Ádám

Ádámot 17 éves korában kiküldték a történelem óráról, mert fuldokolva röhögött, amikor a tanárnő érzelmektől fűtött hangon ecsetelte Széchenyi István évtizedeken át tartó szerelmét és hűségét felesége iránt. Az ő számára ugyanis elképzelhetetlen volt ilyen érzelem. Nem csak tini korában, később is csak gyorsan fellángoló - gyorsan kihűlő kapcsolatai voltak. Szüleihez és testvéréhez sem fűzte igazi szeretet. Anyja, aki rajongva szerette, néha könnyekkel küszködve viselte közömbösen, néha durván odavetett szavait, apja saját kudarcának tekintette a fia magatartását. Húga kislány korában őszintén szerette, de egy idő után inkább elkerülte érzéketlen bátyját. Ádámnak nagyon megfelelt ez, hazaérkezés után berúgta maga után a szobája ajtaját, ledobálta zsákját, kabátját, hanyatt vágta magát a matracán és kedvenc zenéit hallgatta. Amikor megéhezett, a konyhába ment, állva falta be az ételt, a maradékot az asztalon hagyta, aztán elment, hogy a haverokkal kicsit kiengedje a gőzt. Nem zavarta, hogy alig van kapcsolata a családjával.

Amikor felvették az egyetemre, albérletbe költözött két évfolyamtársával, csak néha jelent meg szülei lakásában, akkor is váratlanul és rövid időre. Kedvére volt ez az érzelmektől mentes élet, tűrte a lányok rajongását, és szívfájdalom nélkül vetett véget a kapcsolatnak, ha ráunt.

A diploma megszerzése után sikerült a bankszakmában elhelyezkednie, ahol szép karriert jósoltak neki, ezért váratlanul ért mindenkit, amikor néhány év múlva egy feltörekvő, vidéki kis informatikai cégbe fektette az addig megkeresett pénzét, majd le is költözött oda, és kemény munkával igyekezett a céget nyereségessé tenni, szervezett, piacot keresett. Ebben a törekvésében legfőbb támasza a cég jogi végzettségű társtulajdonosa volt, akivel azonnal egy hullámhosszra kerültek, a közös cél érdekében éjjel-nappal dolgoztak. A jogász egy idő után mérsékelni próbálta az iramot, fiatal házas volt, a felesége egyre nehezebben viselte a távollétét. Amikor kiderült, hogy gyereket várnak, kérte Ádám megértését, hiszen néhány hónap múlva apa lesz, erre fel kell készülnie. Ádám a fogát csikorgatta, nem hitte el, hogy a férfi egy ilyen "csip-csup" dologra hivatkozva félre teszi a munkát a siker kapujában, de a jogász kijelentette, számára semmi sem fontosabb, mint a felesége és a gyerek, nem fogja kockáztatni a házasságát semmilyen munkáért.

Ádám azt gondolta, majd ő meggyőzi azt a nyafka nőt a projekt fontosságáról. Meghívatta magát vacsorára. Gondosan készült, elegánsan felöltözött, bonbont és virágot vett, a legjobb formáját akarta hozni a cél érdekében. Csengetésére mosolygó nő nyitott ajtót. Nem volt benne semmi különös, Ádám mégis úgy érezte, mintha hasba rúgták volna. Alig kapott levegőt, remegő kézzel adta át a virágot.

Mialatt a nő vázát keresett, némileg magához tért. Mi a fene ez, csak nem fog megőrülni egy terhes nőtől, aki másnak a felesége? Az első sokkot legyűrve próbált rájönni, mi ragadta meg ebben a nőben annyira. Talán az a különös macskaszeme, ami olyan bizalommal néz a világba. De mindegy volt már, az érzelmek előtörtek.

A nő kedvesen válaszolgatott a kérdésekre, mosolyogva fogadta a gratulációt a terhességéhez. Amikor a cégre terelődött a szó, látszott, hogy tisztában van a helyzettel, érzi az előttük álló lehetőségek súlyát és sajnálta, hogy férjét elvonja a feladatoktól, de a gyerek az első, mondta határozottan és bizalommal bújt a férje karjába.

Ádám felzaklatva vezetett haza, indokolatlan féltékenység kínozta. Napok múlva sem tudta elfelejteni a nőt, folyton rá gondolt, és amikor egyik délután meglátta a folyosón, nem tudta magát visszafogni, az üdvözlés ürügyén magához ölelte. A nő meglepődött egy kicsit, de nevetve megpuszilta és örömmel újságolta, hogy az ultrahang szerint kislányuk fog születni, boldogan mutatta meg a felvételt, de Ádámot nem érdekelte az elmosódott paca, csak az asszony jelenlétére koncentrált, érezte az illatát, teste melegét és csodás formáit, aztán megérkezet a férj, ő meg szinte elmenekült.

Hetek, hónapok teltek el, és nem látta az asszonyt, néha hallotta a hangját a telefonban, ilyenkor igyekezett barátságos közönyt színlelni. Időközben őszinte barátság alakult ki közte és a jogász között, ezért bűntudat kínozta, amiért a barátja felesége után sóvárog. A munka remekül haladt, Ádám éjjel-nappal dolgozott, egyrészt, hogy a nőt kiverje a fejéből, másrészt, hogy tehermentesítse a férjet, hogy az a felesége mellett lehessen. A terhesség már az utolsó szakaszába érkezett. A baba bármelyik napon megszülethetett.

Éjjel csengett Ádám telefonja. A férj ijedtségtől remegő hangon kiabált, megindult a szülés, az autó nem indul, azonnal jöjjön. Ádám pizsamában, mezítláb rohant a garázsba, hóna alatt a nadrágjával, a házaspár az utcán várta. Ádám a visszapillantó tükörben látta az asszony elkínzott arcát. A kórház előtt a férj orvosért rohant, Ádám az asszonyt emelte ki a kocsiból és néhány percig a karjában tarthatta, a nő a nyakát ölelte és zihált a fájdalomtól, aztán a férj megérkezett egy tolószékkel.

A szülés gyorsan lezajlott, alig egy óra múlva a férj szédelegve jött ki a szülőszobáról, egymást átölelve örvendeztek a szerencsés esemény felett. Amikor az asszonyt és a gyereket kihozták, Ádám meghatottan nézte őket. Soha nem látta még a nőt ilyen gyönyörűnek, pedig arca gyűrött és megviselt volt, haja csapzottan tapadt a fejéhez, de az a gyönyörű szeme még ragyogóbb volt, mint eddig bármikor.

A házaspár már csak egymásra és a gyerekre koncentrált. Ádám még soha életében nem volt olyan magányos, mint az úton hazafelé. Kábán feküdt az ágyán, sírni volt kedve.

Egy hónap múlva, a kislány keresztelőjén látta újra az asszonyt. Hasa még kissé kereken domborodott, de Ádám így is szépnek látta. Elhatározta, hogy legyőzi titkolt szerelmét, eljárt a házaspárhoz, azt gondolva, hogy a minden napi találkozások majd megteszik hatásukat, de nem ért célt, az asszony egyre jobban elbűvölte. Szerette gondoskodó természetét, kecses mozdulatait, gyors és logikus észjárását, humorát. Félt ezektől a fékezhetetlen érzésektől, nem akart bonyodalmat az életébe, ezért úgy döntött, visszaköltözik a fővárosba, nem kínozza magát tovább. A cégnél értetlenül álltak, barátja dühösen tiltakozott, az egész eddigi munka kárba vész, mondta. Ádám megnyugtatta, majd a neten keresztül és mobilon tartják a kapcsolatot. Családi problémákra hivatkozott, és akkor még nem is tudta, hogy igazat hazudott.

Pesten lakás után nézett és folytatta a munkát. Már hónapok teltek el, mire rászánta magát, hogy felkeresse szüleit. Meghökkent, amikor apját a konyhában találta. Az csak odabólintott, majd újra a tűzhely felé fordult. Te főzöl? Kérdezte Ádám. Hát ki főzzön? kérdezett vissza az apja. A húgod az egyetemen van, Anyádnak meg csak kell enni valamit. Miért, mi van vele, kérdezte Ádám. Menj és nézd meg, mondta mogorván, szinte gyűlölettel az apja. Ádám a hálószobában találta meg az anyját, aki csukott szemmel feküdt ott és halkan dúdolgatott. Amikor megszólította, üres tekintettel nézett rá. Anya... szólongatta, én vagyok. Ki maga, kérdezte az anyja. Beszéde vontatott volt, hangja idegen. Ádám vagyok. Ádám? Anyja sírni kezdett, Ádámka, ismételgette, de látszott, nem ismeri fel.

Végül apja elmagyarázta, hogy anyja egy agyi infarktus után került ebbe az állapotba néhány hónappal ezelőtt. Miért nem szóltál? - kérdezte Ádám. Hogyan? - még a telefonszámodat sem tudjuk. Ádám akkor eszmélt, hogy több éve nem is kereste a családját, az új címét és telefonszámát sem adta meg. Azt sem tudták, hogy két évig nem volt a városban.

Amikor húga hazaért, megvetően nézett rá. Mi van, előkerültél? Ennyit kérdezett, aztán anyjához sietett, beszélt hozzá, apjával a fotelba emelték és a lány türelmesen etette. Aztán bekapcsolták neki a tévét. Ádám megsemmisülten kérdezte, mit tehetne. Semmit, mondták. Itt már nem lehet semmit sem tenni. Ádám lelkiismeret furdalástól hajtva orvosokkal konzultált, és felajánlotta segítségét a családjának. Azok szkeptikusan fogadták, azt gondolták, úgyis lelép majd megint egy-két hét múlva. De ráhagyták, csináljon, amit akar, ártani nem fog. Ezekben a napokban még szerelmére is csak ritkán gondolt. Anyját egy klinikára szállították és neves orvosok kezelték, de alig történt változás. Egyik nap Ádám barackot vitt neki. Az asszony csak a fejét rázta, nem szabad, amíg szoptatok, mondta, fájni fog Ádámka kis hasa. A húga szemrehányóan nézett. Látod, mondta, csak téged keres, csak téged emleget, én mintha nem is léteznék. Ádám elsírta magát. A lány megenyhült, esetlenül megveregette a vállát, nem voltak hozzászokva az érzelmek kifejezéséhez. Hónapok teltek el várakozással és bizakodással, aztán egyik délután Ádám telefonhívást kapott, anyját újabb infarktus érte. Rohantak a kórházba, az orvos széttárta a kezét. Fel kell készülni, mondta, nem sok remény van a felépülésre. Napokig álltak az ágy mellett, várták a csodát, de az asszony szervezete végül megadta magát.

A temetésen kevesen voltak. Néhány szomszéd meg volt munkatárs. És Ádám barátja a feleségével. A nő csodálatos szeme könnyben úszott, megölelte Ádámot, arcát az arcához szorította. Ádám szégyenkezve érezte, hogy a gyászt is háttérbe szorítja az öröm, hogy megölelheti a nőt, akit szeret. Magához szorította és a karjában ringatta néhány másodpercig, aztán a nő elhúzódott, átengedve őt a többieknek. Amikor elmentek, Ádám egyszerre érezte anyja és szerelme hiányát. Nagyon boldogtalan volt. Húga gyanakodva nézte, érezte, hogy Ádámot nem csak a gyász nyomasztja.

Apjuk a temetés után nem akart a régi lakásban maradni, ezért eladta azt és egy kis garzonba költözött. A lakás felszámolása és az örökösödési eljárás után megint nem tudtak mit kezdeni egymással. Az apa visszahúzódott kis kuckójába, a gyerekek pedig mentek a dolgukra.

Ádám újra egyedül maradt, de ez most nem volt felszabadító érzés. Csak ült a bérelt lakásában és az életén gondolkodott. Nincs senkije. Apja idegen a számára. Húgát is elmarta maga mellől, pedig az régen mennyire szerette őt! És nincs vele a nő sem, akit már évek óta szeret. És nem is lesz az övé soha. Hiszen még az érzéseit sem sejti, és ez így van jól. Elhatározta, hogy eladja üzleti érdekeltségét a barátjának. Ezzel tesz legtöbbet a szerelméért, hiszen így megteremtődik az anyagi biztonsága. Gyorsan cselekedett, mielőtt meggondolná magát.

Leutazott, és közölte barátjával, hogy megválik a cégtől. De hiszen éppen most kezd nyereségessé válni, érvelt az eladás ellen a jogász. Végre minden sínen van, egymás után érkeznek a megbízások, és most kezdjen kínlódni egy új társsal? El volt keseredve. Ádám elmondta, hogy neki akarja eladni a részét, de barátja csak a fejét rázta, nincs pénze, mondta, most cseréltek lakást a gyerek miatt. Meghívta őt vacsorára. Ádám nem tudott ellenállni, hogy végre láthassa szerelmét, ezért elfogadta. Feszengve érkezett, a nő vidáman üdvözölte, átölelte, megpuszilta. Barátja is elé jött, hátán csüngött a kislánya. Ádám mosolyogva nézte az apa és lánya közötti összhangot, és újra megerősödött benne az elhatározás, hogy ezt a három embert, akiket szeret, anyagi biztonságba helyezze. Egész vacsora alatt nézte a boldogságukat, hallgatta nevetésüket. A kislány csacsogott, mókázott, Ádámnak produkálta magát. Miután a gyerek lefeküdt, Ádám újra a cég eladására terelte a szót. Elmondta barátjának, hogy részletekben is kifizetheti a vételárat, mindig annyit, amennyit nélkülözni tud. Nem értették. Ha nincs szüksége pénzre, miért akarja eladni a részét. Ádám azt mondta Pesten akar élni, az az Ő világa. Az asszony megbántódott, talán lenézi őket, vidékieket. Ádám megrendülten tiltakozott. Hiszen ők az egyetlen barátai, hogy gondolhat ilyet. A hangulat elromlott, a férfiak csak néztek maguk elé, a nő duzzogott.

Másnap reggel Ádám rosszkedvűen készülődött Pestre, amikor kopogtak. Az ajtóban a szerelme állt. Meg se várta, hogy behívják, mérgesen csörtetett be és tudni akarta, mi ez az egész? Mi van a háttérben? Megrendült a bizalma a barátjában? Esetleg az üzlettel nincs valami rendben, és rájuk akarja lőcsölni? Ádám levegőt sem kapott. Hogy őt gyanúsítja, mikor éppen az érdeküket szolgálja az egész? Vitatkoztak. Veszekedtek. Ádámban felszakadtak az elfojtott érzelmek, elkapta a nő karját, magához ölelte és életében először megcsókolta. Az asszony bénultan tűrte, még csak el sem lökte magától, végül Ádám egyenesen a szemébe mondta, hogy mindennek ő az oka. A nő szóhoz sem jutott. Végre elmondta neki, hogy évek óta szerelmes belé, hiába próbált meg mindent, ettől az érzéstől nem tud szabadulni. A legjobb döntés, ha minél messzebbre megy. Segítsen rávenni a férjét arra, hogy vegye át a céget. Az asszony csendesen állt ott, aztán annyit mondott: értem. Azzal elment. Ádám úgy rohant vissza Pestre, mintha az ördög kergetné. Nem tudta, a nő elmondja-e a férjének, ami történt. Fogalma sem volt, hogy nézne a szemébe, de a napok teltek és a barátja nem jelentkezett. Egy hét múlva Ádám hivatalos levelet kapott a barátjától, aki sajnálattal elutasította az ajánlatot, egyben felhívta a figyelmét, hogy tegyen eleget munkaköri kötelességeinek a cég működése érdekében. Ádám nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Felhívta barátját és újra elkezdték a közös munkát. Ádám jórészt Pestről intézte az ügyeket, családjára hivatkozott, ami részben igaz is volt. A vidéki cégnél végzett munkája nem töltötte ki az idejét, ezért Pesten újabb vállalkozásba kezdett, ezt a kis céget teljesen egyedül építette fel. Kellett a munka, hogy felejteni tudja az asszonyt.

Megpróbált normális életet élni, nőkkel ismerkedett, de nem volt benne szívvel ezekben a kapcsolatokban. Húgával egyre közelebb kerültek egymáshoz, és a magányos Ádámnak volt valaki, akivel néha szót válthatott, sajnálta, hogy régen olyan kegyetlenül kizárta az életéből. Újabb évek múltak el, és Ádám álmait még mindig az a csodálatos, macskaszemű nő töltötte be. Már nem is harcolt ellene. Testvérével elhatározták, hogy ikerházat építtetnek az agglomerációban. A kellemes őszi hétvégéket a megfelelő telek keresésével töltötték. Mire megtalálták, tél lett, a tervezés és várakozás időszaka következett, majd tavasszal megkezdődött az építkezés. A testvérek viszonya egyre bensőségesebb lett. Egy májusi estén az épülő ház előtti összetákolt padon üldögéltek, és a lány elmondta Ádámnak, hogy reménytelenül szerelmes. A férfi, akit szeret, rá se néz, valószínűleg fel sem fogja, hogy ő nő. Ádám nem tudta mit mondjon, de a lány egyszer csak kuncogva azt mondta, ne szórakozzon már, hát látja rajta is a jeleket, de Ádámból nem tudott semmit kihúzni.

Újabb év telt el, a testvérek beköltöztek a házba, és próbáltak normális életet kialakítani. Apjuk lassan magára talált, társra lelt, legtöbb idejét a barátnőjével falun töltötte. Ádám néha leutazott a cég ügyeiben barátjához, de többé nem voltak közös vacsorák, a nőt csak futólag látta, de ez is elég volt ahhoz, hogy megállapítsa, érzései nem változtak, olyan erővel tomboltak, hogy szinte megrémült tőle. Randizott ő néha, mert erővel felejteni akart, de most úgy érezte, elég volt, keres egy megfelelő nőt és túllép ezen az őrületen. Testvérével bulit rendeztek az új ház avatása ürügyén és nagy társaságot hívtak. Húga különös gonddal készülődött, Ádám ebből gyanította, hogy jelen lesz a titokzatos férfi is. A buli lazán indult, aztán a hangulat felpezsdült. Ádám kiszúrta, melyik férfiba szerelmes a húga, és nem értette mit szerethet rajta. Nézegette a nőket, de nem érzett semmit, reménytelen volt az egész. Már éjfél felé járt az idő, Ádám lelépett, átment a saját lakásába és a teraszon üldögélt, amikor csengettek. Azt hitte valaki utána jött a vendégek közül, úgy tett, mintha nem hallaná. Rövid idő múlva a hátsókerten keresztül a húga jött, és zavartan mondta, nyisson ajtót, mert őt keresi egy idegen nő. Szerelme állt ott, a kislánya kezét fogva. Ádám szóhoz sem jutott. A nő belépett, elment mellette, maga után húzva a kislányt. Ádám kábán nézte őket.

Aztán megrémült. Mi történt, kérdezte, de a nő figyelmeztetően a kislányra pillantott, és kérte, szállásolja el őket, mert nagyon fáradtak. Ádám a vendégszobába vezette, ahol az asszony azonnal lefektette az elcsigázott gyereket, aztán megkereste a férfit. Most már beszélhetünk, mondta, és szinte összeroskadt. Elhagyott. Egyszerűen elment. Nem tudtam hova menni, ott maradni nem akartam. Szótlanul ültek, egymásra sem néztek. Lefekszem, mondta a nő, nehogy a kicsi felébredjen és megijedjen az idegen helyen.

Amikor egyedül maradt, Ádám felhívta a barátját. Az fáradtan szólt bele. Nálad van?- kérdezte. Igen, mondta Ádám. Akkor a legjobb helyen van, mondta a barátja. Mi történt, kérdezte Ádám. Hosszú, mondta a barátja. Ráérek, mondta Ádám. A barátja nagy sóhajjal azt mondta, nem értheted. Találkoztam valakivel, egyszerűen nem tudok meglenni nélküle. Tudom, milyen érzés, mondta Ádám, de a barátja már nem figyelt rá, a másik nőről áradozott, aki elvarázsolta, közben a feleségét is szereti, vagy nem is tudja... de képtelen most vele lenni, minden porcikája a másikhoz vágyik.

Ádám rettegve gondolt arra, mit fog tenni a nő, és mi lesz ővele, ha sokáig a közelében lesz. De másnap reggel az asszony megköszönte a szállást és összecsomagolt, bár nem tudta hova fog menni. Ádám felajánlotta, hogy lakjon nála, de a nő sajnálkozva rázta a fejét. Nem jó ötlet, mondta. Ádám biztosította, hogy soha nem bántaná, a nő elvörösödve mondta, hogy tudja, nem is ez a probléma. Ádám nem firtatta. Felajánlotta, hogy amíg nem dönt, költözzön az apja garzonjába, az úgyis üresen áll. Az asszony hálásan fogadta a lehetőséget, nem volt most ereje albérlet után futkosni. Közben megjelent Ádám húga, aki érdeklődve hallgatta a beszélgetést, jó ötletnek tartotta, hogy a nő Pesten akar maradni. Itt több a lehetőség, mondta, közben Ádámra sandított.

A garzon elég gyatra állapotban volt, Ádám szégyenkezett, de a nő végre nevetett, és azt mondta, jó ez így. Ádám megnyugodott. A nő kérte, hogy néhány napra hagyja magára, gondolkodnia kell. Ádám félve ment el. Félt, hogy a nőnek és a kislánynak valami baja esik, bár tudta, hogy a félelme alaptalan.

Minduntalan arra gondolt, hogy a nő szabad. Aztán azonnal el is hessegette a gondolatot, hiszen ez nem jelent semmit, a férjét szereti. A családnak együtt kellene maradnia.

Néhány nap múlva Ádámot a barátja hívta, a feleségét kereste, nem veszi fel a telefonját, mondta. Nincs itt, mondta Ádám, pár napja nem is láttam. A barátja dühös lett. Azt hittem Te vigyázol rá, kiabálta, hogy hagyhattad, hogy elmenjen? És Te hogy hagyhattad? - kérdezte Ádám. A másik férfi elnézést kért, csak tudni szeretné, hogy vannak. Te hogy vagy, kérdezte tőle Ádám. Jól és rosszul, mondta a férfi. Imádom ezt a nőt és hiányzik a családom. Fogalmam sincs, mi lesz ebből. Ádám nem tudott erre mit mondani. Nem árulta el, hol vannak, úgy érezte, ha a nő beszélni akar a férjével, majd meg fogja tenni.

A nő két hétig nem jelentkezett, Ádám már majd megőrült, mire hírt kapott. Az asszony hangja már határozottabbnak tünt, kérdezte Ádámot, maradhat-e még a lakásban. Mire kezdődik az iskola, addigra megoldja valahogy a helyzetet. Ádám kérdezte, hogy beszélt-e a férjével, de az asszony csak hallgatott, nem akart erről beszélni. Újabb hét telt el, Ádám felhívta a nőt, kérte, töltsék vele és a húgával a hét végét. Az asszony beleegyezett, a kislány sokat beszélt a szép házról és a medencéről, legalább eltereli a figyelmét. Szombat reggel Ádám felment a kis lakásba, hogy elhozza a lányokat. Ámulva látta a változásokat. Ugyanazok a bútorok, ugyanazok a függönyök, csak kicsit átrendezve, itt-ott egy cserép virággal, színes párnával, takaróval kiegészítve, mennyire más hangulatot áraszt. A nő szabadkozott, a kislány érdekében történt, mondta, el kellett foglalni valamivel.

A nap nagyon jól telt. A kislány szinte egész nap a medencében játszott, mint egy kis kacsa, este az anyja ölébe bújt, úgy tévéztek. Ádám boldogan, ugyanakkor kínok között nézte őket. Azt szerette volna, ha mindig itt lennének. Imádta a nőt, bár még soha nem ölelte, és szerette a kislányt, akit születése óta ismert. Amikor a gyerek elaludt az anyja ölében, Ádám a vendégszobába vitte, ahol anyja lefektette, betakargatta.

Újra a tévé elé ültek, de egyikük sem figyelt a műsorra. Végül a nő beszélni kezdett. Elmondta, hogy mérhetetlenül dühös és csalódott, soha nem gondolta, hogy ez megtörténhet. Ádám próbálta vigasztalni, hogy talán még rendbe lehet hozni a dolgokat, de az asszony úgy nézett rá, mintha elment volna az esze. Csak nem képzeli, hogy ezután még tudna vele szeretkezni? Megalázta őt nőiségében és mint a gyereke anyját. A családja helyett egy éretlen, értéktelen nőt választott, csak azért, mert fiatal és nem változtatta meg a testét a gyerekszülés és a kor. Ádám nyugtatni próbálta, de a nő egyre indulatosabb lett. Mit nem értesz, kérdezte? Én már 38 éves vagyok. Az a lány meg huszonkettő. Nézz rám. A hasamon striák vannak a terhességtől. A mellem a szoptatástól már nem olyan feszes, a derekam sem olyan karcsú már. Ki választana engem? Én, mondta Ádám, aztán ijedten hallgatott, a nő azonban sírni kezdett, átölelte Ádám derekát, fejét a mellkasára hajtotta. Ádám magához húzta és a hátát simogatva nyugtatgatta. Sokáig ültek így, aztán a nő megcsókolta és azt kérte, szeresse őt, hogy nőnek érezhesse magát. Ádám megdermedt. Nem lehet, mondta. Így nem. Én igazán szeretlek, tíz rohadt éve, de nem akarom így, csak egyoldalú szerelemmel. Nem elkeseredésből, szenvedéllyel akarlak. A nő váratlanul elmosolyodott, egy gyengéd csókot nyomott Ádám szájára, jó éjszakát kívánt, és aludni ment.

A vasárnap hamar eltelt, Ádám húga és a kislány a kertben ügyeskedtek, ők pedig a nyugágyban ülve pihentek. Néha egymást nézték, néha összeérintették az ujjaikat, de alig beszéltek. Este Ádám visszavitte őket a kis lakásba, de nem ment fel velük. A kocsiban ülve várta, hogy felgyulladjon a villany a lakásban, aztán elhajtott.

Napokig nem hallott róluk. Már éppen telefonálni akart, amikor a barátja hívta. Kérte, hogy beszélhessen végre a feleségével. Ádám újra elmondta, hogy nincsenek nála. Másnap a férj az ajtó előtt állt. Muszáj beszélnie a feleségével, mondta. Ádám elismételte, hogy nincsenek itt, de felhívja, ha gondolja. Amíg a házaspár Ádám telefonján néhány szót váltott, ő a konyhába ment, nem akarta hallani. A barátja közölte, hogy a nő idejön a kislánnyal. Itt hajlandó vele találkozni. Ádám nem akart jelen lenni a békülésnél. Azt nem birná ki. De egyedül sem hagyhatja a nőt a férfival, mert mi van, ha még jobban megbántja. Ki kell deríteni, hogy mire készül. Egyből rákérdezett, a férj csak tanácstalanul rázta a fejét. Nem tudja, mit csinálhatna. Képtelen elhagyni a barátnőjét, de már csaknem két hónapja nem látta a feleségét és a gyerekét. Hiányoznak. Azt akarja, hogy visszamenjenek, és ott legyenek a régi lakásban. Hátha meg lehetne menteni a házasságot. Úgy, hogy közben szeretőd van? - kérdezte Ádám. Hát mit csináljak? - kérdezgette a férfi, sápadtan nézve maga elé.

Amikor a nő és a kislány megérkezett, a férj kétségbeesetten próbálta rávenni, hogy menjenek haza, de az asszony erről hallani sem akart. Megmondta a férfinak, hogy elindítja a válópert, szeretné, ha a kislány miatt megpróbálnának megőrizni a kapcsolatukból annyit, amennyi szükséges, ne rontsák el azt, ami még megmaradt. A férfi elsírta magát, aztán azt mondta, legyen úgy, ahogy az asszony akarja. A nő szeme is könnybe lábadt, elköszöntek, a kislány még megölelte az apját, aztán elmentek.

A két férfi tanácstalanul állt. A férj elbúcsúzott és hazaindult, Ádám nyugtalanul jött-ment a házban. Nem tudta, mire számíthat. Annyira akarta a nőt, de reménytelennek érezte az egészet. Hát mit adott neki ez a tíz éve tartó szerelem? Egy őrült csókot, vagy 7 éve, és ezt a két együtt töltött napot, amikor az asszony kétségbeesésében megcsókolta, és néha megérintette a kezét. Az egész olyan, mint egy hülye lányregény.

Újabb hét telt el, amikor a nő felhívta Ádámot, hogy a férje látni akarja a kislányt, találkozhatnának-e nála, mert ott biztonságban érzi magát. Ádám azonnal beleegyezett, legalább látja végre. A férj érkezett előbb, már türelmetlenül várta a lányát és a feleségét. Amikor megérkeztek, először a feleségéhez fordult, nehezményezte, hogy nem értesítette a valóper beadásáról. A nő nyugodtan tűrte a férfi kifakadását, aztán közölte, hogy ő felhívta, mielőtt az iratokat beadta, de a telefont egy nő vette fel, akinek nem volt mondanivalója, hát csak üzenetet hagyott, hogy hívja vissza, de úgy látszik az üzenet nem jutott el hozzá. A férj zavartan mentegetőzött, aztán a kislányával játszottak. Ahogy az idő telt, a férfi egyre nyugtalanabb lett, majd bevallotta, hogy a barátnője a közeli cukrászdában vár. Szeretné bemutatni a gyereknek. Az anya nem látta ennek akadályát, úgyhogy a lány néhány perc múlva megérkezett. Ádám kíváncsian, az asszony szorongva nézte. A lány szép volt és trendi, de semmi különös. Ő is zavarban volt. Kényszeredetten mutatkozott be, a kislánnyal nem is próbált beszélgetni, az meg gyanakvóan méregette.

A válóper során a nő megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy az apa - nyilván a barátnője hatására - nem kér felügyeleti jogot, Ádám vele örült.

Közeledett az ősz, Ádám apja hazatért faluról, szükség volt a lakásra. Ádám szerette volna, ha a nő és a kislány a közelében lakna, de nem merte kezdeményezni, félt az elutasítástól. A helyzetet a húga oldotta meg, aki felajánlotta számukra az emeleti szobákat. A kislány boldogan fogadta, sikítva ugrándozott, így az anyjának nem volt szíve elutasítani az ajánlatot. A költözés hamar lezajlott, a kislányt beíratták a közeli iskolába, a nő munkába állt. Ádám egyik percben boldog volt, másik percben elátkozta az ötletet. Minden nap látta a nőt, ahogy a napok múltak, egyre többet álltak beszélgetve a sövény két oldalán, de lassan hidegre fordult az idő. Ekkor Ádám mondvacsinált indokokkal folyton átjárt a testvéréhez, csak hogy néhány szót váltson az asszonnyal és ő is gyakran kereste a társaságát. Egy november végi estén leesett az első hó. A kislány boldogan sikongatott, de nem volt szánkó, Ádám a hólapáton húzgálta, és megtanította hó-angyalt csinálni, az asszonnyal nevetve seperték a havat, aztán a nappaliban forró teát ittak. Ádám boldogan nézte a csillogó szemeket, amelyek olyan régen elvarázsolták, és szinte a hideg rázta, annyira akarta a nőt. Amikor kikisérte őket, nem birta tovább, átölelte, magához szorította és a fülébe súgta: szeretlek. A nő szó nélkül ment ki az ajtón.

Ádám átkozta magát a meggondolatlanságáért. Nem kellett volna így lerohanni, bármennyire is szereti. Késő este az asszony kopogott az ajtón, szó nélkül átölelte a férfit és forrón megcsókolta, el sem engedte, a nyakát ölelte, lábait a derekára kulcsolta, Ádám így vitte be. Remegve szerették egymást, aztán csak feküdtek egymás felé fordulva, tenyerüket összeérintve. Baj van, mondta Ádám, én már nem vagyok ura magamnak. Nem tudlak már elengedni. Nem is akarok elmenni, válaszolta a nő. Már régen tudom, hogy Te vagy a párom. Ádám csak nézett kábán. Milyen régen? - kérdezte. Amióta megcsókoltál, aztán arra kértél, hogy segítsek elmenni, mert nem akarod felforgatni az életemet. De hát miért nem szóltál? - kérdezte Ádám. Mert anya voltam és feleség. És később? Amikor már vége volt a házasságodnak? Mert féltem, azt fogod hinni, hogy érdekből jöttem, nem szerelemből. Ádám nézte a csillogó macskaszemeket. Nem baj, akárhogy is volt, súgta, az a lényeg, hogy most már itt vagy.