban elterjedő internet kávézókban böngészett a neten, és jó érzékkel egy álláskereső oldalon rátalált egy férfira, aki vidéki otthonába házvezetőnőt keresett. Edit azonnal válaszolt, önéletrajzot készített, ami persze köszönő viszonyban sem volt a valósággal. Külföldi városokat nevezett meg, ahol dolgozott, az ott található hotelek telefonszámát adta meg, ahonnan a férfi referenciákat kérhet, előnyös fotót mellékelt, és imádkozott, hogy a férfi fel ne hívja valamelyik számot. Két hét múlva jött a válasz, a férfi személyes találkozást javasolt, Edit összekapkodta személyes holmiját, a lakásból elemelt néhány kisebb műtárgyat, búcsúlevelében azt írta, betegsége miatt magányra vágyik, ezért elhagyja élettársát, bevágta magát az autójába, és a vidéki városkába utazott. A beszélgetés meghozta a várt eredményt, a férfit azonnal levette a lábáról, aki egy tetőtéri kis fürdőszobás lakrészben szállásolta el. Edit másnap lelkesen vetette bele magát a munkába. A férfi bőkezűen ellátta pénzzel a bevásárláshoz, ettől Edit remek hangulatba került. Reggel a piacra sietett, ahol bevásárolt. Egy kisebb összeget a bokacsizmájába rejtett, a többit egy tálba rakta az étkezőasztalon, és várta, vajon a férfi észreveszi-e a hiányt, de az nem figyelt a visszajáró összegre. Ezután a lakást takarította ki, majd főzött. Az ebéd jól sikerült, gondolatban hálát adott az anyjának, aki megtanította néhány étel elkészítésére. Minden nap pontosan és szépen tálalta a reggelit, ebédet és vacsorát, nap közben kávéval és teasütivel kedveskedett, a férfinak határozottan tetszett a szép és gondos nő. Edit minden tehetségét bevetette, hogy a férfit az ágyába csalja, nem is kellett sokat várnia, egyik este a vacsora, és a mellé elfogyasztott bor nyújtotta bátorsággal benyitott Edit szobájába, aki nem utasította vissza. Ettől kezdve Edit már nem mint házvezetőnő, hanem a férfi kedveseként élt a házban. Későn döbbent rá, hogy túl korán lépett, nem ismerte eléggé a férfit, akiből nem tudott pénzt kisajtolni, és továbbra is be kellett érnie aprópénzzel, amit a bevásárlások alkalmával el tudott csaklizni. És már fizetést sem kapott. Ez lehűtötte vágyát a férfi iránt, de nem adta fel, hogy a pénzét megszerezze. Gondolt egy merészet, és feleségül ment a férfihoz. De ez a lépés még nehezebb helyzetbe hozta. Férje, mint régi vágású férfi, elég szigorú elveket vallott, mind a viselkedés, mind a ruházkodás terén, Edit már nem kapott pénzt, a férfi egy bevásárló kártyát adott neki, amiről nem költhetett ruhára, mert férje azonnal látta az egyenleget, és nem tűrte a költekezést, ezt számtalanszor el is mondta. Edit mindent megpróbált, hogy legalább öt évet kihúzzon a férfi mellett, mert azt hallotta, annyi kell a vagyonközösséghez, de ez egyre nehezebbnek bizonyult, és nemsokára eljött a nap, amikor Edit egy hisztériás kirohanása alkalmával megkapta férjétől az első pofont. Ez szinte sokkolta őt, de úgy tünt, férje nem lát ebben semmi rosszat, csak annyit mondott, megérdemelted, velem így nem beszélhetsz, és Edit hiába várt bocsánatkérésre, és hiába fenyegette válással, férjére ez sem gyakorolt semmilyen hatást, menj, ha akarsz, mondta, de hevesen és igen gyakran követelte vágyainak kielégítését házastársi jogaira hivatkozva.

Edit lefogyott, az idegei tönkrementek, fogalma sem volt, hogyan szabadul ebből a helyzetből, hiszen férje minden lépéséről tudott, még arra sem volt lehetősége, hogy a bank széfjéből magához vegye pénzét és értékeit. Saját kocsiját már régen lecserélték, az új és elegáns autó pedig a férj nevén volt, azzal sem volt célszerű menekülni, hiszen a férfitől kitelt volna, hogy feljelenti lopásért.

Mivel más választása nem volt, egyik nap, amikor férje a munkájába temetkezett, zokogva hívta fel az apját, aki megrendülten hallgatta lánya könyörgését, és megigérte, hogy azonnal a segítségére siet. Másnap meg is érkezett, és bár már 70 éves volt, határozott fellépése és modora meghunyászkodásra késztette Edit férjét, aki végül beleegyezett, hogy apja magával vigye, és vállat vont arra is, amikor közölték vele, hogy megindítják a válást. Edit megnyugodva csomagolta össze személyes holmiját, az eldugott pénzét, a férje arany nyakkendő-tűjét és néhány értékes porcelánt. Fáradtan ült apja mellett a kocsiban, amíg hazafelé hajtottak. Azt, hogy a bankban pénze és értékei vannak, nem említette. Hazaérve első dolga volt, hogy ruhatárát lecserélje, természetesen apja pénzén. Néhány hét után állást keresett, de 45 évesen, képzettség nélkül nemigen volt sok lehetősége. Még a takarítást is végzettséghez kötötték. Végül egy szupermarket alkalmazta árufeltöltőnek, de már ez is jó volt. Szüleinél élt, rezsibe nem szállt be, az ételüket ette, megint kihasználta őket, az így megspórolt pénzét eldugta előlük. Sokat randevúzott, hiszen még mindig szép volt és gátlástalan, fiatal férfiak is megkörnyékezték, viszonyokba bonyolódott, mert a nála 15-20 évvel fiatalabb srácok élvezték az ágyban nyújtott teljesítményét. Apja sokszor szóvá tette életvitelét, de Edit csak legyintett és élte tovább az életét. Anyja ebben az időben már nagyon beteg volt, de Edit nem sokat törődött vele, úgy gondolta, az orvosok majd meggyógyítják, ez a dolguk.

Aztán beütött a menykő. Edit - életében először - szerelmes lett. Az áruházban látta meg a férfit. Egyszerű ember volt, nem is tudta mi fogta meg benne, csak egyszerűen elállt tőle a lélegzete. Dermedten állt, ahányszor csak meglátta, aztán egy este utána futott a parkolóba és megkérdezte, nős-e? A férfi csak nézett rá bambán, de neki ez is tetszett, randira hívta a férfit, aki azt mondta, ő nem ér rá ilyesmire, a tanyáján rengeteg a munka. Azzal elhajtott. Edit egy hétig sírt utána. Lassan kezdett már megnyugodni, amikor a férfi újra felbukkant az áruházban, Edit látta, ahogy járkál a sorok között, megpróbálta elkerülni, de nem ment. Végül a férfi hozzálépett, és azt mondta, gondolkoztam, szerintem az lenne a legjobb, ha velem jönne. És Edit ment. A férfi egy kisteherautóban várta a műszak végén és a tanyájára vitte. Edit még sose volt tanyán hányatott élete során, fogalma sem volt, milyen az. De imádta minden percét, amit ott tölthetett. Busszal járt be a munkahelyére, és boldog volt, amikor a férfi néha érte ment és együtt autózhattak haza. Edit anyja átesett a műtéten, de nagyon gyenge volt. Editben gyengédség ébredt iránta, férje egyetértésével magához vette és ápolta. Az asszony jól érezte magát a tanyán, szeretett a kertben bíbelődni, vagy a konyhában tevékenykedni, szépen megerősödött, úgy nézett ki, legyőzte a rákot, aztán szinte egyik napról a másikra visszaesett és néhány hét után meghalt. Editet megrendítette az anyja halála, sírt, nem tudott aludni, munkahelyén felmondott, mert nem tudott helytállni. Férje nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, csak megölelte, hagyta, hogy kisírja magát és megnyugodjon. Edit lassan feldolgozta anyja halálát, amikor váratlanul apja is követte a feleségét. A temetés után Edit eladta a belvárosi lakást, az autót, a pénzt államkötvényekbe fektette, és a többi összeharácsolt érték közé a bankba tette. Férje nem kérdezett semmit, nem érdekelte felesége pénze, csak szerette őt. Öt év telt el, Edit szinte ki sem mozdult a tanyáról, ha menni kellett valamiért a városba, nem érezte ott jól magát, alig várta, hogy visszatérhessen. Gondozta az állatokat, művelte a ház körüli kertet, szerette a párját. Egyik nap hiába várta az ebéddel. Gondolta, biztos elnézte az órát, ezért gyalog indult a földekre, hogy szóljon neki. Már messziről látta, hogy a felborult traktor körül emberek állnak, az úton nyitott ajtóval autók várakoznak, valaki izgatottan telefonál. Futva tette meg az utat, és már hallotta a mentő szirénázását. Amikor odaért, férje még élt. Fogta a kezét, látta véres, összetört testét, még sírni sem tudott. Mire a kórházba értek, már nem volt mit tenni, férje a mentőben meghalt. Edit maga sem tudta hogyan, intézte a temetést, sodródott az eseményekkel, a hagyatéki tárgyalást unottan hallgatta, aztán visszament a tanyára, amit megörökölt, és üvöltve sírt a férje után. Először az állatokat adta el, aztán a mezőgazdasági gépeket. Aztán nem birta tovább. Bárhova lépett, bármerre nézett, a férjét látta. Hát eladta a tanyát is. A pénzt bankba tette, a betétkönyvet a bank széfjébe a többi érték mellé. A városban egy apró lakást vásárolt és oda költözött. Képtelen volt otthon ülni, így 58 évesen újra munkát keresett. Végül a szomszéd házban lakó doktornő alkalmazta amolyan mindenesnek. Takarított, ajtót nyitott a betegeknek, összepakolt utánuk, kimosta és kivasalta a köpenyt, a lepedőket és egyebeket. Este, hogy elfelejtse bánatát, és aludni tudjon, megivott egy sört. Majd egy felest. Aztán a mennyiség egyre nőtt, egy idő után már meglátszott arcán az alkohol hatása. Haja megőszült és megritkult, 60 éves korára szépsége már a múlté volt. Kapott némi nyugdíjat, és a fizetését a doktornőtől, abból tengődött. Környezete sajnálta és támogatta a csendes, magába forduló asszonyt, hiszen semmit sem tudtak az életéről.

Egyik este Edit a váróban pakolászott, és beengedte az utolsó beteget. Negyven év körüli nő volt, egy fiatal lány kisérte. Edit, amíg ott takarított, hallotta a doktornő együttérző hangját, aztán a fiatal lány keserves sírását, és tudta, hogy a nő menthetetlen. Ismerte már a reakciókat. Néhány perc múlva a két nő elhagyta a rendelőt. A fiatal dacosan mondogatta, majd megkeresünk másik orvost is. Az idősebb nő sápadtam hallgatott. Edit nem birta megállni, még semmi sem biztos, mondta együttérzően az asszonynak, mindenki tévedhet. Köszönöm, nénikém, mondta az asszony, megsimogatta Edit karját, és elmentek. Edit csak nézett utánuk, valami különös nyugtalanság töltötte el. A rendelőbe ment, hogy tiszta lepedőt tegyen fel, a doktornő telefonon éppen a műtét előkészítését intézte, nincs idő, mondta, már így is csak a fájdalmait enyhíthetjük. Edit szeme a számítógép képernyőjére tévedt. Dermedten nézte. A lánya neve állt ott. Aznap este Edit részegre itta magát.

Néhány hét múlva a lánya és az unokája újra megjelent a rendelőben. Edit csak bámulta őket. Elmenőben a lánya odaköszönt neki, nem is sejtve, hogy édesanyját látja, és Edit gyáva volt ahhoz, hogy megmondja az igazat. Még kétszer járt a rendelőben, aztán egy nap a gyászjelentésekben látta viszont a nevét. Elment a temetésre. Volt férje összetörve állt a sírnál, könnyeit meg sem próbálta letörölni. Egy fiatal férfi és egy idősebb nő támogatta. Biztos a felesége és a fia, gondolta Edit. Aztán meglátta az unokáját egy ősz hajú férfival egymást ölelve. Ő meg biztos a vejem, gondolta. Nem érzett semmit. Mintha egy film pergett volna előtte. Nem várta meg a szertartás végét. Hazament és berúgott. Másnap ügyvédhez ment és végrendeletet készített.

És aztán nem volt megállás. Ivott éjjel-nappal. Lakása piszkos és elhanyagolt volt, ruhái elkoptak, kocsmáról - kocsmára járt, ismeretleneknek gajdolt részegen kincsekről és vagyonról, legyintettek rá, és nem törődtek vele.

Tíz évig élt így. Álmában halt meg, részegen, csak napok múlva találták meg oszlásnak indult testét. Amikor a végrendeletét ismertették az unokájával, annak fogalma sem volt, hogy valaha már találkoztak. Ámulva állt családjával a bank széfje előtt, ahonnan egyenként rakosgatták ki az értékes tárgyakat: marékszámra a brillel díszített gyűrűket és nyakékeket, a karkötőket, az államkötvényeket a horribilis összegekkel, a műtárgyakat több tízmillió forint értékben. Fogalmuk sem volt honnan és milyen módon kerültek a tárgyak sosem látott nagyanyjuk birtokába és ez számukra örökre titok is maradt.