Adél

Adél

Mióta az eszét tudta, sose azt csinálta, amit KELLETT volna. Szerette a saját tempójában, a saját elképzelései szerint megoldani a dolgokat.

Szerencsére szülei nem háborgatták feleslegesen, elfoglalta őket saját karrierjük, nem is volt gond egészen addig, amíg iskolába nem került. A kötöttségeket nem birta, az órákon folyton mással foglalkozott, nem emlékezett, hogy van-e, és ha van, akkor mi a lecke, otthon felejtette a felszerelését, elhagyta a ruhadarabjait. Közepes eredménnyel végezte el az általános iskolát, nem érzett nagy kedvet a tanuláshoz és nem is érdekelte, mi lesz majd négy vagy húsz év múlva. Szülei értelmiségi emberek voltak, de hiába próbálták valamilyen hivatás felé terelgetni, Adél kedvesen hallgatta, aztán a mondanivaló közepén észrevették, hogy az esze máshol jár, nem is figyel arra, amit mondanak neki. Így hát egy átlagos gimnáziumba íratták, mert valahova muszáj volt.

Néha ugyan aggódtak miatta, csóválták a fejüket, életcélokat próbáltak kitűzni elé, de egy idő után feladták. Hivatásuk lefoglalta őket, így Adél élt, ahogy jól esett neki. Jó memóriája és felfogóképessége révén az órán elsajátított ismeretek megóvták a bukásoktól, a tanárok nem zrikálták, délutánonként a lányokkal a "börgerkingben" vagy a "mekiben" lógtak, hétvégeken bulizni mentek. Adél 16 évesen rúgott be először, és hosszú ideig utoljára is, mivel ez az élmény sokkolta. Kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érezte magát, ő nem élvezte a gondtalan kábulatot, amit mások éreztek. Ugyanígy járt a később kipróbált füves cigivel is. Míg mások vihogva élvezték a lebegést, őt rémület kerítette hatalmába, mert úgy érezte, nem ura a cselekedeteinek. Így aztán óvatos duhajként lavírozta át ezeket az éveket, szülei nem kis megkönnyebbülésére.

Más volt a helyzet a pasikkal. Még 15 éves sem volt, amikor először szerelmes lett egy menő harmadikosba, aki egy zenekarban játszott, aminek következtében nagy népszerűségnek örvendett. A srácban ugyan nem dúltak lángoló érzelmek, de tetszett neki a szép lány feltétel nélküli csodálata, kellemesen érintette a rajongás, szívesen vitte magával mindenfelé, amerre ment. Adél szeméről viszonylag hamar lekerült a rózsaszínű szemüveg, rájött, hogy a ragaszkodása egyoldalú, és ez kijózanította. Először még kételkedett egy kicsit, mert rossz volt belátni, hogy tévedett, de a pasi egy társaságban tett gunyoros és lekezelő megjegyzése végre átbillentette az érzelmi válságon, és csalódás miatt érzett dühében a "szerelme" fejére öntötte egy hamutartó tartalmát és megfejelte egy fél üveg sörrel, majd, mielőtt bárki is észhez tért volna a döbbenettől, becsapta maga után az ajtót. Szomorú volt és dühös, de legalább a méltóságát megőrizte. Szülei örvendeztek. Nem lesz itt gond! A lány megoldja a személyes problémáit. Bár a pályaválasztásban is ilyen határozott lenne...

Már az érettségi évében jártak, de még mindig nem körvonalazódtak Adél tervei, fogalma sem volt, mihez fog kezdeni.

Szerelmi élete is romokban hevert, túl volt már két-három nevetnivaló randizáson, szakított, vagy szakítottak vele, megtapasztalta a szexualitást, amit kellemesnek talált ugyan néhány esetben, de úgy vélekedett, nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki, mint amennyit megérdemel.

Érettségi után néhány hét pihenőt tartott, aztán - szülei nyomására - munkát kellett keresnie. Ha nem tanulsz, dolgoznod kell! - mondták neki szigorúan, mert hát a látszatra adni kell, ugye...

És Adél álláshirdetéseket böngészett, munkalehetőségek után kutatott, önéletrajzokat küldözgetett, állásinterjúkra járt, és a nyár végén el is helyezkedett egy árvízvédelemmel és folyószabályozással foglalkozó vállalatnál, mint adminisztrátor. Külön öröm volt számára, hogy munkahelye nem a központi nagy irodaházban, hanem a folyó árterében helyezkedett el, egy betonlábakon álló kis építményben, amely előtt kis stég helyezkedett el, és lapos tetejére ki lehetett mászni. Adél szívesen időzött itt, tavasszal innen nézte az áradó folyót, nyáron napozott, ősszel elandalodott az idő múlásán. Jó időben bringával járt, télen felvette a céges terepjáró, úgy ment dolgozni.

Egy technikussal végezték a munkát az irodában, aki kb. az apja lehetett volna, de jól kijöttek egymással. A férfi jó kedélyű volt és belátó, a munkaidő laza, a munka könnyű... Alig néhány hónap alatt már félszavakból értették egymást, szinte kitalálták egymás gondolatait. Adél zenét hallgatott, a pasi keresztrejvényeket fejtett, olvastak, kávét főztek, vagy teát, és időről időre elküldték a vízállás-jelentést - vagy mit - a központnak, a napi mérések alapján, szépen, táblázatokba rendezve. Adél ugyan az égvilágon semmit sem értett ezekből, de nem is érdekelte. A lényeg az volt, hogy jól érezte magát, és minden hónapban megkapta a fizetését.

Két év telt el így, békében és nyugalomban, de a következő tavaszon hatalmas árhullám vonult le a folyón, elöntötte az árteret, homokzsákokkal kellett erősíteni és megemelni a töltést, a bringázásnak lőttek, és a céges autó sem tudta megközelíteni a munkahelyet. A jelentéseknek azonban mennie kellett, sőt, fontosabb volt, mint valaha, és Adél némi csodálkozással ébredt rá, hogy a munkájuknak van valami értelme. Így a vállalati motoros kishajó kivitte őket, majd két összecsukható vendégággyal és pár zacskó élelmiszerrel kötött ki a stégnél. Túlóra lesz, mondta a szakaszmérnök, éjjel is jelenteni kell két óránként, mert a helyzet fokozódik.

A várható túlóra díja és pótlékai felvillanyozták őket. Aratunk! - vigyorogtak, és jókedvűen rendezkedtek. Egyik ágyat az irodába, a másikat a kiszolgáló helyiségbe tolták, a kajákat a hűtőbe, és az irattartó szekrénybe gyömöszölték és felkészültek a megfeszített munkára. Azonban hamarosan napvilágra kerültek az ellátmány hiányosságai.

Ezek nem hoztak keresztrejtvényeket! - háborgott a technikus.

Bakker, nincs tusfürdő, mérgelődött Adél, mivel fürdünk?

Valahogy be kellene szerezni ezeket, töprengtek, keresztrejtvények és újságok nélkül megöl itt az unalom bennünket, és ráadásul megbüdösödünk. Fel kellene hívni a központot, de milyen lenne már... A tusfürdő még hagyján, de a keresztrejtvény... Rocsó hangját hallották. Józsi! - kiabálták és egymást taposva a folyó felőli ablakhoz rohantak. A halász, nem törődve az áradással, ott pöfögött a folyón. Az integetésre, füttyögésre hozzájuk kormányozta a rozoga alkotmányt. Mi a probléma testvéreim? kérdezte, azonnal átlátta a helyzet tarthatatlanságát, és felvette a megrendelést. Dél körül itt vagyok, mondta, és tartotta is a szavát, hozta a cuccot. Meg valami mást is. A rocsó alján kis, két-három literes demizsonok sorakoztak. Mi ez, Józsi? - kérdezte a technikus? A férfi büszkén kivillantotta mindhárom fogát, ez bizony frankó szeder- meg áfonyapálinka, testvéreim, mondta. Én főztem stukában, viszem a gátőrnek, de be ne mószeroljatok, vigyorgott, mert ha kirúgják a havert, az vízbe fojt bennünket.

Mennyiért adod? - kérdezte a technikus. És Józsi megmondta. Hát nem vagy szívbajos, nézett nagyot a férfi az árát meghallva.

De ebben aztán nincs egy gramm cukor se! Élesztőt se látott! Ez úgy pálesz, ahogy az isten megadta, védte a pálinkáját mélyen megbántva a halász. Kóstold meg, aztán beszélj! Azzal előkapott egy kisebb butykost az ülés alól. Na, hozzatok csak poharat, adta ki az utasítást, fensőbbségesen, és Adél két kávés pohárért futott.

Ez tényleg nem semmi! - lehelte a technikus, amikor végre levegőhöz jutott, a húzóra lehajtott méregerős ital után. De van valami csodás aromája. Adj egy demizsonnal! Így felszerelkezve engedték útjára a halászt, aki elégedetten nyugtázta a szakmai sikert. Adél vagy fél órán át révetegen vigyorogva ült az asztalnál, mire a két korty pálinka hatása lassan múlni kezdett.

Nap közben szorgalmasan készítették a táblázatokat, ami néha negyedóráig is eltartott, elküldték a kért jelentést, aztán Adél vajas kenyeret kent, a technikus pedig hagymás tojásrántottát készített sült szalonnával - csak a kontraszt kedvéért, és megettek egy kilónyi kenyeret. Előtte - utána pálinkával lazították a nehéz ételt. Ezen az estén Adél úgy találta, hogy a technikus kivételesen jó humorérzékkel rendelkezik, rettentő jó vicceket mesél, valami teljesen eredeti módon. Majd' bepisilt a nevetéstől.

A technikus úgy találta, hogy Adélnak, akit eddig kislánynak tartott, az elmúlt órákban valami csoda folytán, eszméletlenül nőies idomai fejlődtek ki, ráadásul olyan édesen tud nevetni, hogy az embernek megcsókolni támad kedve. És nagyon érti az ő humorát, amit eddig senki sem méltányolt eléggé.

Vacsora után kávét ittak, hogy biztosan ébren maradjanak, tekintettel a várható feladatokra. Levegőzök egyet, mondta Adél a röhögéstől pihegve és felmászott a tetőre.

Nézte az áradó folyót, míg úgy nem érezte, hogy kitisztul a feje. Mindjárt dolgozni kell. Észnél kell lenni. Nagyot fújt, és visszament. A technikus éppen keresztrejtvényt fejtett az íróasztalánál, Adél leült a sajátjához és elkezdte előkészíteni a táblázatot. A technikus elvégezte a méréseket, a számításokat, Adél kitöltötte a táblázatokat, aztán elfaxolta a központba. Vártak. Az éjszaka egyre hűvösebb lett. Főzök egy teát, tápászkodott fel Adél és a kiszolgáló helyiségbe slattyogott. Öntsünk bele egy kis páleszt, javasolta a technikus, mert befagy a seggünk. Még éjfélkor és kettőkor is kell küldeni jelentést. Csak aztán alhatunk vagy három órát... Mert reggel hatkor minden újra kezdődik.

Adél vacogva ült az asztal mellett. Félálomban töltötte ki a táblázatot, elküldte, aztán az ablaknál állva próbálta kiverni az álmot a szeméből. Főzzek kávét? - kérdezte. Nem kell, rázta a fejét a technikus. Inkább iszok egy kis pálinkát, hogy felmelegedjek. Adél is ivott egy pohárral. Játsszunk, javasolta. Mit? Tyúkbelezzünk... Röhögve húzgálták a vonalakat. A férfi nyert. Csaltál, vádolta duzzogva Adél, de a férfi kinevette. Mégis főzök egy teát, mondta a győzelemtől feldobódva. Keresztrejtvénye ott hevert az asztalon. Adél bosszúszomjasan felkapta a tollat és kitöltött néhány mezőt obszcén szavakkal, aztán ártatlan képpel visszaült a helyére. Megitták a teát. Itt az idő, sóhajtott a technikus, megyek, megcsinálom a méréseket, aztán végre alhatunk. Hamar visszaért, elvégezte a számításokat és visszaült a keresztrejtvényhez, míg Adél elintézte az adminisztrációt.

Mi a franc... motyogta, aztán Adélra nézett, aki röhögve indította el a faxot. A férfi észrevette a meggyalázott sorokat. Na, ezért megfizetsz, pattant fel, és Adél után vetette magát, aki nevetve próbált kitérni az útjából, hagyjál, te bolond, kiabálta, amikor a férfi derekánál fogva felkapta és az asztalra dobta. Talán a pálinka, vagy ki tudja mi okozta, de az ártatlan játék egyszerre tele lett izgalommal. A férfi szemében vágy lobogott, Adél érezte az izmait az ing alatt, és nem tiltakozott, amikor a férfi magához húzta. Lázasan csókolták egymást, a férfi az öléhez rántotta, a szenvedély elborította őket. Adél tért magához először, feje a férfi vállán pihent, lábai a derekát ölelték. A férfi remegett.

Ne haragudj, hallotta a férfi szinte kétségbeesett hangját. Adél az átélt érzésektől zavartan, nevetésben tört ki. Megfogta a férfi füleit, kicsit eltolta a fejét, hogy a szemébe nézhessen. No para... szedek gyógyszert, mondta, és a férfinak leesett az álla. Aludjunk, indítványozta Adél, és a kiszolgáló helyiségbe szaladt. Leginkább azért, nehogy újra a férfira tapadjon. A takaró alá bújt és azonnal elaludt. Fél hatkor ébredt. Gyors zuhany után magára kapkodta a ruháit és az irodába ment. A technikus még aludt. Hagyta. Dudorászva főzte a kávét, közben néha belesett az ajtón, és az alvó férfit nézte. Ha a viharos szeretkezésükre gondolt, a bőre bizseregni kezdett. Bevallotta magának, hogy ilyet még soha nem élt át. Lekuporodott, a férfi mellé, kicsit megrázta, és az orra elé tartotta a kávét. A férfi felült, zavartan túrt a hajába, finom, morogta és a kávéra bökött. Nézték egymást, aztán Adél elnevette magát. Szerintem ne igyunk több pálinkát... A férfi is elmosolyodott, jó ötlet, mondta. Köszi

Egész nap alig beszéltek. Adél úgy tett, mint aki elmélyülten szerkeszti a táblázatot, fél óráig kenegetett egy szelet kenyeret, kiült a tetőre, a férfi megszállottan fejtette meg egyik sudokut a másik után. Valahogy átvergődtek a napon, és újra este lett. A levegő lehűlt, és ma valahogy hiába volt a két kis fűtőtest, Adél vacogott, a férfi a karját dörzsölgetve járkált fel-alá. Mégis igyunk egy kortyot, vetette fel, és Adél már ugrott is a poharakért.

Csak egy nyeletet! - mondta a férfi és félig öntötte a poharakat. Az ital melege átjárta a testüket, de jó, mondta Adél, hozok kávét. Éjfélig valahogy elvergődtek, aztán jött a holtpont. Még két órát ki kell birni, aztán három óra alvás.

Játsszunk. Mit? Felelsz - vagy mersz? Az jó. A férfi kezdett. Általános és vicces kérdések váltakoztak. Mikor voltál először szerelmes? - tette fel a kérdést végül. És Adél őszintén válaszolt. A szakítás körülményei megnevettették a férfit. Aztán Adél kérdezett. Hány éves vagy? Harmincnyolc. Nős vagy? A férfi elvörösödött. Félig... Adél a fejét rázta. Ez nem válasz!!! Válunk... Itt már a beszélgetés komolyra fordult. De miért? - kérdezte Adél.

A férfi vállat vont. A feleségem szerint unalmas vagyok és humortalan, és ő izgalomra vágyik.

Hülye az a nő? - szaladt ki Adél száján.

A férfi felnevetett. Hát tényleg nem vagyok valami nagy szám...

Én nem így látom, jelentette ki Adél dacosan. Nagyon is ... spontán vagy és... izgalmas is. Kihívóan nézett rá. Ezt bárkinek tanusíthatom.

Te berúgtál, nevetett a férfi, de elöntötte valami meleg érzés. Na, gyerünk dolgozzunk, aztán aludjunk. Akkor is igazam van, morgott Adél és a férfi mosolyogva csóválta a fejét. Hamar végeztek, bújtak az ágyba. Óriási csattanás...

Mi volt ez? - ijedt fel Adél.

A férfi káromkodott. Összedőlt ez a kurva ágy...

Adél már röhögött. Próbált felülni és az ágy összecsuklott...

Mi volt ez?

Semmi, nyögte. Az ágy...

Várj, felállítom... hallotta a férfi hangját, és már jött is.

Nem kell, mondta Adél, még a végén rám esik ez az izé... Majd leterítem a matracot a földre. Neked is ezt ajánlom. Kuncogva aludtak el. Reggel alig tudtak felkelni, kóvályogtak az álmosságtól, és az elfogyasztott pálinkától.

Nem tudom értelmezni ezeket az adatokat, de meddig kell még itt maradnunk? - kérdezte Adél elkeseredve. Nyűgös volt és kialvatlan. Az éjjel a férfival álmodott. Végig se merte gondolni, miket...

A férfi szótlan volt. A lánnyal álmodott. Az egész teste sajgott, annyira kívánta. Úgy tett, mint aki elmélyülten számol. Megkezdődött az apadás, már éjjel nem kell dolgoznunk, és talán holnaptól a töltésen is át lehet menni...

Ideje.

Másnaptól visszarendeződtek a dolgok, Adél felpattant a bringájára, hazatekert, hosszan ült a kádban, reggel kipihenten ébredt és ment dolgozni. Megfőzte a kávét, a férfi közben a munkája után nézett, elkészítették a jelentéseket, délelőtt kiültek egy kicsit a tetőre, élvezték a bágyadt napsütést, ebéd után összerámolták a cuccokat, amelyeket a kényszerű itt tartózkodásuk idejére hoztak nekik, biztos nem sokára jönnek érte. Aztán folytatták a jelentések készítését, minden ment, mint a karikacsapás.

Csak valami mégsem olyan volt, mint máskor. Adél arra eszmélt, hogy miközben a férfi a víz áramlási sebességét méri, ő a fenekében gyönyörködik. Pedig nem is láttam igazából, gondolta dühösen. Mi a fene van?

A férfi nem mert a lányra nézni. Mert folyton a testére gondolt. Vajon milyen lehet? A tenyerében érezte a karcsú hátát. Többet akart. Ott rezgett a vágy és még valami más a levegőben.

Adél ehhez a helyzethez is úgy állt hozzá, mint eddig mindenhez. A végére akart járni. Csak éppen nem tudta, hogy hol kezdje. Azt mégsem kérdezheti meg a férfitől, hogy nincs-e kedve meztelenül szerelmeskedni? Mert ő erre vágyik.

A férfi komoran ült az asztalánál. Fel kellene állni, de testének egy része már megelőzte a felállásban, nem akarta a lányt kínos helyzetbe hozni, és szégyellte, hogy nem tud a testén uralkodni. Idehoznád a kávémat, kérlek? - nyögte, és Adél lendületesen közeledett a poharakkal, szeme csillogott, az egész lány egy ötven kilós csábítás volt. A betyárját... Ilyen még nem volt.

Kiszellőztetem a fejem, motyogta és a stégre menekült. Legyen már négy óra, fohászkodott, és nem értette magát. A lányom lehetne! - emlékeztette magát két percenként. Mi a fene történt, hogy most ennyire ráindultam?

Végre letelt a munkaidő, Adél felkapta a hátizsákját, elmentem, kiabált, és már rohant is. Muszáj, gondolta, mert még a végén megkérem, hogy... ajaj...

A férfi nagyot sóhajtott. Ha még öt percig itt marad ez a lány, hát ő nem áll jót magáért. De basszus, mindjárt itt a következő nap... Addigra csinálni kell valamit... Tanácstalanul nézett maga elé.

Adél becsukta maga mögött a szobája ajtaját, neki támaszkodott, vett egy mély levegőt. Na! Akkor most ezt helyre tesszük, határozta el. Elment futni. Aztán jógázott egy órát. Aromaterápiás fürdőt vett, és az ágyban relaxációs gyakorlatokat végzett, miközben CD-ről a tenger mormolását és a bálnák, delfinek énekét hallgatta. A bálnák lágy torokhangja a férfi gyönyörének hangjaira emlékeztette, teste lüktetni kezdett. Az egész délutáni relax egy perc alatt oda lett. Tanácstalanul ült fel. Most mi a francot csináljak???

A férfi ült az albérleti szobájában és képtelen volt az agyát kikapcsolni. Felhívta a kislányát, a gyerek csacsogása megnyugtatta, mosolyogva hallgatta az iskolai sztorikat, szombaton megyek érted, kicsim, mondta neki, aludj jól... Bár én is tudnék. - gondolta. Reggelig vagy tízszer felriadt, mert mintha a lány illatát érezte, a sóhajtását hallotta volna. Hajnalban úgy érezte, elég volt... Lement az edzőterembe és kifulladásig dolgoztatta magát. Úgy érezte, eléggé lefáradt, nem kisérti már meg a lány.

Amikor beért az irodába, a lány éppen a kávéfőzővel babrált. Szia! - emelte fel a fejét mosolyogva. A férfi csak intett, és az asztalához száguldott, hogy titokban maradjon a teste reakciója. A fene ette volna meg Józsit a pálinkájával együtt... - kesergett. Ha az nincs, most nem lenne semmi gondja...

Adél hallotta megérkezni a férfit. Próbált könnyedén mosolyogni, de akkor meglátta a szinte kétségbeesett arcát és a dudort a nadrágja elején, amitől libabőrös lett. Rohadt életbe... - gondolta. Sose fog ez elmúlni?

Egész nap úgy kerülgették egymást, mint macska a forró tejet. Legyen már délután...

Elmentem! - kiabált a férfi és kiszáguldott az ajtón.

Adél bénultan nézett utána. Hét vége következik, és el se köszönt... Nem, mintha eddig nagyon búcsúzkodtak volna, csak... Akár mennyire nem akarta tudomásul venni, belezúgott ebbe a pasiba. Jól nézek ki, gondolta, valahogy ki kell ebből keveredni, a férfi láthatóan nem akarja őt, hiába a testi vonzalom.

A férfi a kocsi kormányát markolta. Hétvége következik, nem fogja látni a lányt... Már most hiányzik neki. Úgy hagyta ott, hogy azt se mondta, viszlát... Becsapta a kocsi ajtaját és visszafelé indult. Nagy léptekkel vágott át a rampán, szinte berúgta az ajtót. A lány ijedten fordult meg, aztán elindult felé...

Adél rémülten hallotta, amint kivágódik az ajtó, aztán meglátta a férfit. Fenébe a gondolkodással, határozottan lépkedett, a végén szinte szaladt és a karjába vetette magát. A férfi a testéhez szorította. Álltak szótlanul, egymásra fonódva.

Jól benne vagyunk a pácban! - foglalta össze Adél az érzéseiket. Sose gondoltam, hogy egyszer ez megtörténhet közöttünk, de megtörtént és nekem elegem van abból, hogy nem mondjuk ki...

Mit kellene kimondani? - a férfi hangja keserűen csengett. Az apád lehetnék...

Feltéve, ha 18 évesen teherbe ejtettél volna valakit... - elnevették magukat.

Na, jó, hát majdnem az apád lehetnék. Még ki se keveredtem a házasságomból és most itt állok ezzel a reménytelen helyzettel...

Miért lenne reménytelen? - kérdezte Adél. Mondtam én, hogy el kell venned feleségül? Érzések vannak közöttünk és szenvedély, amit nem tudunk elfojtani. Miért ne szerelmeskedhetnénk? Ha egyikünk ki akar lépni, majd megbeszéljük. Tudta, hogy hazudik, nem tudná őt elengedni, de meg akarta hagyni a férfinak a menekülési lehetőséget.

A férfi határozatlanul bólintott. Most mondja, hogy ez több annál, mint, hogy megkívánta a fiatal testét? Semmilyen módon nem kötheti magához, maradjon meg a lehetősége a tovább lépésre. Majd utána ő elrendezi magában. Ha tudja...

Akkor most mi legyen? Én a szüleimmel lakom, közölte Adél. Oda nem mehetünk. Én egy albérleti szobában, ahol még mások is laknak. Még nem tudtuk eladni a lakást...

Tanácstalanul néztek egymásra, aztán szinte egyszerre a tetőre. A férfi felkapta a takarókat, Adél már sietett is fel a lépcsőn... Kapkodva vetkőztek, lázasan szerelmeskedtek, a szenvedély lassan csillapodott. A férfi Adél haját, testét simogatta, gyengéd csókokat nyomott az arcára, szemére, Adél keze a férfi fenekét térképezte fel. Végre! - mondta. Fogalmad sincs, ezt mennyire szerettem volna már megtenni... Kuncogtak. Kezdek fázni, menjünk...

És mi lesz ezután? Nem tudták. Még hónapok, mire pénzhez jutok, mondta a férfi, aztán még mikor találok valami lakást...

Nem baj, megoldjuk.

Izgalmas, boldog hónapok következtek, végezték a munkájukat, rendszeresen kimásztak a tetőre szerelmeskedni, nyáron a stégről a folyóba ugráltak, éltek lazán és vidáman, mintha kívül rekedtek volna a világon. Már szinte haza se jártak, az irodában laktak, az ott felejtett vendégágyak összetolt matracain aludtak, és a kutya se törődött velük.

Már az ősz kopogtatott, amikor egy nap értekezletre hívták őket a központba. Kicsit meglepődtek, amikor kiderült, csak ők ketten voltak ott és a vezérkar. Ezek rájöttek a kapcsolatunkra? - szeppent meg Adél. A férfira sandított, akiből csak úgy áradt a feszültség.

A vezér azonban a technika fejlődéséről magyarázott valamit, és hogy a telepített műszerek, a mérések gyakorisága meg a pontosság..., szóval az ő munkakörük a jövő hónaptól megszűnik. A technikus más beosztást kap a gépészeti üzemágban magasabb fizetéssel és előléptetési lehetőséggel, Adélnak viszont jelenleg nem tudnak álláslehetőséget felkínálni, kivéve, ha vállalja egy számítógépes tanfolyam vagy egy felsőfokú informatikai képzés elvégzését. Az előbbivel adminisztrátori feladatokat láthat el, az utóbbival jobb lehetőségei lennének a számítástechnikai csoportnál. A hónap közepéig van ideje megfontolni. Szinte sokkos állapotban tértek vissza a kis ártéri irodába.

Adél sírt. Ez milyen szívás már... Végre van az életében egy férfi, akit szeret, akivel kiteljesedett az élete, aki nem akarja bántani, és nincsenek felé teljesíthetetlen elvárásai, aki elfogadja őt olyannak, amilyen, középszerűnek és bolondosnak, erre tessék! - a kurva technika közéjük áll.

A férfi is szótlan volt. Tudta ő, hogy eljön az idő, amikor el kell engednie a lányt, de most úgy érezte, nem fog tudni nélküle létezni. Mert ő az, aki vidámságot hozott az életébe, aki mellett az lehet, aki valójában, akit akkor ölelhet, amikor csak akar, mert egyforma szenvedély lobog bennük...

A hónap végén letörten készülődtek. Hogy döntöttél? - kérdezte a férfi. Melyik képzést választod?

Egyiket se. Adél nem nézett a szemébe. Mert akkor a férfi kiolvashatná belőle a kétségbeesést. Igénybe veszem a munkanélküli segélyt, aztán főiskolára megyek, nappali tagozaton. Az idő éppen elég lesz, hogy felkészüljek a felvételire.

Értem! - bólintott a férfi. Úgy érezte, mintha valaki gyomorszájon rúgta volna. Mosolyt erőltetett az arcára, magához ölelte a lányt. Sok sikert. Remélem, látjuk még egymást...

Adél bőgve tekerte a bringát. A férfi alig látott a szemébe szökő könnyektől. Lefékezett a híd lábánál, próbált megnyugodni...

Adél napokig letargikus hangulatban tett-vett. Tanulni próbált, jógázott, mindent elkövetett, hogy végre kiverje a fejéből a férfit. Nem sikerült. A tanulás ugyan elterelte a figyelmét - nappal. De aztán jöttek az éjszakák, vele az álmok és a vágyak. Már becsavarodok lassan, gondolta. Márciusban beadta felvételi kérelmet, május elején megírta a felvételit. Várt.

A nyár már tombolt, a vízhez vágyott, de nem volt kedve strandra menni. Ilyenkor mindenki ott van, nem volt kedve felületes csevegéshez. Kimegyek a régi kis irodához, gondolta, és a stégen napozok, a folyóban úszok. Nem zavarok ott senkit.

Ahogy a töltésre ért, meghökkent. A kis iroda sehol sem volt. Vagyis ott volt az, de már nem volt ugyanaz. A lapostető város felőli részére cseréptető került, tetőablakokkal, a régi irodai ablakok helyén megnagyobbított nyílászárók. Letámasztotta a bringáját, óvatosan megkerülte a házat. A folyóra vezető stég kopott deszkái lecsiszolva, pácolva. Mi van itt? Kisétált a móló végére, onnan is megnézte a házat. Az ablakok helyén kétszárnyú ajtó, előtte terasz, félig leburkolva... Valaki itt építkezik.

Elárasztotta a düh. Ha nem temetkezik a bánatába és észnél van, talán ő is megvehette volna egy kis szülői segítséggel. Valaki megelőzte. Valaki más fog itt lakni, azon a helyen, ahol ő ott hagyta a szívét. A férfira gondolt. Vajon ő tudja? Mi lehet vele, hogy élhet.

Ült a stégen, a lábát a vízbe lógatva és potyogtak a könnyei. A férfi már biztosan tovább lépett, talált egy komoly, magához való nőt, és boldog. Csak ő ilyen nyomoronc! Miért nem tudja elfelejteni? Vagy miért nem tudta azt mondani neki, akkor, hogy ő nem akarja elhagyni? Miért nem kérte, hogy maradjon vele?

Úgy látom, működik a telepátia! - hallotta a férfi hangját. Ijedten nézett fel. A férfi felrántotta, keze a derekát ölelte, és Adél a nyakába kapaszkodott.

Én nem akartalak elhagyni, mondta panaszosan. Szerelmes vagyok beléd! Miért nem tartottál vissza? A férfi ringatta.

Nem is kerestél! - folytatta. Egyáltalán nem is hiányoztam neked? Biztosan elfelejtettél! - vádolta indulatosan.

A férfi lecsókolta a könnyeit. Tőletek jövök, mondta. Épp ma kerestelek. Mert beszélnünk kell. Megvettem ezt a kis ingatlant, átalakítottam. Kezénél fogva húzta maga után. Az iroda helyén van a nappali, kilátással a folyóra. A régi kiszolgáló helyiségből lett a konyha és a fürdőszoba. A tetőtérben van a háló, előtte terasszal, és a gyerekszoba. Adél ámultan követte.

Én is pont így csináltam volna meg, lelkesedett. Álltak az üres házikóban. A férfi ölelte. Meg sem kérdezted, miért kerestelek...

Adél szemei csillogtak. Azt akarod, hogy én rendezzem be! - jelentette ki vigyorogva. Velem akarsz élni!

A férfi a fejét csóválta. Francba..., pedig már olyan szépen kigondoltam, hogy foglak erről meggyőzni... Roppant kíváncsi vagyok, válaszolta Adél, ne fogd vissza magad. Imádnám, ha meggyőznél.

---

Adél a folyót nézte. Jégtáblák úsztak el a kis ház előtt. Tanulni kellene, mélázott, jövő héten ZH-t kell írnia. A töltés felől kopácsolás hallatszott. Beburkolózott a takaróba és kinyitotta az ajtót. Két férfi dolgozott ott, a rámpa megemelésén. Elnézést, csókolom, mondta az egyik, de ez nem megy zaj nélkül...

Semmi gond, csak megkínálnám magukat egy teával, vagy kávéval... Jöhet, vigyorogtak az emberek. Kész vagyunk, jelentették be egy óra múlva, nézze meg. Most már bármilyen magas a folyó vízállása, ki tudnak menni a városba...

---

Hallotta, amikor a férfi megérkezett. Friss, hideg, tavaszi levegő áramlott be vele a szobába. Minden rendben? - kérdezte és kezét Adél hasára simította. Aha! Holnap kismama torna, el ne felejtsd!

Ki nem hagynám...

---

Adééél! - kiabált a férfi nagylánya. Gyere, mert az öcsi csupa szar! Én ugyan hozzá nem nyúlok!

Hát én nyúljak hozzá? Panírozok! - kiabált vissza Adél. Utána hogy eszed meg? Röhögtek.

Apa!!! - ordította a lány, gyere, dolgod van...

---

Mi van már? - suttogta Adél sürgetően. Befagy a seggem!

A férfi óvatosan ügyeskedte be az ajtón a méretes fenyőt. Te csak hallgass, nem te díszítetted a fűtetlen tárolóban! Meddig csináljuk még ezt? - morogta. A gyerek már úgyis tudja, hogy nem a Jézuska hozza...

Jó, de annyira élvezi ezt a játékot. Eligazították a fát, csendesen suttogva rakták alá a csomagokat. Tökéletes lesz, ha felkapcsoljuk a fényeket... A férfi magához húzta, csókolóztak.

Mi lenne, ha felmennétek enyelegni? - hallatszott a lány hangja a kanapéról. Elmúlt éjfél! Aludnék!!! Vihogva araszoltak fel a lépcsőn és magukra csukták az ajtót.

---

Hoztál kenyeret? - kérdezte a férfi.

Te nem hoztál? - kapta fel a vizet Adél.

Hogy hoztam volna? - Te vitted el a kocsit.

Kétszáz méterre van a bolt!!! Negyedóra!!!

Izé... hát itt volt Józsi...

Adél fürkésző szemekkel nézte a kissé zilált férfit. Pálinkát hozott, mi? A férfi bűnbánóan bólogatott.

Ittatok is...

Hát egy kicsit...

Hol az a pálesz? A férfi a konyha felé intett a fejével.

Adél bemasírozott, meglátta a két poharat és a félig telt kis demizsont. Kicsit... - morgott. Ez nektek kicsi? Megittatok legalább három decit... töltött egy pohárba, belekortyolt. Érezte az aromát, emlékek kúsztak az agyába... Éppen itt, ezen a helyen szerelmeskedett először a férjével... Felhajtotta az italt, a poharat a konyhapultra csapta. Hol vagy? - kiáltotta. A férfi tétován érkezett, bánatos kiskutya szemekkel próbálta megbocsátásra birni. Adél a férfi után nyúlt, magához húzta. Még egy csókot sem kaptam, mióta hazaértem, mondta szemrehányóan. A férfi megkönnyebbülten tapadt a szájára. Menjünk fel, súgta. Előbb rendelek pizzát, kotorászott a telefonja után Adél, mert mire ide kihozzák, lemegy a nap...

---

A férfi a szendergő feleségét nézte. Már tizenöt éve tart ez a semmihez sem hasonlítható szerelem. Adél hasra fordult. Simizzééél... - kérte álmosan. A férfi keze bejárta a testét, hallgatta a mélyülő lélegzetét, fejét lehajtotta és megcsókolta a nyakszirtjét. Adél libabőrös lett. A férfi várt... Adél lassan fordult felé. Nem hagysz aludni, panaszkodott, de a szemében már ott volt a vágy és a nevetés. A férje őszülő hajába markolt, úgy húzta magához.

---

Bezárta a kocsit és a lépcsőket kettesével véve szaladt fel a töltés oldalában elhelyezkedő lépcsőkön. Végig futott a rampán, benyitott a házba. Na? - kérdezte. Mi a helyzet? A férje és a gyerek a számítógép előtt ült. Bent vagyok! - a fiú hangja hitetlenkedve csengett. Csak egy ponttal a határ felett, de bent vagyok!!! Adél megkönnyebbülten nevetett. Te nem is örülsz? - nyomkodta meg a fotelban ülő férje vállát.

Minek örüljek? - adta a haragost a férfi. Hogy ez a taknyos leköröz? Én csak technikus vagyok, ő meg mérnök lesz... Adél lehajolt és megcsókolta a nyakát. Tudta, hogy nem gondolja komolyan, csak a meghatottságát és az örömét próbálja palástolni. De hülye vagy, súgta neki, és a férfi már nevetett.

---

Adél a borospohár felett a férjét nézte. Hát megint ketten vagyunk, mondta. Elérzékenyült, a szemét könnyek égették, a férje is gyanúsan pislogott. A nagylány külföldön, a fiú Pesten, az egyetemen.

Ne búslakodj, fogta meg a férfi kezét. Inkább örüljünk. Húsz év óta most először vagyunk itt megint kettesben.

Csak én közben megöregedtem, lógatta a fejét a férfi. Rögtön hatvan éves leszek. Mi lesz, ha... - elharapta a mondatot.

Mikor mi lesz? - kérdezte Adél hatalmas műmosollyal.

Hát, ha esetleg, Te még... én meg már nem...

Micsoda hülyeség ez??? De válaszolok. Igen, én, még nagyon... De Te meg nagyon igen... És, ha minden kötél szakad, szólunk Józsinak, és hoz egy kis pálinkát...