Az Öreg

Éppen a diót szedte össze, hogy eladja majd a városban, amikor meglátta az ingatlanközvetítő elegáns autója után araszolgató kopott kis Fiatot, ahogy megállt a szomszédos tanya előtt, amit már vagy három éve eladásra hirdettek az örökösök. De nem kellett az senkinek. Majdnem elnevette magát, mikor meglátta a kocsiból kikászálódó törékeny nőt, a kamaszfiút, meg egy csecsemőt. Na, ezek meg mit akarnak vajon? A nő a hátára kötötte a kicsit, és elindultak a ház felé. Az ingatlanos készségesen nyitotta a ház ajtaját, de ők mentek tovább, a gyerek az istállóhoz futott, aztán az akadálypályát járta be, a nő meg lecövekelt a melegház előtt. Nocsak... - gondolta az Öreg, tán nem is olyan "városiak", mint gondolta? Végül csak bementek a házba. Amikor kifelé jöttek, a nő a fejét rázta, a fiú búsan ballagott utána.

Egy pár napig figyelte, hogy lesz-e mozgás a farmon, de semmi sem történt. Hát, úgy látszik nem lesz itt szomszéd már az én életemben, legyintett.

Már a harmadik telet fogja itt tölteni egyedül. Pedig mindig nagy családot szeretett volna. De már asszonyt is nehezen talált magának. A lányok sokszor kinevették alacsony termete miatt. Pedig tudott ő dolgozni, jobban is, mint a magas növésű társai. Aztán megismerte őt. A lány melegen nézett rá, nevetett, és bár kicsit magasabb volt, mint ő, úgy tűnt, nem zavarja. A ház előtt ülve beszélgettek az életről, az elképzeléseikről, és szinte mindenben egyformán gondolkoztak. Csókolni is jó volt, érezte, ahogy a testük átforrósodik. Alig várta, hogy megkérhesse és elvegye feleségül, hogy minden nap beszélhessen vele, hogy éjjel mellette aludjon. Minden jól is ment egy darabig. Megvették ezt a kis tanyát, a felesége boldogan tevékenykedett, meszelt, takarított, ő meg a kedvében járt, virágmagokat és rózsatövet hozott neki. Nagyon várták a gyereket, aki hamarosan meg is fogant, de aztán a szülés a vártnál hamarabb megindult a tél közepén, a legnagyobb hóviharban, és a mentő elakadt. Az asszony küszködött, de a gyerek csak nem akart megszületni. Hálásan nyitott ajtót a falusi bábának, aki átvergődött az itt-ott derékig érő havon, és lihegve, átfagyva esett be az ajtón. A mentősök visszafordultak.

Ott ült a konyhában, hallgatta felesége sikoltásait és úgy érezte megszakad a szive. Még sírt is. Hajnalra megszületett a gyerek. Nem sírt fel, teste ernyedten lógott, a bába a hátát ütögette, hozzon be havat, kiabált és ő egy nagy lábast telemerített hóval és szaladt befelé. A felesége keservesen sírt, a bába a gyereket locsolta a meleg vízzel, aztán a hóval dörzsölgette, majd újra a melegvízbe mártotta, és végre megtapasztalták az első életjeleket. Boldogok voltak, bár az asszony nehezen épült fel, de a gyerek élt és szopott. Fél évig tartott a felhőtlen öröm, aztán kezdték észrevenni, hogy valami nincs rendben. A gyerek nem úgy fejlődött, ahogy a többi. Nem nagyon mozgott, nem nyúlt a játékok után. Ijedten vitték orvoshoz, aki a vizsgálatok után egyértelműen közölte a diagnózist. A gyerek sérült a szülés során. Valószínűleg sem járni, sem beszélni nem fog tudni, készüljenek fel, vagy adják intézetbe. Ijedten néztek össze. Nem, azt nem lehet! A gyereket nem adják. Hazavitték és megpróbálták gyógyítani. Az asszony csak vele foglalkozott és a ház körüli dolgokkal. Ő meg művelte a földet és dolgozott a téeszben, hogy a családjának mindene meg legyen. Bevezettette a villanyt, rádiót vett, mosógépet és tévét, a gyereknek kis ülőkocsit, amiben ki tudták tolni a kertbe, a finom, friss levegőre. Talán a gondoskodás és a feltétel nélküli szeretet tette, de a gyerek erősödött, már rájuk is jobban figyelt, ha meghallotta apja hangját, a kezét mozgatta, furcsa, boldog hangokat hallatott, és amikor meglátta, a szeme csillogott. Ő meg felkapta és magához ölelte törékeny kis testét. Oda nem adta volna semmiért.

Már elmúlt három éves, amikor végre megtanult járni a kis kocsijára támaszkodva, és lassan beszélni is kezdett. Anya, apa, kutya, csikó, kert... ezek voltak az első szavai. Tíz évesen már mankó nélkül, furcsán, csoszogva járt, segített a ház körül. Sepregetett, kis kapával ápolta a növényeket, megetette a csirkéket. Valamennyit beszélt is, és érdeklődve hallgatta meséket. Boldognak tünt. De aztán nem nagyon fejlődött tovább. Ők így is szerették. Büszkék voltak, hogy meg tudja etetni a csirkéket, hogy meg tudja különböztetni a hasznos növényeket a gyomoktól, dicsérték, amikor megtanulta ki- és bekapcsolni a rádiót, vagy fel tudta venni a cipőjét.

Már kamaszodott, amikor egy éjjel valami szörnyű roham gyűrte le. A szeme fennakadt, a szája habzott, testét görcsök kínozták. Epilepszia, mondta az orvos. Kezelni kell.

De a gyerek állapota folyamatosan romlott, és alig múlt tizenhat éves, amikor meghalt. Mindketten összeroppantak. Az asszony egész nap sírt, ő meg hallgatott. Némán feküdtek az ágyban, ébren bámultak a csöndbe. Mindketten úgy gyászoltak, ahogy tudtak. Vagy hat évig éltek ebben a dermedt állapotban, amikor egy reggel a felesége rémülten ébresztgette, a hálóinge csupa vér volt. A városi kórházba rohantak, ahol az asszonyt azonnal a műtőbe tolták, ő meg a folyosón ülve imádkozott. Csak ne legyen baja...

Az orvos a fejét csóválta. Kivettük a méhét, a petefészkét, de nem tudtunk minden áttétet eltávolítani.

Ült az asszony ágya mellett és a kezét simogatta, minden rendben lesz, mondta neki, amikor felébredt. Nem mondta el neki a diagnózist. Hazavitte, és próbálta boldoggá tenni. Amikor éjszaka először magához húzta és átkarolta, az asszony sírni kezdett. Az ő szeméből is szivárogtak a könnyek. Nem szenvedély volt ez, inkább az egymásba kapaszkodás érzése. Megnyugtató és egyben felkavaró.

Minden megváltozott ettől kezdve. Mintha kissé kábán ébredeztek volna egy hosszú álom után. Lépten-nyomon eszébe jutott az asszony. Mezei virágokat vitt neki, és orgonabokrot ültetett az ablak alá. A nyári melegben csokorba kötött szederrel lepte meg, az asszony meg kalácsot és fánkot sütött, mert tudta, hogy ezek a kedvencei. Öt évig tartott ez a csendes, derűs élet, aztán a feleségét újra legyűrte a betegség. Sápadtan üldögélt az udvaron, vagy a tornácon egy nagy karosszékben, ő meg krumplis tarhonyát meg slambucot főzött neki, a szomszédasszony levest hozott és befőttet. Esténként masszírozta a dagadt lábait, éjszaka hallotta a nehéz lélegzetét, és tudta, közeledik az elkerülhetetlen. Aztán egy nap az asszony rosszul lett, és mire a mentők kiértek, már mindennek vége volt. Elveszetten ténfergett a házban, néha sírt, a szomszéd jött át megetetni a malacokat, mert hallotta a visításukat. Ő nem hallott semmit.

Aztán lassan belesimult a hétköznapokba. Tette a dolgát, mert az élet nem állhat meg. Vetni kell és aratni, a jószágnak enni kell. Szinte minden nap átment a szomszédba, az emberrel megittak egy pohár bort, az asszony néha elé tolt egy süteményt, vagy egy kis tálkában kompótot, beszélgettek az időjárásról meg politikáról.

Az ismerősök biztatták, fiatal még, alig múlt ötven éves, keressen magának társat, alapítson családot, de neki nem kellett másik család. Őket akarta, akik már nem lehettek vele.

Már a hetvenet közelítette, amikor váratlanul meghalt a szomszéd ember. Most ő segített az asszonynak, aki képtelen volt egyedül ellátni a gazdaságot, egész nap sírt, aztán engedett a gyerekek kérésének és a városba költözött, a tanya itt maradt üresen. Ő meg egyedül. Elejében még ki-kijöttek egy kis takarításra, lekaszálták a füvet, de ahogy az asszony is meghalt, elmaradtak. A fiataloknak nem volt fontos a birtok, túl akartak adni rajta mielőbb. Ő meg olyan egyedül maradt, hogy néha már magában beszélt, vagy egész nap a rádiót bömböltette, hogy meg ne hülyüljön. Még a kutya is elpusztult, és nem akart másikat. Meddig élhetek még? - gondolta. Mi lesz vele, ha túlél engem az a szegény állat? Inkább ne legyen. A tanya is kezdett amortizálódni. Előbb a kerítés dőlt ki. Ott egye meg a fene, gondolta, aztán a falak mállottak, végül a tető rogyott meg. Minek csináljam meg? Jó lesz ez már így is erre a kis időre...

Aztán egy kora tavaszi napon a műútnál újra megállt az a kopott kis autó. A nő és a két gyerek onnan nézte a szomszédos tanyát. Nocsak.

Egy hónap múlva megélénkült a birtok. Emberek jöttek, kezdték rendbe hozni a melegházat. Ezen elcsodálkozott. A városiak inkább a lakóházzal kezdték volna. Figyelte, amint a nő és a gyerek kijavítják, lefestik az istállót és az akadálypálya eszközeit, elegyengetik a talajt az udvaron, lassan elkészültek mindennel, kis teherautó érkezett a bútorokkal, és a melegházban egész éjjel égett a villany. Egyszer átment titokban, azt hitte égve felejtették, de az asszony hajladozott ott.

A fiúval találkozott először, amikor az a kerítést próbálta befoltozni. Úgy 12 - 13 évesnek saccolta. Ügyesen dolgozott, de látszott, semmi gyakorlata nincs benne. Segítenék, ajánlotta, és a gyerek megkönnyebbülten vigyorgott. Este a nő érkezett, letakart kistányéron süteményt hozott. Köszönöm a segítséget Bátyám, mondta, nagyon nagy szükségünk van rá. Így aztán néha segített itt-ott. Lekaszálta a füvet, és amikor kiszáradt, halomba hordta az istálló mellett. Ez majd jó kis széna lesz télire a lónak, mondta a fiúnak. Nincs ló, válaszolt a fiú lehangoltan. Talán majd egyszer.

A tél lassan telt. Sokszor nézte az ablakból a kis családot, vágyott közéjük, de hát zavarni nem akart. Vajon hol lehet az apa? Ámbár ez nem az ő dolga. De ha neki valaha is ilyen családja lett volna... Ahogy kitavaszodott, a szomszéd tanyán is beindult az élet. Nézte, ahogy a gyerek nyírja a füvet, ahogy az asszony dolgozik a melegházban, ahol virágokat nevelt, a kislányt, ahogy hintázik.

Lassan kikopott belőle az életkedv. Csak pergette a napokat egymás után. A másik farmon bezzeg volt élet! Először csak egy ló legelt a kifutóban, aztán már kettő, három, a fiú lovagló leckéket adott, és egy nap, mikor a lovat jártatta, megállt kerítése mellett. Beszélgettek, ő megnézte a lovat, nagyon szép állat, mondta. Nekem is volt, valamikor, de hát... legyintett. Este a nő jelent meg nála. A segítségét kérte a melegházi munkákhoz. Lelkesen ment, nem a beigért kereset, hanem a társaság miatt. És a nő jó társaság volt. Egész idő alatt beszélgettek. Néha az asszony átszaladt hozzá egy-két fánkkal, karácsonykor bejglivel és töltött káposztával. Hálásan fogadta a finom falatokat, és próbálta viszonozni, ahol tudta. Csodálta a nő munkabírását, szerette a humorát, az eltökéltségét, hogy felneveli a gyerekeit, segítség nélkül.

Így telt el vagy két-hérom év, laza ismeretségben, örült, hogy enyhült a magánya, amikor egy vasárnap délután az egész család megjelent nála.

Kéréssel jöttünk, mondta a nő. Segítségre lenne szükségünk szeptembertől, a fiúnak tanulni kell az érettségire, az iskola mellett már sok lenne a lovak és a többi állat ellátása, én meg nem tudok több felé szakadni, a fő bevételi forrás a kertészet, azt nem hanyagolhatom el. Maga mindenkit ismer, nem tud-e valakit a környéken, aki munkát vállalna a tanyán?

Az Öreg elgondolkozott. Igaz, már hetvenhárom éves lesz lassan, de elboldogulna ő az állatokkal. Annyira elege volt már a magányból és ez meg itt van a szomszédban.

Hát, akár engem is érdekelne, mondta tétován. Az jó lenne, mondta az asszony. A fiú szeme nevetett. Mennyiért vállalná, hogy reggel-este ellátja a három lovat és nap közben, ha nem érek rá, kicsit megfuttatja őket? Esetleg ránéz a baromfira és a kecskére, bárányra?

Hát nem gondoltam én valami sokra, mondta, és megnevezett egy csekély összeget, csak a rend kedvéért. Jó, mondta a nő, akkor legyen így. Szeptember elsején kezdhet, velünk fog étkezni. Az Öreg legjobban ennek örült. Már hosszú évek óta alig evett rendes ételt.

Boldog izgalommal készült a munkára. A szeptember napfénnyel és meleg, szinte nyári idővel érkezett. Kora reggel átbiciklizett a farmra, és legnagyobb meglepetésére a fiú már a lovak körül serénykedett. Maga nem megy iskolába? - kérdezte tőle csodálkozva. Dehogynem, válaszolt a gyerek, de még van egy félórám. Befejezték a munkát az állatok körül, jöjjön, mondta a fiú, anya már vár a reggelivel. Az öreg kényelmetlen érzésekkel ballagott utána, még sose evett másoknál, csak, ha vendégségben volt, de ez most más. Fogalma sem volt, milyen lesz.

Üljön le bátyám, mutatott a nő az egyik székre, és ahogy leült, már tette is elé a tányért, rajta melegszendvics, mellé koppantott egy bögrét. Teát vagy kakaót kér? Csak nézett tanácstalanul. Tán' inkább egy kis teát, bökte ki. Mindenki jó étvággyal evett, neki is jól estek a finom falatok. Adjak még egyet? - kérdezte a fiú, miközben a saját tányérjára kettőt rakott, de ő a fejét rázta. Elég volt, köszönöm, mondta. Nekem is adjál, tartotta oda a tányért a kislány. Hova fér belétek ennyi? - csóválta a fejét az asszony, és cinkosan az Öregre kacsintott, neki meg átmelegedett a szíve. A gyerekek iskolába indultak, az asszony a városba szállította a virágokat. Én mit csináljak? - kérdezte az Öreg. Pihenjen egy kicsit, mondta az asszony. Van a termoszban kávé, a kancsóban tea, a hűtőben ásványvíz. Két óra múlva itt leszek.

Tanácstalanul téblábolt a ház előtt. Igyon egy kávét? Igaz, ami igaz, jól esne a bőséges reggeli után. A poharával kiült a hátsó terasz lépcsőjére, hátát a korlátnak támasztotta. Szép munkát végeztek, gondolta, végignézve a tanyán. De azért lenne még mit csinálni. Na, majd apránként besegít ő!

Az istálló felé vette az irányt, kivezette a lovakat a futtatóba, kihordta a trágyát, aztán a lószerszámokat nézte végig. Szépen rendben voltak tartva. Na, ezután majd ő csinálja ezt, a gyerek csak tanuljon. Az istálló sarkában kis irodaszerűség helyezkedett el, benne egy íróasztal, kis fém szekrény és egy keskeny heverő. Biztosan az ellés idején használták, gondolta. Éppen végzett a kis helyiség takarításával, amikor hallotta, hogy megérkezik a nő. A melegházba szaladt, elindította a csepegtető-rendszert, lepakolta a nála lévő csomagokat, aztán az Öregért kiáltott. Siessen, kiabált ki az ablakon, ő meg ijedten szaporázta meg a lépteit, azt hitte, valami baj van, de az asszony egy tálka fagylaltot nyomott a kezébe. Egye, mert elolvad! Üljünk le, intett a terasz székei felé. Beszéljük meg, hogy legyen ez a mi kis együttműködésünk, mosolygott rá. Az Öreg értetlenül bámult rá. Hát úgy, hogy majd ellátom az állatokat, aztán majd megcsinálok még ezt-azt, ahogy alakul. Ezt-azt? - kérdezte az asszony. Az Öreg bólintott. Hát jó, akkor legyen így. Megyek, csinálom az ebédet. Az Öreg az istállónál ténfergett. Most menjen haza? Aztán meg délben jöjjön vissza ebédelni? Hogy venné az ki magát. De ha csak itt ül, úgy tünhet, mint valami éhenkórász, aki csak az evésre vár. Az istálló mellett kis erdősáv húzódott. Látszott, erre nem sok gondot fordítottak eddig, na meg is van, mivel üti agyon az időt. Kivágta a sarjakat, elgereblyézte az évek alatt felgyülemlett avart. A karvastagságú ágakból egy ideiglenes komposztálót ütött össze, és már kezdett összeállni a fejében a terv. Ha rendbe hozta a kiserdőt, felássa az istálló háta mögötti terület egy részét, október végén eldugdos benne egy szatyor kardvirághagymát, a másik felébe kerít pár eperpalántát, a kerítések mellé rózsát olt.

Kettesben ebédeltek zöldbab levest, meg valami paradicsomos, húsos masszát tésztával. Jól esett a meleg étel, szinte úgy érezte, lehúzza a feje, laposakat pislogott. Én ledőlök, mondta a nő, hajnal három óta fent vagyok, sziesztázzon maga is egy kicsit, biztatta, és ő ledőlt az istállóban. Azonnal elaludt, de fél óra múlva frissen ébredve folytatta a kis erdő kitakarítását.

Este jóleső fáradtsággal feküdt le, jól aludt. Reggel korán indult dolgozni, meg akarta előzni a gyereket. A melegházból világosság szűrődött ki, az asszony már dolgozott. Ellátta a lovakat, a fiú segített őket a legelőre vinni, úgy ült a csődörön, mint aki oda született. Reggeli után a család elment, ő meg munkához látott. Nem sietett, már jó előre beosztotta, mikorra kell végeznie.

Már vagy két hete dolgozott, amikor az asszonyhoz fordult. Nem mennék én haza minden nap, mondta. Elaludnék az istállóban egy kis szalmán, minek biciklizzek? Maradjon nyugodtan, amikor csak akar, mondta a nő, de aludjon az irodában a heverőn. Talál az ágyneműtartóban párnát, paplant, majd viszek le huzatot. Így aztán az Öreg lassan berendezkedett az istálló sarkában álló kis irodában. A nap végén a slagban felmelegedett vízben mosakodott, hét végén borotválkozott, kimosott ruháit a lófuttató akadályaira teregetve szárította. Hiába ajánlotta fel a nő, hogy használja a mosógépet, ő köszönte és továbbra is kézzel mosott.

Október közepén azonban elromlott az idő, éjjel már hideg volt a kis irodában. Gondot okozott a mosakodás is. Megpróbálta, hogy otthon aludjon, de a hideg ház rosszabb volt, mint az istálló, és a sáros utak sok energiáját elvették, hát úgy döntött, marad, amíg csak lehet. Aztán egy nap arra ment haza egy nagy eső után, hogy beszakadt a mennyezet egy darabon. Fejét vakargatva nézegette. Most aztán mit csináljon! Ebben a házban már nem lehet lakni. Költözzön valami otthonba? Vagy teleljen ki az istállóban? Még ez tünt a legjobb megoldásnak. Megfagyni nem fog, a lovak melegítenek, csak a fürdés... Azt nem tudta, hogy oldja meg.

Bátyám, mondta reggelinél az asszony egyik nap, azt szeretnénk, hogy költözzön be ide a vendégszobába. Van hozzá egy kis tusoló is. Az Öreg fülig vörösödött. Tudom én, mondta, hogy szagom van mán', azon gondolkoztam, veszek egy kis hősugárzót az irodába, oszt' akkor tudok mosakodni, szombatonként meg fürödni... A család összenézett. De hát mosni se tud ott! Hallgattak. Ő meg szégyellte magát, mint a kutya. De most hogy mondja el, hogy a háza lakhatatlan? Jobb szeretek én mááán' egyedül, mondta végül. Nem akarnék itt zavarogni...

Még egy hét sem telt el, amikor egy reggel a kislány huncut mosollyal szaladt el mellette. Az asszony is titokzatos képet vágott, a fiú meg sehol sem volt. Sejtette, hogy készülnek valamire, de ötlete sem volt, mi lehet az összevigyorgások és susmutolások oka.

Aztán délelőtt kiderült. Egy terepjáró érkezett, benne ült a fiú, és mögé egy lakókocsi volt csatlakoztatva. Felvontatta az istálló és a kis erdősáv mellé. Na, jöjjön, karolta át a nő, nézze meg az új lakását. Azt se tudta, hirtelen, hogy mit mondjon. Körbe járta, nézegette, meg volt illetődve. Nagyon faintos kis ház ez, mondta végül, és ettől kezdve mindig "kisházként" emlegette.

A kis házban hőtárolós villanykályha biztosította a fűtést, a kis konyharészben mosogató és rezsó, asztal padokkal, egy beépített ágy, keskeny szekrény és egy parányi tusoló kapott helyet. Nem is tudom, hogy köszönjem meg, mondta és a hangja kicsit remegett. Ez nekem tökéletes lesz. Sose volt még ilyen kényelmes kis lakásom. Felvidulva kötötték rá a kocsit a villanyra és vízre, örömében egy nap alatt kiásta az emésztőhöz vezető árkot. Amikor minden kész lett, a fiú bekapcsolta a fűtést, az asszony kis tévét hozott. Ő meg elrendezte ruháit a szekrényben és beköltözött. Az ágy kényelmes volt, nyugodtan aludt, korán kelt, és jó hangulatban dolgozott. Amikor ebéd után fellépkedett a lépcsőn, látta, hogy a linóleum az ajtó környékén csupa sár lett. Majd kitalálok valamit, gondolta. Két nap kellett, mire megtalálta a megoldást. Kellene ide egy olyan tetőforma a kisház elé, magyarázta a fiúnak, ami négy lábon áll, és alatta lesz egy kis hely, ahol lerakhatom a csizmát, mert így bent minden csupa kosz lesz. Meg is csinálnám, csak deszkát kell szerezni, meg valami műanyag lapot tetőnek. A fiú lelkesedett, és tovább fejlesztette az ötletet. Jobb lenne, ha ácsolnánk ide egy kis teraszt, tetővel, rendes lépcsőkkel, és körbe vesszük olyan átlátszó ipari függönnyel, az megfogja a szelet is, melegebb lesz bent, ráadásul a terasz és a ház védve lesz az esőtől is. Nyáron meg egyszerűen leszereljük, elfér az istállóban. A kis terasz pár nap alatt elkészült, és alkalmas volt arra, hogy egy lavór víz és egy kefe segítségével itt tisztítsa meg a sáros lábbeliket. Az Öreg élvezte a törődést, belátta, hogy igénybe kell vennie a mosógépet, szívesen tartózkodott a körükben.

A család befogadta, és ő szerette őket. Bensőséges kapcsolat alakult ki közöttük. Néha elgondolta, hogy egy olyan unokája lehetne, mint a fiú, aki szorgalmas és okos, vagy mint a kislány, aki csodálatos dallamokat játszott a zongoráján, de a szívéhez legközelebb a nő állt. Ha a fia egészséges lett volna, talán olyan lehetett volna, mint ő. Csak fiúban. Erős és kitartó, mégis gyengéd és gondoskodó. Sokszor tépelődött, hol lehet a gyerekek apja, de sose kérdezte. Magánügy az.

A fiú nyáron és a hétvégeken lovasleckéket adott gyerekeknek, a felnőtt kisérők ezalatt a karám mellett ácsorogtak, kaphatnánk egy pohár vizet? - kérdezgették, aztán a földre ültek.

Vóna egy kis pííízed egy ötletemre? - fordult az asszonyhoz.

Halljam, nevetett rá a nő. Mindig nyitott volt az Öreg javaslataira.

A telek végén kivágtuk azt az öreg eperfát, a rönkök még ott hevernek a fás színben. Vennék deszkákat, és a rönkökre erősítve padokat és asztalokat csinálnék a kiserdő szélén, az árnyékban, ahol a népek kicsit pihenhetnek. Az istálló elé meg üdítő automatát kéne telepíteni, ott van áram is...

Az asszonynak tetszett az ötlet, ők meg a fiúval megvalósították. Sőt, mint mindig, még tovább álmodták. A kis erdősávot itt-ott megritkítva bográcsozót és tűzrakókat alakítottak ki, és a farm lassan kedvelt kirándulóhellyé nőtte ki magát.

Már vagy három év telt el, az Öreg nyugodtan éldegélt kis lakókocsijában, amit rózsával és illatos lonccal futtatott be, amikor egy nap idegen férfi érkezett a birtokra. Tétován állt a kocsija mellett, aztán a ház felé fordult. Az Öreg már indult, hogy megérdeklődje, mi járatban van, amikor a nő kilépett az üvegházból. Dermedten állt, a férfi hozzálépett és magához ölelte. A nő hozzásimult, átölelte a derekát és fejét a mellkasára hajtotta, majd ellökte magától, hatalmas pofont kevert le neki. Tünj el, látni se birlak, kiabálta, és a hangja hisztérikusan csengett. A kislány futott hozzájuk, csak sírós hangját hallotta, a szavakat nem értette. A nő a ház felé indult, a férfi utána. A kislány a férfi hátizsákját cipelve lassan utánuk ballagott. Hamarosan megérkezett a fiú, csak néhány percet töltött a házban, aztán kivágódott és az istálló felé sietett. Szinte áradt belőle az indulat. Az Öreg is az istálló felé ballagott. A fiú már a lovak körül tett-vett, feszült volt és szomorú. Az Öreg nem kérdezett semmit. Majd ami rá tartozik, azt úgyis elmondják. A fiú rá nézett. Az apám! - intett fejével a ház felé. Egy rohadt szemétláda!

Mire kivezették a lovakat a karámba, a férfi már ott állt a kislánnyal, aki élénken magyarázott neki, a férfi pedig gyengéd tekintettel nézte, átölelte a vállát és magához húzta. Hiányoztatok, mondta neki, és a gyerek arcáról leolvadt a mosoly. Neee... - mondta - Kérlek, ezt ne! Azzal sarkon fordult, és szinte elmenekült. A férfi a fiúhoz ballagott, aki a csikót futtatta vezetőszáron.

Meghallgatsz? - kérdezte.

Mit akarsz megmagyarázni? - a fiú legyintett. Nem érdekelnek a történeteid. Azzal feldobta magát a lóra és elszáguldott. A férfi sápadtan állt, aztán az Öreghez ballagott. Bemutatkozott. Én vagyok az apjuk, mondta.

Aha! - mondta az Öreg. Én meg a... nem is tudom... a segítőjük.

A férfi mellé ült a lakókocsi lépcsőjére. Nagyon elszúrtam ezt az egészet. Van vagy négy éve, hogy utoljára itt jártam. Maradni akartam, de annyira féltem, hogy inkább újra elszöktem. Az elejétől kezdve mindent rosszul csináltam. Már reményem sincs, hogy valaha is rendbe hozzam. Az Öreg érezte a belőle áradó elvertséget, és megveregette a vállát. Majd rendbe hozza! - mondta neki. Ha van hozzá szíve és kitartása.

A férfi ránézett, a szeme szinte könyörgött. Gondolja, hogy nem késtem el? Majdnem ötven éves vagyok. Nem tudom, mihez kezdjek, ha itt maradok. Már a világ minden pontján éltem és dolgoztam, de itt valahogy olyan elveszettnek érzem magam, hogy mindig újra elfutok... és már ömlött belőle a szó, és az Öreg ámulva hallgatta. Éppen annyi idős, mint az én fiam lenne, gondolta.

Nagyon szeretem őket, mondta a férfi, de nem tudom, mit tehetnék, hogy elfogadjanak. Húsz éves voltam, amikor először elmentem. Akkor az érzelmeim elől futottam, mert úgy éreztem, a rabszolgája leszek ennek a csodálatos lánynak. Hát nem semmi teremtés! - értett egyet az Öreg mosolyogva.

De aztán mégis időről-időre visszajöttem, mert nem birtam nélküle. És megszülettek a gyerekek. Láttam, hogyan küszködik, és megint elmentem, hogy pénzt keressek és megkönnyítsem a helyzetüket. Aztán valahogy beszippantott ez az életforma. Ők meg gyűlölnek. És most megint úgy érzem, hogy jobb lenne elfutni, pedig most úgy jöttem, hogy minden ügyemet lezártam, maradni szeretnék. Hát ezt jól elszúrtad, fiam! - hümmögött az Öreg, de nem reménytelen. A gyerek tele van indulattal, a kislány fájdalommal, az anyjuk meg félelemmel. Ez azt jelenti, hogy vannak érzéseik irántad. Csak meg kell fordítanod. Hogy haragból szeretet legyen. De ehhez nagy türelem és kitartás kell. Ha megint elrohansz, már nem lesz több lehetőséged. Maradnék én, mondta a férfi, csak nem tudom, mihez is kezdjek magammal. Mit csináljak? Hol dolgozzak? Nem ülhetek itt naphosszat. Kemény és hasznos munkára vágyom. Mi lehetne az?

Hát gazdálkodj, mondta az Öreg, és nevetett. Abban aztán van kihívás! Bár én is képes lennék még rá! Éppen erre gondoltam, mondta a férfi, de itt a környékben sehol sincs eladó föld. Távolabb nem akarok menni. Itt akarok lenni velük, ezért jöttem. Holnap visszaviszem a kölcsön-autót, és veszek egyet helyette. Elintézem a bank-ügyeket és jövök vissza. Aztán senki sem tud többé innen eltávolítani.

Fél éjszaka beszélgettek, és reggel a férfi elment. A gyerekek szótlanok voltak, a nő szeme kisírva. Az Öreg kérdő tekintetére a nő csak legyintett. Semmi gond! - mondta. Holnapra jól leszek. Az Öreget megdöbbentette a fájdalom, ami belőle áradt. Nagyon szereti a férfit, gondolta. Hát nem tudja, hogy visszajön? De nem merte neki mondani, mert mi van, ha mégis megfutamodik. Hát csak hallgatott.

De feleslegesen aggódott, a férfi másnap visszajött. A szeme karikás volt, az arca gyűrött. Az asszony még nem volt otthon, éppen a virágokat vitte az üzletekbe és a nagybani piacra, a gyerekek iskolában voltak. Lefekszem egy kicsit, mondta az Öregnek, két napja alig aludtam, és már el is tünt a hálószobában. Ő meg leült a kis ház elé, várta a fejleményeket. A nő szomorúan érkezett, megbámulta az idegen autót, körülnézett, aztán a házba ballagott. Az Öreg vigyorgott. Beóvakodott a konyhába, kávét töltött. A házban csend volt, a hálószoba ajtaja résnyire nyitva. Az asszony a fotelban ült, és az alvó férfit nézte. Az Öreg megnyugodott. Hosszú idő telt el, mire látta az asszonyt, amint a melegház felé igyekezett. Ártatlan képpel állt be mellé dolgozni. Nem kérdezett. A nő tanácstalanul nézett rá. Azt mondta, nem megy el többé! - mondta. Az Öreg bólintott. Ezt még sose mondta! - sírta. Képtelen vagyok elhinni. Az Öreg megveregette a hátát. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. - mondta megnyugtatóan. Csak várj. De a gyerekek! - a nő a fejét rázta. Őket nagyon megviseli ez az egész.

És tényleg, amikor megjöttek a gyerekek, látszott rajtuk a feszültség. A fiú szokás szerint az istállóba menekült, a kislány a mezőn csatangolt, majd a zongorához ült. Az asszony megszállottan dolgozott. A férfi végül megjelent, látszott, kialudta magát, élénken közeledett, megölelte a nőt. Főztem kávét, mondta. Mindenki a teraszon ült. A férfi beszélt. Többé nem megyek el, mondta, majd találok valami melót a környéken. Sajnálom, hogy ilyen sokáig voltam távol. A lány reménykedően mosolygott, a fiú csak megvonta a vállát, látszott nem hisz neki és tele van haraggal.

A következő napokban a férfi próbálta magát hasznossá tenni. Segített az asszonynak a kertészetben, elvitte a lányt az iskolába. Az Öreg látta, hogy ilyenkor a nő feszült lesz. Hát persze, gondolta, fél, hogy megint szó nélkül elmegy, mint harminc évig mindig.

Nem jól csinálod, fiam, mondta egy nap a férfinak. Jössz-mész itt, de sose mondod meg, hova és miért. Így bizonytalanságban tartod őket. A férfi a hajába túrt. A fenébe, mondta, fogalmam sincs, hogy működik egy kapcsolat. Már harminc éve szeretem ezt a lányt, de még sose töltöttem vele egy-két napnál hosszabb időt. Persze voltak az életemben nők, némelyikkel együtt is laktam pár hétig, vagy hónapig, de az más volt. Őket nem szerettem. Most meg félek, hogy majd csalódnak bennem, hogy elcsesztem, és már semmit sem tehetek. Ráadásul munkát se találok. Legyek portás vagy biztonsági őr egy bankban? A fejét rázta. Ez egyre reménytelenebb. Lassan itt az ősz, télen még nehezebb lesz. Ha kicsit nagyobb lenne ez a birtok, építenék egy-két vendégházat, nyáron lovastúrákat szerveznék, télen meg motoros szánnal, vagy kutyafogatokkal kisebb kalandtúrákat, vagy nem is tudom, de ez egyre reménytelenebb.

Az Öreg elgondolkozott. Ő tudna egy megoldást. De át kell, hogy gondolja.

Éjszakákon át töprengett. Aztán döntött. Már kora hajnalban kiült a kisház lépcsőjére, szinte megkönnyebbült.

Gyere csak, mondta a férfinak néhány nap múlva, azzal a legelő végéhez vezette. Na, itt kezdődik az én földem. Akarod látni? Kocsiba ültek, mindent végigjártak. A romos tanya láttán a férfi csodálkozva állt meg. Ez a hely gyönyörű! Tényleg az volt. A terebélyes diófák, a rózsák és orgonák, a szomorúfüzek a kacsaúsztató partján. Romantikus és megnyugtató. Csak hát az egész lepusztult, elhanyagolt.

Az én hibám, mondta az Öreg. Egyedül voltam, nem láttam értelmét, hogy megcsináljam. Azt gondoltam, úgyis meghalok nemsokára... Most meg, már közelebb vagyok a nyolcvanhoz, mégis tele vagyok tervekkel. A gyerekek miatt. Ők lettek a családom.

Ezért úgy döntöttem, eladom neked ezt a tanyát meg a tíz hektár földemet. A férfi úgy állt ott, mint akit fejbe kólintottak. De hát... akkor...

Hol lesz az otthonom? - az Öreg nevetett. Az már most is nálatok van. Ha meg már nem tudok dolgozni, beköltözök egy otthonba, vonta meg a vállát.

Arra nem lesz szükség, mondta a férfi. Te hozzánk tartozol. Sose egyeznék bele. Építek neked egy kis házat a tanyád helyett. Bepakoljuk a bútoraidat, és akkor velünk is leszel, de mégis önállóan.

Nem kell nekem ház. Jól elvagyok ott, ahol most. Igaz, nem ártana, ha kicsit nagyobb lenne, akkor átvinnék innen ezt-azt, de így is jó.

A férfinak már kész is volt a terve. Akkor veszünk egy nagyobb lakókocsit, kibelezzük és berendezzük a Te bútoraiddal. Az Öreg beleegyezően bólintott. Az ágy maradhat, mondta. Az enyém nincs ilyen jó.

Titokban szervezkedtek. Mennyit ér a föld? Felkértek egy szakértőt. Milyen legyen az új "kisház"? Férjen be a rózsalugas alá! Ez volt az Öreg kikötése. Végül megtalálták. Ez éppen, hogy befér, remélem jó méreteket adott meg az eladó. Közben sokat kuncogtak és nevetgéltek. Az Öreg rettenetesen élvezte a titkolózást.

Megkötötték a szerződést a földekre és a tanyára. A férfi szorongva tette az asszony elé a szerződést, az meg őszinte csodálkozással nézett rá. TE akarsz itt gazdálkodni? A férfi eltökélten bólintott és már lelkesen magyarázta a terveit. A kislány érdeklődéssel hallgatta, tetszett neki az ötlet. Lovagolni se tudsz rendesen, mondta a fiú. Majd Te megtanítod, mondta az Öreg. A fiú nem tiltakozott, az asszony reménykedve mosolygott.

Néhány nap múlva az Öreg beköltözött az új "kisházba", mindenki készült a karácsonyra. Az istálló új lakóval bővült. Az egész család jelen volt, amikor a fiú az istállóba vezette a fiatal mént. A férfi büszkén nézte a fiát. Aztán megtörtént a baj. Az öreg csődör megvadult, amikor megérezte az új ló jelenlétét, hörögve kapálta a földet, majd kitört a boxból és a mezőre vágtatott. Az új, fiatal csődör ágaskodva tépte ki magát a fiú kezéből, és a rossz helyen álló férfit teljes erőből megrúgta.

A fiú és az Öreg azt se tudták, hova kapjanak. A fiú a férfihez ugrott, felsegítette, menj a lovak után, kiáltott az Öregnek. Szerencsére nagyobb baj nem történt, de abból, ahogy a fiú megijedt, az Öreg tudta, hogy szereti az apját, csak haragszik rá. Megkönnyebbülten mosolygott. Akkor csak idő kérdése, és minden tisztázódik.

Az ünnepeket a családdal töltötte, a hangulat felszabadult volt, ő vacsora után visszavonult a kisházba. Ült furcsa kis otthonában, kezében a felesége és a fia képével. Szeme megtelt könnyekkel. Nem vagytok ám elfelejtve, mondta nekik. Holnap kimegyek hozzátok...

Másnap ünneplőbe öltözött és az asszonyhoz fordult. Szednék én egy-két szál virágot, mondta, oszt' kivinném a temetőbe. Persze, szedjél csak, amennyit akarsz, simogatta meg a vállát a nő. Elviszlek, nézett fel a férfi az újságból, ne biciklizz ebben a hűvös időben.

Néhány szál íriszt és gerberát metszett le, a férfi már a kocsiban várta. Csendben tették meg az utat a temetőig. Az Öreg a sírra fektette a virágokat, gondolatban a szeretteivel beszélgetett. Végig simította az elmosódott fényképeket, jövök majd, de még maradnék egy kicsit, mert nagyon jól érzem most magam, mondta nekik gondolatban. És kell nekik a segítségem. Ha kitavaszodik, majd gyakrabban jövök, igérte meg, és ahogy ott állt, nagy pelyhekben esni kezdett a hó. Úgy érezte, a családja így üzen, hogy helyeslik a terveit. Elégedetten ballagott a kocsihoz, ahol a férfi várta. Mehetünk, mondta az Öreg, de a férfi nem indított. Meg szeretnék beszélni Veled valamit, mondta. Tegnap megkértem a szerelmem kezét. Az Öreg elvigyorodott. Ideje volt, bólintott. Szükségem van a segítségedre. Az enyémre? - nevetett huncutkodva az Öreg. Hát úgy negyven évvel ezelőtt esetleg... Hahotáztak. Arra kérlek, légy a tanúm! Az Öreg szava elakadt. Ééén? - kérdezte aztán szinte ijedten. A férfi bólintott. Csak távoli rokonaim vannak, Te vagy az, akit legközelebb érzek magamhoz. Elvállalod? Az Öreg bólintott. Elérzékenyült. Egymásra nevettek. Akkor ezt megbeszéltük. Még valamit el szeretnék mondani, folytatta a férfi. A földedet, a tanya kivételével a gyerekekre írattam. Remélem, nem haragszol érte. Az Öreg a fejét rázta. Dehogy! A legjobb döntés. A férfi indított, közben lelkesen magyarázott. A tanyád helyén építem fel a vendégházat, és a kacsaúsztatóig fog tartani a park, amiből tavat szeretnék csinálni, a partján pihenőpadokkal. Egyetértesz?

Az Öreg bólintott. Majd segítek, ha kell, mondta. Büszke volt rá. Mintha a fia lenne, vagy a veje. Kikérte a véleményét és megtisztelte.

Egy tavaszi napon az Öreg ünneplő ruhában a kisház lépcsőjén üldögélve nézte, amint a férfi és a felesége autóba ülnek, és nászútra indulnak. Az esküvőre, majd a csendes kis ünnepségre gondolt. Barátok és rokonok adták át ajándékaikat. Ő nem adott semmit. Majd, ha hazajönnek, megkapják. Addigra érkezik a kutyaszán, amit a fiú segítségével rendelt meg. Azt meg senki sem tudja, hogy a városi közjegyzőnél letétben van a végrendelete. Mindenét, amije még van, az asszonyra hagyja. A földek vételárát is. Hiszen ő volt az, aki befogadta a családjába és a fia helyett a lánya lett. Átöltözött. Leballagott a nagyházba. A fiú éppen kávét ivott. Megemelte a kannát. Kérsz? Az Öreg a fejét rázta. Ellátom az állatokat, mondta. Esküvő ide vagy oda, a jószágok éhesek. Jövök én is mindjárt, bólintott a fiú.

Az istálló felé ballagott, már feljött az esthajnalcsillag. A háta mögött már hallotta a fiú fütyörészését, haladjunk, mondta, mennék csajozni... Az Öreg nevetett. A villát a szénába vágta, hát akkor haladjunk...