Csilla

Csilla

Csilla egy művészetrajongó vagy inkább önjelölt művész édesanya mellett nőtt fel, aki hol festő, hol szobrász, hol színészi képességeket fedezett fel magában és ilyenkor ész nélkül vetette bele magát az éppen aktuális témába. Ez sajátos gyerekkort jelentett Csilla számára. Anyja nagyon szerette őt, csak időnként elfelejtkezett bizonyos dolgokról, például a napközi vagy a villanyszámla befizetéséről, a szülői értekezletről, vagy az iskolai ünnepségről, esetleg a mosásról. Időnként a kajáról is megfeledkezett, ilyenkor maradékokból összerakott "valamit" ettek, vagy átmentek a szomszédba kenyeret kérni. Néha elfogyott a pénz, mert anyja nemigen tudta beosztani, miközben nem volt kifizetve a gázszámla, boldogan érkezett haza egy művészeti albummal, vagy fizetett be egy ezoterikus tanfolyamra. Csilla apja elég hamar beleunt ebbe a kaotikus életbe és nyugodtabb vizekre evezett. Talán a feleségével eltöltött három év rettentette el, de többé nem nősült meg, élte az agglegények vidám életét. Figyelt azért arra, hogy lányának mindent biztosítson, ami az egészséges és kényelmes élethez szükséges. Erre hagy szükség is volt, mivel Csillát folyton érte valami baleset. Odacsukta a villamos ajtaja, leesett a mozgólépcsőn, lefejelte az ajtófélfát, és még sorolhatnánk.

Csilla a család széthullását nem sínylette meg, hiszen mindketten az élete részei maradtak, és apja egyre rémültebben figyelte, hogy lánya az édesanyja természetét örökölte, pont olyan szétszórt és mélázó, magát örökösen bajba sodró, ezzel együtt imádni való és csodálatos.

Csillának fogalma sem volt róla tizennégy éves korában, hogy mihez fog kezdeni az életével, ezért gimnáziumba iratták, ahol közepes eredménnyel vette az akadályokat. Apja már komolyan aggódni kezdett a lánya jövője miatt, főleg, mert ő minden héten más hivatás mellett kötelezte el magát. Apja mindegyik választástól megrémült. Csillát először az ápolónői pálya vonzotta, mire apja szemei előtt összecserélt infúziók, túladagolt gyógyszerek lebegtek, majd az óvónői hivatással rémísztgette, és apja már látta a villogó rendőrautót, amint a valahol ottfelejtett gyerekeket hajkurásszák, ezután a fodrászat vonzotta elemi erővel, és apja kopasz nőkről, leégett fejbőrökről vizionált. Harmadik év végén aztán azzal állított be a fentiek miatt rohamosan öregedő hímnemű felmenőjéhez, hogy közgazdasági vonalon tanul tovább és adótanácsadó lesz. Az óvatos érdeklődésre, hogy miért éppen e mellett döntött, azt válaszolta, mert nagyon tetszik neki az egyetemi épület homlokzata, ezért oda szeretne járni. Ez az indok nem győzte meg apját arról, hogy a lány jól választott, óvatosan próbálta másfelé terelni az érdeklődését, és addig is, amíg kitalál számára valamit, nyári munkát szerzett neki egy állatmenhelyen, gondolta, ott nem csinálhat nagy bajt, a kutyák-macskák elég ésszel rendelkeznek, hogy elfussanak, ha lánya valami veszélybe sodorná őket. Ha tudta volna, mit indít el...

Csilla remekül érezte magát az állatok között, azok meg szinte megőrültek érte. A habzó szájjal tomboló hatalmas kutya farkcsóválva feküdt a lábaihoz, a szökdösős kutyát póráz nélkül sétáltatta, és az egy tapsra vagy füttyentésre azonnal hozzá rohant, a morózus, öreg ordas, akinek az ételt lapátnyéllel tolták oda, a kezéből evett, a szamár egész nap a nyomában ügetett, a macskák az ölében doromboltak. A menhely dolgozói a döbbenettől szóhoz sem jutottak. Nyár végére Csilla már tudta, az ő útja az, hogy állatorvos legyen. Ez azonban nem sikerült, a felvételi pontszámok meg sem közelítették az elvárt szintet, de Csilla nem szomorkodott, állatgondozónak jelentkezett. Kicsit ugyan meglepődött, amikor szakmai gyakorlatra egy sertéstelepet jelöltek ki számára, de kiderült, hogy ő a disznókat is szereti, sőt a szarvasmarhák is belopakodtak a szivébe a következő évi szakmai gyakorlaton. A harmadik évben egy libafarmon kellett dolgoznia. Az első napon könnyben úszó szemekkel, orrát törölgetve állt a libaól közepén, a gazda vigasztalta, ne sírjon, nem olyan rossz hely ez, mire Csilla az orrát fújva rázta a fejét, biztosítva őt, hogy semmi baj nincs, csak por- és toll-allergiája van. A gazda bambán nézett rá, hát akkor a legjobb helyre jöttél, mondta rezignáltan. De Csilla nem hátrált meg, taknyosan, könnyesen is tette a dolgát, a gágogó, támadó gúnár előtt letérdelt, karját széttárta, szépségem, gügyögte neki, és az állat lelassulva nyújtogatta felé a nyakát, aztán a karjai közé lépkedett, és fejét a vállára rakva, csőrével a haját túrva udvarolt neki. Affene, dörmögte a gazda a fejét csóválva. Este Csilla, az izzig-vérig városi lány, a szállásként szolgáló lakókocsi lépcsőjén üldögélt, a csillagokat nézte, az orrát, szemét törölgette és arra vágyott, hogy valami ilyen helyen élhessen.

De nem gondolta, hogy ez meg is történhet.

A gazda a vacsoránál mesélt a családjának az őrült lányról, felesége és fia nevetve hallgatta. Na, én megnézem holnap ezt a csajt, mondta a fiú, megyek én is, mosolygott az asszony.

Csilla erről persze semmit sem tudott. Elsőnek az asszony érkezett, Csilla éppen vizet engedett az úsztatóba, miközben a libákhoz beszélt, azok meg körülötte zajongtak. Az asszonynak tetszett a különös lány, akit az állatok követtek, és mintha beszélgettek volna vele. Mosolyogva nézte, amint megy egyik helyről a másikra, teszi a dolgát, mintha világ életében ezt csinálta volna.

Délután megérkezett a fiú is. Az autóban ülve bámulta a lányt, aki a gyepen feküdt csukott szemmel, a gúnár mellette toporgott, csőrével az arcát birizgálta, majd a hajában matatott. Az ajtó csapódására Csilla felült, érdeklődéssel nézte a közeledő férfit. Koszos volt és poros, hajában tollpelyhek és gaz, de ő ebből semmit sem vett észre.

A fiú úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Egy tündér, gondolta. Ott fekszik a libaszarban, és mégis... A lány feltápászkodott és a felé közeledett. Olyan szaga volt, hogy a férfi ösztönösen hátrálni kezdett. Segíthetek? - kérdezte Csilla bájosan mosolyogva, és egy fél pólót kapott elő a zsebéből, megakadályozva, hogy orra elcseppenjen. Ezt használom zsebkendőnek, magyarázta, mert már letörik az orrom.

Ööö... izé, az apámat keresem... rögtönzött a fiú bemutatkozva. Csilla fejével a kis ház felé intett. Aztán a libával a háta mögött a takarmányos szín felé indult.

A fiút ezután nehéz volt távol tartani a libateleptől. Ott lebzselt, ha kellett, ha nem. Hét végére buliba hívta Csillát, aki először húzódozott, aztán mégis igent mondott, maga se értette, miért.

A fiú nem volt felkészülve arra, ami ezután következett. Csilla valami hosszú lebernyegszerű csodában jelent meg, haja sok kis fonatban a fejére tűzve. A fiú, aki egy farmeres-pólós lányra számított, kissé feszengve lépett be vele a szórakozóhelyre, barátai tátott szájjal lesték a furcsa tüneményt, aki fesztelenül ült közéjük, és pillanatok alatt mindenki figyelmét magára irányította. A fiú zordan nézett a barátaira, zavarta ez az osztatlan figyelem. Csilla a szokásos formáját hozta. Először a mellette ülő srác ölébe ejtette a pizzát, aztán valahogy kiborította a táskájából az arcpirosítót, egyenen a fehér abroszra, majd az asztal fölött gesztikulálva a vörösboros üveget verte le, de ahelyett, hogy zavarba jött volna, édesen kacagott, a srácok meg, a pincért is beleértve, egymást taposva gondoskodtak a kárelhárításról. A fiú egyre dühösebben vette tudomásul ezt a parttalan csodálatot, birtokló mozdulattal átkarolta a lány vállát, és Csilla minden ellenkezés nélkül, azonnal bizalommal simult hozzá. A fiú úgy érezte, fényes győzelmet aratott, egészen addig, amíg az egyik srác táncolni nem hívta a lányt, és ő kidülledt szemekkel nézte azokat a mozdulatokat, amiket Csilla tánc címén előadott, és amivel totál elbűvölte az összes jelenlévőt. Nem is birta sokáig, nekünk mennünk kell, felkiáltással, kezénél fogva kirángatta a lányt a szórakozóhelyről. A folyópartra mentek, ahol végre békésen üldögéltek, a lány lelkesen beszélt mindenféléről, a fiú meg hallgatta. A szél a hajába kapott, a fiú visszasimította a helyére, mire Csilla ránevetett, átkarolta a nyakát és megcsókolta. Ezt most miért kaptam? - kérdezte a fiú. Mert őrülten tetszel nekem, válaszolta Csilla minden elfogódottság nélkül. Amikor nem sokkal később egymás ruháját tépték lefelé, a fiú meglepődve észlelte, hogy a lebernyeg alatt pólót és farmert visel. A szeretkezést semmihez sem lehetett hasonlítani, a lány hol vad volt és szenvedélyes, néha pedig a fiú azt hitte, talán elaludt, vagy elájult. Ezzel a fiú sorsa megpecsételődött. Soha többé nem tudta kivonni magát a lány hatása alól.

Egy hónap múlva bejelentették, hogy összeházasodnak. Vagyis Csilla jelentette be, gyakorlatilag megkérte a fiú kezét, és a megdöbbent szülők megszólalni se tudtak. Te mit szólsz ehhez, kérdezte a gazda este az ágyban a feleségét. Jó lesz ez? Én nem ilyen lányt képzeltem el a fiunkhoz. Én sem, sóhajtotta az asszony, de olyan aranyos, és annyira szereti ezt a gyereket. Még sose láttam ilyen féktelen rajongást.

Csilla anyja kissé szórakozottan vette tudomásul a frigy bejelentését, majd, miután eljutott a tudatáig, mit is jelent ez, azonnal esküvőről, ruháról és hennáról kezdett el beszélni, ezért gyorsan leléptek. A lány apja részvéttel nézett a fiúra, remélem, boldogok lesztek, mondta kevés meggyőződéssel.

Az esküvő családi, baráti körben zajlott, a hozzátartozóknak azonban így is elég munkát adott, hogy Csillát megóvják a balesetektől. Először a tűsarkú szandállal gyűlt meg a baja. Már a templom ajtajánál megtörtént a baleset. A sarok beleakadt a lábtörlőbe és egész egyszerűen letört. Pedig nem is a kínaiban vettem, csodálkozott Csilla, azzal a csokrot átadva a mellette álló édesapjának, minden zavar nélkül lekapta a lábbeliket és a karjára csatolta, aztán mintha semmi nem történt volna, mezítláb ment tovább, csak a csokrot felejtette el visszavenni. A történtekből semmit sem látó vőlegény el sem tudta képzelni, miért hord arája egy pár szandált karkötőként és miért apósjelöltje vonul a lány mellett menyasszonyi csokorral. A polgári szertartás alatt végig azért fohászkodott, nehogy történjen valami, ami miatt félbe kell szakítani, mert még egy ceremóniát nem tudna végigcsinálni.

A vacsora előtt gondosan eltávolított felesége keze ügyéből minden olyan eszközt, amivel sérülést okozhat magának, vagy esetleg neki, csak a gyertyáról feledkezett meg, amit bájos felesége véletlenül meglökött, az addig ártalmatlannak tűnő szalmavirágok pedig azonnal lángra kaptak, amit Csilla nagy lélekjelenléttel azonnal hatástalanítani próbált - egy pohár konyakkal. A felcsapó lángokat gyorsan sikerült megfékezni, csak az abrosz égett meg egy kicsit. Csilla ezt roppant viccesnek találta, férje azonban úgy vélte, eleget mulattak, jöhet a nászút. Mindössze ötven kilométert kellett megtenni a hotelig, ahol a mézesheteket töltötték, de a férfi nem kockáztatott. Az utat bérautóval és sofőrszolgálattal tették meg. Gyönyörű éjszakákat és gondtalan nappalokat töltöttek együtt. A két hét alatt mindössze három jelentéktelen baleset történt. Egy Csilla által rosszkor elengedett faág majdnem kiverte férje szemét. De csak két öltés volt az egész, nem is törődtek vele. Azon, hogy leszakadt alattuk a függőágy, már nem is csodálkoztak, előfordul az ilyen. Csak Csilla karja okozott némi gondot, mert nagyon viszketett a gipsz alatt, miután leesett a mintegy 40 cm magas teraszról és két helyen eltörte.

A nászútról hazatérve megkezdődtek a szürke hétköznapok, amik Csilla jóvoltából korántsem voltak szürkének nevezhetők. Csilla közelében minden borult, tört, szakadt. Férje egyre-másra mentette ki a szorult helyzetekből, míg a végén már aludni sem tudott az aggodalomtól. Már Csillának is feltünt a balesetek sorozata, félteni kezdte a férjét, nehogy megsérüljön egy általa okozott katasztrófában.

Csak az állatok között volt biztonságban. Ott soha nem történt vele semmi. Dolgozott a gazdaságban hatalmas bikák, meg éhes disznók között, és semmi... De legjobban a libafarmot szerette. Ha már nem volt dolga, lefeküdt a gyepre és a libák köré gyűltek, beszéltek hozzá és csőrükkel simogatták. Férje azonban nem akarta, hogy ott dolgozzon, hiszen minden alkalommal megkínozta az allergia, szeme vörösen égett, orra folyt, néha még a láza is felment. A család már komolyan fontolgatta, hogy beszünteti a libatenyésztést, amikor a megoldás váratlanul megérkezett.

Csilla és anyósa gombát szedni indultak a tölgyesbe, amikor útjukat furcsa kinézetű kutya keresztezte. Csilla azonnal letérdelt és mosolyogva hívta az állatot, aki néhány lépésre megközelítette a lányt, de aztán félénken húzódott vissza, farkát lábai közé csapva elmenekült. Anyósa nem értette az állat viselkedését, talán veszett lehet? Vagy mi volt olyan furcsa rajta? Jobb lesz hazamenni, mondta Csillának. Miközben hazafelé bicikliztek, mögöttük megzörrent a bokor, a furcsa kutya követte őket. Csak a falu szélénél maradt le. Csilla lelkesen mesélt a kalandjukról, apósa és férje összenéztek. Mutasd meg, merre volt az a kutya, kérték, és a nyomok láttán felállt a szőr a hátukon. Ez farkas nyoma. Nem járhattok ki egyedül, amíg itt kószál. Általában nem támad, de nem is merészkedik ilyen közel senkihez. Óvatosnak kell lenni. Ettől a naptól kezdve Csilla nem járhatott a falun kívül.

Napjai a libafarm, az istállók és apósáék háza között teltek. Szerette a két egyszerű embert és végtelen szerelemmel a fiukat, de nem érezte igazán otthon magát a házban. Nem volt vele semmi baj, egyszerűen csak nem volt az otthona. Gondolatait nem titkolta el, éjszakánként a férjéhez bújva mesélt elképzelt otthonukról.

Egy tavaszi napon nem volt kedve semmihez, nem érezte jól magát. Gyere velem, mondta a férje, szántani megyek. Csilla kapott a lehetőségen, rögtön felderült a kedve, boldogan ült be férje mellé a traktor fülkéjébe. A faluból kiérve az erdei útra kanyarodtak, a kiserdőn át vezetett a legrövidebb út, de alig haladtak néhány száz métert, állj meg, kiabált Csilla. Férje ijedten blokkolt, Csilla már a kis téglaépület felé szaladt. Ez gyönyörű, állt meg előtte. Mi ez az épület? A régi tanyai iskola, válaszolta a férje. Itt tudnék lakni, ábrándozott Csilla és a férjét kiverte a víz a gondolatra, hogy mennyi veszély fenyegetné itt, mindenkitől távol. De nem tudott sokáig ellenállni. Már másnap kiderítette, ki az épület tulajdonosa. A városi ügyvéd kicsit kérette magát, fel akarta srófolni az árat, de nem igazán ragaszkodott az épülethez, igazából csak a körülötte lévő földek miatt vette meg a rendszerváltáskor. Egy hónap alatt létrejött az adásvételi szerződés, amit hosszú felújítási és átalakítási munka követett. Csilla egész idő alatt ott lábatlankodott a munkások között, nyomában állványok dőltek és festékek folytak, míg végre minden elkészült és a fiatal pár egy nyár végi napon beköltözött új otthonába. Csilla és férje az első napokban feltérképezte a házhoz tartozó két hektár területet, megtervezték a kertet, a gazdasági épületek elhelyezkedését. Szinte a beköltözéssel egyidőben derült ki, hogy Csilla gyereket vár. Férje boldogan csókolta a feleségét, simogatta hasát, úgy érezték, minden vágyuk teljesül.

Egy hideg novemberi napon Csilla szokásos sétáját végezte a ház előtt vezető erdei úton, amikor újra megpillantotta a farkast. Nem tudta, csak érezte, hogy ugyanazt az állatot látja. A férje azonnal megtiltotta, hogy egyedül kóboroljon a vidéken, ő meg édesen mosolyogva igérte meg, hogy úgy lesz. De hát mit tegyen az ember lánya, ha ez-az kimegy a fejéből? És bármerre ment, a farkas mindenhol feltünt. Még ha kocsival mentek is a faluba, a farkas a cserjésben párhuzamosan futott velük.

Aztán egyszer csak nem jelentkezett. Csilla napokig várta, aztán arrafelé indult, amerről az állat érkezni szokott. A kiserdőn túl, két dűlőút találkozásánál tanácstalanul állt meg, fogalma se volt, merre menjen, vagy menjen-e egyáltalán. Növekvő pocakjára tette a kezét, és úgy gondolta, nem kockáztat. Hideg van, fagy is, bárhol jégre léphet, eleshet, nem akart ártani a babának. Már éppen megfordult volna, amikor a kopár füzek közül előtántorgott a farkas. Hátsó lábait maga után húzva, össze-összerogyva közeledett. Csilla először el akart futni, aztán mégis lekuporodott, kezét kinyújtotta és várt. A farkas odavánszorgott, és Csilla kezét érintve, eldőlt. Szemét egy pillanatra mereven rászegezte, aztán lecsukta és várt. Csilla látta a lövés okozta sebet a hátsó combján, azonnal a telefonja után nyúlt és kétségbe esve hívta a férjét, aki az állatorvossal érkezett. Le kell lőni, mondta az orvos, de Csilla tiltakozott. Nem élhet vissza az állat bizalmával, mondta olyan komolyan, hogy az állatorvos is elbizonytalanodott. Vigyük haza és ápoljuk, volt Csilla véleménye. Jó, de hova tesszük. Hát az istállóba, még úgy sincsenek lovak. A férfiak hurkot raktak a farkas pofájára, biztos, ami biztos, aztán a terepjáró hátsó ülésére húzták. Az állat keservesen vinnyogott, Csilla mellé ült, elmúlik, majd meglátod, ez a kedves bácsi meggyógyít, duruzsolta neki, és a farkas megnyugodott. A férfiak tanácstalanul néztek össze.

A farkas lassan gyógyult, leesett az első hó, Csilla pocakja egyre kerekedett, a karácsony békében telt, boldog napokat éltek meg. Nap közben, míg a férje a gazdaság ügyeit intézte, a farmon dolgozott, Csilla sok időt töltött a farkas közelében. Elejében csak lerakta a tálat, ő meg a csukott félajtó külső oldalán állva biztatta az evésre. Később, mert fázott és utált ott ácsorogni, az ajtón belül egy rossz hokedlin üldögélt, úgy beszélt az állathoz. Majd egy sámlit hozott, arra ült, kezét kinyújtotta, dúdolgatott, és a farkas egyre közelebb jött, végül megszagolgatta és orrával megbökdöste a kezét.

Február végére nyilvánvalóvá vált, hogy a farkas lába nem lesz tökéletes. Három lábon ugrálva közlekedett, a sérült lábát nem használta. Nem tudunk többet tenni érte, mondta az orvos, az izületek torzultak. De ha így elengedjük, mi lesz vele? - ijedezett Csilla. Majd megoldja, biztatták a férfiak. Csilla nehéz szívvel egyezett bele, hogy a férfiak elvigyék az állatot. Mielőtt elindultak vele, sokáig beszélt hozzá, elmondta, milyen szomorú, hogy el kell válniuk, tanácsokkal látta el, mit csináljon, ha idegen farkasokkal vagy vadászokkal találkozik, és a lelkére kötötte, hogy ha valami baja van, azonnal jöjjön haza. Az orvos hitetlenkedve nézett Csilla férjére, aki restellkedve megvonta a vállát. Érdekes asszony, mondta később az orvos, amikor a farkast kirakták a kiserdőn túl. Eeeegen, bólintott a férj. Nem mindennapi teremtés, dörmögte a doki, és hangjában mintha sóvárgás érződött volna. Hát őt is megbabonázta, konstatálta a férj kissé kárörvendően.

Csilla egész este szomorkodott a farkasa miatt, de reggel, amikor a férjét kikisérte, szeme sarkából mozgást érzékelt az istálló végénél. Szeme se rebbent, szerelmesen csókolta a férjét, kedvesen integetett, aztán az istálló felé fordult. Azt hiszed, nem látlak? - kiáltotta és boldogan nevetve futott az istálló felé, ahonnan már lógó nyelvvel ügetett ki a farkas, és mint egy jó kutya, a farkát csóválta.

Csilla ezután nem engedte, hogy férje eltávolítsa az állatot. Csak egy nagy baj volt. A farkas senki mást nem tűrt meg, csak a lányt. Vicsorgott mindenkire, szőrét borzolta, félő volt, hogy előbb-utóbb valakit megtámad az erdei úton. Ezért Csilla kérésére a telek hátsó felében egy hatalmas kifutót építettek számára. A kora tavaszi napsütésben Csilla sokat üldögélt a farkas kifutójában pocakját simogatva, miközben elmagyarázta az állatnak, mi zajlik a testében. Férje kicsit flúgosnak találta a viselkedését, de Csilla határozottan állította, hogy a farkas érti, amit mond, és tudja, hogy neki kisbabája fog születni. Férje ezt nem hitte, egészen addig, amíg tanúja nem lett annak, amint Csilla, hasát kitakarva a farkashoz fordult, figyeld, mondta neki, és ujjával a gyerek mozgását követte. Az állat kis vakkantásokat hallatott, orrát a lány hasához nyomta, farkát csóválta. A férfi nem hitt a szemének.

Április közepén megszületett Csilla kislánya. Férje boldog volt, szülei örvendeztek, Csilla anyja zsályával kóborolt a házban, hogy ki űzzön minden rossz energiát, csak a lány apja álldogált kicsit tanácstalanul a bölcsőnél. Nem félsz? - kérdezte vejétől némi szorongással a hangjában, most már ketten vannak, és a férfi gondterhelten a hajába túrt, majdcsak elboldogulok, mondta és egymásra villant a szemük.

Csilla figyelme ezután megoszlott a kislánya és a farkas között. Óvatos volt. A gyereket nem vitte be a kennelbe, csak kívülről mutatta meg az állatnak, aki szinte nyafogva, örvendezve keringett a kerítésen belül.

Mire beköszöntött a nyár a család minden tagja barátságot kötött a farkassal. Az állat Csillát imádta, a gyereknek örvendezett, férjét respektálta. Csillát arcon nyalta, felugrált rá, a kislányt orrával bökdöste, a férj lábához törleszkedett. Már felismerte a távolabbi családtagokat, akiket farkcsóválva fogadott, az állatorvost, akit figyelemmel kisért, az úton elhaladó embereket már figyelemre se méltatta, de ha idegen kanyarodott be a nyitott kapun, fogát csattogtatva ugrált a kerítésre.

Az erdőszéli házba nyugalom költözött. Csodák csodájára, amióta kislánya megszületett, és a farkas vele volt, Csillával egyetlen baleset sem történt. Pedig kislányát a mellkasára vagy hátára kötve az erdőben csatangolt. Az interneten a vadállatok tartásával, gombászással, gyógynövényekkel kapcsolatos ismereteket szerzett. Tudásvágya feltámadt, újra tanulni kezdett, és ezúttal sikerült is a felvételije az állatorvosi egyetemre. Nem volt könnyű, gyerek és család mellett tanulni, de ő nem adta fel.

Aztán egy őszi hajtóvadászat utáni napon az állatorvos hajtott be a kerítésen. Egy nyakán megsérült farkast hozott. Nem is tudták, hogy Csilla farkasán kívül másik állat is él a környéken. Eddig nyomát sem látták. A farkas védett állat, nem szabad elpusztítani, tehát meg kell gyógyítani, és visszavinni az élőhelyére, ahonnan elkóborolt. Csilla izgatottan vállalta a feladatot. Az öreg farkas izgatottan keringett a kifutó kerítése mellett, miközben Csilla és az állatorvos elvégezte az új jövevényen a sebtisztítást, és varrást. Csilla az állat mellé ült, csendesen dúdolgatott, és amikor az altató hatása elmúlt, ez az állat is a kezéből evett, és engedte, hogy megsimogassa.

Így kezdődött Csilla állatmentési missziója. A két hektáros terület néha már kicsinek bizonyult, hol szarvas, hol meglőtt sas, törött lábú gólya, és számtalan állat számára jelentett gyógyulást. Ahogy az évek teltek, a vadakra szakosodott állatkórháznak híre ment. Messzi vidékekről hozták a sérült állatokat, és Csilla igyekezett mindegyiket meggyógyítani.

Egyetlen probléma árnyékolta be az életüket. Kislányuk folyamatosan csetlett-botlott. Amerre ment, tört, szakadt, borult minden. Szülei ilyenkor elnézően nevettek. Nem baj, ha megtalálja a helyét az életben, elmúlik, mondogatják reménykedve...