A férfi ment elől, derekára erősítve összecsavart pléd, kezében piknik-kosár, a hátán lévő gyermekhordozóban a nagyobb kisfiú csacsogott. A férfi türelmesen válaszolgatott. Dóri a kisebb fiát a hasán cipelte, a hátizsákban a kaját vitte. Óvatosan lépkedett a keskeny ösvényen.

Lassan bontakozott ki előttük a tisztás. Végre felértek. Hát, azért ez kicsit sok volt két gyerekkel, hátizsákkal. De megérte, a kilátás csodás volt. Alattuk terült el a város. A férfi ránevetett. Úgy megcsókolnálak, mondta... Dóri közelebb lépett, próbáltak helyezkedni, hogy egymáshoz férjenek, a gyerekek nevettek, visongtak, és a szájuk végre összeért... Leterítették a takarókat, előszedték a szendvicseket, vizet ittak kulacsból, aztán a nagyobb gyerek a réten bóklászott, a pici a takarón mászkált. Férje eldőlt a pokrócon, fejét Dóri ölébe hajtotta, a szemét lehunyta. Dóri a hajába túrt, végig simított az arcán, úgy érezte tökéletes a világ...

---

Amikor tizenöt éve, az első napon átlépte a gimnázium küszöbét, még fogalma sem volt arról, hogy az élete végérvényesen megváltozik. Addig élte a csitrik gondtalan életét, barátnőivel órákig telefonáltak, cseteltek, hétvégéken a városban sétálhattak, fagyit ettek, srácokat nézegettek, strandoltak.

Dóri szerette az életét, jól kijött a szüleivel, soha, semmilyen érzelmi megrázkódtatás nem érte. Izgatottan ment az évnyitóra, magabiztosan, a gimnazisták öntudatával lépkedett, állt be a sorba, az ismerős lányokkal nevetgéltek. Az igazgató beszéde alatt már unatkozott, ment volna, hogy tovább tárgyalják a várható fejleményeket, ismerkedhessen a patinás épülettel, lopva nézegette a leendő osztálytársait, majd tekintete elkalandozott, és akkor meglátta...

A fiú távolabb ácsorgott, másik évfolyamba tartozhatott, és bár ruhája tiszta volt és szépen vasalt, mégis valahogy zilált benyomást keltett. Kócos haja a szemüvegét takarta, és egész testtartásából az elutasítás sugárzott. Aztán felnézett és pillantása Dórira esett, majd tovább siklott.

Dóriban megállt az ütő. Valami a szíve vagy gyomra táján remegni kezdett, érezte, hogy elpirul, és képtelen volt a szemét levenni a furcsa srácról. Szerelmes lett egy perc alatt..

Meg akarta ismerni, de az ünnepség után a fiú azonnal eltünt. Vajon ki lehet? Dóri eddig még sose látta.

Alig várta az első tanítási napot, barátnőjével az iskola aulájában beszélgetett, itt biztosan el kell haladnia annak, aki érkezik. És a fiú jött is. A földet nézte, és mintha senkit sem látott volna maga körül, eltünt az egyik teremben.

Nem baj, gondolta, ide jár, előbb-utóbb csak találkoznak, majd beszélnek, és kizárt, hogy a fiú ne érezze azt, amit ő. De telt az idő, és bármit tett is, nem került közelebb a furcsa, zárkózott sráchoz. Éjjel rá gondolt, néha sírt, és próbálta kiverni a gondolataiból. Nem sikerült.

Ahogy telt az idő, az érzések nem koptak, egyre erősödtek. Csak legalább egyszer beszélhetnék vele, gondolta. Hátha akkor történne valami. Belém szeretne. Vagy én szeretnék ki belőle. Mindegy már, csak változzon valami.

Tavasz felé már mindenki észrevette rajta a változást, amit a reménytelen szerelem okozott. Anyját be is avatta, de a felnőttek nem vették komolyan az érzéseit. Gyerekszerelem, mondogatták, és régi történeteket mesélve nosztalgiáztak.

Mi van veled, kérdezgették a barátnői, és ő elmondta... Segítsetek, mondta, hogy legalább egyszer beszélhessek vele, vagy legalább a nevét tudjam! A lányok számos trükköt bevetettek. Véletlen találkozásokat rendeztek, beálltak a fiú mögé a sorba, ha egyáltalán látták, de ez is csak néhányszor fordult elő.

Olyan, mint egy fantom, kesergett Dóri. Nem tudjuk, hova tűnik suli után, senki sem ismeri, senkivel sem barátkozik. Ezután így emlegették egymás között: A FANTOM!

Eltelt a nyár is, és Dóri vonzalma nem csökkent.

A következő tanévben egymás után volt órájuk egy fakultáción. Előbb Dóri, majd a fiú osztályának. Dóri egy levélkét hagyott a padjában. "Kedves ismeretlen! Meg tudnád mondani annak a srácnak a nevét aki veletek jár... - és leírta a fiú külsejét. Egy hét múlva levelet talált. Ennyit tartalmazott: A neve Tom. Legalább már tudta magában hogy szólítsa. Szóval Fan-Tom? - nevettek a barátnők, de Dóri ebben is a sors ujját, a reményt látta.

"Jár valakivel"? - kérdezte a következő héten a padban ülő ismeretlentől. Jött az újabb levélke. Nem jár senkivel, de foglalt a szive...

Dóri összetört...

A fiú továbbra is közömbösen járt el mellette, és ő belefáradt a hiábavaló vágyakozásba. Barátnői biztatták: Menj oda hozzá, beszélj vele! Hátha az segít! De ő már nem akarta. A fiú mást szeret. El fogja felejteni, ha beledöglik is!

Eljött a nyár, magával hozta a szokásos örömöket, és Dóri belevetette magát a szórakozásba. Csak azért is! Még egy fiú is felkeltette a figyelmét, járni kezdtek, de mindig ott motoszkált az érzések között valami hiányérzet. Talán ez volt az oka, hogy a kapcsolat néhány hónap alatt elsorvadt. Nem sírt utána. Az élet ment tovább, és rajta senki sem látta, hogy belül mennyire magányos. Tanult, élt, ahogy tudott, de álmaiban még mindig a kócos, kívülálló fiú kisértette. Képtelen volt szabadulni az érzéstől, bármennyire akarta is.

Év végén a fiú elballagott, egyetemre ment, eltünt a szeme elől. Dóri fásultan tanult, tette a dolgát. Rajta senkinek sem kell látnia, hogy bántja valami. Anyukája aggódva figyelte. Még ezután jön a valódi szerelem, biztatta, ez még nem az igazi, csak gyerek-érzelmek. De igen, mondta Dóri. Ez az igazi. Én tudom.

Az érettségi évében jött az életébe egy újabb kapcsolat. Nem volt lángoló szerelem, de mégis csak társ volt a mindennapokban, és jó volt, hogy valaki törődik vele, vágyik rá. Vele ismerte meg a testi szerelmet, vele tudta túlélni, hogy a fiú elment, anélkül, hogy legalább egyszer is beszéltek volna.

Teltek az évek, csak ritkán látta a fiút, ha az hazajött az egyetemről. Olyankor tüntetőleg ölelte a másikat, hogy megmutassa, nélküle is boldog. De a szíve mélyén tudta, hogy az egész élete csak látszat.

Néha kapaszkodott a társába, néha úgy érezte, a terhére van, és a srác is egyre inkább érezte, hogy valami nincs rendben. És lassan minden elromlott. Egymást követték az összeveszések, a hangos csetepaték és a jeges hallgatások. Hullámhegyek és hullámvölgyek... Már hosszú ideje élt ebben a lélekölő kapcsolatban, ami nem tette boldoggá. Csak a megszokás és a dac tartotta még a férfi mellett, aki az ő boldogtalanságát igazából fel sem fogta. Hiszti! - mondta, ha valamin kiborult. Talán az is volt. Vagy a fájdalom és a sóvárgás az igazi szerelem után.

Karácsony volt. Éppen hazaértek a szüleitől a családi ebédről, a férfi a tévé elé ült, Dóri pedig bekapcsolta a számítógépet. Számtalan karácsonyi üzenetet talált a messengerén, kedvetlenül görgette őket, amikor meglátta a fiú kócos haját a képen. Majdnem elsiklott felette. Lélegzetét visszafojtva nyitotta meg.

Boldog karácsonyt! - ennyi. És mellette egy szivecske.

A fülében hallotta a saját szívdobogását! Izgatott lett. Mit válaszoljak? - töprengett.

Boldog névnapot! - írta végül, mert a fiúnak akkor volt a névnapja.

Várt. Vajon a fiú válaszol-e.

Köszi!

Hát ez nem sok, gondolta, de már bizseregtek az ujjai, szinte szétfeszítette az energia. Mit csinálsz éppen? - kérdezte, és figyelte, ahogy a fiú válaszol. Egész este leveleztek. És másnap is. Szinte feléledt a fásultságból.

Alig figyelt maga körül bármire is.

Lassan a helyére kerültek a dolgok.

A fiú egy elérhetetlen lány után vágyakozott, se látott, se hallott. Idegesítette Dóri rajongása, aki barátnőkkel körülvéve folyton a nyomában járt. Aztán rájött, hogy amit szerelemnek hitt, az nem az. És amikor az egyetemre került, rájött, hogy hiányzik neki Dóri. Egészen másként kezdte látni. De mire összeszedte a bátorságát, kiderült, hogy ő már kapcsolatban él.

Dóri úgy érezte, végre kinyílik előtte az élet, és amikor a társa megint morogni kezdett valami hülyeség miatt, úgy érezte, nem akar már tőle semmit, nem akar tovább vele maradni. Lecsapta a laptop tetejét, lerángatta a bőröndjét a szekrény tetejéről, pakolni kezdett.

Te hova készülsz? - bőszült fel a férfi.

El! - mondta, magára kapkodta a kabátját, cipőjét és bevágta maga után az ajtót.

A buszmegállóból hívta az anyját. Anyuuuu... Hazamehetek?

Történt valami? - kérdezte anyja óvatosan.

Majd elmondom. És elmondta. Anyja a fejét fogta. De hát nem is ismered. Mi van, ha nem jelentkezik többé. Csak megrántotta a vállát. Mindegy. Ez a kapcsolat már régen halott volt. Legalább kiléptem...

Késő este volt, amikor az ágyban felnyitotta a laptopját. Már várta az üzenet a fiútól.

Hol vagy?

Boldogan válaszolt. Haza költöztem.

Láthatlak valamikor?

Holnap?

Oké. Elmegyünk moziba?

Dóri nevetett. Ez jellemző a fiúra. Mozi... Mintha nem is huszonöt, hanem csak tizenöt évesek lennének...

El se hitte, amikor ott ültek egymás mellett. A fiú tekintete most nem volt hideg, sem szórakozott, inkább csodáló. Kézen fogva indultak haza.

A fiú bátortalan volt és tapasztalatlan. Az első csók mégis mesés volt. Dóri imádta a fiú ízét és illatát, és érezte, amint a teste remegve simul hozzá. Hát ő is érzi! - gondolta... Felhevülten csókolóztak. Én vagyok az első? - kérdezte Dóri. Á, nem, mondta a fiú zavartan, de látszott, hogy Dóri beletrafált. És ő így még jobban szerette.

Minden nap sétáltak a hideg, téli utcákon, csak úgy, kószálva mindenfelé és beszélgetve. Néha lázasan csókolózva megálltak, boldogok voltak, hogy végre egymásra találtak.

Aztán a fiú megállt egy kapu előtt. Itt lakunk, mondta. Nincs kedved bejönni és megismerni a családomat? Dóri kicsit megriadt. Nem túl gyors ez a tempó? De a fiú már húzta is magával.

Az asszony, aki ajtót nyitott ismerősnek tünt. A bemutatkozásnál barátságosan mosolygott. Én ismerlek! - kiáltotta. Anyukád munkatársa voltam. Emlékszel, hányszor mondtam, hogy Te leszel a menyem? Nevettek. Kiderült, hogy már várták, a fiú, mióta hazajött, csak róla beszélt.

A család nyitott volt és laza, a fiú bátyja folyamatosan megnevettette őket. Ne is törődj vele, mondták, ő a család bohóca! Csodás délután volt, kávézgattak, nevettek, és a fiú végig fogta a kezét.

Január első napjaiban a fiúnak vissza kellett utaznia a távoli városba, ahol lakott és ahol a munkahelye volt. Hogy fogunk találkozni? Alig foglak látni, kesergett a fiú.

Dóri két napot bírt ki nélküle. Akarod, hogy veled legyek? - kérdezte, amikor este a neten beszéltek. Hogyne akarnám!

Akkor pár nap múlva ott vagyok, mondta Dóri. Ha be tudsz fogadni. A fiú boldogan bólogatott. Megoldom.

Egy kis albérleti szobába költöztek. Szinte meghatódtak, amikor első este egymáshoz simultak az ágyukban. Dóri úgy érezte, most találta meg az igazi helyét, ebben a kis szobában, a férfi karjaiban, akit kamasz kora óta szeretett.

Csodás napok és hetek következtek. Vidámak voltak, és szerelmesek. És ahogy egyre jobban megismerték egymást, az érzések is egyre mélyültek.

Dóri elejében azt gondolta, az ő érzelmei erősebbek, magában elfogadta, hogy ebben a kapcsolatban ő a "nagyon szerelmes" és a fiú "csak" viszonozza az érzéseit, de ahogy telt az idő, lassan rádöbbent, hogy tévedett. A fiú érzései is éppen olyan erősek, mint az övéi. Ahányszor hazaért, a párja viharosan ölelte, szenvedélyesen csókolta.

Tavasz volt már, Dóri születésnapjára készültek, szülők, barátok köszöntötték. Tőled semmit sem kapok? - bújt Dóri a fiúhoz. Majd otthon! - jött a válasz, ő meg nevetett, és egy újabb csodás éjszakára gondolt.

Este a fiúhoz fordult, karját a nyakára fonta, kérem az ajándékomat, nevetett rá. A fiú a szemébe nézett, aztán a tenyerén apró dobozkát nyújtott felé szótlanul. Dóri azonnal tudta, mi van benne.

Elfogadod? - kérdezte a fiú, és Dóri már röpült is a karjába. Még sose szerették egymást olyan forrón, mint ezen az éjszakán. Reggel ujjaikat összefonva csodálták a gyűrűt, az összetartozásuk jelképét.

Még egy hét sem telt el, amikor kiderült, hogy gyereket várnak. Dóri ijedt és boldog is volt egyszerre, de megnyugodott a párja öröme láttán.

Össze kell házasodnunk, egyeztek meg. És készülni kell a baba fogadására is! Pénzünk meg szinte semmi! És a lakás? Azonnal új lakást kell keresni! Itt nem maradhatunk a gyerekkel.

Azt se tudták, hova fussanak. Az esküvőt intézzék? Lakást keressenek? Legyen-e lagzi?

Első a lakás!

A gyereknek nyugodt körülményeket kell teremteni! Hamar megtalálták. Nem volt nagy, nem volt benne semmi luxus, de nekik az otthont jelentette, ahol boldogok lehetnek.

Dóri már a terhesség harmadik trimeszterében járt, amikor megtartották az esküvőt. Nem kendőzte az állapotát, büszkén viselte kis pocakját. Szép volt és vidám. Férje úgy nézett rá, mintha ő volna a világ csodája. Tökéletes nap volt. Alig egy hónap múlva megszületett első kisfiuk.

Dóri belevetette magát az anyai örömökbe és gondokba, és a férje mindenben mellette állt. A szülők a fejüket csóválták. Ki gondolta volna, mondta Dóri anyja a fiú anyjának. Megmosolyogtuk ezt a lányt, amikor 15 évesen kijelentette, hogy megtalálta az igazit. És igaza volt. Egymásnak vannak teremtve.

A kisfiú két éves volt, amikor Dóri újra teherbe esett.

Nem jól van ez így! - tanakodtak a szülők. Két gyerekkel egy pici albérletben? Lakás kell. Dóri és férje egyetértett. De ahhoz meg pénz kell. Gyerek mellett, albérletben alig lehet megtakarítani...

És a nagyvárosban olyan magasak a lakásárak, hogy labdába se rúgunk! - búslakodtak. Mi lenne, ha hazaköltöznénk, vetette fel a fiú. Láttam egy álláshirdetést, megpályázom. Közelebb leszünk a szüleinkhez, olcsóbban juthatunk lakáshoz és a gyerekek is oda járhatnak iskolába, ahova mi.

Dóri egyetértett. Jó lesz! A gyerekek akár minden nap láthatják a nagyszüleiket, együtt nőhetnek fel az unokatestvéreikkel.

Szülők, nagyszülők dobták össze a kezdő tőke egy részét, ők meg lelkesen járták az utcákat, mire megtalálták a megfelelő lakást.

Alig, hogy beköltöztek, megszületett a második kisfiú, és ők úgy érezték, semmi sem hiányzik a boldogságukhoz.

---

Körül nézett a kis tisztáson. A pici elaludt a takarón, betakarta egy könnyű takaróval. Férje is elszunnyadt. A nagyobb gyerek után ballagott, aki éppen bogarakat nézett a fű között. Ne menj messzire, mondta neki.

Apa focizik velem? - kérdezte a kicsi.

Hát persze, mondta Dóri, csak kicsit hagyd most pihenni.

Jó, bólogatott a kicsi felnőttesen.

Dóri visszasétált a pokróchoz, lenézett a kis városra. Ott az utca, ahol felnőtt, látszik a gimnázium épülete, ahol az egész kezdődött, és a lakótelep, ahol az otthona van. A gyerekei szépek, okosak és egészségesek, a férje szereti őt, mi kell még?

A férfi megmozdult. Gyere vissza, kérte álmosan és felé tárta a karját. Dóri mellé heveredett, átölelte, és fejét a mellkasára hajtotta.

Nem cserélte volna el az életét senkivel.