Karácsonyi történetek

A Nagyi, a Vesztes és az Öregember

A Nagyi

Korán ébredt. A falusi házikó apró ablakain jégvirág nőtt. Fájtak a lábai. Muszáj pedig felkelni, biztatta magát, elvégre karácsonykor se áll meg az élet, el kell látni a jószágot. Igaz, a fia jön, de van annak elég dolga e nélkül is. Vagy lehet, hogy el se tud ma jönni, gondolta szorongva. Meleg kendőt kötött a fejére, felvette az ujjatlan bekecset és a hátsó udvar felé tartott. Jól van már, nyugtatta a felugráló kutyát, megvakarta a füle tövét, a tyúkok kárálva szedegették az eléjük szórt magokat, lássuk csak, mit kapok ma tőletek, beszélgetett hozzájuk. Öt tojás lapult a fészkekben. Nem is rossz ez télvíz idején. A disznó már nem okoz gondot, levágták a múlt héten. Melegvizet engedett a kannába és éppen kifelé egyensúlyozott vele, mikor megérkezett a fia. Jaj, anyukám, már megint nem birsz magaddal, dörmögte, inkább tegyél fel egy kávét, küldte vissza a házba, addig én majd megcsinálom a többit.

Felkészítette a gázra a kotyogót, asztalra rakta a kávéspoharakat, magasabb hőfokra állította a konvektort, a fia mindig nyaggatja, hogy fűtsön, meg ne fázzon, de ő azért spórol, ahogy csak tud. Jó gyerek, leveszi a gondokat a válláról. Nem kell már sütni-főzni, készen kapja a finomságokat. Idén már süteményt sem készített, de még nem késő... Fia energikusan lépett be, lezöttyent az asztalhoz, kényelmesen kavargatták a kávét. Szerette ezeket a kávézgatásokat, ilyenkor a fia csak az övé volt néhány percre. Kettőre jövök érted, állt fel a fiú. Ne készülj semmivel, sütöttünk, főztünk, van minden. Jól van, bólintott, de amikor a fia elment, előszedte a gyúródeszkát. Összeállította a tésztát, közben a rádióban misét hallgatott. Nem katolikus mise volt, de az Úrnak ez is biztosan ugyanúgy megfelel, gondolta. Míg a tészta pihent, előkészítette a ruháit. Fekete nadrág, kék pulóver, kabát, sapka, sál, csizma, kézitáska. Meg az ajándékok a gyerekeknek. A feldíszített karácsonyfa felé fordult. Még az urával vették ezt a kis műfát vagy 20 éve, akkoriban jött divatba. Azóta csak azokban az években vett élő fát, amikor az unokái születtek. Maga ment a kertészetbe és választotta ki, aztán ültette ki ünnep után a kertbe. Már négy fa sorakozott ott. Elmosolyodott. Látod, fordult a férje fényképe felé, ha hallgatsz rám, most milyen szép ünnepünk lenne! De az az átkozott cigi... Legyintett. Néha, magányos estéken nagyon haragudott a férjére, aki alig hatvan évesen itt hagyta. Ilyenkor pörölt vele, szemére vetette a felelőtlenségét.

Hoppá, ne mélázzunk itt, sietett a konyhába, kiszaggatta a süteményt fenyőfa, csillag és harang formára. Amikor kisült, kicsit díszítette. Majd ha kihűlt, dobozba rakja, úgy viszi el. Az órára nézett. Mindjárt dél van. Evett egy kis levest, aztán ledőlt. Muszáj pihenni, mert ma sokáig lesz fent. Furcsa álomból riadt. Mintha a férje szólongatta volna. Készülődni kezdett. Tisztálkodott, felöltözött, megfésülködött. Mire a fia megérkezett, útra készen állt. A virág? - kérdezte. A kocsiban, válaszolta a fia. Mi ez a doboz? Egy kis rágcsálni való, mondta. Anyukám, javíthatatlan vagy...

A temető kihalt volt. Szótlanul álltak a sírnál. Fia átkarolta, aztán még megigazította a fenyővel díszített virágokat és lassan elindultak. Feldíszített házak között haladtak, érdeklődve nézelődött, ritkán járt már el otthonról. Unokái szaladtak elé, puszilgatták, kabátját lesegítették, menye a tűzhely mellől kiáltott, odakészítettünk egy karosszéket, mama, meg egy sámlit, hogy fel tudja rakni a lábát! Jól esett a figyelmesség. Már minden ünnepi fényben ragyogott, nászasszonya is megérkezett, megkezdődött az ajándékozás. A gyerekek örültek a süteménynek, direkt figyelte, hogy az övé is fogy rendesen, elégedett volt, jövőre is csinálok, határozta el. A vacsora jó hangulatban zajlott, a gyerekek bolondoztak, sztorikat meséltek az iskolából, kibeszélték egymás "szerelmeit", ők meg nevettek. Később kártyáztak, a gyerekek elpilledve nyomogatták az laptopjaikat, ők meg beszélgettek, csipegettek a sütikből. Kilenc óra felé megkérte a fiát, hogy vigye haza, elfáradt.

Átöltözött, meleg köntöst és zoknit húzott, bekapcsolta a tévét, majd a számítógépet. Kicsit bogarászott a facebookon, levelet írt a külföldön élő lányának, aztán a nagy karosszékbe ült és megpróbálta kirakni a Rubik-kockát, amit a gyerekektől kapott. Elfáradt, ránézett még a chat-re, holnap majd beszélnek skype-on a távol lévőkkel. Bevette a gyógyszereket, bekapcsolta az ágymelegítőt és lefeküdt. A tévét bekapcsolva hagyta, beállította az időkapcsolót, majd kikapcsol magától, így szeretett elaludni. Félálomban még elmondott egy rövid imát, lassan elringatta a tévé hangja.

Reggel a téli nap besütött be az ablakon. Ült az ágy szélén és a reggeli tornáját végezte. Vállizmok kilazítása, karkörzés, lábtorna. Kicsoszogott a fürdőszobába, letusolt, a konyhába ment, felrakta a kávét, várt egy kicsit, hátha ma hamarabb érkezik a fia, aztán mégis neki indult. Alighogy kiért az udvarra, megérkezett a fiú. Már megint nem birtál várni, anyu! Egyszer bajod esik, meglátod. Térült-fordult, melegvizet hozott a csirkéknek, megkávéztak a szokásos rituálé szerint, aztán a fiú szedelőzködött. Biztos nem jössz ebédre? - kérdezte. Nem, jól megleszek, ne aggódjatok. Jövök reggel, köszönt el a fiú, ne fogj semmihez, nehogy megfázz, vagy valami... Jó, jó... legyintett, majd megvárlak. Állt a kapuban és a fia után nézett. A nap már nem sütött, az égre sandított, hó lesz, gondolta, miközben befelé indult. A Rubik-kockával küzdött, amikor felhangzott a skype-on a csengőhang. Bekapcsolta a kamerát. "Bonzsúúúr Grandmeeeer" hallotta a csilingelő gyerekhangot. Magyarul mondd, kisfiam, hallatszott a lánya hangja a háttérből, tudod, a magyar Nagyi nem tud franciául. Beszélgettek, nevettek, karácsonyi dalt énekeltek magyarul, majd franciául, amiből egy kukkot sem értett, csak a dallamot dünnyögte.

Kint feltámadt a szél, az ablak előtt kavarogtak a hópelyhek, de ő ebből semmit sem érzékelt...

A vesztes

Kurva hideg van, gondolta, miközben a kiserdő felé igyekezett. Örült, hogy ilyen hamar végzett, megfürdött a máltaiaknál, kapott tiszta ruhát, szappant és eldobható borotvát. Hátizsákjában két egész kenyeret, konzerveket és egy kétliteres flakon bort cipelt, meg két hatalmas tömbgyertyát, amelyeket a kis templomból lopott, bocsánatos bűn, gondolta, az isten tudja, miért tette. Kezében nejlon szatyor, benne meleg étel, amit a krisnásoktól hozott. Igaz, hús nincs benne, de majd rak hozzá valami löncshús konzervet, aztán jónapot. Csak egyszer érjen már oda, két napig ki se mozdul, úgyse érdemes, ilyenkor szinte kihalt a város. Már hallotta a kutyaugatást, jól van, itt vagyok már, dörmögte, miközben a sáros ösvényre forult. Hulladékból összetákolt bódék között ballagott. Az egyik kalyibánál megállt. Hééé öreg! - kiabált be. Van kajád? Nem sok! - jött a válasz nagy köhögés közepette. Lerakta a zsákot, kivette az egyik kenyeret, majd kis gondolkozás után egy konzervet is, félrehajtotta a fóliát, majd a pokrócot és belépett a bűzös, sötét viskóba. Az öreg felhalmozott koszos paplanokon feküdt cipőstől, ruhástól, koszosan és borostásan. Az asztalon dohány, vagy két szelet kenyér csak úgy, csupaszon, az asztalra dobva, meg egy üvegben valami zsiradék. Mi ez? - vette fel, és beleszagolt. Avas szag csapta meg az orrát. Kolbász-zsír, mondta az öreg, elég lesz egy darabig. Szokj le a bagóról, mert beléd esz a fene, mondta neki, inkább egyél. Az öreg csak legyintett. Ne dumálj, inkább adj egy kis piát. Letekerte a boros flakon kupakját és kevés bort öntött egy retkes lábaskába.

Hogy tud ez így élni, csóválta a fejét, amikor megérkezett a saját odujához. Megveregette a kutya fejét, mindjárt, mindjárt, nyugtatta, levette a lakatot és belépett. Mindjárt csinálunk itt egy kis meleget, biztatta magát. A 3 m2-nyi kunyhó fahulladékból épült, mint szinte az összes többi a környéken. De az övé különösen jól volt megépítve. Szándékosan épített ilyen kicsit, ezt szinte bármivel felfűtheti, nem kell a tüzelő miatt izgulni. Kívülről hungarocellel szigetelte, majd fóliával tekerte körbe, amit kötelekkel rögzített. A tetőt műanyag lapokkal, linóleummal borította, nem is ázott be, szinte soha. Az aljára pvc padlót terített, arra lomtalanításból és adakozásból szerzett szőnyegeket. A matracát raklapokra fektette, így hálózsákját és takaróját megóvta a nedvességtől. Az ágy mellett viharlámpa. A falakat belülről több réteg textillel, leginkább plédekkel borította. Asztala is volt, viaszos vászon terítővel, rajta egy öt literes dunsztos üvegben nagy tömbgyertya, ezzel fűtött. A gyertya lángja átmelegítette az üvegben lévő levegőt, mint egy kis radiátor, úgy működött, és még melegíteni is lehetett rajta. Meggyújtotta, kezét fölé tartotta, jó meleg lesz mindjárt. Kibontotta a hátizsákot. A gyertyákat a többi mellé rakta, már vagy öt sorakozott egymás mellett, szinte mindet templomokból hozta, de novemberben a temetőben is összeszedett párat. Elrendezte az élelmiszert. Ma megeszi ezt a lencseszerűséget, holnap a rizses káposztát. Az ételt egy bádog edénykébe kaparta, és "fűtőtest" dunsztos üvegre egy lángelosztót helyezett és rárakta az ételt. Bele kotort a hátizsákba, halászlé konzerv, bácskai hurka, löncshús, májkrém és egy celofánba csomagolt mákos tekercs. Meg a bor. Ha nem kap mást, ez is kitart szilveszterig, akkor pedig megint adakozók lesznek az emberek... A gyertya és a viharlámpa lassan bemelegítette az apró helyiséget, levetette a kabátot és a nagy csizmát, edző cipőt húzott. A fiókból konzervnyitót és kanalat vett elő. A löncshús felét a lencsébe keverte, majd eszik mellé egy darab kenyeret. Felbontotta a boros flakont, öntött belőle egy bádogbögrébe és az étel helyére tette a bort melegedni. Enni kezdett. Kifelé hallgatózott. Csak úgy süvített a szél. Milyen jó, hogy a kunyhót fák, bokrok háromszögébe építette, gondolta. Minden oldalról támasztva van, nem kell félni, hogy felkapja a szél, vagy kidől a fala. Óvatosan megnyitotta az ajtót, kegyetlen hideg vágott be. Na, gyere, oldozta el a kutyát és a sarokba parancsolta. Szegény pára a félelemtől és a hidegtől már teljesen kimerült, pihegve feküdt a sarokban egy rossz kabáton. Kenyeret dobott neki, majd elpakolt. Tett-vett még egy darabig, ránézett a hőmérőre, 12 fokot mutatott, nem fog megfagyni. Az ajtóra felrakta a keresztpántot, biztos, ami biztos, aztán lefekvéshez készült. Kopogtak. Egy társa állt ott, kezében ezüst masnikkal és gömbökkel díszített kis műfenyő. Nagyon részeg volt. Figyelj, dadogta, nem veszed meg? Nem, mondta. De, vedd már meg bazmeg, odaadom egy kis kenyérért. Na, várj, mondta, az ajtót becsukva. Nem kell, hogy ide bárki bejöjjön. A tegnapi szikkadt kenyeret és az egyik májkrémet adta a fácskáért, és az asztalra helyezte. Megitta a felmelegedett bort és lefeküdt. A "radiátort" a földre rakta, elégnek kell lennie az éjszakára. Felhúzta a hálózsákján a cipzárt, ráterítette a meleg takarót, végül hőtartó fóliával fedte le az egészet. Fejére húzta a sapkáját, elhelyezkedett. A kis műfenyőt nézte. Régi karácsonyok elevenedtek meg gondolataiban. Amikor gyerekként a falusi házban szüleivel és nagyszüleivel karácsonyi dalokat énekeltek, disznótorost ettek, és az éjféli misére mentek. Amikor fiatal házasként egy vázába tett fenyőág mellett karácsonyoztak a szűk albérleti szobában, egymáshoz bújva, a luxust forró szerelemmel helyettesítve. Amikor a kislánya először látta a feldíszített fát, szájacskája tátva maradt, szeme kitágult, még a nyála is folyt, ő és a felesége meg nevetett. Az első karácsonyt a saját lakásukban, ahol a mennyezetig ért a fa, és a gyerekek nem látszottak ki a csomagolópapírból, annyi ajándék volt a fa alatt. Arra a karácsonyra is emlékezett, amikor a délutánt a szeretőjénél töltötte, aztán rohant haza, és azt hazudta, lerobbant a kocsija. És arra is, amikor nem birta nézni felesége kisírt szemeit, ezért megivott egy üveg bort, és arra is, amikor a gyerekek ijedten hallgattak, ő meg rájuk csapta az ajtót és a szeretőjéhez költözött. Ez volt élete legrosszabb döntése, ezt most már, így húsz év távlatából el kell ismernie. Emlékezett az első egyedül töltött karácsonyra is, mert fiatal szeretője mégsem szerette olyan lángolóan, mint ahogy hitte. Arra a karácsonyra is emlékezett, amikor reménykedve megállt a felesége lakásánál ajándékokkal, ott egy idegen férfit talált, aki a szőnyegen dominózott az ő gyerekeivel, akik először fel sem ismerték, kényszeredetten ölelték meg, és a másik férfihez menekültek. Mégis, mit vártál, suttogta fojtottan az asszony, hány évig várok rád? Már öt éve, hogy felénk se néztél... Emlékezett arra a karácsonyra is, amikor egy másik asszony sürgött-forgott körülötte, akit a társkeresőn ismert meg, de neki nem volt kedve az egészhez, csak ivott. És sok-sok mámoros karácsonyra nem is emlékezett, mert úgysem lett volna mire emlékezni. Emlékezett az első, utcán töltött karácsonyra, amikor egy pinceablakba vackolódott be kartonpapírok közé. És a másodikra, amit a hajléktalan-szálló csupasz ágyán töltött. Két éve már, hogy rátalált erre a kis közösségre, ahol felépítette kunyhóját. Megtanulta kezelni az ital utáni vágyát, és már egy éve próbál munkát találni. Szemét elfutotta a könny. Tizenöt éve nem látta a gyerekeit. Vagy lehet, hogy elment mellettük az utcán. Holnap megpróbálja megkeresni őket. Lassan elernyedt, álomba merült. Hatalmas csendre ébredt. A gyertya az üvegben már szinte tövig leégett. A kunyhóban 10 fok volt, elégedetten bólintott. Ha beszerez még egy ekkora üveget, és sikerül gyertyához jutnia, egész kellemes lesz ez a kis lakás. Az ajtóhoz ment, de nem tudta kinyitni. Kezével lazította meg a feltorlódott havat, centiről-centire nyitotta az ajtót, a kutya kirohant, bolondul ugrándozott. A környező viskók is kezdtek megelevenedni. Csizmát húzott, lábszárig érő hóban gázolt a távolabb összetákolt árnyékszékig. Visszatért a kunyhóba, májkrémet kent egy szelet kenyérre és egy pohár borral elfogyasztotta. Gyors szellőztetés után új gyertyát gyújtott. Újra felötlöttek benne a tegnapi gondolatok, de már nem akarta megkeresni a gyerekeit. Mit mondhatna nekik? Hogy sajnálja? Úgy sincs annak semmi értelme. Az ágyán heverészett, valami nyugtalanította, de nem tudta meghatározni, mi lehet az. Már dél felé járt az idő, mikor rájött: nem hallja az öregember köhögését. Magára kapta a csizmáját, kabátját, a kalyibához futott. Az öreg az ágyán feküdt, arca kínba merevedve, már régen halott lehetett. Egy ember a városba futott, mentők, rendőrök jöttek. Távolból nézte, ahogy dolgoznak, majd a rendőrökhöz ballagott, akik még mindig helyszineltek. Lehet tudni, mi történt? - kérdezte. Úgy néz ki, hogy megfulladt, mondta a fiatal rendőr. Kár érte. Engem még tanított. Kicsoda? - kérdezte bambán. Az Öreg? Igen, bólogatott a rendőr. Tanár volt. Fogalmam sincs, hogy került ebbe a helyzetbe. Szédelegve ment vissza a vackára. Amint a rendőrök elmentek, a többiek, mint a keselyűk, rávetették magukat az öreg cuccaira. Mit keresek én itt, tette fel magának a kérdést a nap folyamán újra és újra. Ha véget érnek az ünnepek, teljes erőből munkát fog keresni. A következő karácsonyt már egy civilizált albérletben, vagy munkásszállón fogja tölteni, tíz év múlva lesz lakása, soha többé a közelébe sem jön ennek a kiserdőnek. A maradék bort a hóba öntötte, a flakont a zsákba rakta, majd leadja a tescóban. Ezután egy kortyot sem iszik. A felhők felszakadoztak, a csupasz fák hosszú árnyékokat vetettek a napfényben csillogó hóra.

Az öregember

Már alig voltak a villamoson, amikor az öreg felszállt a délutáni szürkületben. Mindenki hazafelé megy, csak ő tart az ellenkező irányba. Önként vállalta ezt az éjszakai műszakot, legyen mindenki a családjával. Jöjjön már Bátyám, toporgott idegesen a fiatal férfi a portásfülke ajtajában. Ha lekésem az utolsó villamost, gyalogolhatok 5 kilométert. Van valami újság? - kérdezte az öreg. Semmi a világon. Az irodisták még dél körül elmentek, a melósok kettőkor, a takarítónők meg épp az előbb. Na, megyek, kellemes ünnepeket, mondta, és már ott se volt. Az öreg bezárta az ajtót, bekapcsolta a riasztót, végig nézte a képernyőket, a karosszéket beigazította, hogy kényelmesen lásson mindent. Előszedte a vacsoráját, amit a lánya készített, és a veje hozott el neki. A radiátorra tette, hogy megmelegedjen. Az órára nézett. Mindjárt négy óra. Bekapcsolta tévét. Unalomig ismert karácsonyi filmek mindenütt. Egy csatornán valami különös sport-közvetítés ment, ilyet még nem is látott, egy búgócsigaszerűséget seprűkkel próbáltak megfelelő irányba terelni. Micsoda hülyeségeket ki nem találtak, kuncogott magában a fejét csóválva. Egy másik csatornán gyerekek énekeltek karácsonyi dalokat, ez jó lesz, míg a híradó nem kezdődik, gondolta. Megírta a naplót, cigarettát sodort és kiállt vele az udvarra vezető rácsos ajtó elé. Már teljesen besötétedett, csak az üzem területét megvilágító kandeláberek fénye látszott. A környező cégek telephelyei is kihaltnak tüntek. Visszament a kis fülkébe, végig nézte a monitorokat, sehol, semmi mozgást nem látott. Ki jönne éppen szenteste lopni, gondolta. Elővette a telefonjáit és megcsörgette a lányát. Ettél már apa? - jött a kérdés a köszönést megelőzve, ahogy a lánya szokta. Még nem, hiszen alig van öt óra. Majd a híradó után. Egyél legalább egy almát, ne legyen üres a gyomrod. Jó, eszek, hagyta rá. Majd hívlak még, mondta a lánya. Aztán a szomszédját hívta, aki a barátja is volt egyben és lefixálták a másnapi kártyaparti időpontját. Az órájára nézett, megírta az esedékes naplóbejegyzést, aztán megnézte a híradót, fél szemét a kamerákon tartva, majd megvacsorázott. Éjfélig eseménytelenül teltek az órák, akkor megszólalt a riasztó. Tekintete végig söpört a monitorokon, de semmi gyanúsat nem észlelt. Kinyitotta az udvarra vezető ajtót, hallgatózott, de minden csendes volt. Megérkezett a biztonsági szolgálat, végig járták a telepet, benéztek minden szegletbe, de ők se találtak semmit. Főzött nekik egy kávét, beszélgettek egy kicsit, és akkor a riasztó újra megszólalt. Most már hárman pásztázták a képernyőket, aztán egyszerre nevettek fel. A kerítésre egy kis állat kapaszkodott. Mi ez? - kérdezgették egymástól. Róka, mondta az egyik. Nem, ez kutya, mondta a másik. Óvatosan közelítették meg, az öregember a monitoron nézte. Nevetve jöttek vissza, hónuk alatt a vacogó, riadt kis állattal. A padlóra tették, a kutya fejét lesunyva, reszketve elfeküdt, nem nézett senkire. Bevisszük a menhelyre, mondta az idősebb. Ne vidd sehova, megtartom, mondta az öreg a maga számára is váratlanul. Az jó, egy gonddal kevesebb nekünk, nevetett a biztonsági ember és elköszöntek. Ő meg nézte a kis jószágot, a fejét vakarta. Mi a fenét akartam én veled? Sose volt még egy aranyhalam se... Azt se tudom, mit kell csinálni egy kutyával. Olyan kicsi, biztosan bepisil majd, de most már nem dobhatom ki, morfondírozott. A kutyus lassan átmelegedett, már nem reszketett, érdeklődve szimatolt. Amikor az öreg beszélni kezdett hozzá, szemét ráfüggesztette, farkát csóválta, majd egyszerűen a lábához ült és a cipőjére gömbölyödött. Hajnal felé, amikor kiment rágyújtani, új barátja szaporán ügetett a nyomában, megálltak a rácsnál, kifelé hallgatóztak, a kutya mellső lábával megkaparta a kijáratot, láthatóan ment volna kifelé. Hát te meg hova mennél, dörmögte, a kutya felugrálva nyüszített. Hát eredj, ha annyira akarsz, nyitotta ki az ajtót sértődötten, úgyse akartam kutyát, gondolta, de az csak a kerítésig szaladt, a hóba pisilt, aztán visszairamodott és a portásfülke padlójára heveredett. Fél hat után megjött a váltás, ő meg a kutyát a nadrágszíján vezetve a villamoshoz sétált. A kis állat láthatóan ismerte a járművet, gyakorlottan ugrált fel a lépcsőn, amikor az öreg leült, az ülése mellé telepedett, és amíg a villamosról leszállva hazafelé sétáltak, minden fát megjelölt.

Én most alszok egyet, mondta kutyának, amikor megérkeztek. Az ágyra heveredett, szinte azonnal elaludt. Vagy két óra múlva ébredt fel, szokatlan zajokra. A kutya a cserépkályha előtti szőnyegen hasalt és az egyik csizmáját rágcsálta. Időnként morgott rá és megrázta. Az öreg először dühös lett, aztán nevetésben tört ki. Na, te aztán rendre tanítod az embert, mondta neki, a kutyus meg, mintha értené, farkát csóválva, vidáman vakkantva ugrándozott körülötte. Reggelihez készülődött, amikor eszébe jutott, a kutyának is enni kéne valamit. A hűtőben matatott. Néhány szelet felvágott, egy kis darab régi sajt. Kis műanyag tálba darabolta, a kutya lelkesen falta be.

Felhívta a lányát. Mikor érsz ide, Apa, úton vagy már? Öööö... mi lenne, ha ma nem mennék. De hát nincs kajád! És miért lennél egyedül? - záporoztak a szavak. Hát vendégem van, mosolygott az öreg, és a lánya hirtelen elcsendesedett. Kicsoda? Nem kicsoda, hanem micsoda, vicceskedett, mert kicsit zavarban volt. Egy kiskutya. A lánya felnevetett. Na, ezt látnom kell, mondta, majd mindjárt viszek kaját. Tíz perc múlva már ott is volt. Az ünnepi falatok mellett egy pár virslit is hozott a kutyának. Azonnal gyakorlati tanácsokkal látta el apját, megvakargatta a kutya fejét, az ételhordót az asztalra rakta, tett-vett. Indulok, nyúlt a kabátjáért. Biztos ezt akarod? Mióta anya nincs, még sose maradtál egyedül karácsonykor. Te csak ne félts engem. Megleszünk mi itt, ugye kiskutyám.

A konyhában ebédeltek, aztán a tévé előtt pihentek, az öregember horkolt, a kutya a fülét hegyezte. Három óra felé megérkeztek az ulti-partnerek. Érdeklődve nézték a kis jövevényt, szép kis kutya, mondogatták. Milyen fajta? Mit tudom én... bizonytalanodott el. Szerintem tacskó, mondta egyikük. Nem az a lényeg. Nem hát, biztosították a cimborák. A parti este hétig tartott. Amikor a társak már a kabátjukat vették magukra, a kutya is a bejárathoz kocogott, izgatottan állt egyik lábáról a másikra. Jól nevelt kis állat ez, mondta a kutyához némileg értő cimbora. Ki akar menni, a dolgát végezni. Szobatiszta. Tényleg, eszmélt az öreg! Ezt csinálta a telepen is. A szekrény fiókjában még egy övet keresett, a kettőt összecsatolta, jó lesz ez addig, amíg rendeset nem veszünk, magyarázta. Úgy látta a kiskutya örül a várható beruházásnak.

Lassan sétáltak a kivilágított utcákon, néha megálltak, majd hazafelé indultak. A kutya előre szaladt, leült a lakás ajtajában és türelmesen várta az öreget. Komótosan készült az éjszakára. A kutyának előkeresett egy használt plédet, a cserépkályha elé terítette. Itt a helyed, magyarázta, aztán maga is lefeküdt. Hosszú volt a nap és az éjszaka. Még el sem aludt, amikor motoszkálás zavarta meg. Felkapcsolta az éjjeli lámpát. A kutya a plédet az ajtóhoz húzta, a csupasz padlón forgolódott. Nyughass már, mordult rá. Még el sem helyezkedett, amikor a kutya újra kezdte a rendezkedést. Dühösen kapcsolta fel a kislámpát. Na, elég legyen! A kutya az ágy előtt feküdt, fejét a lábán pihentette, szomorú szemekkel nézett rá. Na jó, maradhatsz itt is, egyezett bele. Lekapcsolta a lámpát, várt. A sötétben a feleségére gondolt, milyen régen meghalt már... azt hitte gyorsan utána tud majd menni, de nem így történt. Elfogadta hát az életet, nem lázadt ellene. Észrevétlenül nyomta el az álom, de valami ismét felébresztette. Szuszogást hallott, felkapcsolta a kislámpát. A kutya mellette feküdt a takarón. Csak az egyik szemét nyitotta ki, úgy nézett rá, szinte csúfondárosan. Na jó, alhatsz itt, de csak ma! Lekapcsolta lámpát, magára igazította a takarót. A kutya mellé vackolódott. Nyugodt, mély álomba merültek...