Darinka

Darinka története

Lihegve cipelte fel a bőröndöt. Huszonnégy lépcső. Mától minden nap meg kell tennie minimum kétszer. Legalább. De majd megszokja. Kifújta a levegőt, elővette a kulcsokat és kinyitotta az ajtót. A zsebkendőnyi előszoba sarkába gurította a bőröndöt, dzsekijét a kilincsre akasztotta. Belépett a szobába. A SZOBÁBA. Nem a nappaliba, vagy a hálószobába, vagy a dolgozóba. Az összesen egy darab szobába. Határozottan átmasírozott a helyiségen, kinyitotta az ajtót és kilépett az apró erkélyre. Ez nem terasz. Még erkélynek is alig lehet nevezni ezt a valamit, gondolta. Tán egy négyzetméter, ha van. De legalább van. Szétnézett. Balra a cserjékkel szegélezett gépkocsibejáró, távolabb garázsok, szemben az épület teljes hozzában takaros kis kert rózsákkal és örökzöldekkel, a kerítés közelében hársfák, jobbra az épület másik szárnya. De legalább csendes és napos. Visszafordult a lakás felé. Ez lesz hát az otthona ezután. Így üresen egész tágasnak hat. Amikor megvette, sokkal kisebbnek tünt a rengeteg bútorral. Ez kellemes csalódás. Viszont most látszik, mennyire lepusztult az egész. A kis konyhába ment. Zsíros, ragadós kosz mindenütt. A konyhaszekrény munkalapja kopott, a szekrényajtók lógnak, a mosogató zománca szinte eltünt, a gáztűzhelyet meg azonnal ki kell dobni. Fürdőszoba igazán nem is volt, a kis benyílóban lévő tusoló bugyikék csempéi nevetésre késztették, a linóleum spenótzöldben pompázott. Csengettek. Egyetlen barátnője érkezett. Az egyetlen MEGMARADT barátnője. Ha ő nem lenne, egyedül állna a világban. Negyven évvel ezelőtt a férje iránti szerelemből eljött a vajdaságból, mindent és mindenkit elhagyott. Szülei már nem élnek, testvéreivel alig van kapcsolata, gyerekei szerte a világban.

Ajtót nyitott. Na, végre, tolatott befelé a barátnője, maga után húzva a nagy szatyrot, ezt még egyszer nem csinálom. Atttttyaaaaisteeeeen... csapta össze a kezét. Itt akarsz lakni?

Itt hát, válaszolta Darinka. Majd kipofozom. Ez legalább az enyém. Jobb, mint az albérleti szoba, ahol az elmúlt hónapokban vegetált.

Hát tudod, én nem hagytam volna annyiban. Így kisemmizni az embert 40 év házasság után... A férjed egy patkány.

Darinka hallgatott. Nem tudott mit mondani. Még neki sem tudta elmondani, mennyire fáj. Hogy képtelen volt harcolni, mert ez a fájdalom teljesen megbénította. És nem is érdekelte. Még ügyvédet se fogadott. A gyerekek se tudnak semmi konkrétumot, nem akarta őket az apjuk ellen fordítani.

Na, lássunk neki, mondta és a nagy szatyrot kezdte bontogatni. Felfújható matrac került elő belőle és egy lábpumpa. Felváltva taposták, miközben a lakás felújításáról beszélgettek. Hogy barátnőjét megnyugtassa, lelkesen magyarázott.

Bútorok kellenek meg klíma, ötletelt a barátnője.

Áááá... először a fűtést kell megoldani, mert csak egy öreg konvektor van az egész lakásban. Meg a konyha... és valamit kezdeni kell a fürdőszobával is...

Hogy állsz pénzzel?

Jóformán sehogy, vallotta be. A számlámon kb. kétszázezer forint van. Ez gyakorlatilag semmire sem elég. Hatvan éves vagyok, hitelt nem kaphatok, de ha kapnék is, miből törleszteném? A nyugdíjam éppen a megélhetésre elég.

És a kocsid? Az ékszereid?

Otthagytam.

Te nem vagy normális... Könyörgöm, ne hagyd már, hogy ennyire lehúzzanak. Tényleg azt akarod, hogy az ékszereidet, amit a szüleidtől, gyerekeidtől, kollégáidtól kaptál, az a tyúk hordja? Nem lehetsz ennyire hülye.

Értsd már meg, képtelen vagyok ettől az embertől bármit is kérni. Meg se tudok szólalni a jelenlétében, akkora a fájdalom bennem, félek, elsírom magam.

Neki meg persze eszébe sem jut, morgott a barátnője.

Az ágy elkészült. A bőröndből előkerültek az ágyneműk, két törölköző és egy váltás ruha.

Ennyi? - nézett rá a barátnője. Na, én megyek, nem nézem ezt, majd jövök holnap.

Itt hagysz? - kérdezte Darinka.

Muszáj mennem, én hozom el a gyereket a bölcsiből, a lányom korrepetál, de holnap kettő felé jövök. Tarts ki.

Kicsit még állt a szoba közepén, aztán fogta a táskáját és elindult. Pár dolgot mindenképpen venni kellene. A közeli szupermarketbe ment. Tisztálkodószereket és némi kaját vett. Lassan sétált a lakása felé a forró nyári délutánon. A háztól néhány lépésnyire egy park, az utca végén a bevásárlóközpont, a keresztutcában az egyetem impozáns épülete, közel a folyó, és öt perc séta a belváros. Belépett a kapun, átment a buja kerten, megcsapta a rózsák illata. Ezért választotta éppen ezt a lakást. Mindenhez közel van, és a kapun belépve egy kis oázis fogadja. Annyi pénzért, mint amit a volt férje a rendelkezésére bocsátott, ez volt a legjobb megoldás. Majd kipofozza.

Másnap egész nap úton volt. Beköttette az internetet, elintézte a hivatalos dolgokat, a lakcím bejelentést, evett egy levest az egyetemi menzán. Este az ágyán ülve a lehetőségeket fontolgatta. A fűtés megoldására kapott ajánlatok messze meghaladták a lehetőségeit. Úgy látszik, ezzel a rossz konvektorral kell nekimenni a télnek. Még jó, hogy a külső nyílászárók cseréje már megtörtént, az talán segít, hogy átvészelje a hideg napokat. Költségvetést készített, próbálta a nyugdíját úgy beosztani, hogy a téli hónapok rezsiköltsége se okozzon gondot, de helyzetét egyre kilátástalanabbnak találta. Tényleg el kellett volna hozni a kocsit és az ékszereket. De még a ruháit és a kedvenc könyveit se volt képes elhozni. Egyszerűen nem tudta rászánni magát, hogy bármit is elmozdítson a helyéről.

Csengett a telefonja. Felvette, de képtelen volt megszólalni. Ott vagy? - hallotta a férje hangját. Csak azért hívlak, mert nem tudom, mikor jössz a holmidért. Majd elküldök érte valakit, nyögte ki.

A barátnőjét hívta. Elvállalod? - kérdezte sírástól remegő hangon. Én nem tudnék odamenni és pakolni. Megszakadna a szivem.

Ne parázz, nyugtatta a nő, majd én mindent elintézek, még ma felhívom az exedet és mindent megbeszélek vele.

Sokáig sírt, mire el tudott aludni. Reggel bedagadt szemmel, erős fejfájással ébredt. Kitámolygott a kis erkélyre. A kertben egy nő hajlongott, a rózsákat ápolta és gyomlált. Jó reggelt, kiáltott fel Darinkához, a kezével is intve. Üdvözlöm, én vagyok az új lakó, csak tegnap jöttem, még nem volt időm bemutatkozni, kiáltott le. Nincs kedve lejönni? De, tíz perc múlva lent leszek.

Rövid tusolás után pólót és bermudát kapott magára és lement. A nő óvatosan metszette le a kinyilt virágokat, Darinka a gazt szedegette. Megtudta, hogy a nő a felette lévő lakásban lakik, ő is elvált, hatvanöt éves. Maga dolgozik még? - kérdezte. Nem, én is nyugdíjas vagyok. Épp most, január óta. Szerencse, mondta a nő. Szerencse? - kérdezte Darinka. Miért? Mert így nem kell aggódnia, hogy kirúgják, vagy becsődöl a munkahelye, stb. A mi korunkban már nem lehet elhelyezkedni. Hát ez is egy szempont! Nevettek. Hagyjuk abba mára, egyre melegebb van, mondta a szomszédasszony, jól esne egy kávé vagy egy hideg limonádé. Sajnos nekem még nincsenek bútoraim, szabadkozott Darinka, szivesen megkínálnám... Van nekem minden, jöjjön csak, hívta a nő. Kéri ezeket a rózsákat? Még legalább két napig szépek maradnak. Vázám sincs... Majd adok egy befőttes üveget, tele van vele a pincerekesz. Az is van? - álmélkodott. Nem is tudtam.

Van hát! A magáé a pince végében van, megmutatom. A kulcs-csomón, amit az adásvételkor kapott, meg is találták a kulcsot. A tároló tele volt lomokkal. Majd kitakarítom ezt is, lehet, hogy veszek egy biciklit, mondta hirtelen ötlettől vezérelve. Jó ötlet. Nekem is van. Tavasztól őszig jó szolgálatot tesz.

Így beszélgetve mentek fel a nő második emeleti lakásába. Darinka csodálkozva nézett szét. Egész más volt, mint az övé. Hogy egy fal megbontásával és egy másik falrész felhúzásával mekkora változás érhető el... A lakás olcsó, tucatbútorokkal volt berendezve, mégis barátságos otthon. Hűűű... ez igen. Ezt hogy csináltad, váltott tegezésre. A másik nő nevetett. Kis ötlet, de nagyon jó. A konyhát megnyitottam a szoba felé, így lett hely egy rendes tusolónak, még a mosógép is elfér. Tök jó! - lelkesedett Darinka.

Hazaérve, míg a rózsákat a vízbe rakta, és az ablakpárkányra tette, elgondolkodott. Az ő lakása még jobb lesz. Egyszer. Most csak ki kell takarítani, festetni és venni néhány bútort, például egy ágyat meg székeket, hogy legalább le tudjon ülni. De majd kialakul. Erővel terelte el a gondolatait a régi életéről. A kényelmes, kertvárosi házról, az autóról, a nyaralásokról. Most erre kell koncentrálni.

Dél körül a barátnője hívta. Itt vagyok a háznál, jelentette. Mondjad, mit pakoljak össze. Nem is tudom, ijedt meg. Hát a ruháimat, meg kéne egy szekrény a cuccoknak, de nem érdemes megbontani a garnitúrát, szóval rád bízom. Rendben.

Állt a szoba közepén és folytak a könnyei. Minden olyan kilátástalan. Egyedül van és nincs semmije. Még a gyerekekkel se tud beszélni, mert a laptopja is ott maradt. Holnap vesz egy tabletet, az is jó lesz. Miközben várta a barátnőjét, a konyhát próbálta kitakarítani. Az összes körme letört és berepedezett, mire végzett. Nem lett szebb, de legalább tiszta. Az órájára nézett. Fél kettő. Hol lehet már ez a csaj? - töprengett. El kellene menni valami kajáért, itt még hűtő sincs, nem tud se főzni, se tárolni semmit ebben a melegben. Lement az alagsori tárolóhoz, elkezdte kipakolni a lomokat. Régi újságokat, pet-palackokat hordott a konténerbe, aztán talált egy műanyag ülőkét. Ez jó lesz a lakásba, gondolta.

Már esteledett, amikor barátnője jelentkezett. Na, megvagyunk, mondta energikusan. Béreltem egy furgont, mindjárt ott vagyok. Furgont? Minek az, gondolta Darinka és leballagott a garázsok elé.

Egy kisteherautó kanyarodott be a kapun, amit az ő kocsija követett. A barátnője vezette.

Ez meg mi? - kérdezte döbbenten. Elhoztam egy részét annak, ami Neked jár - szerintem, mondta a barátnője. A tetű férjed nem tett ellenvetést. A sofőr kinyitotta a raktér ajtaját, ő meg röhögőgörcsöt kapott. A barokk étkezőasztal és hat szék állt ott gondosan rögzítve, meg az ónémet komód. Meg a kézműves állólámpa. És a herendi étkészlet. A sarokban feltekerve a kézzel csomózott nagy perzsaszőnyeg. Meg vagy Te húzatva, törölgette a szemét. Mi a fenét kezdjek én ezekkel? Be se férnek a lakásba!

Tudom én azt, már telefonáltam is, egy raktárba visszük - egyelőre. Ezekből lesz fűtésed, meg ami kell. Majd eladjuk.

Ezt nem kellett volna... Elhoztad az étkezőasztalt a székekkel, így most az ebédlőben csak a tálaló maradt, megbontottad a hálószobát, mert a garnitúra része a komód. Te ezt direkt csináltad, hogy bosszantsd őket! A barátnője vigyorogva pislogott. A velencei tükröt is elhoztam, csak az valahol hátul van, jól becsomagolva, hogy meg ne sérüljön.

Darinka már a hasát fogva nevetett. Szóval minden szobából elhoztál valamit? Ezeket nehéz lesz pótolni. Ritka darabok. Ez a bosszúd?

Valami olyasmi. Te válogattad össze a berendezést, egész életedben dolgoztál, és talán nem kerestél annyit, mint a férjed, de nevelted a gyerekeiteket, könyveltél a vállalkozásban, és biztos hátteret teremtettél nekik. A vagyon fele téged illetne. Nem ennyi. És neki ráfért a pofájára, hogy elengedjen egy szál bőrönddel. Majd most elgondolkodik ő is, meg a bögyös kis macája is. Na, pakoljuk le, ami idevaló, a többit visszük tovább. Készítünk róla fotókat, aztán eladjuk két megyével távolabb, hogy ne lehessen olyan könnyen visszavásárolni.

Lepakolták a könyveket, a laptopot, az ékszereket, néhány konyhai eszközt, a többi a raktárba került.

Este Darinka a kis műanyag ülőkén kuporogva a laptopján kivitelezőt keresett a lakás átalakítására, közben meghirdette a bútorokat eladásra, de minden sokkal lassabban haladt, mint azt gondolta volna. Türelmetlenül várt, az idejét a szomszédasszonnyal töltötte, gondozták a kis kertet, kávézgattak, megismerte a szemben lakó fiatal párt is, akik kicsit a gyerekeire emlékeztették őt. Néhány hét múlva végre érdeklődő akadt a komódra, ami egész jó áron kelt el, aztán elvitték a herendi készletet, majd az étkezőasztal is gazdára talált a székekkel együtt. Végül mindent eladtak, amit akartak.

Mennyi jött össze? - kérdezte egyik nap a barátnője, miközben egy újabb ajánlatot böngésztek, aminek összege az eget verte. Valamivel több, mint kétmillió, mondta Darinka, az eredeti kétszázzal és a két havi megtakarításommal majdnem két és fél millióm van. De maga az átalakítás már elviszi a felét. Aztán még a fűtés, a burkolatok, a konyha... Az egész olyan reménytelen. Eladom a kocsit.

Ne őrülj meg! - tiltakozott a barátnője, alig kapsz érte valamit, viszont még 10 évig autó lesz. Te se leszel fiatalabb, hogy fogsz cipekedni meg közlekedni?

Már ősz elején jártak, két hónap telt el, és a lakás még mindig romokban hevert. Darinka egyre nyomottabb hangulatba került, semmi se sikerül, panaszkodott a szomszédasszonyának. Bárhonnan kérek ajánlatot, az a duplája annak, mint amit ki tudok fizetni.

A nő megütközve hallgatta. Honnan kérsz ajánlatokat? Hát a neten keresek vállalkozásokat és onnan.

Nem úgy kell azt! Szegény ember nem alkalmaz generálkivitelezőt! Kell egy jó kőműves, aki elvégzi a bontást és a falazást, aztán jöhet a fűtés, víz- és villanyszerelés, majd a burkolás. Közben lehet keresni bútorokat, stb.

Nem ismerek senkit, aki értene ezekhez. És az egészet összefogni... rengeteg munka.

De hát ráérsz, nem? - kérdezte a nő. Felhívom a kőművest, aki nálam dolgozott két éve, már ősz van, ilyenkor kevesebb a munka, lehet, még jól is jön neki egy kis meló.

Így is történt. Az ember jött, elvállalta a munkát és javasolta, csináltasson infra padlófűtést, az olcsó, gyors, és nem kell hozzá se kazán, se kémény. A melegvízhez meg elég lesz egy villanyboyler. Remek ötlet, lelkesedett Darinka. Október elejére elkészültek a falak, a kőműves tudott egy vízszerelő szakembert, aki ismert egy megbízható burkolót, az meg ajánlott egy szobafestőt. Darinka lelkesen végezte a segédmunkákat, takarított a mesterek után. Már megtanulta, hogy lehet spórolni. A neves szalonok helyett barkács áruházakban és kis üzletekben vásárolt, középkategóriás csempét és burkolóanyagot választott, csodálkozva vette észre, hogy a többszázezer forintos zuhanykabin helyett a töredékéért is vásárolhat, ha eltekint az extra funkcióktól. November végére a lakás teljesen elkészült, már csak a berendezés volt hátra. Olcsó lakberendezési boltokban vásárolt kis kerek étkezőasztalt a hozzá illő székekkel, egész pofás bútorokat rendelt egy vebáruházból házhoz szállítással és összeszereléssel, a konyhában beépített mosogatógéppel és hűtővel, a szőnyegeket, függönyöket, csillárokat nagy körültekintéssel választotta ki, vigyázni kellett, hogy ne költsön sokat, mégis szép és otthonos legyen. Utolsó simitásként a falra került a velencei tükör, az egy darab eredeti festmény, és ez némi fényűző színt kölcsönzött az egész lakásnak. A herendi porelánok helyett egységes porcelán tányérok, tálak és csészék kerültek a konyhába.

Advent első vasárnapján a közeli bevásárlóközpontba hajtott, néhány zöld növénnyel és karácsonyi díszekkel tért haza. Este meggyújtotta a gyertyát az adventi koszorún, és végre elég erőt érzett, hogy beszéljen a gyerekeivel. Először a nagyfiát hívta. Boldogan forgatta körbe a laptopot, bemutatva apró otthonát, mesélt a felújításról. A fiú dicsérte a kreativitását, de nem erre vagyok kíváncsi, mondta. Azt szeretném tudni végre, mi történt köztetek apával? Nem tudom, mondta Darinka csendesen. Elejében semmit se vettem észre. Utólag persze látom a jeleket, de én nem gyanakodtam. Aztán egyszer csak bejelentette, hogy el akar válni. Mert unalmas velem az élete. Élni akar. És szerelmes egy olyan nőbe, aki ezt meg tudja adni neki.

De hát Te voltál az, aki mindig pörgött, és ő volt, akit nem lehetett kirobbantani! Számtalanszor csak miatta ültél otthon! - csodálkozott a fiú. Akkor most hogy....???

Nem tudom, nevette el magát Darinka.

Aztán a lányát hívta. Ahogy várta, a lány azonnal könnyekben tört ki. Mindig is nagyon apás volt, most őrülten fájt neki, hogy az imádott apja ilyen árulást követett el. Darinka próbálta megnyugtatni, de ő csak szipogott. Nem haragudnál, ha felhívnám? - kérdezte. Hát miért haragudnék? - kérdezte. Elvégre az apád! Hívd csak, ahányszor jól esik.

Az első hetek a szépen berendezett kis lakásban a megnyugvást szolgálták. Sokat üldögélt az ablak előtti kis olvasósarokban, újra és újra átgondolva a történteket és a várható jövőt. Fájtak még a sebek, gyógyulni kellett. Karácsony előtt aztán maga sem értette, mi történt, felélénkült. Barátnőjével színházba mentek, szomszédasszonyával meg a karácsonyi vásárba, ahol forralt bort ittak és mézet meg illatos gyertyákat vásároltak, kocsiba ültek és a városi piacon bevásároltak karácsonyra. Darinka még fenyőfát is vett, amit a sarokba állított, aztán hagyományos töltött káposztát, új fajta gyümölcskrém levest készített és a belvárosi cukrászdából egy kis kalácsot és egy apró bejglit rendelt.

Szent este egyedül vacsorázott, beszélt mindkét gyerekével, aztán Beethovent hallgatott és keresztrejtvényt fejtett. Éjfél körül lefeküdt, de sokáig nem tudott elaludni. Negyven karácsonyt töltött együtt a férjével, meg később a gyerekeikkel. Mind olyan bensőséges és csodás volt. Vagy már az is csak a látszat volt? Vajon mióta nem szerette őt a férfi? Észrevette ő, hogy az utóbbi néhány évben egyre ritkultak az intim együttlétek, de ezt a koruk rovására írta, bár neki néha nagyon hiányzott. Nem akarta a férjét kényszeríteni, vagy azt éreztetni vele, hogy nem elégedett, pedig így volt. Talán már akkor is ezzel a nővel kavart... Vagy esetleg egy másikkal...

Karácsony napját a szomszédasszonyával töltötte. Beszélt neki az esti gondolatokról, ő meg csak bólogatott. Igen. Benne is felmerültek ezek. Még ma is fáj az árulás, bár már nem olyan kínzó, mint elejében. Mindent meg lehet szokni, még a magányt is. Ők ketten nagyon hasonlóak. A gyerekeik messze élnek, mindketten egyedül vannak és nehezen élnek. Bár a nehézségi fok nem ugyanaz. Az asszonynak kevés a nyugdíja, nincs semmi megtakarítása, él egyik hónapról a másikra, egyetlen szórakozása a kert, meg néha sétál a városban, szabadtéri rendezvényeket, nyáron szabad strandokat látogat, ahol nem kell fizetni, szociális ebédet kap olcsón, a főzéshez már nem lenne elég a pénze. Darinka ennél jobb helyzetben van. A tőkéjéből maradt még egy kis pénz, a nyugdíja - bár nem magas - a megélhetéshez elég, és még a kocsit is fenn tudja tartani, legalábbis egy darabig. Egyforma sorsok ezek, csak árnyalatnyi a különbség.

Az ünnepek után elcsendesedtek az érzelmi viharok, Darinka sok átvirrasztott és átgondolkodott éjszaka után megbékélt a sorsával. Tavasszal minden sokkal jobb lett. Egyre több időt töltött szomszédasszonyával, és némileg kevesebbet a barátnőjével. Nem mintha nem szerette volna ugyanúgy, de ő házasságban, családban élt, a gyerekei, unokái körében, más színvonalon, és más kérdések foglalkoztatták. Mehetett színházba, hangversenyre akár minden héten, beülhetett cukrászdákba, divatos kávézókba, rendelhetett pizzát. Darinka ezt már nem tehette meg. Nem ugorhatott el ebédelni, nem ülhetett be egy moziba, nem vehetett meg egy színházjegyet, ha úgy hozta a kedve. Minden kiadást jól meg kellett gondolnia. Magának főzött, általában nagyobb adagokat, amiket aztán lefagyasztott, így olcsóbban étkezhetett. Alapjában azonban mégis jól érezte magát. Felfedezett egy közösséget, akik a városkép megőrzéséért dolgoztak, aztán egy másikat, akik nélkülözőkön segítettek. Mindkét csoport munkájában lelkesen vett részt. Esténként fáradtan, de elégedetten üldögélt a virágba borult kis erkélyen és laptopján a gyerekeivel beszélgetett. Nyári napokon szivesen ment le a folyópartra egy szendviccsel vagy kis doboz gyümölccsel, napozott, olvasott, a telefonján zenét hallgatott. Őszi, téli hónapokban bekuckózott pici otthonában és teát vagy forró csokit kortyolgatva nézte a hóesést vagy a csapkodó esőt. Néha hazalátogattak a gyerekei, már egy unokája is született, lelkesen tanulta az idegen nyelvet, hogy menyével beszélgetni tudjon. Így telt el egyik év a másik után. Egyszer még lovagja is akadt volna a városvédő csoportból, de még nem érezte a társ hiányát.

Egy este csengettek. Szia, szólt bele lendületesen a kaputelefonba, nyitom! De a lépcsőn nem barátnője robogott fel, volt férje lépkedett lassan, a korlátba kapaszkodva. Ő meg teljesen leblokkolt... Csak állt ott, mint aki karót nyelt. A férfi lihegve állt meg a lépcső tetején. Magasan laksz, nyögte. Csak huszonnégy lépcső, válaszolt gépiesen, közben a férfi gyöngyöző homlokát nézte. Fáradj be, állt félre az ajtóból, elvette a kabátját, az előszobai tonett fogasra akasztotta. A férfi bámészan nézett szét. Hihetetlen, mit hoztál ki ebből a lakásból, dicsérte, de Darinka nem értékelte a bókot. Gondolom, nem azért jöttél, hogy megvitassuk a lakberendezési ötleteimet, közölte hűvösen. Megkínálhatlak egy teával, vagy egy pohár vízzel? - kérdezte, csak hogy mutassa, nem kíván nagyobb erőt kifejteni a férfi látogatása kapcsán.

Nem, rázta meg a fejét a férfi, szivességet szeretnék kérni. Nagyon kínos, de kénytelen vagyok vele. A kocsiról lenne szó... Mi van vele? - kérdezte Darinka, tudom, a Te neveden van, én csak az üzembentartó vagyok, de épp most vizsgáztattam le, be van fizetve a biztosítás, nem okoztam vele balesetet, szóval nem értem, mi probléma lehet... Az a helyzet, hogy szükségem lenne rá, bökte ki a férfi elvörösödve. Erre? - csodálkozott Darinka. Hiszen ez már vagy tíz éves, nem is valami elegáns. Történt valami? Végre magára talált annyira, hogy jobban megnézze egykori párját. Lefogyott, lötyög rajta a zakó és a nadrág. De vajon miért nem vett másikat? A haja is láthatóan le van nőve, régen két hetenként vágatta, igazíttatta.

Ne kertelj, intett felé. Bökd ki, mi a gond. Látom, hogy valami nincs rendben.

A férfi nem nézett rá. Anyagi gondjaim vannak, remélem, csak átmenetileg. A kocsimat lefoglalták, de kellene egy, hogy dolgozni tudjak, mert ha nem... minden összeomlik. Csődbe mentél? - döbbent meg Darinka. De hát hogy lehet ez? A cég stabil volt. Még a gazdasági válság is csak fokozta a bevételeket. Tudom, mert... - aztán elhallgatott. Most mondja, hogy sokat dolgozott a férfi mellett anélkül, ezt valami szerződéssel legalizálták volna? Miközben ellátta a saját munkáját és gondozta a családot?

Kínos csend lett. Nem kérem örökbe, mondta a férfi, egy fél év alatt eldől, hogy mi lesz, aztán visszahozom.

Darinka az asztalra tette a kocsi kulcsait. Nem kell visszahoznod. Legyen ez is a Tied, mondta kissé keményebben, mint ahogy szerette volna. A férfi arca újra vörösen izzott. Kényszeredetten hallgattak még egy percig, aztán a férfi elment.

Darinka alig várta, hogy barátnője megérkezzen. Tudom, azt mondtam, soha nem akarok semmit hallani az exemről, de most marha kíváncsi vagyok, mi történt velük.

Barátnője szemtelenül vigyorgott. Hát az történt kérem, hogy a fiatal női hölgyek sokba kerülnek. És sok időt igényelnek. A cég meg nem megy, ha a tulaj csak félgőzzel dolgozik.

Konkrétan? - tette fel a kérdést türelmetlenül.

Konkrétan az történt, hogy az exed többet költött, mint amennyit keresett, ennek kompenzálására kicsit kockázatos lépésre szánta el magát, ami sajnos nem jött be és magával rántotta az egészet. Vett egy villát az Adrián, meg egy vitorlást, de mivel nem lehetett ott és a nyelvet se beszéli, lehúzták, végül fel kellett adnia. Most árulja a villát. Ha jól el tudja adni, talán talpra állhat, a nem... - vállat vont.

Ja, és közben a párkapcsolata is zátonyra futott. A hölgy épp a múlt hónapban hagyta el. Alig hogy megünnepelték az ötödik házassági évfordulójukat. Hát nem furcsa véletlen?

Darinkának volt min gondolkodnia. Először a fiát hívta. Mit tudsz apádról, kérdezte ellentmondást nem tűrően. Hát azt tudom, hogy válnak. A nő már benyújtotta az igényét a ház egy részére, vitte a saját kocsiját, és az ott hagyott ékszereidet is. Ráadásul a vitorlás eleve az ő nevén volt, szóval az öreg nagy szarban van. Darinka megrendülten hallgatta.

Lánya azonnal elsírta magát a kérdés hallatán. Apu nagyon kivan... Az a szörnyű nő teljesen kicsinálta. Mindenét elveszi, Apu belehal... közölte tragikus hangon.

Újabb fél év telt el, Darinka találkozgatni kezdett a városvédő csoportban megismert férfival, aki tisztelettel és szeretettel vette körül. Megszerette a jó kedélyű, okos férfit, sok időt töltöttek együtt. Még a szenvedély is újjá éledt, és bár már hatvanhat éves volt, boldogan adta át magát a fiatalos érzéseknek. A férfi szerette volna hivatalosan is összekötni vele az életét, de ő nem akart még egyszer házasságot. Vidám és mozgalmas életet éltek. Csodálatos helyeken fordultak meg, Bécstől Rómáig és Hévíztől Egerig. Túráztak a Mecsekben és hajóztak a Tiszán, sokat nevettek és sokat beszélgettek. Boldogan éltek hol Darinka lakásában, hol a férfi barátságos kis házában.

Darinka sokáig nem hallott volt férjéről.

Aztán egyik évben, amikor családjával itthon töltötte a nyarat, a fia felkereste az apját. Már vagy két-három éve nem látta, ezért a látogatás sokként érte a fiút. De hát mitől borultál így ki? - kérdezte Darinka ijedten. Gyere velem és meglátod. Nem szeretném... Nem kell találkoznod vele, csak nézd meg. Darinka szorongva ült be az autóba. Fia a bevásárlóközpontnál állt meg, élelmiszert vásárolt, majd apja házához hajtott. Darinka döbbenten ült a kocsiban. A ház borzasztó állapotban volt. A kertben rossz kinézetű emberek műanyag flakonos bort ittak a régen szép, mára rongyossá vált kerti bútorokon. Vitatkoztak, röhögtek, a cigarettacsikkeket a térköveken taposták el. A pázsitot láthatólag nem nyírták, a virágágyások eltüntek a gazban. A ház ablakain le voltak engedve a redőnyök, melyekről pergett a régi festék. Istenem, mi történt itt? Fia jelent meg a ház ajtajában, az apja kisérte. Rossz mackónadrág, kétes tisztaságú póló és strandpapucs volt rajta. Arca betegesen sápadt. Egy nő jött ki utána, egyszerűen félretolta és a fiú után szaladt. Hallod? - adjál már pár ezer forintot, hallotta a hangját. Fia a zsebébe kotort és némi pénzt nyomott a kezébe.

Kik ezek az emberek? - kérdezte rémülten, mikor fia beszállt mellé a kocsiba. Apa új családja, válaszolta a fiú, miközben kikanyarodott az utcából, hangjában harag és keserűség csengett. Hogyhogy a családja? - csodálkozott Darinka. Hát úgy, hogy elvette ezt a nőt, az meg hozta az egész pereputtyot. Befordult a parkolóba, kezével a kormányra csapott. Nem értem, kiabálta. Téged 40 év után jóformán fillérekkel az utcára rakott, aztán meg az egész vagyonát a szélbe szórta. Mi a fene történhetett vele?

Én tudom, gondolta Darinka. Szembesült vele, hogy akire rábízta az életét, az becsapta, nem szerette, csak kihasználta. Én is pont ezt éreztem hét éve. Csak én erős vagyok.

Gyere, mondta, megsimogatva fia karját, ne bánkódj emiatt. Apád tudja mit csinál. Ha így boldog, hát legyen így.

Megjöttetek, kedvesem? - ölelte meg párja. Kész az ebéd. Darinka hozzásimult és csókot nyomott a szájára. A férfi boldogan szorította meg a derekát. Ezt most miért kaptam? - kérdezte nevetve. Az ebédért, miért, mit gondoltál? - válaszolt Darinka és visszamosolygott.