Dani

Ha Dani nem az lenne, aki, akkor mindenki Dánielnek, vagy Polgármester Úrnak szólítaná. De ő az egész falunak csak Dani.

Dani éppen a főtéren beszélgetett a postással, amikor az iskola előtt megállt egy viharvert kis Fiat. Vékony, fiatal nő szállt ki belőle, lekapta a baseball sapkát, kopott farmerdzsekije zsebébe gyűrte, megállt és körbe nézett. Keskeny arcát szinte ezüsfehérre szőkített tüsihaj keretezte, benne piros tincsek, napszemüvegét a feje tetejére tolta, majd elindult a főtér és a park felé. Dani és a postás egymásra néztek. Vajon ki lehet ez a furcsa szerzet. Mire elköszönt a bőbeszédű postástól, a lányt már sehol sem látta. Munkatársa kiabált az irodája ablakából. Telefoooon... Itt hagytad a mobilodat! Megyek, intett, még egyszer körül nézett, de a lánynak nyoma sem volt. Egy órát töltött a hivatalban fontos feladatokkal, és amikor újra az utcára ért a kis Fiatnak és a lánynak nyoma sem volt már.

Tizenöt éves volt, amikor a megyeszékhelyről a faluba költöztek. Apja egyetlen rossz döntése miatt összeomlott az egész életük, a kényelemből, jólétből a szűkös megélhetésbe csöppentek. Egy év vesszőfutás után sikerült itt megvetni a lábukat, és lassan talpra állni. A falu befogadta őket.

A családból Dani illeszkedett be leghamarabb a kis falu életébe, barátokat szerzett, és mivel pénzt akart keresni, mindenféle munkát elvállalt a kertásástól a kutyafürdetésig... Amikor érettségi után felvették az egyetemre, kollégiumba költözött. Ismerős közegbe került, hiszen ott élt tizenöt éves koráig. Az első év gond nélkül telt el, tanult, bulizott, csajozott, ahogy mindenki, de gyakran hazajárt az 50 km-re lévő vidéki otthonába, így az ottani társaságból sem kopott ki. Nyitott és vidám természete miatt szerették az emberek, és ő is szívesen tartózkodott közöttük. Nem zavarta, ha a beszélgetőtársa alacsonyabb intelligenciával rendelkezett, könnyen alkalmazkodott bárkihez, és tudott beszélgetni bármilyen témáról. Néha a napszámból élő, szomszéd sráccal ment biliárdozni, néha az orvoséknál bulizott, vagy a könyvtáros csajjal táncolt a helyi discoban.

Az első évet sikeresen zárta az egyetemen, nyárra hazaköltözött a falujába és valami munka után nézett. Jobb híján ő is beállt a napszámosok közé egyik gazdálkodónál, kelt hajnalban, zötykölődött a kisbuszban a földek felé, válogatta a fűszerpaprikát, szedte a krumplit vagy a fokhagymát, ami éppen adódott. A családjából leginkább ő élt benne a falu életében. Szembesült az emberek gondjaival, látta, ahogy azok lassan belesüllyednek a kilátástalanságba és álmaikat sutba vágva alkohollal oldják a keserűséget, és látott anyákat, akik hetekig szendvicsnek álcázott zsíros kenyéren éltek, hogy a gyereküket a városi iskolába járathassák. Látta az amortizálódó községet, ami 4-5 évvel előbb még rendezett és virágzó volt, a szó minden értelmében. Nem értette, a község vezetői miért nem tesznek valamit, hogy ez az állapot változzon.

Ősszel visszament az egyetemre, de nem tudta elengedni a gondokat, amiket nyáron megtapasztalt. Anyjával, aki a munkája révén belelátott az önkormányzatok működésébe, sokat beszélgettek erről. Elöregednek a falvak, mondta az asszony. Az iskolákban tanárhiánnyal küzdenek, a kötelező kiadások gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy változzon valami. A képviselőtestület sem áll a helyzet magaslatán. Csak ülj be egy közgyűlésre és meglátod, mi megy. Így hát Dani tényleg végig hallgatott egyet, és amit látott, elgondolkoztatta. Tisztes gazdálkodók és hivatalnokok ültek ott, és szavaztak meg mindent, amit eléjük hordtak. Az átlagéletkor is jóval az ötven év felett járt. Hát hogy tudnának ezek az emberek felelősen dönteni olyan törvények alapján, amelyeket nem is ismernek? Ezen is változtatni kellene.

A második egyetemi év végén aztán elhatározta magát. Átjelentkezett az államigazgatási főiskolára. Sokat tanult a jogszabályok alkalmazásáról, az állam és az önkormányzatok működéséről, és számos olyan dologról, amiről eddig fogalma sem volt. Huszonnégy éves volt, amikor megkapta a diplomáját, és munkát kezdett keresni. Előbb a közeli kisváros önkormányzatánál dolgozott, két év alatt két munkakörben. Itt ismerkedett meg a feleségével, aki az oktatási bizottságban tevékenykedett. Sok tartalmas és izgalmas beszélgetést folytattak, aztán feltámadtak gyengéd érzések is, kapcsolatuk kiegyensúlyozott és kellemes volt, a lány jól kijött Dani szüleivel és testvéreivel is, így egy év múlva összeházasodtak és a lány szüleihez költöztek a kertvárosi, nagy családi házba. Dani próbált alkalmazkodni felesége családjának életviteléhez, de nem volt türelme az anyósa művészetrajongásához és apósa temperamentumához, aki vasárnap reggel fél hétkor "na, kezdődjön jól a nap" felkiáltással és egy-egy kupica pálinkával ébresztette őket, majd előadást tartott a tevékeny életforma előnyös hatásairól, és gyakorlatilag egész nap meg sem állt, elvárva mindenkitől, támogassa őt a kerti halastó építésében, vagy a bejárat előtti terasz újraburkolásában, ha volt hozzá kedve az illetőnek, ha nem.

Hogy a felesleges konfliktusokat elkerülje, Dani a falujában szeretett volna házat vásárolni. Felesége megütközve vette tudomásul, hogy férje nem szeret a családjával élni, "pedig anyu társasága nagyon eredeti, apu meg annyira ügyes és ráadásul vicces és aranyos". De végül belement, hogy elköltözzenek, hiszen a község alig 15 km-re volt a városkától és a munkahelyüktől, kocsival negyedóra, és vágyott is arra, hogy önálló otthona legyen, ahol nem kopog be senki semmilyen indokkal kora reggel vagy késő este.

Néhány hét alatt meg is találták a megfelelő otthont. Dani munkaidő után és hétvégeken dolgozott a házon, hogy minél komfortosabb legyen, felesége a berendezés után futkosott, így néhány hónap múlva be is költöztek kényelmes otthonukba. Még be sem lakták a házat igazán, amikor egy este fiatal gazdálkodók és a könyvtárosnő kopogtak be hozzájuk. Felkérték, hogy induljon a helyhatósági választásokon, mint polgármesterjelölt. Danit váratlanul érintette a felkérés, gondolkodási időt kért, beszélt a feleségével és a szüleivel, mindenki lelkesen támogatta az ötletet. De hát ki fog rám szavazni, kételkedett Dani. Nem itt születtem, ráadásul fiatal vagyok, alig huszonhét éves, a képviselőtestület pedig hatvan körül. Hogy fogok boldogulni, ha nem működnek velem együtt? Megoldod, veregette meg a hátát az apja. Valahogy le kellene váltani őket, töprengett a felesége. Ez az, kapta fel a fejét Dani. Ha azt akarjuk, hogy változás legyen, akkor azt éppen ott kell kezdeni.

Újra összeült a csapat, a fiatal gazdálkodók, a könyvtárosnő, akikhez csatlakozott az orvos is.

Vállalom, mondta Dani, ha közületek is legalább hárman indulnak a képviselő választáson, mert én egyedül kevés leszek a változáshoz. Ha bukunk, akkor együtt bukunk. A támogatók előbb meghökkentek, aztán rögtön ötletelni kezdtek. A könyvtárosnő jó lenne képviselőnek, nagy respektje van a nők között, és jó lenne megnyerni a tesitanárt, ő edzi a focicsapatot... Állj, állj, emelte fel a kezét Dani, de nekem olyan társakra van szükségem, akik elkötelezik magukat a változás mellett. TI vagytok azok. Nektek kell indulni és meggyőzni az embereket, ahogy engem is meggyőztetek. Végül négyen indultak. A testület hét főből áll, ha csak hárman bejutnak, már nem reménytelen a változás.

Dani a következő hetekben minden idejét a kampánynak szentelte. Beszélt az emberekkel, ismertette, milyen változásokat szeretne eszközölni, tisztelettel beszélt a jelenlegi testületről, de jelezte, hogy a változások sok munkát igényelnek, és rámutatott, hogy az elmúlt években az önkormányzat a túlélésre játszott. Felesége túlzásnak tartotta, hogy ennyi időt szán erre az ügyre, de támogatta, ahogy tudta.

Végül Dani fölényesen nyerte a választást. Már Dániel lehetett volna, néhányan meg is próbálkoztak vele, de senkinek sem ment ez a megszólítás. Akkor elkezdték "polgármesterurazni", de az is rövid életű lett, ő megmaradt Daninak. Viszont a támogatói közül csak ketten kerültek be a testületbe. Nehéz hónapok vártak rá. Munkahelyét azonnal feladta és belevetette magát munkába. Először a község pénzügyi helyzetével szeretett volna tisztába jönni, ezért a pénzügyi osztály munkáját ellenőrizte, ahol furcsa dolgokat tapasztalt. A működési költségek nagy részét a hivatali apparátus bérköltsége tette ki. A fejlesztésre szánt összeg eltörpült ezek mellett. Az adók nem folytak be, és senki sem tett semmit ennek érdekében. A hivatalban dolgozók átlagéletkora is magas volt, sokan már nyugdíjas korúak voltak, és - irtó sokan voltak. Dani a fejét vakarta. Hogy lehetne csökkenteni a létszámot úgy, hogy az elküldött emberek és azok rokonsága ne kiabáljon rá kígyót-békát? Végül úgy gondolta, legjobb az egyenes út. Összehívta a dolgozókat, bejelentette, hogy átállnak a számítógépes rendszerre. Ehhez szükség lesz egy fél éves tanfolyamra, amiből vizsgázni kell. Aki nem megy át rajta, az "sajnos" nem dolgozhat tovább a hivatalban. Néhányan zúgolódni kezdtek, de Dani a falu érdekeire hivatkozott, kimutatásokat dugott az orruk alá a számítógépes rendszerek hatékonyságáról, és a költségek csökkenéséről. Vagy négy-öt ember szinte azonnal sértődötten bejelentette, hogy kéri a nyugdíjazását. A tanfolyam kezdete előtt még páran visszakoztak, akik szintén nyugdíjba mentek, akiknek pedig nem volt meg a megfelelő képzettsége, azokkal a felelősségről beszélgetett, amit vállalni kell, ha nem megfelelően dolgoznak. Megint másként kellett eljárnia a képviselő testület idősebb tagjaival, akik már évtizedek óta látták el a tisztséget. Tisztelettel viszonyult hozzájuk, az előterjesztéseit előzetesen megbeszélte velük, a támogatásukat kérte, és meg is kapta. Folyamatosan azon rágódott, hogyan lehetne a falut talpra állítani. Fogy a létszám, egyre kevesebb gyerek születik, ha pedig megszűnik az iskola, az a falu végét jelentheti. Tanárok kellenek, hogy a szülők ne hordják a gyerekeket a városi iskolákba. Szolgálati lakások kellenek, az vonzóbbá teheti a pedagógusok számára a meghirdetett állásokat. A régi téesz-iroda látszott a legmegfelelőbbnek, ahol három komfortos lakást sikerült kialakítani. Egyikbe be is költözött az új töri-tanár a feleségével, aki körzeti védőnő volt a faluban.

Dani már két éve dolgozott reggeltől estig, a falu kezdett talpra állni, a magánélete viszont kezdett szétesni. Felesége, aki rövid kényszerű kitérőként értelmezte a vidéki idillt, rájött, hogy férje véglegesen elkötelezte magát a faluja mellett. Egyre türelmetlenebb lett, férje lelkes beszámolóit unottan hallgatta, bagatellizálta az elért eredményeket, végül Dani már nem is beszélt otthon a munkájáról. Már amikor találkoztak egyáltalán. A nő egyre többször maradt éjszakára is a városban a szüleinél, mert anyjával szépségszalonba mentek, vagy barátnőkkel találkozott. Dani tudta, hogy a házassága mélyponton van, de úgy gondolta, hamar túljutnak rajta, ha majd a község ügyei egyenesbe kerülnek.

A júniusi közgyűlésen az iskola-igazgató izgatottan jelentette be, hogy a pályázat ezúttal sikeres volt, két új tanárt is sikerült megnyernie, a matek-technika tanár, egy középkorú férfi már eladó házak után is érdeklődött, ami jó jel, mert azt mutatja, itt akar letelepedni, és a fiatal angol-ének szakos tanárnő is három éves szerződést írt alá. Ezaz! - bokszolt a levegőbe Dani. Ha az iskola megerősödik, a falu is fejlődésnek fog indulni. Emellett élénkíteni kell a közösségi életet is, és vissza kell adni a falu régi szépségét. Az embereknek ki kell lépni a fásult közönyből, amibe süllyedtek.

Mindenki egyet értett, csak senki sem tudta, mit is kellene csinálni igazából. Valamikor megépült a művelődési ház, de már évek óta zárva van, csak az előterében lévő büfé van nyitva meg a teleszoba, ahol a lakosság internetezhet. Nincs pénz a működtetésére. Ekkor az idősebb képviselők közül valaki beszélni kezdett a lovastanya tulajdonosnőjéről, aki régebben nagyon tevékeny volt, helyi újságot és színjátszó kört szervezett. Vele kellene beszélni.

Dani tisztelettel köszönte meg az idős embernek a javaslatot, nem sokat tétovázott, felkereste az asszonyt, aki előbb meglepődött, majd látható örömmel töltötte el, hogy az emberek gondoltak rá, és nem felejtették el, amit régen a faluért tett. Fizetni nem tudok, tisztázta Dani azonnal, de használhatja a művelődési ház telefonját. Van telefonom, nyugtatta meg az asszony. Spóroljunk. Egy hét sem telt el, már az egész éves programmal jött. Szervezek egy ünnepséget Szent István napjára, új kenyér ünneppel. Utcabálra gondoltam, az nem kerül külön pénzbe, van itt egy fiú, olyan DJ féle, aki tud zenét biztosítani. Ez lehetne a nyitó rendezvény. Októberben tarthatnánk szüreti mulatságot grillversennyel egybekötve. Megpróbálom újjá szervezni a színjátszó kört, és akkor farsangra már elő is adhatnánk valami rövid darabot. Ezek mind alacsony költségvetésű rendezvények, nem terhelik meg nagyon a költségvetést. Dani elégedetten ment haza. Felesége megint nem volt otthon. Rátelefonált. Jövök, mondta az asszony, egy óra múlva ott vagyok. Éjjel összebújtak. Testük ismerte a másik testét, kellemes volt a szeretkezés, reggel egymásra mosolyogtak a kávé felett.

December elején a hivatali titkárnő és mindenes szólt, hogy az új angol-ének tanár szeretne beszélni vele. Vajon mit akarhat, töprengett Dani, aki éppen nem volt a legjobb passzban. Az első hó fennakadást okozott a közlekedésben, a falu kisbusza nem tudott bejutni a városba az emberekkel, akik az SZTK-ba, kórházba, vagy bevásárolni mentek volna. Náthásan és lázasan ült fel a tolólapos kocsira és maga tolta el a hóakadályt az útról. Néhány perces késéssel érkezett, az orra majd' elcseppent, pillanat, mondta a lánynak, berohant az irodába és kifújta az orrát. Levetette a kabátját, sapkáját, megpróbálta hátra simítani csapzott haját, aztán udvarias mosollyal az arcán kilépett. Furcsa, ezüstre festett, tüsihajú lány állt az előszobában. Keskeny arcában hatalmas, értelmes szeme csodálkozva nézte őt, pisze orrát kicsit elhúzta. Dani gyomrában mintha pillangók táncoltak volna a lány láttán. A francba, kapta össze magát, és mosolyogva nézett rá. Azt hitte valami öltönyös embert talál itt? - kérdezte. Jöjjön, igyunk egy teát és hallgatom, miért keresett. A lány szeméből eltünt a fürkésző kifejezés, azonnal felcsillant, és a pillangók visszatértek Dani gyomrába. A lány érdekes kéréssel állt elő. A felső tagozatos gyerekekből kórust szervezett, szeretné, ha felléphetnének a farsangi rendezvényen. A gyerekeknek szükségük van sikerélményekre, magyarázta, nagy szemeit Danira függesztve. Ez önbizalmat és ambíciókat adna nekik. Erre itt eddig kevés lehetőségük volt. Daninak tetszett a lány ötlete. Tökéletesen egyetértek magával, mondta, remek ötlet. Sőt még több gyereket be kellene vonni. A lány pár percig töprengett, a szája szélét rágta, és neki már megint összeszorult a gyomra. A lány már ontotta is az ötleteket, szeme úgy csillogott, mint két fekete gyémánt. A feleségem miért nem tud így lelkesedni? - futott át Dani agyán a gondolat. Végül megegyeztek, hogy a lány felveszi a kapcsolatot a szervezővel, kezet fogtak és a lány már szaladt is. Dani nézett utána, aztán megrázta a fejét, hazamegyek, mondta, holnap jövök, de most ki kell kúrálni magamat.

Otthon elkészítette a teát, forró fürdőt vett, bekapott két c vitamint és ágyba bújt. Késő délután ébredt. Hallgatózott. Még mindig egyedül volt. A konyhába vánszorgott, készített két tükörtojást, újabb adag teával felszerelkezve újra lefeküdt. Késő este a felesége ébresztgetésére riadt. Mi van Veled, kérdezte az asszony ijedten. Beteg vagy? Ühüm. Megfáztam. Lázad van? Van, de nem vészes, holnapra jobban leszek. Miért nem hívtál fel? Nem akartalak zavarni. Ájultan aludt reggelig. Mire felcihelődött, felesége már útra készülődött. Sietek haza, mondta, és főzök valamit. Maradj ágyban. Szólok a dokinak, szaladjon át rendelés előtt. Oké, mondta Dani, és újra elaludt. Álmában csillogó szemeket, piros végű ezüst hajat látott. A doki csengetésére ébredt. Hoztam gyógyszert is, mondta, ne mozdulj. Aludj, amennyit csak birsz, holnapra jobban leszel. És Dani aludt is. Lázas álmában ezüst hajú lányok énekeltek.

Dani gyomra összeszorult, szive kalimpált ezután, akár hányszor látta a lányt messziről. Próbálta elkerülni, ne keressük a bajt, intette magát, majd elmúlik ez a hirtelen támadt vonzódás. Január elején került sor arra a megbeszélésre, ahol a szervező ismertette a farsangi műsor tervét és benyújtotta a költségvetést. Először az iskola tánc-csoportja ad elő egy rövid műsort, kb. 5-6 perc lesz az egész. Nem is tudtam, hogy van tánc-csoport az iskolában, szakította félbe Dani a beszámolót. Most szerveződtek, az új tanárnő ötlete volt, és a tesi-tanár készítette a koreográfiát. Utána a kórus következik, egy számot adnak elő, nem akarjuk nagyon elnyújtani a műsort. Ezt követi a színdarab, a végén a tapsrend alatt újra a kórus énekel, a tanárnő kiséri őket gitáron és szájharmonikán. A kisteremben lesz a vacsora, és a nagyteremben a bál. Hogyhogy külön teremben tálalnak? - csodálkozott Dani. Nem lehetne táncolni az asztaloktól, annyi jegyet adtunk el. - nevetett az asszony, mindenki látni akarja a gyerekét a színpadon. A vacsora végén lesz a tombola, ahol a módosabb gazdák által felajánlott és a gyerekek által kézműves foglalkozáson készített tárgyakat lehet nyerni. Van kézműves szakkör? - Dani már nem is csodálkozott. Nem régen szervezte... Tudom, a tanárnő! Neeeem... kacagott az asszony, ezt a technika tanár szervezte, de az ötletadó itt is a tanárnő volt. A vacsora után lesz a bál, és éjfél előtt az árverés. Árverés??? - Dani már semmit sem értett. Igen, bólogatott a nő huncut mosollyal, a tanárnő azt találta ki, hogy ismert és népszerű emberekkel való táncokat árverezzünk, Te is közte vagy, épp most akartam szólni, hogy tudj róla. Éééén? És ki van még benne. Hát sokan. Az orvos, az iskolaigazgató, a kántornő, a könyvtárosnő, a plébános úr, Te és a tanárnő. Itt a költségvetés és a várható bevételek és kiadások egyenlege. Dani szájtátva nézte a precízen kidolgozott tételeket. De hát ez így nem is kerül semmibe... Aha! És ehhez még hozzájön az árverés bevétele, amit nem lehet előre megjósolni, de minimum hetvenezer forint, mert tízezerről indul a licit. Ez a pénz az óvodai játékok pótlására megy. Gondolom, ez is a tanárnő ötlete volt, mondta Dani. Igen. Főnyeremény ez a lány.

A farsangi bál napján Dani a feleségével érkezett a művelődési házba. A hátsó sorok egyikéből nézte végig az előadást. A kislányok néhol ügyetlen, de kedves és lelkes tánca mosolyra késztette az embereket, lelkesen tapsoltak. A kórus több szólamban, kissé gospelesen előadott népszerű slágere meglepően tisztán szólt, a refrént már ütemes taps kisérte, amikor a tanárnő megfordult, látszott, örül, szélesen mosolygott. Danit mintha valaki torkon ragadta volna, nagyot nyelt. A lány olyan szép volt, hogy a lélegzete is elakadt. Valami egyszerű szürke ruha volt rajta, ezüst hajának néhány tincse piros színben pompázott, fülében az apró aranykarikák szexin csillogtak, na és a szája... vörösre volt rúzsozva, épp olyan színre, mint a hajvégei és a cipője. Mi történik itt? - riadt meg Dani, és a felesége keze után nyúlt, mintegy emlékeztetőül, hogy tilosba tévedt. A műsor tovább folytatódott, az emberek kacagtak a színdarab poénjain, a szereplők ennek hatására önfeledten komédiáztak, végül a tapsrendnél a gyerekek és a tanárnő újra a színpadra álltak, és ő nem tudta levenni a szemét a lány karcsú lábáról, derekáról és fenekéről, ami a dal ritmusára mozdult.

Illik gratulálni, gondolta és a szervező keresésére indult. Aztán meglátta a lányt, amint székeket cipel. Odalépett és elvette az egyiket. A lány vidáman ránevetett, szeme végig siklott Dani testén, amitől gyomra újra összerándult. Hogy zavarát leplezze, karját széttárva megfordult maga körül. Megfelelek az árverésre? A lány szemében mintha gyengédség villant volna, hüvelykujját felemelte és vidáman nevetett. Dani szerette volna megcsókolni. Ekkor lépett be a felesége. Elegáns volt és elbűvölő, a teremben minden férfi szeme rátapadt, ő meg tudta ezt, mint egy modell, lépkedett hozzá, kezét a karjába fűzte, gyere már, mindenki rád vár, mondta. Dani kényszeredetten mutatta be őket egymásnak. A feleségem, mondta. A lány szempillája megrezdült, de egyébként nyugodt mosollyal fogott kezet a nővel, majd "még sok dolgom van, érezzék jól magukat" felkiáltással elsietett. Nahát, micsoda szimpla ruhában van ez a csaj, mondta a felesége. Igazán vehetett volna fel valami normálisabb szerelést... Dani hallgatott. Most mondja azt, hogy a lány valószínűleg nem akarta "túlöltözni" a falusi asszonyokat? Mert tapintatos és együtt érző? Levezényelte a tombolát, aztán a feleségével megnyitotta a mulatságot.

A bál jó hangulatban folyt, a szervező által hozott DJ kitűnően válogatta össze a zenéket, mindenki mulatott, Dani néha megpillantotta a lányt, amint vidáman pörgött-forgott fiatal és idős emberek karján, de táncolt iskolás fiúkkal és kislányokkal is. Nem látszott rajta, hogy bármi nyomasztaná. Képzelődtem, gondolta, miközben az egyik gazdálkodó idős feleségét vezette óvatosan a zene dallamára. Éjfél előtt került sor az árverésre. Először a nőket szólították a színpadra. Ők aztán megadták a módját. Az iskolaigazgató szendén mórikálta magát, a kántornő balettmozdulatokat végzett, a könyvtáros csaj modellesen vonult, a lány kislányos pukedlit vágott, a férfiak füttyögtek, tapsoltak, és licitáltak, mikor a lányra került a sor, a falusi fiatalság krémje szállt érte harcba, ő meg nevetett, még, még intett, kell a pénz az óvodára, kiáltotta bele a mikrofonba, és Dani csak a fejét kapkodta. Végül a győztes egy középkorú nős férfi lett, akit felesége ugratott a licit alatt. Aztán a férfiak következtek, ők nem kellették magukat, feszengve ácsorogtak, a nők bekiabáltak, viccesen leszólták őket, de a licit itt is emelkedett, végül az összes férfi is elkelt. A legtöbbet a lányért és Daniért fizettek. A szervező a színpadra hívta őket. Dani a kezét nyújtotta a lánynak, egy pillanatra egymásba kapcsolódott a tekintetük, meghajoltak és megkezdődött a tánc. Úgy fél óra múlva Dani felkérte a lányt. Furcsa lenne, ha pont vele nem táncolnék, magyarázkodott saját magának. Kezébe fogta a lány finom kis ujjait, tenyerét a derekára helyezte és lassan lépegettek a zenére. Nem beszéltek, a lány lesütött szemmel táncolt, Dani látta megrebbenő szemét, a szolíd ruha alatt emelkedő kebleket, ujjai erősebben kulcsolódtak a lány kezére, tenyere egy leheletnyit lejjebb csúszott a lány derekán, ő meg ijedten nézett fel Danira, aki nagyot nyelt. A zeneszám végén a lány elhúzta a kezét, megtapsolta a DJ-t, hangosan megköszönte a táncot és ott hagyta Danit, aki szintén csatlakozott a társaságához. Látta, hogy a lány még táncol néhány fordulót, aztán a kijárat felé indul. Dani - talán az elfogyasztott néhány pohár ital hatására - utána indult. A lány átvette a kabátját a ruhatárnál, és már ki is sietett az ajtón. Dani már lépett volna utána, de a beáradó hűvös levegő mintha észhez térítette volna, megállt. Mi a fenét akarok én? Nem vagyok észnél, rázta meg a fejét. Szülei léptek hozzá, mi már megyünk, mondták. Ez volt a legjobb buli életünkben. Nagyon jól szerveztétek meg. Nagyon jól jön ez a pénz az óvodának. Mennyi is jött össze? - kérdezte Dani kicsit szégyenkezve, hogy nem emlékszik az összegre, annyira elmerült a lány nézésében. Amikor anyja megmondta az összeget, az szinte sokkolta. Megkereste a szervezőt, hogy kifejezze köszönetét, az asszony örömében szinte ugrándozott. Az óvoda vezetője nevetve ölelgette őt és a szervezőt is. Ebből nem csak új játékokat vehetünk, de még ágyakat és takarókat is! Szenzációs ez a kis tanárnő...

Dani még sokáig táncolt különböző asszonyokkal, gondolatai azonban a lány körül jártak. Most érhetett haza... már biztosan ágyba bújt... már alszik azóta...

A következő néhány hónapban Dani megpróbálta a gondolatait elterelni a lányról, ami nehezen ment, mert állandóan róla hallott. Kórusfesztiválra vitte a gyerekeket. Angolórát tart felnőtteknek ingyen. Hallottad? - kérdezte a boltban a pénztáros, a gyerekek operaslágereket tanulnak az énekkarral, azzal lépnek fel a megyei versenyen. Képzelje Polgármester Úr, a tanárnő kórust szervez felnőtteknek. Hova-hova, kérdezte anyjától egyik este, amikor éppen hazafelé tartott. Ruhapróbára megyek, a tanárnő elintézte, hogy legyen egyenruhája az énekkarnak.

Tavasszal jött a rendezvényszervező asszony. Engedélyt szeretnénk kérni, hogy a parkban vasárnap délután aerobik-bemutatót és énekkari koncertet tartsunk. Nem birta ki, ő is elment, hogy megnézze a műsort. Vagy harminc felnőtt és gyerek sorakozott fel. A lány felemelte finom kis kezeit és a koncert elkezdődött. Vidám népdalfeldolgozásokkal kezdtek, az emberek mosolyogtak. Aztán operaslágerek következtek kicsit rockos változatban, majd népszerű magyar és külföldi slágerek hangzottak fel. Az emberek felszabadultan tapsoltak, ráadást követeltek. A lány szájharmonikát vett elő dzsekije zsebéből és felhangzott a dal: "Megkötöm lovamat szomorú fűzfához..." Csengő gyerekhangok keveredtek a férfiak zümmögő basszusával és a nők szopránjával, sírt a szájharmonika, az emberek szeme könnybe lábadt. Dani még lélegezni is elfelejtett. Valamit csinálnom kell, töprengett, miközben hazafelé sétált. Nem gondolhatok rá, hiszen nős vagyok... De könnyebb volt ezt elhatározni, mint betartani.

Néha látta a lányt, de az is mintha szándékosan kerülte volna a találkozásokat, valahogy mindig kitért, mielőtt beérte volna. Vagy egy nővel kezdett beszélgetni, vagy bement egy házba, esetleg egy boltba. Ha végképp nem tudta elkerülni, kimérten és udvariasan köszönt és már ott se volt. Dani tudta, hogy a lánynak igaza van, mégis egyre kereste a tekintetével. Úgy vonzotta, mint a mágnes.

Aztán egy nyári napon vacsoránál a feleségére nézett, aki evés közben kis tabletjén keresgélt. Hogy telt a napod? - kérdezte Dani. Hm??? - kérdezte az asszony. Azt kérdeztem, mit csináltál ma? Mit csináltam volna? Dolgoztam... Jó, de csak történt valami, ami engem is érdekelhet... Mondom, hogy semmi! - felesége hangja már ingerülten csengett. Dani letette a villát. Megkérhetlek, hogy figyelj rám néhány percre? A nő ingerülten kapcsolta ki a gépet. Csupa fül vagyok...

Miért vagy még velem? - kérdezte Dani. A nő hallgatott, aztán megvonta a vállát. Miért ne lennék? Hiszen jól meg vagyunk. Jóóóól??? - hördült fel Dani. Csütörtök van, és a héten ma vacsorázunk először együtt. Egyre később jársz haza, nem is beszélünk. Már nem is emlékszem, mikor szeretkeztünk utoljára. A nő most felnézett. Ez igaz, mondta. De Te sem kezdeményeztél... Hátradőlt a széken, lábát maga elé húzta, átkarolta. Valahogy elmúlt belőlem a vágy, mondta. És úgy látom belőled is. Engem nem érdekel ez a falu, untatnak a kis események, nem érdekel, hogy van-e muskátli a főtéren, vagy nincs. Azt hittem ez csak átmenet, de Te újra indulni akarsz a választásokon, én meg nem szeretnék itt élve eltemetkezni.

Válni akarsz? - nézett rá Dani. Kimondottan nem akarok, de nem lenne ellenemre. - szögezte le a nő.

Elég reménytelen már ez a helyzet. Dani bólintott. Igaz. Sajnálom. A nő, mintha felszabadult volna, rámosolygott. Én is sajnálom. Valahogy elmentünk egymás mellett és nem vettük észre, hogy távolodunk. A jövő héten elköltözöm. Dani nem marasztalta. Ültek ott szótlanul, aztán az asszony a hűtőhöz lépett, kibontott egy üveg bort, gyere haver, igyunk... Dani is elnevette magát. Hát ilyen válást még az öregapám se látott, mondta. Megitták az egész üveg bort, spiccesen, összeölelkezve ballagtak a hálószobába, és egymáshoz bújva aludtak el. Reggel kissé zavarban voltak, aztán a nő csomagolni kezdett. Csak a ruháimat viszem el, mondta, a többivel úgyse tudok mit kezdeni. Apuéknál minden meg van, ami kell. Akkor kifizetem a részedet, mert úgy fair! Jó! - mondta a nő. Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni és ismerlek annyira, hogy tudjam, szarul éreznéd magad, ha egy fillér nélkül mennék el. Majd utald a számlámra. Hétfőn az ügyvéd elhozza a papírokat, aztán beadja a bíróságra, novemberre szabad is vagy. És te is. Az udvaron pakoltak be az autóba, a nő intett és elhajtott.

Hétfőn meg is érkezett az ügyvéd, hozta a válóperi iratokat, Dani aláírta. A hivatal mindenese szájtátva fülelt. Dani nem bánta. Úgysem titok.

Élte tovább az életét, kicsit átrendezte a házat, befizette a vendéglőben a menzát és dolgozott tovább. A falu gyorsan napirendre tért a dolog felett, az asszony nem volt igazán része az életüknek.

Dani szinte éjjel-nappal dolgozott. Sokat gondolt a lányra, hallotta róla a híreket. Angol versenyre viszi az osztályát, a kórussal készülnek a községi karácsonyi ünnepségre, majd az éjféli misére, ahol a karzaton fognak karácsonyi dalokat énekelni a kántornő orgona-kiséretével. A karácsonyi szünet előtti napon jöttek meg a gyerekek a tanulmányi versenyről. A tanárnő szerint ügyesek voltak, a hat fős csapatból ketten tovább jutottak a megyei döntőbe, a többiek is jól szerepeltek, mindenki kapott egy ötöst is, így a félévi bizonyítványok angolból jók lesznek.

Dani már tűkön ült, annyira várta az ünnepséget. Gondosan öltözött, fütyörészett közben, kicsit még hamar is indult. Kocsiját lemosatta, aztán nevetett magán. Mosolyogva ült az emelvényen, rövid beszédet mondott, meghallgatta a verseket, a karácsonyi betlehemes játékot, megtapsolta a gyerekeket, de a kórust várta. Egymás után vonultak fel a férfiak, nők, gyerekek, izgatottan mosolyogtak, aztán megjelent a lány, testhez álló, fekete csipkenyakú garbóban és maxi szoknyában. És a vörös tűsarkú cipőben. Hajában a piros tincsek úgy égtek, mint a tűz. Dani szája kiszáradt a látványtól. Különböző nemzetek karácsonyi dalait adták elő. A hangok tisztán csengtek-bongtak. Hát nem csodálatos? - hajolt hozzá az igazgatónő, miközben lelkesen tapsoltak. Ez a lány csodát tesz. A lány megfordult, hogy megköszönje a tapsot és Dani keze megállt a levegőben. A lány pirosra rúzsozott, nevető szája elakasztotta a lélegzetét. Szerelmes vagyok! - ébredt rá. Szeretem ezt a lányt. És semmi akadálya, hogy meghódítsam. Szabad vagyok és független.

Alig várta, hogy vége legyen az ünnepségnek, a lányt kereste. Még mindig bujkál előlem, jött rá. Vajon miért? Végre megtalálta, őszintén gratulálok, fogta meg a kezét, kiváló előadás volt. Köszönöm, mosolygott a lány, de a dicséret nem engem illet, hanem a kórust. Beszélgettek még egy rövid ideig, aztán a lányt elhívták. Nem baj, gondolta Dani, még találkozhatunk ma is, és akár minden nap, ha úgy akarjuk.

A templomban nem ült a képviselők közé, megállt oldalt, boldog volt és felszabadult. Kell neki a lány! Szerelmes belé! Meg kell hódítania. Felidézte az első találkozásukat, aztán a farsangi bál éjszakáját, amikor táncoltak. Érezte, hogy a lány vonzódik hozzá. Látta a szemén, ahogy felnézett. És ahogy távol tartotta őt magától, amikor megtudta, hogy nős. De most már nyugodtan közeledhetnek egymáshoz, hiszen mindketten szabadok. A mise végén az emberek a templom előtt beszélgettek, búcsúzkodtak. Vagy száz emberrel fogott kezet, közben fél szemmel a lányt figyelte. Amikor hozzá lépett, a lány tekintetében mintha melegség villant volna, de már ott is volt valaki, aki igényt tartott az idejére, elsodródtak egymástól. Még látta a lányt, hallotta a nevetését, és egyszer csak nem volt sehol. A főutcán látta távolodni, amint hazafelé tipeg a piros körömcipőben. Kocsiba vágta magát és utána iramodott. Hazavihetem, hölgyem? - kérdezte és a lány úgy mosolygott rá, hogy minden sejtje belebizsergett. Köszi, de hát itt lakom 50 méterre... Több az! Nem engedhetem, hogy ezen a csúszós úton baja történjen. A lány felszabadultan nevetett, és bevágódott a kocsiba. Komolyan előre mutatott, hajrá, mondta, mintha egy versenyautóban ülne, ő meg legszívesebben azonnal megcsókolta volna. Fél perc alatt megérkeztek. Nem akarta elengedni a lányt. Megszokott már nálunk? - kérdezte, csak, hogy mondjon valamit. A lány furcsán nézett rá. Igen. Hiszen már több, mint egy éve itt vagyok... Hát persze, jött zavarba Dani. Nézték egymást, aztán a lány kinyitotta az ajtót, jó éjszakát, intett és kipattant a kocsiból. Azonnal megcsúszott. Dani is kivágódott és mellette termett. Na ugye? - mondta tanárosan. Én megmondtam! A lány belekarolt, kinyitotta a kaput, a lefagyott járdán kuncogva araszoltak a lány lakása felé. Köszönöm a fuvart, mondta a lány, jó éjszakát! A kezét nyújtotta, de Dani magához ölelte. Nem hív be egy forró... teára? A lány úgy lökte el magától, hogy megtántorodott. Arca szinte maszk-szerű lett egy perc alatt. Nem! - csattant a válasz, a lány felszaladt a három lépcsőn, és már el is tünt a lakásban.

Mi történt? Valamit rosszul csináltam? - töprengett Dani. Mi ez az egész?

Reggelig forgolódott, alig aludt. Beszélni kell a lánnyal. Kilenc órakor úgy érezte, már nincs túl korán, hogy felkeresse. Gyalog indult, csengetett. Semmi. Újra megpróbálta. A töri-tanár lépett ki a másik lakásból. Helló, köszönt! Már elment, még hozzá jó korán. Hova? - esett le Dani álla. Hát, fene tudja, szünet van! Azzal már ment is tovább. Dani névjegyet vett elő, "beszélnünk kell", írta rá és bedobta a lány postaládájába. A karácsonyt a szüleivel töltötte a régi házban. Ott is aludt a régi szobájában, nem volt kedve egyedül maradni. Naponta kétszer küldött e-mailt a lány hivatali címére. Beszélnünk kell.

Semmi válasz. Január elején megkezdődött a tanítás, és megérkezett a válasz az e-mailjeire. "Nem kell." Szóval nem. Dani már semmit sem értett. Napok, hetek teltek el, a lány végezte a dolgát, aztán szinte bezárkózott a lakásába, ritkán látta. Továbbra is kerülte őt, ha véletlenül nem tudta kivédeni a találkozást, futólag köszönt és ment tovább, észre se véve Dani próbálkozásait, hogy megállítsa. Ha valamilyen ünnepségen találkoztak, arcán műmosollyal mondott néhány szót, és azonnal lelépett, ahogy Dani személyes témát próbált felhozni. Tavasszal a húsvéti szünet előtt az iskolai tavaszköszöntőn látta újra. Megdöbbent. A lány haja barna volt. Sehol sem volt az ezüst szín és a lángoló tincsek, arca sem ragyogott. Szinte látszott az erőfeszítés, ahogy próbál aktívnak és lelkesnek mutatkozni. De mielőtt oda jutott volna, hogy beszéljen vele, a lány megint felszívódott. Kivárok, döntött. Egyszer úgyis muszáj lesz beszélnie velem.

De a lány továbbra is kerülte. Dani türelmesen várt. Nem tarthat örökké ez az elutasítás. Legalább azt engedné meg, hogy bocsánatot kérjen. Valamiért. Bár tudná, hogy miért... Az évzárón már nem térhet ki előle. Ott muszáj lesz beszélniük. De az ünnepség előtt robbant a bomba. Beszélnem kell veled, fogta karon az igazgatónő és az irodába terelte. Baj van, a tanárnő a tanévzáró értekezleten bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a szerződését. A jövő évben elballagtatja az osztályát, aztán elmegy. Nagyon sajnálom ezt a lányt. Még nem volt munkatársam, aki ennyit tett volna a gyerekekért és a faluért. De hát erővel nem tarthatjuk itt. Szóval ki kell írni a pályázatot az állásra, hogy legyen idő tanárt keresni, mert nem lesz könnyű. Dani úgy állt ott, mint akit fejbe vertek. Várjatok még, megpróbálok beszélni vele. - mondta és kitámolygott az irodából. Az igazgatónő utána lépett, elkapta a karját. Miattad van? - kérdezte harciasan. Mi a fenét csináltál? Dani a fejét rázta. Nem tudom. Valamit biztosan elhibáztam, mert karácsony óta nem áll szóba velem. De most már elég. Még ma kiderítem, mi ez az egész.

Feldúltan ülte végig az ünnepséget, aztán azonnal a lány lakásához sietett. A kis Fiat még az udvaron állt. Nem ment még el. Leült a lépcsőre és várt. Fél óra múlva csapódott a kapu. A lány megállt a bejáróban, levette a cipőjét és mezítláb indult befelé. Megtorpant, amikor meglátta őt. Aztán dacosan mégis elindult.

Parancsol valamit? - kérdezte szárazon.

Csak kérek, mondta Dani csendesen. Bocsánatot, ha megbántottam.

HA megbántott??? - a lány hangja csattant.

De hát mit tettem? - Dani hangja már kétségbe esetten emelkedett. Tényleg akkora bűn, hogy... Hogy bunkó módon letámadott?

Dani megütközve nézett rá. Letámadtam? Maga így érezte? Bocsásson meg, de úgy éreztem, hogy első perctől kezdve meg van köztünk a vonzódás. Én azon az estén boldog voltam, hogy látom, hogy végre szóba állt velem. Ha nemet mond, talán megcsókolom és elmegyek. De a maga reakciója... Akkor elmondom, hogy látom én, mondta a lány hidegen. Aznap este tudtam meg, hogy elvált. Örültem, hogy látom, de összesen kétszer vagy háromszor beszéltünk, és nekem eszembe se jutna ennyi előzmény után BÁRKIT beengedni az otthonomba. Mit gondol, az emberek miket beszéltek volna, ha az autóját itt látják állni éjfél után a kapu előtt? Elvesztettem volna a hitelemet. Hogy taníthattam volna? Azzal, hogy így lerohant, azt az érzést keltette bennem, hogy nem érek annyit, mint a többi nő, akiknek a férfiak megadják a tiszteletet. Randira hívják meg moziba vagy mittudomén... Engem meg csak úgy le lehet nyomni? Szeme már könnyben úszott, engedjen be, mondta. Nem akarom, hogy itt lássák, menjen el.

Oké, elmegyek, de beszélnünk kell az állásával kapcsolatban.

Nem kell, még ma elutazom.

Dehogynem kell. Egy óra múlva várom a cukrászda teraszán. Mindenképpen beszélnünk kell. Zúgó fejjel ballagott a cukrászda felé. Leült a teraszra, csak nézett maga elé.

Mit kérsz? - lépett oda a felszolgáló nő.

Várok valakit, majd később.

Mi van, nem jutott dinnyefőőőd? - viccelt a felszolgáló nő?

Nem. - mondta Dani.

Baj van? Segítek, ha tudok. - ajánlotta a nő.

Bár tudnál...

Az asszony hasához szorította a tálcát és félrehajtott fejjel nézett Danira. Te szerelmes vagy!

A tanárnőt várom hivatalos ügyben! - próbálkozott Dani.

Aha! - mondta a nő, azzal besétált az üzletbe.

A lány hamarosan megérkezett, szótlanul ült le Danival szemben. Limonádét kért, azán várakozóan nézett.

Szeretném, ha átgondolná a felmondását, kezdte Dani. Nagyon jó munkát végez, a gyerekek szeretik, a szülők és a falu lakói tisztelik magát, biztosan ezt akarja? A lány valahova a távolba nézett, aztán bátran Dani szemébe mondta. Szeretek itt, de nem maradhatok, mert maga nem közömbös nekem, és ez gondokat okozhat a továbbiakban. Nem vagyok mazochista hajlamú. Dani szive majdnem kiugrott a mellkasából ezekre a szavakra. Talán mégis megtaláljuk a megoldást, mondta csendesen. Menjen most, ha muszáj, de vissza kell jönnie, hogy rendbe tegyük a kapcsolatunkat, mire megkezdődik a tanítás. Kérem! - tette hozzá.

Hát... július közepétől végülis... nincs különösebb dolgom, mondta a lány, és Dani lecsapott a lehetőségre. Jó! - egyezett bele gyorsan. Akkor júliusban várom.

Amikor a lány beszállt az autóba az asztalnál állva nézte, amint induláshoz készülődik. Na? Sikerült meggyőzni? - állt meg mellette a pincérnő. Remélem, mondta ő, mi lenne velünk nélküle! Az asszony felnevetett. Mi lenne VELED nélküle... Fogd be..., mondta Dani miközben az autó után bámult, aztán elindult a hivatal felé.

Soha nem telt még el ilyen lassan három hét, gondolta Dani, és mintha egy mázsás kő gördült volna le a válláról, amikor a nagybolt előtt meglátta a lány kis Fiatját. Csak remélni tudta, hogy jó megoldást talált. Azonnal felhívta. A torka elszorult, ezért megpróbált hivatalos lenni.

Üdvözlöm Tanárnő, mondta, be tudna jönni holnap reggel az irodámba?

Hogyne, válaszolta a lány, hányra menjek.

Nyolc óra megfelel? Vagy nagyon korán van?

Nem, ott leszek.

Már fél nyolckor az ablaknál leskelődött. Olyan vagyok, mint egy hülye, gondolta, akkor se jön hamarabb, ha gyökeret eresztek itt. Aztán meglátta. Baseball sapkában, rongyos tornacipőben, pólóban és ócska farmerban közeledett. Mint egy rossz kölyök, gondolta Dani és gyengédség ébredt benne, és még valami más is, aminek nem kellett volna. Még.

Jó reggelt Tanárnő, hallotta munkatársa hangját, megkínálhatom valamivel? Egy tea jól esne, válaszolt a lány, azzal belépett az irodába, biccentett Daninak, aki némán hellyel kínálta. Fontos dolog miatt hívtam, kezdte, miközben a középkorú asszony a teát szervírozta. Kórus találkozót szeretnék szervezni a jövő nyáron, ebben kérném a segítségét. Meghívnánk néhány vidéki énekkart, egy hétig minden este lenne egy ingyen koncert a főtéren, és a végén egy közös nagykoncert, aminek a bevételéből valamennyi megtérülhetne a kiadásokból. A középkorú asszony, aki tagja volt a kórusnak megállt az ajtóban, érdeklődve hallgatta a beszélgetést, és Dani nem küldte ki. A lány érdeklődése feltámadt, de kétségeit is sorolni kezdte.

Ez legalább 60 - 80 embert, vagy többet jelent, akiknek szállás, étkezés, tisztálkodási lehetőség kell. Ennek megteremtése nem egyszerű feladat.

Arra gondoltam, felállíthatnánk sátrakat az iskola udvarán, vagy elkérhetnénk a belügytől az üres honvédségi épületet, javasolta Dani.

A munkatársa közbeszólt. Vagy ott a focipálya, ott vannak tusolók, fel lehet állítani a sátrakat is, és lehet bérelni mobil WC-ket.

Nem rossz ötlet, lelkesedett Dani álnokul. Mindjárt meg is nézhetjük, ha gondolja.

A lány bólintott. Egymás mellett ballagtak a főutcán a focipálya felé. Míg a gondnokra vártak, Dani a lányhoz fordult. Megbocsátott már nekem? - kérdezte lágyan. A lány nem válaszolt.

Ez a hely elég messze van a központtól, mondta aztán.

Tudom, nem lesz jó, értett egyet Dani.

De hát akkor miért jöttünk ide? - csodálkozott a lány.

Hogy együtt legyek magával, mondta Dani és tekintete nem eresztette a lány szemét. Mindjárt jön a gondnok, Sárika azóta már végig telefonálta az összes kórustagot, idefelé jövet láttak vagy tízen, ha szerencsék lesz, visszafelé még többen, délután meg kocsival elmegyünk a honvédségi laktanyához.

Mire jó ez? A lány elfordította a fejét és szemébe húzta a baseball sapkát.

Arra, hogy az emberek együtt lássanak minket, miközben fontos dologban járunk.

Két napig járták a község intézményeit. A lány tiltakozott.

Nem megyek magával sehova! - mondta dühösen. Úgy hurcol itt le-fel, mint valami trófeát. Semmi értelme.

Csak ennek van értelme, mondta Dani komolyan. Ma délután leülünk a cukrászda teraszára, ott majd megfogom a kezét. Holnap együtt ebédelünk a vendéglő kerthelyiségében, ott legalább ötvenen megfordulnak a menzán. Udvarolni fogok magának. Holnapután szombat, elviszem a városi moziba, ott csókolózni fogunk. Kizárt, valaki ne legyen ott, hogy hazahozza a hírt, aztán már oda megyünk együtt, ahova akarunk, és semmi csorba nem fog esni a maga jó hírén. A lány végre nevetett.

Meg vagy te húzatva, mondta, de a szeme újra csillogott.

Dani szinte elérzékenyült. Végre megtörik a jég. Kezét felemelte és ujjaival gyengéden a lány hajába simított.

Miért nem fested már? - akarta tudni.

Túl feltűnő volt és olyan... bohém. Nem akartam, hogy azt higgyék... nem fejezte be a mondatot, csak megvonta a vállát.

Azt hitted, a külsőd bátorított fel engem... kapcsolt Dani. Tévedsz. Már akkor is szerelmes voltam beléd, amikor még... nem lett volna szabad.

Én sem voltam közömbös, mondta a lány csendesen. Dani úgy érezte, kiugrik a szíve.

Menjünk, mondta, nehogy elragadtassam itt magam...

Késő délután értek vissza a faluba. Dani a lány kapuja elé kanyarodott, kisegítette a kocsiból. Fenébe a forgatókönyvvel, szeretlek, mondta, magához ölelte és gyengéd csókot nyomott a szájára. Egy traktor zötyögött arra, fiatal férfi hajolt ki az ablakon. Jó taktika, hallod, jól csinálod! El ne engedd máááán' sose lesz többet ilyen klassz tanárnőnk! Dani visszaintett. Azon vagyok! - kiáltotta és magához szorította a lányt. Aztán újra és újra megcsókolta.

Szeretlek, szeretlek, ismételgette minden csók után. A lány tétován emelte fel a kezét és Dani nyakára fonta.

Az utcán vagyunk... mondta. Biztos, hogy jó ez így?

A legjobb. Azt akarom, hogy mindenki tudja, megesz a fene utánad. De be nem megyek ezen a kapun, csak ha újra olyan leszel, mint ahogy megismertelek.

Fessem be a hajamat?

Dani bólogatott. És holnap tegyél fel rúzst. Mindig arra vágytam, hogy lecsókolhassam.