Barbara

Barbara

Barbara utált gyerek lenni. Ha felnőtt korában valaki a gyerekkoráról beszélt, őt kirázta a hideg és hallgatott. Mert amit mondhatott volna...

Amikor szülei elváltak, Barbara megkönnyebbült. Más gyerek sír, meg van ijedve ilyenkor, ő meg úgy érezte ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele. Szülei hétből hétszer részeg ordibálással fejezték be a napot, ő meg többnyire vacsora nélkül kuksolt a szobájában. Hét éves sem volt, és elege volt a családjából. De semmi se lett jobb. A válás után apja teljesen eltünt az életéből, anyja meg a veszekedős nagymamájára lőcsölte, míg ő isten tudja hol járt. Barbara annak is tanúja volt, amikor anyja és nagyanyja azon vitáztak, ki vigyázzon rá.

Vidd innen a gyerekedet, morogta a nagyanyja. Itt ne lábatlankodjon nekem ezután.

Te sose segítesz nekem, nyafogta az anyja. Csak társat akarok találni magamnak, olyan nagy bűn ez?

Te nem társat keresel, te kurválkodsz! - válaszolt nagyanyja. Társat nem bárokban meg discoban keres egy harmincöt éves nő, mit akarsz taknyos húsz évesektől? Vidd a gyerekedet, nem akarom itt látni, ide ne hozd többet. Csak akkor gyere, ha észhez tértél.

Anyja kirángatta őt nagyanyja lakásából, keresztül a városon az új lakásba vitte, amit a válás után vásárolt egy régi, józsefvárosi bérház földszintjén. Itt nem volt külön szobája, csak egy kis ablaktalan fülke, ami egy vastag függönnyel volt leválasztva a szobától, új iskolába kellett járnia, ahol a gyerekek furcsán méregették, őt pedig megijesztette a viselkedésük, igyekezett elkerülni őket.

Anyja vagy két hétig bírta az otthonülést. Te már nagylány vagy, duruzsolt, megleszel egyedül, ugye? Az ajtót senkinek se nyisd ki. Tévézhetsz, vagy olvashatsz, és nézd, itt egy egész doboz csoki, ez mind a tied, akkor eszed meg, amikor akarod. Nem maradok sokáig, csak beszélgetek egy kicsit, aztán jövök. Feküdj le időben.

Barbara először megrémült, aztán elterpeszkedett anyja ágyán, nézte a tévét és ette a csokit. Határozottan jól érezte magát. Egészen addig, amíg meg nem hallotta, hogy fordul a kulcs a zárban. Gyorsan kikapcsolta a tévét és a függöny mögé menekült. Anyja hangját hallva megnyugodott, de aztán a férfi hangtól szorongani kezdett. Furcsa neszek ütették meg a fülét, mintha dulakodtak volna, azt hitte valaki bántja az anyját, kilesett a függöny résén, és amit látott, az beleégett az agyába.

A takarót a fejére rántotta, szemét összeszorította, mozdulni sem mert. Reggel anyja egyedül aludt az ágyban, a férfinak nyoma sem volt. Később dudorászva sütött pár bundáskenyeret, vidám volt. Ezek szerint mégsem bántotta az az ember? - tűnődött.

Ezután Barbara sok magányos estén üldögélt a tévé előtt, de megtanulta, hogy mielőtt anyja hazaér, visszavonuljon a kuckójába. Csak azokat a hangokat nem tudta megszokni. Elejében, amikor még nem tudta mit is látott, kíváncsi volt, sokszor megleste anyját és éppen aktuális szeretőjét. Egy nap egyik férfi észrevette, nézd máá' a kiscsaj ránk izgult, mondta, anyja meg csak részegen vihogott, gyere csak ide, hívta a férfi, fogd meg, adta a kezébe a nemi szervét, ő pedig megfogta, mert azt mondták. Rémülten állt, aztán az ágyába menekült, kezét a fülére szorítva is hallotta a részeg röhögést. Többé nem mert leskelődni. Minden éjszakát félelemben töltött.

Így teltek az évek, magányosan, rettegéssel. Amikor el kellett dönteni, milyen pályát válasszon, ő kozmetikáról vagy fodrászatról álmodott, de anyjának nem volt pénze, hogy kifizesse a mestert, így ez kútba esett. A tanárok a vállukat vonogatták, majd keresünk neki valamit, mert tanulni muszáj, a tankötelezettség miatt legalább, ha másért nem. Végül szakácsnak tanult, gyakorlati helyként egy menzakonyhát jelöltek ki számára, ahol a környékbeli iskoláknak főztek.

Barbara szeptemberben nem túl lelkesen kezdte meg a tanulmányait, soha az életben még csak egy teát se főzött, ők nem vezettek háztartást, hétköznap a menzán evett, vasárnaponként anyja délig aludt, aztán összeütött egy rántottát vagy bundás kenyeret. Fogalma sem volt, mi is történik egy konyhában.

A szakácsok furcsán néztek rá, a fejüket csóválták. Micsoda szemtelen kis fruska, mondták, Barbara ugyanis nem tudott viselkedni. Senki se tanította. Rémes józsefvárosi zsargont használt, odavetett félmondatokban kommunikált, és még a zöldségeket sem tudta megkülönböztetni. Zavarát flegma vállvonogatással igyekezett leplezni. Rajta kívül még egy tanuló kezdett abban az évben, egy vidéki lány, aki Barbara mellé csapódott. Tőle legalább megtanulta, hogy mi - micsoda. A séf egy idő után felfedezte, hogy Barbara a flegma felszín alatt érzékeny kis lény, ezért rábízta egyik szakácsra, hogy foglalkozzon vele. A középkorú asszony türelmesen vezette be a konyhai dolgok rejtelmeibe, bár az első évben más feladata sem volt, mint az ételek előkészítése, a zöldségek darabolása, húsok klopfolása. Aztán a nyári gyakorlaton beindultak a dolgok. Az asszony hétvégeken egy városon kívüli fogadóban segített ki, hogy a bevételét növelje, ahol kiránduló csoportok követték egymást, rendezvények és osztálytalálkozók váltakoztak. Itt szerzett munkát Barbarának, aki egy kis anyagi juttatás fejében szívesen segített, addig se kellett otthon lenni. Amikor megkapta a járandóságát egy vasárnap hajnalon, szinte fel sem fogta, hogy az övé. Nem ismerte a pénz értékét, náluk az sose volt, mint ahogy rendes gazdálkodás se. Csak úgy éltek bele a világba. Egy nap alatt elköltötte az egészet.

Lassan kezdte elsajátítani és megszeretni a szakmát, a másik tanulólánnyal valami laza barátságféle is kialakult közöttük. Terveket szövögettek kifőzdékről meg balatoni gyorséttermekről, figyelmen kívül hagyva ezek anyagi vonzatát. Talán így próbálták meg túlélni a sivár napokat.

Barbara 15 éves volt, amikor szerelmes lett a fogadóban dolgozó 25 éves recepciós srácba, aki jól öltözött, kocsival járt, beszélt németül, és rá se nézett Barbarára, akit senki sem tanított meg arra, hogy kell öltözködni és viselkedni. Semmi figyelemre méltó nem volt rajta, egyenes szálú, hosszú barna haját legtöbbször összefogta egy hajgumival, munkaidő alatt meg feltekerte és kendővel vagy hálóval kötötte le. Így nem is reménykedett, hogy a fiú majd észreveszi, csak távolról csodálta és éjszaka a párnáját ölelve fantáziált róla.

Aztán egy napon, amikor hajnalban a fogadóból a buszmegálló felé baktatott, a fiú fékezett le mellette. Elviszlek, mondta, és Barbara boldogan ugrott be a kocsiba. A fiú lehajtott az útról, megállt egy bokros részen, Barbarát kihúzta a kocsiból, a melleit markolta, és ő készségesen térdelt az ülésre, ahogy az anyjától látta. A fájdalomra nem számított, sikoltva próbált menekülni, de már nem tudott, a fiú erősen fogta, aztán ő is ijedten nézett a lány lábán lecsorduló vérre. Barbara sírástól maszatos arccal, papírzsebkendővel próbálta rendbe hozni magát, a fiú türelmetlenül ült be a kocsiban és rá se nézett. Annyit se kérdezett, hogy jól vagy? Barbara hazavánszorgott, anyja semmit sem vett észre az egészből. Hétfőn a barátnőjének mesélte el, hogy elvesztette a szüzességét. Te hülye vagy, mondta a lány. Mi van, ha terhes maradtál? Barbara igazából ekkor kezdte felfogni, hogy az aktus és a gyerekszülés között összefüggés lehet. Hogy lehet ezt megtudni? Miután kitárgyalták a kérdést, Barbara egy internet kávézóba ment a lánnyal és a neten keresgéltek ezzel kapcsolatos cikkeket, filmeket. Két hét múlva kiderült, hogy szerencséje volt, nem vár gyereket. Megkönnyebbülten tette a dolgát tovább, de kerülte a fiút, és az is őt.

17 éves volt, amikor megkapta a szakmunkás bizonyítványát, és alkalmazták a konyhán, ahol a tanulóéveit töltötte. Barbara dolgozott, aludt, ha megkapta a fizetését, vett ezt-azt, aztán újra dolgozott. Éjszakánként még mindig hallotta anyja és alkalmi szeretői szeretkezésének hangjait és undort érzett. Nem értette, anyja miért csinálja. Néha látott egy-egy férfit meztelenül ténferegni, a látvány félelemmel töltötte el, és lassan megérett benne a gondolat, hogy elmegy innen. Gyűjteni kezdte a pénzét, mert minden tájékozatlansága ellenére azt tudta, hogy anélkül nem fog boldogulni. Állás- és albérlethirdetéseket böngészett, néhány álláshirdetésre be is adta a pályázatát, de semmi nem történt. Munkatársnőjét kérdezte, mi lehet az oka. Nincs tapasztalatod, mondta a nő. Ahova menni szeretnél, ott nem ezt várják majd el tőled, amit itt csinálunk. Mi nem készítünk trendi kajákat, meg degusztációs menűsort, nincs benne semmi tapasztalatod. Barbara este a kis kuckójában híres szakácsok videóit nézte, aztán otthon kezdte elkészíteni az ételeket. Anyja nevetett az igyekezetén, de legalább békén hagyta.

Egyik éjszaka, amikor anyja megint egy új, fiatal pasival esett be, arra ébredt, hogy lehúzzák róla a takarót, gyere, mondta neki anyja, a srác hármasban akarja, és már ott is volt a pasi és próbált rámászni, ő meg a keze ügyébe kerülő első tárggyal a fejére csapott. A férfi káromkodva szedte magára a ruháit, hülye kurvák, kiabálta és elment. Anyja részeg kábulatban esett az ágyba és azonnal elaludt. Barbara nem várt tovább. Még aznap elköltözött, míg anyja valahol csavargott. Mindene, amije volt, elfért egy bevásárló szatyorban. Egy távoli parkban telepedett le, kis laptopján albérletet keresett, az éjszakát a bevásárló központ mélygarázsában, egy oszlop mögött megbújva töltötte. Már másnap talált albérletet, egy lakótelepi panel egyik szobájában, ami ugyan nélkülözte a luxust, de az eddigihez képest mégis minőségi változást jelentett. Volt ablaka, rendes ágy, szekrény, és AJTÓ! Amit becsukhatott, és ha valaki be akart jönni, akkor kopogott. Isteni érzés volt. Nem is értette, miért nem tette meg ezt a lépést hamarabb. Már aznap rájött, hogy semmije sincs. Nem volt ágyneműje, törölközője, tisztálkodó szerei. De nem problémázott, a legközelebbi bevásárló központba ment, ahol megvette a legszükségesebbeket. Egy plédet, törölközőt, illatos tusfürdőt és sampont. Leterítette a takarót az ágyára, a szekrénybe rakta a többi holmit, a kis asztalra a laptopját, és úgy érezte, berendezkedett. A többit majd megveszi apránként. Hamar beilleszkedett a lányok közé, figyelte, amint ápolják a bőrüket, szárítják a hajukat, megbámulta a ruháikat. Rájött, hogy semmit sem tud ezekről a dolgokról. De tudott valamit, amit a többiek nem. Főzni! Amikor először állt neki kaját készíteni, a lányok szinte visongtak, ahogy a serpenyőt forgatta, a hagymát és más alapanyagokat villámgyorsan előkészíti, és pillanatok alatt finom és illatos ételeket rak az asztalra. A csajok ájuldoztak, ő meg örömmel főzött nekik. Biztatták, hogy indítson blogot, keressen "rendes" munkahelyet, és nem értették, miért van egyedül. Amikor már úgy érezte, hogy kezd tisztába jönni a korszerű gasztronómia követelményeivel, ő is készített kis filmeket a főzésről és felrakta egyik videó-megosztóra. Az elején csak néhány lájkot kapott, de ennek is örült. A vidám és kedves társaság jó hatással volt rá, feloldódott közöttük. Esténként a vacsora után borozgattak, sztorizgattak, aztán féktelenül nevettek. A másik két lánynak volt fiúja, akik néha velük vacsoráztak. Barbara látta, ahogy egymásra néznek, gyengéd csókokat váltanak, összeölelkeznek, de ilyenkor azonnal a szobájába menekült. Ilyeneket otthon nem látott. Anyjára sose néztek így a férfiak, nem ültek le velük vacsorázni, nem töltöttek bort a poharukba, nem ajánlották fel, hogy elmosogatnak. Kezdett neki derengeni, hogy a férfi-nő kapcsolat nem csak abból áll, amit ő eddig látott és tapasztalt. Ezek hatására kialakult benne egy fájó hiányérzet, és egy fajta türelmetlenség valami változás után. Egy évig lakott a lányokkal, mire végre megtörtént, amit remélt. Állásinterjúra és próbanapra hívták egy híres üdülőhely nagy szállodájába, Pesttől vagy 150 kilométerre. Busszal tette meg az utat. A séf, aki felmérte a tudását mackós termetű, nevetős, fiatal férfi, elismerően emelte fel hüvelykujját, és Barbara boldog volt. Már egy hét múlva értesítették, hogy a hónap elején kezdhet is. Egy baj volt, a szállás. Barbara hiába keresett, a városkában, akinek volt egy szabad helyisége, azt a fürdővendégek szálláshelyeként üzemeltette. Bánatosan hívta fel a tulajdonost a problémájával, elsírta magát, amikor elmondta, nem tudja elfoglalni az állást. Az igazgató őszintén sajnálta, de nem volt mit tenni. A kudarc elkeserítette Barbarát. Látjátok, mondtam, hogy nekem semmi sem sikerül, mondta a lányoknak, akik vigasztalták. Előfordul ilyen, nem kell feladni. Aztán egy hónap múlva felhívta a szálloda igazgatója. Aktuális még az álláskeresés? - kérdezte. Mert egy közeli városban, a tulajdonos érdekkörébe tartozó szállodába is keresnek szakácsot. Nézzen körül, talál-e lakhatási lehetőséget, és övé lehet az állás. Barbara azonnal a netre vetette magát, és a lányok biztatására nem csak a városi, de a közeli települések hirdetéseire rákeresett. Végül talált egyet, és azonnal kivette. Az összes pénze ráment, de nem bánta, hiszen az utolsó munkanapján megkapja a fizetését, abból eléldegél a következő hónapban, és a szállodában a bére már jelentősen több lesz. Nagy bőröndöt vásárolt, a cuccai már nem fértek el egy bevásárló szatyorban. Ami nélkülözhető volt, csomagban adta fel leendő lakcímére.

Így került Barbara 21 évesen a híres szállodalánc alkalmazásába. Az új munkakör tetszett neki, a legnagyobb csúcsforgalomban érezte magát igazán formában, munkatársai bámulták az energiáját, a kreativitását, jól érezte magát a bőrében, szerette a kis albérletet is a falusi ház melléképületében. Egy ideig busszal járt be dolgozni a városkába, aztán tavasszal vett egy kerékpárt, és minden nap ezzel tette meg az utat. Egyetlen dolog hiányzott a teljes boldogsághoz, a társaság. Hiányoztak a lányokkal töltött esték, a dumapartik valamelyikük ágyán kuporogva, a közös kajálások. Az idős háziakkal alig volt kapcsolata, a munkahelyen nem volt idő trécselni, magányosan teltek a napok.

Egy napon, amikor beért a munkahelyére, ismerős alak vonta magára a figyelmét. A séf volt, akinél a próbanapot lenyomta. Helló! - köszönt rá vidáman, és férfi meglepett arcát látva elnevette magát. Te vagy az? - nevetett rá a férfi, hát munkatársak lettünk mégis? Egy tíz perces szünetben, amikor egy pohár vízzel a konyha előtti padon ültek, a férfi rákérdezett, miért nem a fürdőhelyi szállodában dolgozik, és ő elmondta a lakhatási gondokat. Aztán a férfi is beszélt magáról, és így ismerték meg egymást napról - napra. Picúr! - kiabált neki a férfi, ha szüksége volt a segítségére, a többiek nevettek a vicces megszólításon, ő meg örült neki, hiszen eddig még senki sem becézgette. Ezt egy pihenőjük alatt el is mondta a férfinak. Becézgetés? - nézett rá a férfi huncut mosollyal. Azt se tudod, miről beszélsz. Nem mintha nem szeretnélek becézgetni... Barbara valahogy megérezte a szavakban rejlő kétértelmű mondanivalót, megijedt. Megyek, hadarta, dolgom van, azzal elrohant. A férfi töprengve nézett utána, valami baj van. Lopva figyelte a lányt, aki magabiztosan, határozottan mozgott a konyhában, sürgött-forgott, de amint egy férfi szólt hozzá, vagy csak közelített, feszült lett és zavart. Fél. Valaki bántotta! - döbbent rá. Megfogadta, hogy vigyáz rá. Úgy intézte, hogy mindig egy műszakban dolgozzanak, szemmel tartotta, mint egy gyereket. Aztán valami megváltozott. Már látta a karcsú lábakat, a nevető szájat, a rengeteg haját, amikor a műszak végén lekapta a hálót és megrázta a fejét az öltöző felé menet. Az a viccből odavetett mondat kezdett nagyon is igazzá válni. Becézgetni szerette volna. Vágyott rá.

Barbara érzékelte, hogy a férfi mindig a közelében van, de örült neki. Szeretett vele lenni. Az egyetlen olyan férfi volt, akitől nem félt. Ha valaki megijesztette akár szóval, akár mozdulattal, csak körül nézett, látta, hogy ott van, és megnyugodott.

A férfi megváltozott magatartása azonban egy idő után feltünt a többieknek. Szerelmes, mosolygott az idősebb szakácsnő, rám is így nézett a férjem, amikor udvarolni kezdett. Beléd van zúgva, mondta ábrándosan a kis pultoslány. Hehe, meg akar dugni, vigyorgott a feketemosogatós fiú, aki az utcán élt, mielőtt a tulajdonos alkalmazta volna. Barbara megrettent. Mi van, ha igaz? Ő azt gondolta, ez a férfi csak barát és védelmező. Hát nincs olyan férfi, aki ne a szexet akarná? El volt keseredve, már nem akart a férfi közelében lenni, őt is kerülte, mint a többit. De ez fájt. Kegyetlenül. Sok éjszakát átsírt az elvesztett barátság miatt.

A férfi azonnal észrevette a változást. Mit csinálhattam? - töprengett, hogy most már engem is kerül? De főleg, mi történhetett vele, amitől ennyire magába forduló lett? Ki akarta deríteni, de fogalma sem volt, hogy kezdjen hozzá.

Barbara, hogy kizárja gondolataiból a csalódást, kizárólag a főzésre koncentrált. Úgy dolgozott, mint egy robot. Gyorsan, pontosan, gépiesen. A keze alól kikerülő tányérok és tálak illatosak, ízletesek és szépek voltak, a vendégek dicséretei mindennaposak lettek, de ő nem tudott örülni neki.

Műszak végén igyekezett a leggyorsabban eltünni, már nem beszélt senkivel, magára zárta kis albérleti lakását és ott gubbasztott. Néha még enni is elfelejtett. Már a házinéni is észrevette a változásokat.

Már elhord a szél, Te lány! - mondta neki, amikor egyik nap összefutottak az udvaron. Eszel te rendesen?

Aha! - mondta Barbara és már csukta is be az ajtót maga után. A fürdőszobai tükör azonban könyörtelenül megmutatta a változásokat. A karikás szemeket, a sápadt arcot.

Hiányzott neki a férfi barátsága, de nem tudta megbocsátani neki az "árulását". Azt hittem, ő más, mint a többi, szipogott éjjel, amikor álmatlanul forgolódott. Lassan megérett benne az elhatározás, elmegy innen. Valahol máshol keres munkát, lehet, hogy külföldön, és mindent újrakezd.

Ahogy meghozta a döntést, megkönnyebbült.

Először a házinénit avatta be a tervébe. Elmegyek, mondta. Még nem tudom, mikor, de ahogy munkát találok valahol. De hát hova mennél? Nincs jó helyed itt? Vagy a lakással nem vagy megelégedve? - kérdezgette, és Barbara elsírta magát.

Nagyon szeretek itt lakni, mondta, ez az első igazi otthonom. A munkahely is megfelelő, szeretek ott dolgozni, de... van ez a férfi... és én azt hittem, ő más... de nem..., és ezt nem tudom így... - próbálta elmagyarázni sírva, kapkodva. Még soha nem beszélt senkinek a vele történtekről.

Az a baj, hogy az a férfi nőként tekint rád? - kérdezte az asszony csodálkozva. Hiszen ez bárhol megtörténhet veled. Mehetsz bárhova, mindig lesz egy férfi, vagy több is, aki a nőt látja benned. Ezt meg kell tanulnod megfelelően kezelni, és lesz majd olyan is, aki szerelmes lesz beléd és a párod akar lenni.

De én nem akarom! - szakadt ki Barbarából a sírás.

Nem akarsz férjet és gyerekeket? - csodálkozott az idős asszony.

De, nagyon szeretnék gyereket, de férfit nem akarok! Irtózom tőlük, és az egésztől...

Nem jól van ez így kislányom, simogatta meg a néni. Egy nő és egy férfi szerelme nagyon szép. Nem tudom, miért utasítod el ilyen rémülten.

Széééép? - Barbara úgy nézett rá, mintha valami szörnyűséget mondott volna. Mi szép lehet abban, ami ijesztő, undorító és fájdalmas.

De hát honnan veszed ezt? - kérdezte az asszony.

Láttam és éreztem! - törölgette a szemét a lány. És mintha egy gát szakadt volna át, ömlött belőle a szó, elmesélte a gyerekkori traumát, az anyja váltakozó partnereit, a meztelen erőszakos férfiak látványát, ahogy gyerekkorában zaklatták, aztán a megerőszakolását és a szökését. Már az asszony szeme is könnyes volt.

Pszichológushoz kellene menned, fújta ki az orrát, meg kell, hogy gyógyulj. Te egy értékes és szép lány vagy, boldognak kellene lenned.

Képtelen lennék ezt bárkinek elmondani. Most is legszívesebben visszaszívnám, ha lehetne, ismerte be Barbara.

De ez a beszélgetés mégis nagyon jót tett neki. Sok estén gondolkodott azon, amit az asszony mondott. Mindegy, hova megy, mindenhol vannak férfiak. Ez igaz. A szerelem szép is lehet. Ezt nem tudta elképzelni. A férfira gondolt. Mielőtt minden elromlott, szerette, ha ott volt mellette. Szerette, ahogy megfogta a derekát és odébb rakta. Ahogy átfogta a vállát. De hát végül mi változott? A férfi nem tett semmit másként. Ha a többiek nem mondják, hogy megváltozott, neki fel sem tünt volna. Lehet, hogy nem is igaz... - gondolta felélénkülve. Holnap beszélek vele! - döntötte el.

Már a műszak kezdetén a férfihoz masírozott. Beszélhetnék veled munka után? - kérdezte komolyan. Hát persze! - válaszolt a férfi. Megvárlak. Vajon mi történhetett? - gondolkodott. Hetek óta kerül, átnéz rajtam, most meg...

Barbara még sose készült el olyan gyorsan, mint aznap. A férfi a gazdasági bejárat előtt várta. Menjünk valami csendes helyre? - kérdezte.

Nem! - ijedt meg Barbara, csak sétáljunk itt... - intett bizonytalanul a folyó felé. Ilyenkor tele a rakpart, gondolta, ott nem lehet baj. Szótlanul ballagtak. Nem tudta, hol kezdje. Zavartan fészkelődött. Azt hiszem, mégsem akarok beszélgetni, nyögte ki.

Beszéljek én? - kérdezte a férfi.

Neeee!

De! Muszáj. Valamilyen magyarázattal tartozol nekem azért, ami történik. Jó barátok voltunk, de Te egyszer csak hátat fordítottál nekem, és azt se tudom, miért? Tettem valamit, amivel bántottalak? Nem. - rázta a fejét a lány. Csak... azt mondták...

Mit mondtak? Barbara csak a fejét rázta. Azt mondta valaki, hogy beléd szerettem?

Barbara megdermedt. Hát... nem pont ezt. Biztos hülyeség, hogy elhittem, mondta aztán.

Nem hülyeség. Én tényleg szívesen járnék veled. Úgy éreztem, te sem vagy közömbös. Váratlanul ért, hogy így elfordultál tőlem.

Én nem akarok szerelmet! - szinte vadul tiltakozott.

Látom. Érzem. Csak nem értem, miért?

Barbara idegesen tördelte a kezét. Mennem kell, mondta, nem akarok erről beszélni.

Maradj még egy kicsit! - fogta meg a kezét a férfi. Nem kell semmit mondanod. A keze meleg volt, nem fogta szorosan, bármikor kihúzhatta volna ujjait a tenyeréből, de valamiért mégsem tette. Már egy órája ültek így, a rakpart lassan elnéptelenedett. Hallgattak. Aztán a férfi felállt, kezénél fogva húzta fel a lányt. Menjünk. Visszasétáltak a szállodához.

Hát szia, mondta Barbara és óvatosan kihúzta a kezét a férfiéből. A biciklijéhez lépett.

Ezzel akarsz hazamenni? - döbbent meg a férfi. Éjszaka?

Hát mivel menjek? - ezzel jöttem, és már amúgy sincs busz...

Hazaviszlek, intett a férfi a kocsija felé.

NEM! A kiáltás úgy szakadt ki a lányból, hogy a férfi hátralépett.

Te félsz tőlem? - kérdezte hitetlenkedve. Azt hiszed, bántanálak? A szemében megbántottság tükröződött, aztán határozottan megrázta a fejét. Bringával nem mehetsz, kocsival nem vihetlek, akkor itt maradunk.

Hol?

A férfi a szálloda belső teraszára mutatott. Itt. Egy hintaágyra ültek, a férfi széket igazított a lábaik alá. Próbálj aludni, mondta. Majd én vigyázok rád. Barbara nem akart aludni. Karjait maga köré fonta, fázott. Bújj ide, hívta a férfi, majd melegítelek. Csak kicsit tétovázott, aztán hozzáfészkelődött, a férfi átfogta a karjával.

Köszi, mormolta. Szinte észrevétlenül zuhant álomba. Már hajnalodott, amikor felébredt. A férfi karjában feküdt, akinek nagy, meleg teste óvta a hidegtől, testüket takaró fedte. Amikor megmozdult, a férfi kinyitotta a szemét. Megfagyunk, közölte, majd az órájára nézett. Mindjárt négy óra, mondta. Délutánosak vagyunk. Mit csináljunk addig? Barbara csak megvonta a vállát. Zavarban volt. Próbált felülni. Ne mozdulj, mondta a férfi, bejön a hideg a takaró alá. Muszáj volt nevetni.

Jó lenne egy tea. Vagy egy kávé.

Mondanám, hogy menjünk el hozzám, de úgy se jössz... Vagy hazavihetnélek.

Az jó lenne, suttogta Barbara vacogva, mert ami este még riasztotta, az így átfagyva, kialvatlanul már csábító lehetőségnek tünt. Aludni vágyott és melegre.

Akkor gyerünk. A kocsiban végig úgy ült, mint aki az első mozdulatra ki akar ugrani, de a férfi nyugodtan vezetett, az utat nézte. Ő meg egy-egy szóval irányította.

Itt vagyunk, mondta, amikor bekanyarodtak a kis falusi utcába. Köszi a fuvart.

A férfi bólintott. Aludj! Műszak előtt egy órával itt vagyok érted.

Jó... A kapuból visszanézett. A férfi fáradtan dörzsölte meg a szemét, ő meg visszafutott. Nem mehetsz el így, fáradt vagy, véletlenül elalszol, és baj lesz. Gyere be.

A férfi szó nélkül követte a kis lakásba. De jó meleg van itt, mondta, miközben Barbara tétován toporgott. A kis szobában csak a nyitható kanapé volt.

Majd a fotelban alszok, sietett megnyugtatni a férfi, ő meg elszégyellte magát. Nem kell, mondta. Elférünk ketten is. Azzal két párnát és két plédet vett elő. Ruhástól feküdtek egymás mellett, melegedtek a takarók alatt. Barbara a tarkóján érezte a férfi lélegzetét. Késő délelőtt ébredt. A férfi a saját takarója alatt még mélyen aludt. Óvatosan kelt fel, a konyhába lopakodott, bekapcsolta a vízforralót, teát készített, hallotta a férfi neszezését.

Szia, mondta Barbarára mosolyogva. Nagyon jól aludtam. De baromi éhes vagyok.

Csak vajas kenyér van, vagy csinálhatok omlettet.

Majd megcsinálom én. Te meg főzz egy kávét. Hamar elkészültek, szótlanul ettek, aztán kényelmesen kávéztak a szobai kanapén ülve.

Még mindig félsz tőlem? - kérdezte a férfi.

Nem.

Az jó.

Megyek a fürdőszobába, pattant fel a lány, ha még meló előtt haza akarsz menni, mindjárt indulni kell.

Jó...

Zavartan dolgozott egész műszak alatt. Kerülte a férfit, mégis mindig összeakadt a tekintetük. Este kapkodva öltözött és szinte futva érte el a bringáját. A férfi kocsija még ott állt, biztos tusol, gondolta és olyan gyorsan tekert el, ahogy csak tudott. Rekord idő alatt ért haza. Azonnal ágyba bújt. Végre volt ideje gondolkodni. Nyitott szemmel bámult a sötétbe. A férfi nem bántotta. Melegítette a testét a szálló teraszán. Hazahozta. Itt sem tolakodott, a saját takarója alatt maradt. Emlékezett a férfi testének illatára, a karja ölelésére. A közös munkára, a nevetésekre, a felhőtlen tréfálkozásra. Miért gondolta, hogy ez rossz? Eszébe jutottak az albérlőtársak. Azok a lányok nem féltek, és a srácok sose voltak erőszakosak, vagy tolakodók. Azok igazi férfi-nő kapcsolatok voltak. Reggel bekopogott a házinénihez. Kérdezni szeretnék valamit, mondta, kicsit zavarban. Milyen a szerelem, és a házasság? Az asszony elnevette magát. Hát mit mondhatnék? Az én férjem elég szenvedélyes volt, már az első este megcsókolt, amikor hazakisért. Én meg pofon vágtam. De kinevetett. Százszor fogod te még megcsókolni ennek a pofonnak a helyét! - ezt mondta. És megcsókolta? Meg. Ezerszer, vagy még többször. És amikor együtt voltak..., úgy..., az nem fájt? Hát egy kicsit kellemetlen volt az elején, de amikor az ember szerelmes, akkor az gyorsan megváltozik. Az én uramnak nagy étvágya volt a szerelemre, de mindig azt mondta, mióta meglátott, neki más nem kell. A szeme könnybe lábadt, a kert felé nézett, ahol az öregember gumicsizmában csoszogott a vetemények között. Négy gyerekünk lett. A legkisebbet majdnem negyven évesen szültem, azt hittem kisül a szemem, mit mond majd a falu, mert ugye nyilvánvaló volt, hogy nem a gólya hozta... Nevetett. De az uram azt mondta, legyünk büszkék, hogy még mindig így tudjuk szeretni egymást. Barbara meghatódott. Hát ilyen is lehet a szerelem, gondolta.

Egész héten a gondolataiba merülve figyelte az embereket. A háziakat, akik csendes egyetértésben dolgoztak a kertben, a pultos lányt, aki mosolyogva pusmogott a mobilján a fiújával. Látta a középkorú munkatársnőjét, akit a férje minden délutáni műszak végén a bejáratnál várt, a kocsiban hozzáhajolt és megcsókolta. Látta az egymást ölelő fiatalokat, a szálloda teraszán összebújó párokat, a kisbabájukat toló apukákat és a hasukat ölelő terhes nőket. Vajon neki is lehetne ilyen élete? Tudna szeretni egy férfit? Együtt tudna élni valakivel, aki azt teszi vele, amit az a fiú tett? Még mindig kiverte a víz, ha rá gondolt. Nem tudná elviselni. Éjjel a párnáját ölelve a férfira gondolt, aki szereti őt. Ilyenkor a teste mélyén érezte a forróságot. Csak lassan jött rá, mi ez. Én is vágyok őrá! - értette meg végre. Aznap először nem kapta el a pillantását a férfiről, aki ránevetett, ő meg visszamosolygott.

Amikor a tíz perces pihenőn leült mellé, látszott, hogy a férfi már várta. Ásványvizet nyomott a kezébe. Hazavihetlek? - kérdezte. Bringával vagyok, mondta a flakont forgatva. Holnap szabadnapos vagyok, kell a bringa otthon. Akkor ott találkozunk, mondta férfi, és választ sem várva visszament a konyhába. Dobogó szívvel ért haza, a férfi már a ház előtt várt a kocsijának támaszkodva.

A kis lakásban a férfi gyengéden magához húzta és lágyan megcsókolta, neki meg eszébe jutott a házinéni története a pofonról. Kezét a férfi arcára nyomta. Együtt ágyaztak, egy takaró alá bújtak. Ő kezdeményezte a csókot. Száját a férfiéra nyomta. Amikor megérezte a nyelvét, a fejét meglepődve hátra kapta. A férfi fölé hajolt. Mitől ijedtél meg? Semmitől, csak furcsa volt... Még sose csókolóztál így? Sehogy se csókolóztam még. Én még puszit se kaptam soha. A férfi csodálkozva nézett le rá. Még nem voltál férfival sose? Fel akart ugrani, hogy elfusson, de a férfi magához ölelte. Tudom már mi történt, mondta. Nem kell elmondanod. Megnyugtatóan simogatta, aztán újra megcsókolta. Majd én meggyógyítalak, suttogta. Sokáig, lustán csókolta a száját, játszott vele, testével simogatta a testét, míg a vágy már olyan magasra csapott, hogy ő szorította magához a férfit. És akkor megtörtént. A gyönyör libabőrt varázsolt a testére, és a férfi feje a mellére bukott.

Reggel megint ő ébredt hamarabb. A férfi hason fekve aludt, arca, szája elnyomódott a párnán, és benne valami olyan szerelem áradt el, hogy sírnia kellett. Gyengéden beletúrt a férfi hajába, aki a keze után tapogatózott, belecsókolt a tenyerébe, hagyj még aludni, motyogta és ő már nevetett.

A konyhába ment, felrakta a kávét, kinézett az ablakon. Az ég gyönyörű kék volt, és a kert őszirózsái szinesen hajladoztak. A kávénak még sose volt ilyen jó íze, mint most, és a pirítós sem sikerült még ilyen ropogósra sose. A férfi karjai fonódtak a derekára. Adj egy falatot! A szájához tartotta a kenyeret. Aztán a kávés csészét. A férfi megcsókolta a nyakát. Egy lovat meg tudnék enni, közölte.

Tojást sütött, teát főzött.

Mit csinálunk ma? - kérdezte a férfit evés közben.

Semmit és mindent. A férfi hangjában nevetés bujkált - tekintete meleg volt, ő pedig bátran viszonozta. A félelem úgy eltünt, mintha soha nem is létezett volna.