Ági

Ági cigánylány. Az édesapja muzsikus volt, jobb éttermekben zenélt, időnként külföldön is, anyukája - cigány szokás szerint - háztartásbeli. Testvérei, két, nála idősebb fiú, szintén zenész lett. Őt, mint a legkisebb gyereket - és lányt -, bolti eladónak taníttatták a 70-es évek elején. A város akkori legnagyobb áruházában dolgozott a konfekció osztályon, imádta a munkáját, őt is mindenki szerette, senki észre sem vette, hogy cigány.

Férjhez ment egy "magyar" fiúhoz, akibe beleszeretett, és ezzel eltávolodott a családjától. A fiú igazi anya-kicsi-fia volt, kissé gyerekes, meggondolatlan, de szeretetreméltó. Az anyósáékhoz költöztek, aki gyakorlatilag Ágin élte ki a hatalmaskodó természetét, úgy kezelte, mint valami fogyatékost.

Néhány év után kislányuk született, szövetkezeti lakást vettek, és ezzel Ági megszabadult az anyósától, kezdődhetett az új, szép élete. Boldog volt, a kislány szépen fejlődött, ő is, férje is dolgozott, autót vettek, nyaralni jártak.

A rendszerváltás után a férj munkahelye (konzervgyár) megszűnt, de még nem aggódtak, volt végkielégítés és munkanélküli segély, és a férj egyik barátja megismertette őket egy hálózat-építő rendszerrel. A férj lelkesen vetette bele magát a szervezésbe, Ági azonban nem akarta feladni a munkáját, minden piszkálódás ellenére kitartott a férje által "filléres" jövedelemnek tartott eladói munkánál.

A hálózatépítés sok utazással járt, és vitte a pénzt. A férj hozzányúlt a kis megtakarításhoz, mondván, megtérül az ezerszeresen nemsokára. Azonban a várt áttörés csak nem akart megtörténni, a beszervezett emberek nem hozták a várt eredményeket, viszont a "felső kapcsolat" egyre többször vette igénybe a férfit, hogy utaztassa az autójával ide-oda, arra hivatkozva, hogy ezzel jobban beletanul a dolgokba. Aztán egyszer a tartalékpénz is elfogyott, de Ági ezt sem bánta, hitt abban, hogy a férje sikeres lesz. De a siker elmaradt, a pénz csak nem akart szaporodni, közben megszűnt a munkanélküli segély is, csak Ági fizetése maradt. Összehúzták a nadrágszíjat, a férj újra munkát kezdett keresni, kevés sikerrel. Aztán egyik nap azzal jött haza, hogy megtalálta a megoldást, és egy hirdetést mutatott, amelyben az állt, hogy "keressen pénzt ingatlanával". A hirdető, aki belvárosi irodával rendelkezett, öltönyt hordott és a házaspárt kávéval, konyakkal kínálta, elmondta, hogy a klienseinek hitelre van szükségük a vállalkozásuk bővítéséhez, de ehhez a bank - fedezetként - ingatlant kér. Bonyolult számításokat, táblázatokat rakott eléjük, hogy a tervezett bővítés mekkora haszonnal jár, aminek 15 %-át azok a lakástulajdonosok kapják, akik a fedezetet biztosítják. A hitel törlesztése természetesen a vállalkozó feladata, arra nekik nem lesz gondjuk. Az első félévi hozadékot (200 eFt) a hitel folyósításakor egy összegben megkapják, hogy a bizalom meglegyen. Ez az összeg 1991-ben nem megvetendő összegnek számított. Ágiék osztottak-szoroztak, úgy látták, ez az összeg kihúzza őket a slamasztikából arra az időre, amíg a rendszeres jövedelem, az a bizonyos 15 %, időről-időre meg nem érkezik. Ráadásul a "befektetési tanácsadó" azt mondta, hogy lát fantáziát a férjben, aki nagyon okos, megnyerő férfi, az lenne a munkája, hogy hitelfedezetként felhasználható lakásokat keressen, és a tulajdonosokat rávegye az "üzletre", amiért persze jutalékot fizetnek neki. A férj persze azonnal ráállt erre, bár Ági azt szerette volna, ha valami "rendes munkát" talál. Összevesztek, a férj azzal vádolta, hogy nem érti az üzleti világot, azt mondta, hogy ő nem akar aprópénzért dolgozni, végre sok pénzt akar keresni.

Ági hallgatott, mert közben a dolgok haladtak, bementek a bankba, ahol aláírták a papírokat, hogy a lakásuk fedezetként szolgálhat, pár nap múlva újabb banki látogatás és újabb papírok aláírása után megkapták a 200.000,- Ft-ot. Ági férje szorgalmasan szervezkedett, már ő is öltönyben járt, és 3 lakást is felhajtott a "tanácsadónak", azok a tulajdonosok szintén aláírtak és ők is megkapták a pénzt. Ági kicsit megnyugodott, lehet, hogy mégis van valami ebben az üzletben.

Néhány hónap után azonban Ágiék felszólítást kaptak a banktól, hogy a lakásukra felvett jelzáloghitel törlesztésével elmaradtak. A férj azonnal felhívta a "befektetési tanácsadót", aki azzal nyugtatta meg, hogy biztosan a külföldről történő átutalás miatt támadt valami zavar, de ne aggódjon, hiszen a hitel nem az ő nevén van, ne törődjön vele. Ez megnyugtatta őket. A következő hónapban újabb, keményebb hangvételű felszólítás jött a banktól és ezzel egy időben Ági férjénél jelentkezett a többi lakástulajdonos is, akik szintén banki felszólításokról panaszkodtak. A férj próbálta felkeresni a "tanácsadót", de csak egy tanácstalan titkárnőt talált, aki azt mondta, hogy a főnöke üzleti úton van, néhány napon belül visszajön, tud a banki problémáról. Jöjjön vissza egy hét múlva. Az egy hét eltelt, a helyzet csak annyiban változott, hogy addigra már csak üres irodát talált, az irodaház képviselője azt mondta, hogy a "tanácsadó" az utolsó havi bérleti díjat ki sem fizette, egy nap alatt eltünt. A férj nem hitte el még akkor sem, hogy átverték.

Áginak gyanús lett a dolog, bement a bankba, ahol elmondták neki, hogy a vállalkozó a lakásukra felvett kétmillió forint jelzáloghitelből eddig egy fillért sem törlesztett. Azt tanácsolták, hogy kezdjenek ők törleszteni, mert elveszíthetik a lakásukat, ráadásul ők nem csak a fedezetet biztosították a hitelhez, hanem készfizető kezességet is vállaltak. A havi törlesztő részlet magasabb volt, mint Ági egész havi keresete, ezért természetesen nem tudták vállalni annak törlesztését. A férj még mindig nem hitte el, hogy baj van, továbbra is várta, hogy majd a vállalkozó törleszt, hiszen a kölcsönt az ő nevére fizették ki.

Ági felkeresett egy ügyvédet, aki az iratok átnézése után azt tanácsolta, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen, amit ő meg is tett.

Pár hét múlva nyomozók keresték őket, kiderült, hogy Ági férjét a csalásban bűnrészesként gyanúsítják, mivel több ember is az ő tanácsára és buzdítására adta a lakását fedezetként a csaláshoz. Ezek a családok éppen úgy ki lettek semmizve, mint Ágiék. A férjet letartóztatták. A férfi családja Ági ellen fordult, azzal vádolták, hogy ő jelentette fel, őt okolták azért, amiért börtönbe került.

A lakást elárverezték, Ági a lányával egy albérleti szobába költözött, és dolgozott tovább az áruházban, esténként pedig egy étteremben mosogatott. A lánya addig a házinéni gondjaira bízva egyedül volt. Néhány hónap elteltével lezárult a nyomozás, a férjét 36 hónap börtönre ítélték. Ági szorgalmasan látogatta, tartotta benne a lelket, vitte a csomagot, közben megpróbálta a lehetetlent, a lányukban életben tartani az apja iránti szeretetet.

A férj két év után kissé megtörten, feltételesen szabadult. Már nem akart nagy üzletember lenni, megelégedett volna egy fix munkahellyel, de sehol sem alkalmazták a büntetett előélete miatt. Végül Ági vendéglős főnöke - Ági kérésére - ajánlott neki munkát az egyik büféjében. Kezdett az élet egyensúlyba jönni. Ágiék önálló albérletbe költöztek, ahol a lányuknak végre külön szobája lehetett. Ági két helyen dolgozott, és újra reménykedett abban, hogy egyszer lesz saját otthona. Erre gyűjtött, rakta egymásra a forintokat, de kiderült, hogy a múltbeli dolgok miatt nem kaphatnak hitelt. Ekkor az önkormányzathoz fordult, lakást kért, de kiderült, hogy nekik nem jár. Maradt tehát az albérletről-albérletre költözés. Ági férje nehezen bírta azt, hogy a bérbeadók feltételeket szabtak, nehezen alkalmazkodott, ezért folyton költözniük kellett, egyre gyakoribb lett köztük a veszekedés. Egy idő után már látszott, hogy a férfi nem fogja ezt sokáig tűrni, ezért Ági olyat tett, amit más körülmények között soha nem tett volna, segítséget kért az anyósától. Kérte, hogy az általa összespórolt pénzt egészítsék ki, hogy egy kis lakást vehessenek. Az anyósa ezt azzal a feltétellel tette meg, hogy a lakás a fia nevére kerüljön. Ági ebbe is beleegyezett, így megvettek egy másfél szobás lakást, amit Ági nagy örömmel kezdett berendezni. Újra boldognak érezte magát, célja volt.

Ekkor kiderült, hogy az áruházat privatizálják, a létszámot csökkentik. Ági félt, hogy munka nélkül marad, őrlődött, éjjel nem aludt, miközben megpróbált két munkahelyen teljesíteni és gyereket nevelni. Nap végére lábai bedagadtak, szemei alatt karikák jelentek meg, a férje szóvá is tette, hogy kezdi elveszíteni a vonzerejét. Egyik este aztán a vendéglőben összeesett a mosogató mellett, leállt a szíve, újra kellett éleszteni és azonnali műtéttel mentették meg az életét. Amikor hetek múlva kijött a kórházból, a férje ijedten és kissé türelmetlenül nézte kínlódását, a kamasz lánya ápolta, Ági számára meglepő gondossággal. A férje dolgozott, de egy fizetés nem volt elég a megélhetésre, újra az anyós támogatására szorultak, aki egyre többször nehezményezte, hogy a menye miért nem dolgozik; és példálózott, hogy a táppénz meg semmire sem elég. Végre 1 év után Ágit rokkantnyugdíjazták, és mivel mind a két munkahelyén be volt jelentve, elég rendes nyugdíjat kapott. Amikor már az orvosok megnyugtatták, hogy túl van a nehezén, elmúlt a veszély, csak kímélő életmódot kell folytatnia, Ági újra munka után nézett. Nehéz fizikai munka nem jöhetett szóba, így heti 2 alkalommal takarítást vállalt, hogy ezzel is segítse a család megélhetését. A férje is dolgozott, már egyedül vitte a büfét, korán ment és későn jött. Ági és a lánya szinte teljesen egyedül élt a lakásban, együtt tanultak, együtt tévéztek, együtt főztek, és a mindig is nagyon szoros kapcsolatuk még inkább megerősödött.

Így teltek el újabb évek, amikor egyszer a férj azzal jött haza, hogy nem akar tovább színlelni, más nő van az életében, válni akar. Ági nem is lepődött meg nagyon, érezte már egy ideje, hogy valami nem stimmel. Egyszer rá is kérdezett, de férje mogorván lehurrogta. Azonban az váratlanul érte, amikor a férje kijelentette, hogy Áginak kell elköltöznie, mivel a lakásra ő tart igényt, az amúgy is az övé. Ági nem akarta elhinni, hogy ki lehet őt rakni az otthonából, aminek egy jelentős részét ő fizette, de az ügyvéd, akihez a válás miatt fordult, elmondta, hogy a férjének igazolása van arról, hogy a pénzt az anyja ajándékozta a lakásvásárláshoz, így néhány százezer forinttal meg kellett elégednie. A váláskor Ági megbeszélte a lányával, hogy maradjon az apjával, mert ő a jövedelméből nem tud lakást bérelni, csak egy szobát, ahol ketten nehezen férnének el. Kényelmesebb lesz neki otthon, a saját szobájában, jobban tud ott tanulni, az apja és a nagyszülei jobb életet tudnak neki biztosítani, így a lány a lakásban maradt, ahova nemsokára beköltözött az új, fiatal asszonyka is, aki nem számított egy 17 éves gyerekre, aminek hangot is adott. A férfi persze megint nem tudott dönteni, így az anyja tudatta az új feleséggel, hogy ez a lány otthona, és ha nem tetszik, nyugodtan el lehet költözni. Ez persze nem kedvezett a békés együttélésnek, a lány és az új feleség egyre-másra szóváltásba keveredtek, aminek az lett a vége, hogy az Apa mégis újdonsült felesége mellé állt, a lányát hibáztatta a folyamatos csetepatékért, ezért a lány kérte Ágit, hogy hozzá költözhessen. Ági örült ennek, már nagyon hiányzott neki a lánya. Ketten szorongtak a kis félszobában, próbáltak megélni a rokkantnyugdíjból és a takarításból. A lány érettségije és felvételije jól sikerült, felvették a főiskolára ahol jól tanult, ösztöndíjat kapott, mellette ő is dolgozgatott, meg hát élte a fiatalok mindennapi életét, szerelmes lett, a fiúval Ági is jól kijött. Így éltek, amíg meg nem lett a diploma. Ági nagyon büszke volt a lányára, és nem haragudott, amikor a fiatalok bejelentették, hogy összeköltöznek egy albérletbe.

Ági ekkor újra lakásért fordult az önkormányzathoz, ahol azt javasolták neki, hogy igényeljen un. nyugdíjas lakást, aminek a beugrója megfizethető, és mivel csak 30 m2, a lakbért is símán ki tudja gazdálkodni, de ez a lakás nem örökölhető, oda senkit befogadni, állandó ott lakásra nem lehet. Ági elbizonytalanodott. Így, ha meghal, nem hagyhat semmit a lányára. Az ügyintéző azonban biztatta, ezért megbeszélte ezt a lányával, aki támogatta az ötletet, azt mondta, ne velük törődjön, most már gondoljon magára is. Az igénylés benyújtásakor kiderült, hogy Áginak nincs elég pénze, kétszázezer forint hiányzik a beugróhoz. A fiataloknak sem volt ennyi. Ekkor a barátok, munkatársak - az egyikük kezdeményezésére - összedobtak 245.000,- Ft-ot, hogy Áginak otthona lehessen.

Így hát Ági 59 évesen beköltözött élete első teljesen önálló otthonába. Először egy kényelmes ágyat és egy hintaszéket vett, meg egy nagy cserép virágot. Azóta is örömmel rendezgeti a lakását, most étkezőgarnitúrára gyűjt, hogy a fiatalokat rendesen vendégül tudja látni, mint mondja.

Ha valaki felnéz az épületre, azonnal ki lehet szúrni Ági loggiáját, mindig tele van gyönyörű virágokkal.