Balázs

Balázs története

Balázs külseje kissé megosztó volt. Rock zenét hallgatott, magas volt és vállas, vasalt csizmát, bőrdzsekit hordott, hatalmas motorral közlekedett, háta közepéig érő haját tarka kendővel kötötte le. Karját, vállát tetkók borították.

Szülei, szelid-szolíd munkásemberek, kissé riadozva figyelték furcsa kinézetű gyermeküket, de Balázs békés természetű, kissé félszeg srác volt, szüleit szerette és tisztelte, az iskoláit is jó eredménnyel végezte. Tizennégy éves koráig még teljesen átlagos gyereknek tünt, csak testalkata különbözött a cingár, lakótelepi gyerekekétől. Nyaranta szivesen töltötte az időt a falusi nagyszülőknél, itt barátkozott össze nagyapja cimborájával, a falusi kováccsal, aki harsány nevetésével, testi erejével lenyűgözte. Sokat ült nála a műhelyben, figyelte, amint dolgozik, szerette a forró fém szagát, a kalapács alól pattogó szikrákat.

Az általános iskola befejezése után gimnáziumban folytatta tanulmányait, mert szülei szerették volna, ha diplomás ember lesz belőle és kiemelkedik a panel lakónegyed sivárságából. Balázs nem tiltakozott a gimnázium ellen, lelkiismeretesen, de nem túl nagy lelkesedéssel tanult, lehetett már 17 éves, amikor egy nap a vállán tetoválással tért haza. Zenei ízlése már előbb megmutatkozott, haját is megnövesztette. A gimnáziumi tanulmányai mellett munkát vállalt egy kertészetben, ahol uborkás meg zöldpaprikás ládákat cipelt, az így gyűjtött pénzéből megszerezte a jogosítványt és vett egy kiszuperált régi motort, amit a ház előtt bütykölt, míg megbízhatóan nem működött. Ettől kezdve ezzel járta a várost és az országot. Motoros túrákra, találkozókra, rock-fesztiválokra ment, szülei lassan tudomásul vették, hogy gyerekükből sose lesz öltönyös ember.

Az érettségi után Balázs többféle munkával is próbálkozott, volt árufeltöltő, bérletpénztáros, egy geodéta mellett figuráns, becsületesen végezte, amit vállalt, de igazából sehol sem találta a helyét. Tizenkilenc éves volt, amikor nagyapja agyi infarktuson esett át. Hetvenhat évesen a gyógyulás hosszú és keserves folyamat volt, és bár szellemi frissessége a régi volt, nehezére esett a beszéd és a járás. Balázs ekkor felajánlotta, hogy néhány hétre hozzájuk költözik, segít a ház körüli munkákban és nagyapja ápolásában. Szülei, nagyszülei hálásan fogadták a döntését, így szépen berendezkedett a falusi ház udvari szobájában.

Kora reggeltől végezte a kerti és házi munkákat, bevásárolt, kártyázott a nagyapjával, olvasott, rajzolgatott, aztán egyszer motorra ültette és átvitte a kovács cimborához. A két öreg meghitten beszélgetett és borozgatott, ő meg a műhelybe ballagott, ahol a kovács fia dolgozott, éppen kerítés-elemeket hajlított. Nincs kedved megpróbálni? - kérdezte nevetve. Balázs kapott a lehetőségen. Hamar ráérzett a munka szépségére, ezért jelentkezett kovács tanulónak, és elsajátította a mesterség alapjait. Egy ideig az ismerős kovácsnál dolgozott, de hát neki sem volt túl sok munkája, ezért nagyszülei fészerében kezdett fusizni a környékbelieknek. Korlátokat, ablakrácsokat, cipőkaparókat, virágtartókat készített, amiket egy-egy kis hajlítással, díszítéssel tett egyedivé. Az emberek elejében tartottak tőle, hogy a díszítés miatt majd drágábban dolgozik, aztán meglepetéssel vették tudomásul, hogy nem számol felárat.

A hetekből évek lettek, három évig dolgozott a községben, segítette nagyszüleit, közben élte a fiatal rockerek életét. A lányokkal nem volt szerencséje. A motoros találkozókon vagy rockzenei fesztiválokon néha ráragadt egy-egy lány, de vagy nagyon "egyszerű" teremtések voltak, akik csak jó szexre vágytak és izgatta őket a hatalmas, jámbor fiú, vagy elkényeztetett úrilányok, akik a rosszfiús kaland miatt csapódtak hozzá, hogy aztán hamis telefonszámot és címet megadva, felszívódjanak. Igazából nem is bánta, hogy nincs tartós kapcsolata, életét kitöltötte a munka, a szakma kihívásai és nagyszülei ápolása.

A harmadik év végén aztán nagyanyja is betegeskedni kezdett, ezért úgy döntöttek, beköltöznek a városi idősotthonba, közel a gyerekeikhez.

Balázs segített a költözés lebonyolításában, aztán lakásmegoldás után nézett. Huszonnégy éves volt, úgy érezte, eljött már az ideje az önálló életnek, ezért a spórolt pénzéből egy városszéli kis téliesített nyaralót vásárolt, ahol berendezkedett és dolgozni is tudott. Már épületdíszeket és kovácsoltvas bútorokat, kerti pergolákat is készített igazán művészi kivitelben. Huszonhat éves múlt, amikor az első szobrot elkészítette. Nem eladásra szánta, ott állt a ház előtt, aki bement, láthatta. Egyszer aztán egy jómódú ügyvéd új házához készített kerítést. Az ügyvéd felesége fenntartásokkal szemlélte Balázs tetovált karját, hosszú haját, bizalmatlan volt, ezért többször is felhívta, rajzokat és terveket kért.

Balázs már hozzászokott, hogy az emberek többségének idő kell, amíg a külsejétől el tudnak vonatkoztatni, ezért barátságosan invitálta a nőt, jöjjön és nézze meg az elkészült darabokat. Az asszony lecövekelt a szobor előtt, aztán kijelentette, ilyen neki is kell. Miért? - kérdezte Balázs. A kertben jól mutatna a kis tónál. Balázs elgondolkozva hintázott a sarkán, nem ilyen kellene oda, mondta. Valami magasabb és nyúlánkabb alkotás. Valami hasonló, keresgélt a rajzai között és az orra alá dugott egy tervet, amin két kócsag tekeredett össze. Ez az! - lelkesedett a nő. Megmutatná a többi rajzot is?

Egész délután az udvaron ült és a rajzok között lapozgatott, aztán Balázshoz trappolt. Üzleteljünk, mondta. Én forgalmazom a termékeit, maga pedig ezután kizárólag nekem dolgozik. Balázs nevetve rázta a fejét. Én senkinek sem dolgozok, csak magamnak. Ha szeretne vásárolni, semmi akadálya, sőt bármit megcsinálok, amit kér - és amiről úgy gondolom, hogy belefér az én stílusomba és az időmbe. De a tempót én diktálom. Végül megegyeztek és sikeres társakként működtek. Balázs jól keresett, régi motorját új szuper gépre cserélte, kis házának tetőterében háló-galériát alakított ki, ha nem dolgozott, kertjében tevékenykedett, élt, ahogy mindig is akart.

Egy májusi napon a városból hazafelé tartva, a zebrán egy lány lépett elé. Nagyot fékezett, kicsit gonoszkodva, kicsit ráijesztve, de a lány nem sikkantott, ahogy várta, szemöldökét felhúzva, rendreutasítóan nézett rá. Ő meg jópofának találta és kezét felemelve a kormányról, mintegy megadta magát. A lány már ment is tovább, a szél meglebbentette combközépig érő szoknyáját, ő meg nézett utána bámészan, aztán továbbhajtott. Még száz métert sem tett meg, mintha valami húzta volna visszafelé, megfordult és utcáról-utcára gurulva kereste a lányt, maga sem tudta miért is...

Aztán meglátta. Elé került és sisakját levéve várta. A lány léptei lelassultak, a háta mögé sandított, mintha a menekülés útját mérné fel, de határozottan közeledett.

Balázs szélesen mosolyogva lépett elé, sajnálom, ha megijesztettelek, mondta udvariasan. Nem gondoltam át, hogy ez a nagy jármű félelmet kelthet benned. Szívesen meghívlak egy kávéra vagy fagyira, intett az utca túloldalán lévő kis kerthelyiség felé, közben feltérképezte a lányt. Nem volt valami nagy szám, de azért jól nézett ki. Az ő ízléséhez képest túl rendezett. A lábán saru, tarkamintás nyári ruhája lazán hullámzott körülötte, göndör haja egy pillangós csattal eltűzve, a karján valami dossziéban iratokat cipelt, vállán kis szütyő. A lány is őt nézte. Vajon hogy látja őt? A hosszú haját, a rongyos farmert, a bőrdzsekit, a tetkóit... Feszengeni kezdett, na, küldj már el, gondolta, nem tudom, mit is akartam...

A lány váratlanul elmosolyodott, és neki elállt a lélegzete. Akkor egy fagyit kérek, mondta. Letámasztotta a gépet, a lány nem várt rá, a kerthelyiség felé lépkedett, mintha biztos lenne benne, hogy követni fogja. Már egy asztalnál ült, amikor Balázs megérkezett. Amíg a fagyit várták, egy szó sem esett. Balázs, maga sem tudta miért, nem tudta levenni a szemét a lányról. Külön látta minden porcikáját. A hosszú nyakát, a szeplős orrát, a haja hullámait, úgy érezte, minden szempillájára emlékezni fog egész életében. Amikor a fagyi megérkezett, még mindig egymást nézve kezdték el kanalazni, és a lány egyszer csak megszólalt. Na, mondjad! Mit? - kérdezte Balázs bambán. Hát, valamiért csak utánam jöttél, nézett rá a lány huncut szemekkel. Hát, igazából nem tudom, vonta meg a vállát. Munka? - bökött a paksamétára. Igen, bólintott a lány, nincs is sok időm, ezt ma még meg kell csinálnom. Kár, hogy nem tudok segíteni, sajnálkozott Balázs képmutatóan. Szerintem tudnál, ha akarnál. Kérdés, akarsz-e? Balázs nem tudta, mit mondhatna. Ráérek, bukott ki belőle aztán. A lány a papírszalvétára írt egy címet. Itt várlak egy óra múlva, mondta, aztán felmarkolta a paksamétát, intett, és a buszmegálló felé iramodott, ahova éppen akkor állt be a busz. Balázs addig nézett utána, amíg látta a buszt. Óvatosan maga felé fordította a szalvétát, aztán összehajtotta és a dzsekije belső zsebébe rakta. Biztosan fals cím, gondolta. Az ilyen lányok nem szoktak a hozzá hasonlókkal kezdeni. Hát ennyi volt. Hazafelé indult, a vasúti átjárónál megállt, újra elővette a papírt és megnézte a címet. Nincs is messze az ő kis házától. Na, megnézi. Már csak kíváncsiságból is, vajon létezik-e a cím egyáltalán.

Lassan gördült végig a gyümölcsfákkal és virágokkal teleültetett utcán, míg el nem érte a keresett házszámot. Tényleg létezik, lepődött meg, és már meg is látta a lányt. Egy műanyag kerti asztalnál ült, fejét a tenyerébe hajtva, és elmélyülten olvasott valamit. A motor hangjára felnézett, gyere be, intett, de nem állt fel, csak várt. Ülj le, invitálta, kérsz jeges teát? Ez lesz a Te részed, közölte és egy rakás feladatlapot csapott le elé. Javítsd ki ezeket a dolgozatokat.

Éééén? - rémült meg Balázs, és nagyon komikusan hathatott, mert a lányból kirobbant a nevetés. Annyira édes volt. Nem volt benne semmi mesterkélt tetszeni akarás. Előre hajolt, kezét a legfelső lapra tette, neki meg kedve lett volna megcsókolni minden ujját. Csak összeadás és kivonás, ki kell pipálni, ha jó, és x-et tenni oda, ahol nem jó. Egy hibával még ötös, kettővel négyes, és így tovább. De egyes nincs, ami olyan, azt rakd külön. Nem igazán értette, de csinálta. Hamar végeztek. Aztán ültek egymással szemben és beszélgettek. Miért nincs egyes dolgozat? - kérdezte Balázs. Ezek a gyerekek még kicsik, nem szeretném elvenni a kedvüket a tanulástól. Majd holnap tartok nekik egy kis korrepetálást, lehet, hogy csak ennyi kell. Beszélgettek a lány munkájáról, hogy ő is tanítónő lett, mint az édesanyja, a testvére pedig apját követve mérnökként dolgozik. Te mivel foglalkozol? - tette fel a kérdést a lány. Kovács vagyok, mondta Balázs, direkt nem említve, hogy igazából milyen művészi alkotásokat készít. Kovács? - álmélkodott a lány. Bár az alkatodhoz illik ez a foglalkozás. Balázs kissé tanácstalan lett. Máskor legkésőbb ilyenkor szokták a lányok valamilyen átlátszó indokkal megszakítani a beszélgetést, és elköszönni. Kezébe vette a bukósisakot, de lány csodálkozva nyitotta nagyra a szemét. El akarsz menni? Nem akarok zavarni, mondta. A lány áthajolt az asztalon, titokzatos képet vágott, anya madártejet készített, súgta. Ha elmégy és nem kóstolod meg, egész életedben a fejedhez fogja vágni. Egész életemben? - ismételte meg a lány szavait, ő meg elvörösödött zavarában. Balázs előre nyújtotta nagy mancsait és a lány tétovázás nélkül a tenyerébe rakta apró kis kezét, ő meg végigsimított rövidre vágott körmein. Nézték egymást és játszottak egymás kezével. Nem sokára megjelent a lány anyja, kicsit meghökkent a hatalmas, furcsa megjelenésű férfi láttán, de szivélyesen kínálta a hideg édességet. Balázs kínosan kerülgette a habot, még sose evett ilyet, kicsit viszolygott tőle, a lány észrevette, jaj, ott ne hagyd, suttogta mű rémülettel, add nekem, azzal áthajolt az asztalon, Balázs pedig elé tartotta a kanalat, miközben a ruha kivágásában meglátta a mellét. Keze megrándult, a krém lecsordult a lány állán, aki csukott szájjal próbált nevetni, ő meg nem birta tovább, lecsapa a kanalat, átfogta a lány nyakát és lenyalva a krémet, keményen megcsókolta. Nem érdekelte, látják-e a szülők, vagy bárki.

Te meg vagy húzatva, mondta a lány, de a szeme csillogott és semmi neheztelés nem érződött a hangján. Balázs olyan gyorsan köszönt el, ahogy csak tudott, kóválygó fejjel vezetett haza, éjjel a lánnyal álmodott, szidta magát, mert nem kérte el a telefonszámát, nem tudja, melyik iskolában tanít, gyakorlatilag semmit sem tud róla, pedig egész délután beszélgettek. Vagyis dehogynem tud. Tudja, hogy mik a kedvenc könyvei, hogy szeret múzeumokban bóklászni, festményeket és szobrokat nézegetni, hogy szereti a komolyzenét, de a rockot is, kiderült, néhányszor részt vettek ugyanazon a fesztiválon, hogy szeret utazni, de egyelőre nem teheti, mert a diákhitelt nyögi, hogy egy kis szemüveges duci lány a kedvence az osztályából, de nem mutatja ki, hogy a többi gyereket meg ne bántsa.

Dél körül már úgy érezte, felforr az agya. Vágyott a lány után. Látni akarta, csókolni, hallani a hangját. Letusolt, bekapcsolta a klímát és eldőlt a kanapén. Mi a fene történik vele? Hagyni kell a fenébe ezt az egészet, túl nagy hatással van rá ez a lány, és a végén megint csalódni fog. Újra dolgozni kezdett, hajtotta magát, de gondolatait nem tudta megállítani. Késő este hagyta abba a munkát, újabb hidegvizes zuhany után evett néhány falatot, aztán csak téblábolt és nem találta a helyét. Késő van már, nem mehetek oda, győzködte magát, de mégis motorra ült és a házhoz hajtott. Még le sem szállt a gépről, amikor a lány megjelent az ajtóban hálóingben és köntösben, nyitott szandálja csattogott a kövön, ahogy felé futott és a nyakába csimpaszkodott. Azt hittem, már nem jössz! - hangja sírósan csengett, ő meg az ölébe emelte, csókolta, míg meg nem nyugodott.

Menjünk be, hívta a lány, itt az összes szomszéd lát bennünket. A hintaágyra ültek, a lány a mellére hajtotta a fejét, Balázs meg a haját simogatta. Próbált megnyugodni, nem ronthatja el, azzal, hogy szabadjára engedi a szenvedélyét, ami fene tudja honnan jött ilyen elemi erővel.

Hogy történt ez ilyen hirtelen, csodálkozott a lány. Két napja még azt se tudtam, hogy a világon vagy, most meg...

Most meg mi van? - kérdezte Balázs. Hát most meg szerelmes vagyok beléd, nézett fel rá a lány a sötétben, aztán elbizonytalanodott. Bocs, azt hittem... De nem baj, ha Te nem, én tudok veszíteni, próbált humorizálni.

Neee! - súgta Balázs, vissza ne vond. Nekem még soha nem mondta ezt egyetlen lány sem. És én sem mondtam még senkinek.

Ezt nem hiszem, kuncogott a lány, biztosan több kapcsolatod volt, mint a többi pasinak együttvéve. Csak futó kalandok, nyugtatta meg. Eddig. A lány mindent tudóan nézett rá.

Reggelig ültek a hintaágyban egymáshoz simulva, suttogva és kuncogva, valamikor el is aludtak, mert fázósan ébredtek, a lány a hajnali fényben Balázs tetoválásait simogatta, ő meg az arcát, szemét csókolgatta. Tisztára meghülyültem, gondolta, remélem nem tart sokáig ez az őrület.

Mennem kell, mondta a lány, ma még tanítás van, de a hétvégém a Tied, ha akarod. Az jó lesz, súgta Balázs. Érted menjek az iskolához? Ühüm... Minden mondat után megcsókolták egymást, aztán a lány futva indult befelé, még meg kell innom egy liter kávét, különben elalszok az órán, kiabálta vissza, Balázs meg nevetett.

Aznap már nem dolgozott. Szétszórt volt, ijedt és boldog is egyben. Kavarogtak benne az érzelmek. Hagyni kéne a lányt, de képtelen volt "csak úgy" elengedni. Biztosan elmúlik majd ez a hirtelen támadt lángolás, aztán meg tudják beszélni a szakítást. Nem valók ők egymáshoz. Értelmiségi család, nem érezné jól magát egy olyan közegben, ahol mindenkit kínosan érint a külseje, a diploma hiánya, a foglalkozása.

Délben már az iskola előtt várta a lányt, aki kis hátizsákkal érkezett. Újabb dolgozatok? - kérdezte. Dehogy, nézett rá a lány. Fogkefe, fürdőruha, ilyesmi. Balázs csak bámult. Én azt hittem, hozzád megyünk, jött zavarba a lány, de oké, mehetünk hozzánk is, csak...

Ilyen gyorsan még soha az életben nem tette meg az utat a belvárostól a kiskertes városrészig. Ahogy beléptek a háza kapuján, a lányt az ölébe kapta, berúgta az ajtót és meg sem állt az ágyig. A szenvedély csak sokára csillapodott, egymást szorongatva csodálkoztak rá a felkavaró érzésre. Balázs állandó késztetést érzett, hogy megcsókolja a lány valamelyik testrészét. Hol a térdét, hol a hátát, a fülét, az orrát, a száját, már kezdett számára kínos lenni, hogy nem tudja fékezni magát, de úgy tünt a lány is osztozik ebben az érzésben, keze a hajában matatott, a tetoválásait simogatta, a derekát ölelte.

Reggel éhesen mentek a konyhába. Teát főztek és tojást, nagy egyetértésben, a kis teraszon reggeliztek, és a lány szeme megakadt a kertben álló szobron. Hűűűű, ezt honnan szerezted, ugrott fel. Ez nagyon szép. Hát, én csináltam, felelte kissé zavartan Balázs. A műhelybe mentek, és a lányt minden érdekelte, ő meg magyarázott és rajzokat mutatott. Tudnék én ilyeneket csinálni? - kérdezte a lány és látszott rajta, komolyan ki szeretné próbálni. Balázs nevetett. Fel sem birod emelni a kalapácsot! De, ha tervezek, azt Te majd megcsinálod? - próbálkozott a lány. Igen. Amit Te tervezel, azt én kivitelezem, legyen az bármi. Ne igérj olyat, amit nem tudsz betartani, komolyodott el a lány. Nem is! - nézett a szemébe.

A két nap úgy elszaladt, mint egy pillanat. És a következő hetek is. Az utolsó tanítási napon a lány szipogva búcsúzott az osztályától, szeptembertől új gyerekek jönnek.

Bár Balázs rövid kalandra számított, az érzelmek egész nyáron tomboltak, és ahelyett, hogy kezdett volna a kapcsolat leépülni, alig birtak ki néhány órát egymás nélkül. A szülők csendes beletörődéssel kezelték lányuk féktelen szerelmét, Balázst kedvesen fogadták, egy szava sem lehetett, de érezte, nem ilyen férjet képzeltek el a lányuknak. Méltányolta, hogy mind ezek ellenére befogadták a családba.

Július elején a lány gyakorlatilag beköltözött Balázs kis házába. Nem beszélték meg, egyszerűen csak napról-napra nem ment haza, ruhái egy része is átvándorolt, és egyikük sem akarta megszüntetni ezt az egyre erősödő kötődést.

Júliusban egy motoros találkozóra mentek. A lány könnyen beilleszkedett a kemény pasik és kissé ledér lányok közé, a csapat megkedvelte, Balázs büszkén ölelte. Kit tisztelhetek a hölgyben? - kérdezte egy régi cimbora. A menyasszonyom, hallotta Balázs a saját hangját, és érezte a keze alatt a lány megránduló testét. Szive rémülten dobogott. Mit mondtam? Minek mondtam? Hogy mászok én ki ebből? - járt a fejében egész koncert alatt. A szállásuk felé sétálva a lány szótlanul lépkedett mellette. Hangtalanul vetkőztek és bújtak össze. Éjjel felriadt. A lány nem volt mellette. Elmenekült, ez volt az első gondolata és pánik tört rá a felismeréstől. Nem tudná elengedni. Már az élete része.

A lány a kanapén ült, lábát maga alá húzva bámult ki az ablakon. Felnyalábolta és az ölébe vette. Visszavonom, ha akarod, mondta neki, a délutáni kijelentésére utalva. A lány hozzábújt. Komolyan gondoltad, hogy a jegyesed vagyok? A legkomolyabban, biztosította, és így is érezte. Én meg épp most akartalak elhagyni, sóhajtott a lány. Hogy mi? - rémült meg Balázs. De hát miért? Terhes vagyok, sírta el magát a lány, nem tudom, hogy történt, hiszen mindig védekeztünk. Kivéve az első napon, mondta Balázs és a lány szeme kikerekedett. Az nem lehet, hiszen nem maradt ki a menstruációm, csak most... Ámbár...

Balázs már nevetett. De miért is akartál elhagyni engem? - tette fel a kérdést.

Én nem szeretnék semmit sem rád kényszeríteni. Úgy éreztem, Te nem vagy még kész egy komoly kapcsolatra, és nem lenne helyes, ha egy gyerekkel magamhoz kötnélek egy életre.

Balázs magához szorította, gyere, feküdjünk le, mert lefagy a lábad... Reggel még visszatérünk erre. Az éjszakai beszélgetés után nehezen aludtak el, későn ébredtek, kapkodva készülődtek, a csapat már teljes létszámban útra készen várt.

Mi elköszönünk, mondta Balázs a cimboráknak, nem megyünk tovább. Mindenki csodálkozva nézett rájuk. Családi okok jöttek közbe, adott magyarázatot. A lány értetlenül állt ott. Hova megyünk? - kérdezte, amikor a férfi berúgta a motort. Haza!

Három óra múlva bekanyarodtak a kis ház elé. Mindjárt jövök, kanyarodott ki Balázs a felhajtóról és a lány értetlenül állt ott, a sírás környékezte. A kádban ülve gondolkozott. Talán összeomlik ez a gyönyörű kapcsolat, de legalább lesz egy gyerek, aki mindig erre a három boldog hónapra fogja emlékeztetni. Elpityeredett. Hallotta a bejárati ajtó csapódását, igyekezett összeszedni magát. Balázs bukósisakkal a kezében lépett a fürdőszobába, letérdelt a kád mellé, és egy gyűrűt tartott elé. Szeretném, ha elfogadnád, mondta kicsit zavartan. Megkérsz? - kapott a szivéhez a lány. Komolyan? Habos kezét odanyújtotta. Balázs először végig csókolta az ujjait, aztán ráhúzta a gyűrűt. A jövő hónapban összeházasodunk, jelentette ki.

Az anyák felháborodva tiltakoztak. Három hét alatt nem lehet megszervezni egy esküvőt! Első a megfelelő helyszín, aztán a virágok, színek, világítás, meghívók, vendégek, és ki tudja még mik...

Ők meg csak nevettek. Mobiltelefonnal a kezükben ültek a kanapén, a környékbeli fogadókat, csárdákat hívták. A lány feltartotta a hüvelykujját, jelezve, hogy talált egy helyet. Motorra ültek és kimentek. Kellemes környezet, ötven ember befogadására alkalmas terem, jó idő esetén akár a kertben egy nyitott pavilonban is megtartható a mulatság. Van fehér és bordó abrosz. A bordó abroszhoz fehér teríték, a fehérhez bordó. A szalvéták és kiegészítők színét szabadon választhatják. A tulajdonos egy szintetizátorral zenét is tud szolgáltatni. Lehet választani mulatós és szalonzene között, vagy a kettő keverékét, a listát megkapták. De hívhatnak DJ-t is. A kaját hozatni kell, vagy bográcsban saját kezűleg készíteni, mert a konyha nem alkalmas ilyen mennyiségű étel előállítására. Tökéletes, néztek össze, a kaját megfőzik a haverok, az italt megveszik a diszkontban, a meghívókat saját maguk készítik. Mindennel elkészültek két hét alatt.

Az esküvő napján Balázs kétszer tusolt, annyira ideges volt. Tudta, hogy szürke zakót kell felvennie és kék inget, ez volt szerelme kérése. Más kívánsága nem volt.

A lány a testvére lakásában öltözött, azt akarta, senki se lássa. Balázs a ház előtt várta. Amikor meglátta, úgy érezte, megrogynak a lábai a látványtól. A lány halványkék, könnyű ruhát viselt, melyre sötétebb kék pillangók voltak hímezve, göndör hajában két pillangós csat sárga rózsákból készült pántot tartott, kezében rózsacsokor. Úgy érezte, megütötte a főnyereményt. A lány ünnepélyesen közeledett, aztán hozzá futott, a nyakába csimpaszkodott, ahogy szokott, ő meg ölbe kapta, úgy vitte az autóhoz. Nem tettem kárt a sminkben? - kérdezte egy szenvedélyes csók után. A lány nevetett. Nincs is rajtam smink. Én ma egész nap csókolózni akarok.

Minden tökéletesen sikerült. Az esküvői szertartás bensőséges volt. És rövid. A mulatság hosszú és élvezetes. Hajnalban, a fáradtságtól vacogva érkeztek meg a kis házhoz, ledobálták a ruháikat és megszokott mozdulattal ölelték át egymást.

Lassan visszatértek a hétköznapok. Augusztus vége volt, kezdődött a tanítás, Balázs egy újonnan épülő panzió kerítésén, lépcsőin és erkély-korlátjain dolgozott, ha volt egy kis szabad ideje, akkor egy kovácsoltvas csillárt készített titokban. Feleségének szánta.

Sokat gondolkoztam, mondta egy este az ölében pihenő kedvesének. Nem maradhatunk itt, ez a ház kicsi. A babát nem vihetjük fel arra a pici galériára, lent sem hagyhatjuk. Valamilyen megoldást kell találni, még a szülés előtt. Vegyünk egy társasházi lakást. Másfél szoba elég lesz. És Te hol fogsz akkor dolgozni? - kérdezte a lány. Majd bérelek egy műhelyt valahol. Hogyne, hogy aztán egész nap ne lássunk? - tiltakozott a lány. Nem jó ötlet. Legalább nem unsz meg, tréfált Balázs, a lány neheztelve nézett rá. Én téged soha nem foglak megunni. Ezt veheted fenyegetésnek.

Végül a gond gyorsabban oldódott meg, mint sejtették. Az utca végén, kissé távolabb a lakott részektől eladásra kínáltak egy nagyobb házat, amely lakatlanul állt egy csupasz, gazos telek közepén. Itt már be lehetett rendezni egy hálószobát is. Nem is kell ennél nagyobb, örvendeztek. Egyelőre a baba úgyis velük, a hálószobában fog aludni, egy szépen kialakított babasarokban, később pedig majd beállítják a franciaágyat a nappali sarkába, és a hálóból gyerekszoba lesz. Birtokba vették az új házat. Festettek, mázoltak, kissé átalakították a konyhát, hamar végeztek. Egy hétvége alatt átköltöztek új otthonukba.

Hosszú, napsütéses ősz volt abban az évben. A fák a sárga minden árnyalatában pompáztak, ők meg nagyon szerelmesek voltak. Hosszú sétákat tettek a környéken, vagy a kertet rendezték, hogy az is olyan szép legyen, mint az előző kis háznál volt. A karácsonyt családi körben ünnepelték, aztán hazamentek, és kettesben töltötték a napokat.

Balázs eddig el sem tudta képzelni, hogy létezik ilyen érzés, és a felesége viszontszerette őt. Szinte félt, hogy valami szétrombolja ezt a felhőtlen boldogságot, rettegve gondolt a szülésre, csak nehogy valami baj történjen, fohászkodott. Nem merte kimutatni félelmeit, nehogy az átragadjon a feleségére, akin úgy látszott, nem tart a semmitől.

Egész télen alig esett hó, de február közepén egyszer csak megváltozott az addig enyhe időjárás, hideg, metsző szél fújt, és két napig szakadt a hó. A városszéli kis kertváros mesebeli tájjá változott. Ezt az időpontot választotta kislányuk, hogy a világra jöjjön. A fájások váratlanul, az éjszaka közepén jelentkeztek, Balázs rémülten kapkodott, taxit hívott, de a kocsi nem tudott behajtani az utcába a hatalmas hótorlasz miatt, így a karjában cipelte ki feleségét az utca végére.

De a szülés mégis gond nélkül zajlott, Balázs szinte érezte kedvese kínjait, a derekát masszírozta nagy lapátkezével, a homlokát törölgette. A tolófájások az asszonyból nyögéseket és jajgatást váltottak ki, neki meg könnyek szivárogtak a szeméből.

Aztán megtörtént a csoda. A kislány megszületett, és egy perc alatt minden megváltozott. A gyerek felsírt, a felesége nevetett, a szülésznő az anyja karjába igazította a kis jövevényt, aki lila volt és ragadt a magzatmáztól, Balázs mégis úgy érezte, sose látott még tökéletesebb teremtményt.

Aztán a szülésznő a kezébe nyomta a gyereket, nekünk most még dolgunk van, mondta, Apuka, tessék gondozni a babát, amíg az Anyuka nem ér rá. Balázs mozdulatlanná dermedt az első pillanatban. Csak nehogy valami bajt okozzon, ügyetlen mozdulatára a baba kinyitotta egyik szemét és rosszallóan nyekergett. Balázsból kitört a megkönnyebbült nevetés. Bátran nagy tenyerébe fogta a kislányát, és amit elképzelni se tudott volna egy órával ezelőtt, gügyögni kezdett neki. Szia, én vagyok az apukád, közölte vele. A baba egykedvűen vette tudomásul a tényeket, két-három lapos pislogás után elaludt.

Felhőtlen, csodálatos évek következtek. A szerelem nem hogy csökkent volna, egyre erősödött, a szenvedély sose hagyott alább. Ők hárman olyan egységet alkottak, amit semmi nem tudott megbontani. Balázs a motor mellé egy biztonságos autót is vásárolt, de most is kendővel kötötte hátra rengeteg haját, pólót és bőrdzsekit hordott, felesége vadítónak tartotta. Sokat és keményen dolgozott, a környék csendjében hallani lehetett a kalapács ütéseit, az emberek ilyenkor arra gondoltak, újabb csodás alkotás készül, és kíváncsian mentek át, hogy megnézzék, mi lesz az.

Balázs teljesítette felesége álmát, hármasban járták Európa országait, túráztak a hegyekben és csodálták a tengert.

A kislány már iskolába járt, amikor egy nap felesége sírva futott a karjába. A rémület úgy cikázott át rajta, hogy még a lélegzete is elállt. Mi történt? Anyu... sírta a lány. Várólistára került. Leállt a veséje, átültetés nélkül meghal. Balázs vigasztalta. Tudta, sokat jelent neki az édesanyja, de majd lesz donor és minden megoldódik. Ma már naponta végeznek ilyen műtéteket, szinte rutin-beavatkozásnak számít, mondott ő mindent, csak hogy a felesége végre megnyugodjon.

Hetek és hónapok teltek, az asszony egyre rosszabb állapotba került, már a kórházat sem hagyta el, és a családban megérett a gondolat, valaki oda adja egyik veséjét, de az asszony tiltakozott. Nem fogja veszélybe sodorni azokat, akiket a legjobban szeret. Ha lesz donor, akkor jó, ha nem, akkor vállalja a sorsát. Ők azonban nem adták fel. Először az apósán végezték el a vizsgálatokat, de nem felelt meg, aztán a fián, majd az ő feleségén, de mindketten apjuk vércsoportját örökölték.

Végül egy napon, amikor a felesége dolgozott, Balázs felballagott a főorvoshoz és ő is megvizsgáltatta magát. Az eredmények azt mutatták, ő lenne a tökéletes donor. Az orvos kis fenntartásokkal kezelte a furcsa kinézetű férfit, de Balázs csak bólintott, oké, mehet, mondta és a professzor felfortyant. Ez komoly dolog, fiatalember! Tudom, nézett keményen a doktor szemébe. De ha ez ára az életének, akkor én megfizetem, mondta, közben puszit nyomva az ölében pihenő kislánya fejére. Az orvost meglepte Balázs önkéntelen gyengédsége, saját feleségére gondolt, aki az ő kislányát hordta éppen a szive alatt. Hát jó, bólintott. Várunk, amíg lehet, és ha lesz szerv, akkor azzal oldjuk meg, ha nem, akkor időben szólunk.

Telt az idő, és az asszony állapota egyre romlott, már el sem tudta hagyni a kórházi ágyat.

Az orvos szigorú szabályokat írt elő. Balázs ne menjen közösségbe, ne végezzen nehéz fizikai munkát, óvakodjon a fertőzésektől, a megfázástól, ne szedjen gyógyszereket, stb.

Szenteste délutánján a felesége kisírt szemmel érkezett meg a kórházból. Magához ölelte, hogy vígasztalja. Rosszabbul van? - kérdezte. Ó, ha látnád, sírta el magát a felesége...

Másnap jött a riasztás. Nincs mese, ha tovább romlik a beteg állapota, már nem lehet elvégezni a műtétet, közölte a főorvos a családdal. Balázsért mentő jött, rohantak a klinikára. Felesége csak most fogta fel igazán, mi is fog történni valójában, egyre rémültebben szorongatta a kezét, percenként ismételte, hogy szeretlek, ő pedig úgy érezte, bármi lesz is, ezért a szerelemért semmi sem drága.

A beteghordó laza srác csattogott oda, na, be lehet fejezni a turbékolást, vicceskedett, majd a műtét után folytatják, most dolgunk van. Azzal betolta a hordágyat a műtőbe.

Fiús kinézetű kis altató orvos hajolt fölé, arcát maszk takarta, szép álmokat, mondta és a szeme nevetett. Műtét után találkozunk... Ez volt az utolsó, amire emlékezett.

Amikor kinyitotta a szemét, az első, amit meglátott, a felesége arca volt. Látszott, hogy sírt. Annyira szerette volna megcsókolni, és ő mintha tudta volna, hozzáhajolt. Gyengéden csókolóztak. Mama? - kérdezte Balázs. Jól van?

Felesége szeméből megint ömleni kezdett a könny. Kómában van... Istenem, zokogta, miatta veszélybe sodortalak Téged, és lehet, hogy... Ki fog jönni belőle, szorította meg a kezét Balázs. Mama erős asszony. Mellkasára szorította felesége kezét, és észrevétlenül álomba zuhant.

Nővérek csacsogására ébredt. Kába volt és gyenge. Jó reggelt, köszöntek rá vidáman, boldog karácsonyt. Balázs óvatosan próbált szétnézni, hol a feleségem kérdezte. Át ment a másik szobába, világosította fel a nővér. Megnézi az édesanyját. Balázs a nővérre nézett, az meg, mintha tudta volna, megrázta a fejét. Nincs változás, mondta. Oldjuk a vérrögöt, kell még egy kis idő...

Két napot töltött az intenzív osztályon, aztán végre lekerült egy normális kórterembe, ahol a kislánya is meglátogathatta. Boldogan rohant hozzá, kezében rajzokat szorongatott, szája be nem állt, ők meg egymásra nevettek a feleségével. Gyorsan javult az állapota, már anyósa is túl volt a veszélyen, és semmit sem tudott az ő szerepéről. Már hazafelé készülődött, amikor egyik délután anyósa állt meg a kórterem ajtajában. Szeme tágra nyílt, az infúziós állványba kapaszkodott. Lánya és férje egyszerre ugrott hozzá, egy székbe ültették. Szóval Te voltál, sírta, Balázs pedig tanácstalanul pislogott, aztán tréfával próbálta oldani a feszültséget. Hát, Mama, ez van... most már meg nem szadul tőlem, még a kádba is magával megyek...

Szilveszter napján hagyta el a kórházat. Felesége óvatosan vezetett, kislánya a hátsó ülésen énekelt, ő meg boldogan ült köztük. Lassan kászálódott ki a kocsiból és lépett be kis házukba. A szoba sarkában még ott állt a feldíszített fenyő, a konyhából finom illatok szálltak, anyja állt a tűzhelynél, békésen ebédeltek, a kislány csacsogott, ő meg elérzékenyült. Biztosan a műtét utóhatása, próbálta meggyőzni magát. De hát kinek akarok én hazudni, gondolta aztán, hiszen amióta a feleségemet megismertem, ez szinte napi rendszerességgel fordul elő. A kislányától meg egyenesen elolvad...

Este, amikor kettesben maradtak, felesége óvatosan bújt mellé az ágyba. Meg ne üsselek, riadozott, de neki már elege volt az óvatoskodásból, magához szorította, gyengéden szeretkeztek, felesége végig csókolta a bal oldalát a háta közepéig átszelő heget. Összebújva aludtak el. Az éjszaka közepén fájdalomra felébredt. Csendesen kelt fel az ágyból. Vizet engedett a csapból, bevett két szem gyógyszert. Megnyitotta a gyerekszoba ajtaját, kislánya nyugodt álma mosolyra késztette, kinézett az ablakon, a kert kopár fái között ott állt a műhely. Még egy hónap, aztán dolgozhat tovább. Lassan hatni kezdett a fájdalomcsillapító. Az ágyhoz sétált. Felesége szokás szerint hason fekve aludt, meztelen hátára húzta a takarót, magához ölelte és nyugodt álomba merült.