Mindenki így hívta a rengeteg méz-szőke haja miatt. Ehhez társult még különleges, szürke szeme és karcsú filigrán alakja. Nem volt kifejezetten szép, de bárhova ment, mindenütt felfigyeltek rá.

Nagy családban élt szüleivel és négy testvérével. Két öccse, egy nővére és egy húga volt. Egy borsodi kis községben éltek, apja fiatalon gyári munkásként dolgozott a közeli városban, majd előbb munkanélküli, aztán rokkantnyugdíjas lett, szánalmas összegű járandósággal, anyja a helyi coop áruházban volt eladó. Nagy szegénységben, de viszonylag rendezett körülmények között, boldogan éltek az 1+2 fél szobás kis házban. A "nagyszoba" volt a szülői háló, a nappali és az ebédlő egyben, a kisebb félszobában a két fiú lakott, a nagyobb pedig a lányoké volt. Egy emeletes ágy, egy fotelágy, egy kis szekrény és egy íróasztal képezte a bútorzatot.

Szülei megpróbálták előteremteni a megélhetéshez szükséges pénzt, és ők jóízűen ették a körömpörköltet jó sok krumplival, vagy a pásztortarhonyát, amibe egy kis darab kolbászt karikáztak. Szombatonként a turkálóban párszáz forintért jópofa ruhákat vásároltak, nem vágytak divatmárkákra. Nem is volt különösebb baj, amíg a gyerekek általános iskolába jártak. Mindannyian jól tanultak, tehetségesek voltak és szorgalmasak. Amikor nővérét felvették a megyeszékhely elit gimnáziumába, az egész család büszke volt rá. De aztán jöttek a gondok. A turkálós ruhák még csak elmentek valahogy, de a menza, az utazás, a kollégium díja erősen megterhelte a költségvetést, és év végére nyilvánvaló lett, hogy több gyereket nem fognak tudni taníttatni. Apja elkeseredetten vállalt el minden olyan munkát, amit megroppant egészsége megengedett, anyja minden hét végén dolgozott, mert a műszakpótlékra szüksége volt a családnak, mégis úgy látszott, a Szőke tovább tanulását nem tudják biztosítani. De ő nem keseredett el. Szakmát tanulok, mondta a szüleinek. Valami olyat, amivel rögtön pénzt tudok keresni. Szakács leszek, női szabó, vagy bolti eladó, az csak 3 év! Aztán dolgozni fogok. A szülők nehezen törődtek bele ebbe, és az osztályfőnök is csodálkozva fogadta a bejelentést. Felkereste a szülőket, akik sírva vallották be, nincs elég jövedelmük, hogy még egy gyereket taníttassanak.

A pedagógus sokat töprengett. A Szőke okos, tehetséges lány, nem szabadna hagyni, hogy elkallódjon. A szülők is tépelődtek. Az ő kitűnő tanuló kislányuk egész életében álljon a pult mögött, míg a lába visszeres lesz? Dolgozzon késő éjszakáig egy varrógép mellett, hogy meg tudjon élni? A reménytelenség szinte felőrölte őket.

És akkor az osztályfőnök megtalálta a megoldást. Egy alapítványi gimnáziumot a főváros közelében, ahol nehéz sorsú gyerekek tanulhattak. Azonnal adjuk be a pályázatot, sürgette a szülőket. Itt nincsenek extra költségek, az utolsó ceruzát is az alapítvány fizeti, ráadásul havi egy alkalommal a gyerek hazautaztatását is megtérítik. És ha jól teljesít, szóba jöhet, hogy a kisebb testvérek is felvételt nyerjenek. Mindenki izgatott lett. Januárban a Szőke, az osztályfőnök kiséretében elutazott és megírta a felvételijét. Kitűnően sikerült.

Ősszel meg is kezdhette a tanulmányait. Hamarosan kiderült, hogy a tananyag mellett az iskola nagy súlyt fektet a felzárkóztatásra is. Így a Szőke tanulhatott idegen nyelveket, járhatott dzsessz-balettre, informatika szakkörre és egyéb foglalkozásra. És ő ki is használt minden lehetőséget.

Már az első évben barátnőt szerzett, egy kollégiumi szobatársa személyében. A kis duci lány elveszetten üldögélt a szobában, amikor ő megérkezett. Melyik szekrénybe pakolhatok? - kérdezte a Szőke barátságosan. Amelyikbe akarsz, mondta a Duci félénken, még nem pakoltam ki. A Szőke meghökkenve látta a kis reklámszatyrot. Ez lenne a másik lány összes cucca? Egy nadrág, egy szoknya két póló, némi fehérnemű. Hát van, aki még nálam is csóróbb, gondolta...

Szinte azonnal megkedvelték egymást, szivesen tanultak együtt, még az érdeklődési körük is hasonló volt. Jártak táncra, angolra, háztartástan órára, a Szőke kézilabdára, a Duci énekkarra.

Az első év végén a Szőke örömmel utazott haza, nyáron napszámba járt, hogy könnyítsen szülei helyzetén, hiszen egyik öccse is befejezi az általános iskolát, és neki is biztosítani kell a lehetőséget a továbbtanulásra. Napi tíz órát dolgozott. De nem bánta. A pénz, amit keresett, szükséges volt ahhoz, hogy feltöltsék némileg a ruhatárat. Viszonylag új kabátot, pulóvert vettek a turiban, mutatós csizmát és farmert a kínaiban, boldogan ment vissza ősszel az iskolába.

A téli szünetre utazott haza, amikor a buszon megismerte a fiút. Még soha nem járt senkivel. Az iskolában a tanulásra koncentrált, a koleszban meg csak lányok laktak. Mint egy zárda, mondogatták néha a szigorú szabályokra utalva, de tudták, hogy ez is az ő érdeküket szolgálja. De most szerelmes volt, és a fiú is bolondult érte.

Eljött a nyár, a Szőke hazatért, és újra dolgozni kezdett, a fiú naponta átjárt hozzá, már kocsival jött, és készült az egyetemre. Néha kirándultak, és az érzelmek tomboltak.

Közel egy éve tartott már a kapcsolatuk, a fiút felvették a műszaki egyetemre, mindketten izgatottan készülődtek. Azonban a távolság, és a fiú egyetemi tanulmányai valahogy eltávolították őket egymástól, és decemberben, amikor az évfordulójukat kellett volna ünnepelni, a fiú bevallotta, nem megy neki ez a távkapcsolat. Élni szeretne, bulizni és új dolgokat befogadni.

Menj, ha menni akarsz, mondta a Szőke és igyekezett nem sírni. Ha Pest kell neked, hát legyen! Hónapokig a szakítás hatása alatt állt, és a tanulásba vetette magát, hogy ne gondoljon a fájdalmára. Ráfeküdt az angolra, nyelvvizsgázott év végén, így majd az utolsó évben csak az érettségire kell koncentrálni, gondolta.

Otthon szembesült a gondokkal. A kisebbek lemaradnak a tanulásban, az iskolában tanárhiánnyal küszködnek, hiába a falu gyönyörű természeti adottságai, senki sem akar itt az isten háta mögött tanítani. A községben egyre-másra üresednek meg a házak, a fiatalok nem jönnek vissza, hiszen ötven kilométeres körzetben nincs munkalehetőség. Lassan csak a gazdálkodó réteg marad, és a reménytelenül napszámba ragadt szegények. Megérett benne az elhatározás. Hazajön és itt fog tanítani ebben a kis községben. Matematika és fizika szakot választott, úgy érezte itt van legégetőbb hiány. Év végére el is érte a céljait, újabb nyelvvizsgát szerzett, és kitűnő eredménnyel végzett.

Ezen a nyáron anyja nem hagyta, hogy napszámba járjon. Eleget dolgoztál, mondta. Majd megleszünk valahogy, Te csak pihenj, napozz, foglald el magad a ház körül, más dolgod nem lesz, és ő boldogan fogadta a laza napokat. De nem tudott nyugton maradni. Biciklire ült és meglátogatta régi osztálytársait, keresztanyját. Aztán a főtéren összefutott az iskolaigazgatóval. Örömmel üdvözölte, beszélgettek. Amikor a továbbtanulásról esett szó, a Szőke megemlítette, hogy tanárnak készül és ha végez, haza szeretne jönni. Az igazgatónő örvendezett, azonnal jelentkezzen, ha tényleg itt akar tanítani, mondta. Nagy szükség lenne rá.

Egy napon aztán megjelent a fiú, hiányzol, mondta. Nem kezdhetnénk újra? A Szőke a fejét rázta. Mi értelme lenne? - kérdezte. Semmi sem változott. Te Pesten vagy, én meg máshol. Igaz, jövőre már én is ott leszek, de ha végzek, hazajövök tanítani.

Hat év hosszú idő, még annyi minden változhat, mondta a fiú. Próbáljuk meg újra. Veled akarok lenni.

És a Szőke nem tudott ellenállni... Csak bólintott, és a fiú már szerelmesen csókolta.

Gond nélkül jutott be az egyetemre, a matek-fizika mellé még felvette az angol szakot, hogy tanárhiány esetén abban is tudjon dolgozni. A nyár megint munkával telt, pénzt kellett keresnie, hogy Pesten a kiadásait fedezni tudja. Csak egy hosszú hétvégére utaztak el a kedvesével, hogy végre, életükben először kettesben legyenek. Csodálatos napok voltak, a szerelmük megerősödött.

Pesten az élet teljesen más volt, mint eddig bárhol. A kollégiumban nem voltak szigorú szabályok, a szobatársak között sem alakult ki igazi barátság. De a fiú közelsége oldotta a magányát. Az anyagiak azonban kezdtek gondot okozni. Míg az alapítványi gimiben semmi kiadása nem volt, addig Pesten az élet sokba került. Kezdve a tömegközlekedéssel és befejezve a menzával, mindenért fizetni kellett. A három szak mellett még munkát is vállalt a diákszövetkezeten keresztül, de így is nagyon szűkösen élt. A fiú morgott. Szinte soha nem látlak, mondta. Mindig rohansz. Együtt lenni meg végképp nem tudunk, hiszen mindketten koleszban lakunk. A Szőkének is hiányzott a fiú, éjszakánként telefonon suttogtak egymással, vágytak a kapcsolat teljességére.

December elején a fiú vigyorogva érkezett a találkozóra, magához szorította, megtaláltam a megoldást, mondta, gyere velem! A kispesti lakótelep hetedik emeleti lakásának kis erkélyes szobája kedvesen volt berendezve, a konyha, fürdőszoba tiszta, a kilátás szép. A másik szobában két diáklány, a harmadikban egy bankár srác lakott. Mit szólsz? - kérdezte a fiú. Ha kivesszük, itt együtt lakhatunk, legalább estétől reggelig együtt lehetünk, és alig kerül többe, mint a kettőnk kollégiumi díja. A Szőkének tetszett az ötlet. Jó időben a kis erkélyen ehetnének, végre együtt aludhatnának, úgy élhetnének, mint egy igazi pár. Neki a kollégium szinte ingyen van, de csábította a lehetőség. Majd felveszek diákhitelt, töprengett, akkor megoldható.

Boldogan költöztek be a szobácskába. Felszabadultan szerelmeskedtek, összebújva aludtak, nappal mindketten mentek a dolgukra. Szép hónapok és évek következtek. A második év végén a fiú megszerezte a diplomáját, elhelyezkedett egyik neves külföldi cégnél és megszüntek a napi gondjaik. Ne dolgozz most már, mondta, inkább legyünk együtt többet. Kirándulni jártak, színházba és moziba, hangversenyre és konditerembe. Négy évet töltöttek el a kis albérleti szobában békében és szerelemben.

Aztán a Szőke is megszerezte a diplomáját, lassan készülni kell haza, mondta a fiúnak, aki megütközve nézett rá. Azt hittem, már elmondtál arról, hogy aprópénzért taníts az isten háta mögött, mondta neki. Hát nem jobb itt? A Te képzettségeddel és nyelvtudásoddal simán elhelyezkedhetsz egy magániskolában, rendes fizetésért, és pár év múlva vehetnénk egy lakást valamelyik peremkerületben, vagy az agglomerációban. Gondold át, Pesten micsoda lehetőségek vannak.

A Szőke azonban menni akart. De hát megmondtam, hogy mik a terveim, és Te tudomásul vetted! - mondta fiúnak. A Te képzettségednek megfelelő munkát bárhol találhatsz! Hiszen Te is onnan származol, tudod, milyen nagy szükség van ott jól képzett szakemberekre... Miért ragaszkodsz Pesthez? Gyere haza velem.

A helyzet egyre éleződött. A fiú nagyokat hallgatott, a Szőke egyre többet sírt. A fiú egyszer már cserbenhagyta, hogy a saját elképzelése szerint élhessen, és most rákényszerítené őt arra, hogy megváltoztassa a terveit. De, ha nem teszi, akkor elveszíti a szerelmét. Át kell gondolnom ezt, mondta a fiúnak. Hazautazom pár napra.

Mintha a sors keze nyúlt volna utána, a buszon az iskolaigazgatóval találkozott. A középkorú asszony mosolyogva huppant mellé. Na, hogy állsz a diplomával? - kérdezte. Már nagyon várunk!

Meg van, mondta a Szőke. Csak még nem tudom, mi is lesz ősztől.

Az asszony arcán látszott a csalódás. Nagyot sóhajtott. Éreztem én, hogy nem fogsz Te hazajönni, mondta. De igazad is van! A Te tudásoddal bárhol tárt karokkal várnak. Ez a vidék meg úgyis haldoklik.

A Szőke érezte, hogy ég az arca. Még nem döntöttem, mondta végül.

Otthon a kis fotelágyban kuporogva hallgatta a falu éjszakai neszeit. Élvezte szülei szeretetét. A nővére a helyi önkormányzatnál tevékenykedett. Ha minden tanult ember elhagyja a falut, akkor előbb-utóbb el fog néptelenedni. Már így is sok ház áll üresen. Ha nem lesz tanár, megszűnik az iskola, az lesz a kegyelemdöfés, mondta.

Hazajövök! - döntött. Megbeszéli a fiúval. Valamilyen megoldást csak találnak az életükre...

De nem találtak. A fiú ragaszkodott a fővároshoz, a Szőke meg a saját életútját akarta követni. Kétségbeesett napok következtek. Lázasan szerelmeskedtek, aztán hangosan veszekedtek, majd magukba zuhanva hallgattak. A Szőke csomagolt, a fiú felkapta a kocsikulcsot és elviharzott. Nem nézem végig, ahogy kivonulsz az életemből, kiabálta.

Végig sírta az utat. Másnap jelentkezett az iskolában, ahol kitörő örömmel fogadták.

Sokat vállalt az iskolai feladatokból. A szaktárgyai mellett óraadóként angolt tanított és bevállalta a testnevelési órák egy részét is. Szervezte a szakköröket, beszállt a karácsonyi ünnepség előkészítésébe, hajtotta magát, hogy ideje se legyen a saját élete kudarcára gondolni. Titokban várta a fiú hívását, de ő nem jelentkezett. Már tavaszodott, és ő még mindig a szülői ház lányszobájában lakott, és egyre inkább kudarcnak érezte az egész életét. Huszonnégy éves. Nincs pénze, nincs otthona, nincs párja. Egy hosszú, boldog kapcsolat után leverte a csalódás. A kis albérleti szoba legalább csak az övék volt, itt meg osztoznia kell a legkisebb húgával. Az önállóságból megint függésbe került. A fizetése is kevés volt, alig tudott megtakarítani valamennyit. Talán nem is volt jó döntés otthagyni Pestet és visszajönni valami idealizált segíteni akarás miatt. Viszont az iskolában máris látszik a gyerekek fejlődése. Az angolt pl. már többen kezdik megszeretni. Két gyerek figyelmét pedig a fizika keltette fel. Mindegy, ezt és a következő tanévet végig kell csinálnia, hiszen szerződést írt alá... Majd kibirja valahogy.

Egy nap a nővére hívta. Be tudnál ugrani a hivatalba néhány percre? - kérte. Meg szeretnék kérdezni tőled valamit.

A gyermekvédelmi hivatal keresett meg, lelkesedett a nővére. Lakásotthonoknak való ingatlanokat keresnek. Mielőtt beszélek az iskolaigazgatóval szeretném tudni a véleményedet. Hány gyerekre van szükség, hogy az iskola sorsa biztosítva legyen, de ne legyen zsúfolt. A Szőke felélénkült. Ez nagyon jó lehetőség. Minden osztályba elfér még 3-5 gyerek. Több már sok lenne, nem tudnának ilyen hirtelen párhuzamos osztályokat szervezni, se tanár, se tanterem, se felszerelés... És az óvodába is kellene még 8-10 gyerek.

Az azt jelenti, hogy húsz gyereket simán tudnának fogadni, az négy-öt lakásotthont jelent.

A két testvér lelkesen tervezgetett. Az igazgatónő is izgatottan fogadta az ötletet. Nagyon jó lesz. Ha már 5-8 gyerekkel nő a létszám, akkor is megmarad az iskola, nem kell félni a bezárástól. Csak tanár legyen...

A Szőke nem szólt, képtelen volt bevallani, hogy arra készült, itt hagyja a községet. Van még idő...

Megindult a lakatlan ingatlanok feltérképezése. Legalább négy szoba kell lakásonként, két hálószoba a gyerekeknek, egy a nevelőszülőknek, egy nappali és jó nagy konyha meg fürdőszoba. Meg egy kis kert. Járták a községet a gyerekvédelem munkatársaival. Találtak megfelelő, vagy azzá alakítható házakat, és akkor a Szőke meglátta... Egy kis sarki ház volt, semmi különös, csak valahogy vonzotta. Megfeketedett fa oszlopok tartották a nyitott veranda feletti tetőt, az előkertben rózsák, a ház előtti elhanyagolt kertben hatalmas sárgabarackfa, hátul düledező melléképületek. Megnézhetnénk ezt is? - kérdezte. Mit akarsz ezzel? Hiszen ez egy szobás... - csodálkoztak a többiek.

Csak úgy... Nővére fürkészve nézte, aztán kinyitotta az ajtót. A házban dohos szag terjengett, a padló recsegett, a konyha cementmozaik burkolatára zsír tapadt le, az egész ház szörnyen elhanyagolt, lelakott. De neki valahogy otthonosnak tünt. A leszakadt redőny résein besütött a nap, porszemek táncoltak a levegőben.

Mit akartál azzal a házzal? - kérdezte nővére, amikor már hazafelé tartottak.

Nem tudom, mondta a Szőke, valahogy annyira vonzott... Nem tudod, ki a tulajdonos?

Majd megnézem, mondta a nővére, és gyanakodva lesett rá. Ne őrülj meg, hogy itt veszel házat! Ráadásul egy ilyen lepusztultat!

Nem lakhatok mindig otthon. - védekezett a Szőke. Ha itt akarok maradni, akár pár évre is, akkor kell valami megoldás. Ha egyszer én el is megyek innen, valaki a családból biztosan tudja majd használni, vagy jó lesz vendégháznak, és anyuék kiadják.

Micsoda üzletasszony lettél, nevetett a nővére. De ide vendég be nem teszi a lábát...

A Szőkét elgondolkoztatta a dolog. A község gyönyörű természeti adottságokkal rendelkezik. Sok az üres ház, néhányat az önkormányzat elbirtokolt már a tulajdonosoktól, más részük olcsón megvehető, hiszen nincs rá kereslet. Ha megnyílnak ezek a lakásotthonok, az bevételt jelent az önkormányzatnak, hiszen megkapják a kvótát az új lakosokra. Nő a fogyasztás, mert a gyerekeket etetni kell, mosni rájuk és tisztálkodni. Ha ezek egy részét itt, helyben veszik meg, az adótartalom egy része is ide folyik be. Ha vendégházat tartana fenn valaki, az önkormányzat abból is részesülhetne idegenforgalmi adó formájában. Meg a szállóvendégek fogyasztása is... Napokig forgatta a fejében a gondolatot, aztán felkereste a polgármestert. A férfi a fejét rázta. Nem érdemes ezzel foglalkozni, mondta. A kutya sem jön ide pihenni... Meg aztán az önkormányzat miből vegyen ingatlant ehhez?

A Szőke elégedetlenül ment haza. Nem értette, miért vonakodik ez az ember valamitől, ami megoldás lehetne a falu életében? Nap, mint nap látta az árokparton kapirgáló közmunkásokat. Ezek akár értékes és értékelhető munkát is végezhetnének... Az elégedetlenség lassan eltökéltségnek adta át a helyét. Majd ő megmutatja, hogy az ötlete igenis működhet.

Megvette a kis házat. A tulajdonos nem is alkudott, örült, hogy megszabadulhat tőle.

Hitelt vett fel. Édesapja, és egy falubeli nyugdíjas kőműves segítségével elkezdték a helyreállítást. Minden szabad idejét erre áldozta. Közben készültek a lakásotthonok is, és egyikbe a nyár közepén már be is költöztek a lakók. Egy házaspár és négy kislány. Egy év múlva elkészült a Szőke háza is. A nagy kamrát kettéválasztotta, pici hálószobát és parányi tusolót alakított ki benne. Korszerűsítette a fűtést, és kicserélte a nyílászárókat. Vett néhány nélkülözhetetlen bútordarabot, és beköltözött.

Az elbontott melléképületek helyére a bontott anyagok felhasználásával, és némi pályázati támogatás segítségével kis apartmant épített. Az egész nem tartott tovább két évnél. Az első vendégek, egy pesti fiatal pár egész héten a környéket járta. Kár, hogy nincs itt semmilyen étkezési lehetőség, mondták. Akkor tudnánk ajánlani a gyerekes barátainknak is. És csak véletlenül találtunk rá mi is. Hirdetned kellene a közösségi médiában, meg utazási irodákban és egyéb felületeken is.

Bár az első évben vendég csak ritkán akadt, a nyár meghozta a mérsékelt sikert. A három hónap alatt két hétvégét és egy teljes hetet is lefoglaltak.

A Szőke folyton azon töprengett, mit tehetne még, hogy a község népszerűvé váljon, és ki lehessen aknázni a természeti szépségeit. Pénze nem volt, de okos volt. Az iskolaigazgató partner volt a terveiben, így nagyvárosi iskolákat keresett meg, és csereüdültetést javasolt az ottani igazgatóknak. A szülők örültek a gyerekeik ingyen nyaralási lehetőségeinek, ezért szívesen vendégül láttak az otthonukban egy-egy gyereket, és a csere-biznisz lassan beindult. Egyre több iskola vette fel velük a kapcsolatot, így egyre több gyerek érkezett és egyre több falusi gyerek ismerkedett a nagyvárosokkal. A városi gyerekek lelkesen meséltek szüleiknek a kis faluról, ahova aztán néhányan el is jöttek.

A harmadik évben a Szőkét két váratlan meglepetés is érte. Szülei elhatározták, hogy ők is beszállnak az idegenforgalomba, a másik pedig, hogy megkeresés érkezett, induljon a polgármesteri választáson. Mindkettőnek örült. Polgármesterként sokat tehet majd a faluért. Nem bízta a véletlenre. Lelkesen kampányolt, és az embereket meggyőzte a terveiről.

Ahogy megválasztották, azonnal belevetette magát a munkába, de a tanítást sem hagyta abba. Az első dolga volt, hogy elbirtoklási eljárást indított olyan ingatlanok tulajdonjogáért, amelyekről bizonyítható volt, hogy legalább 10 éve az önkormányzat tartja karban, és erről a tulajdonosnak tudomása van.

A buszmegállóval szembeni romos házat elbontották a közmunkások, kibetonozták és bekamerázott biciklitárolót alakítottak ki. A főtérhez közeli romos ingatlan helyén pihenőpark létesült, a nagybolttal szemben pedig játszótér.

A Szőke kis apartmanja által beindított idegenforgalmi tevékenység alapot adott arra, hogy beruházzanak. A képviselők a fejüket csóválták. Honnan lesz erre pénz, amikor az iskola fejlesztésére sincs. A Szőke türelmesen magyarázott. Az iskola felújítását majd abból a pénzből támogatják, amit az idegenforgalom hoz a konyhára. Az önerő mellett szükség lesz pályázati pénzekre is, ehhez viszont tervek kellenek, méghozzá jó, gyorsan és olcsón megvalósítható tervek. A megyeszékhelyre utazott, hogy tárgyaljon egy elismert pályázatíró céggel. A fiatal nő figyelmesen hallgatta. Vagy nagyon elegáns megoldást kell találnunk, mondta aztán, vagy valami nagyon egyszerűt. Az elegáns megoldás költségekkel jár, de munkahelyeket teremt, és nagyobb jövedelmet hoz, a másik megoldás kevés költséggel működhet, de a bevétel is kevesebb lehet. Építhetünk egy apartmanházat, vagy egy panziót, ahol étkezési lehetőséget is lehet biztosítani a vendégek számára, vagy un. kulcsos házakat, ahol még az ágynemű huzatot is hozzák magukkal a vendégek. Jó lenne, ha a községben működne egy kávézó, ahol reggelivel is szolgálhatnak a kirándulóknak, és este könnyű vacsorát ehetnének. A Szőke jónak találta az ötletet. Van egy tervezőnk, mondta a nő, a környéken nőtt fel, ismeri a helyi adottságokat, az építészeti hagyományokat, remek terveket fog készíteni, megadom neki az Ön számát. Egész nap a számba vehető építési telkeket vizsgálta. A falu közepén jól mutatna egy panzió, a földszinten kávézóval, esetleg egy kis pizzázóval... A faluba bevezető út mentén két ingatlan is van, ahova kulcsos házakat lehetne felhúzni, és a falu végén egy nagyobb, panorámás apartmanház is épülhet. Csak a pénz...

Csörgött a telefonja. Elszorult a torka, amikor meglátta a kijelzőn a fiú nevét. Mit akarhat, amit még nem mondott el? Ha négy évig nem hiányzott neki, akkor úgyis értelmetlen. Nem vette fel. Csak a szívét fájdítaná...

A Szőke napokig várta a tervező jelentkezését, aztán úgy döntött, ő fog keresni egyet.

Este a kertben bogarászott, amikor kocsi állt meg a ház előtt. Szórakozottan pillantott oda, és a fiú állt ott. Szótlanul nézték egymást, aztán a Szőke a kapuhoz ment. Fáradj be, intett. Miben segíthetek? - a kérdés direkt volt személytelen. A fiú válasza meglepte. Én vagyok a tervező!

A Szőke szóhoz sem jutott.

Tudom, ne mondj semmit, emelte fel a kezét a férfi. Én voltam, aki Pest miatt felrúgtam a kapcsolatunkat kétszer is. Ha most azt mondom, sajnálom, azzal már nem tehetem jóvá, de...

Hagyjuk ezt, vágott a szavába a Szőke. Maradjunk a tárgynál.

Jó, maradjunk, mondta a fiú megbántva. Készítettem előzetes vázlatokat, ide képzeltem el egy impzáns panziót... A Szőke hallgatta a magyarázatot, nézte az ismerős, szeretett arcot. A tervek szinte megegyeztek az ő elképzeléseivel. Csak a fiú még tovább is álmodta. A falu végén, a panorámás apartmanházzal szemben, az út túloldalán kemping létesülhetne. Közel az ismert fürdőhely, biztosan lenne rá igény.

A Szőke bólogatott. Már csak egy befektető kellene, mondta és indulhatna is a projekt. Az önkormányzat maximum a kulcsos házakat tudná finanszírozni és fenntartani, ahhoz is pályázati pénzekre lesz szükség.

Én befektetnék, mondta a férfi. Nem csak tervező, de ingatlanfejlesztő is vagyok.

Én meg csóró tanár, nézett a szemébe dacosan a Szőke.

Néhány hét alatt közös nevezőre jutottak. Már tudtak egymással zavar nélkül beszélni, értették egymás elgondolásait, az előkészületek megkezdődtek.

Tavaszra elkészültek az első kulcsos ház tervei, elégedetten dőltek hátra. A sikerünkre! - emelte meg a kávés bögrét a Szőke. A férfi elkomolyodva fürkészte az arcát. Van valakid? - tört fel belőle a kérdés.

Miért érdekel?

A férfi hallgatott. Nekem nincs senkim. - mondta ki aztán csendesen. Volt egy fél évig tartó kapcsolatom, de nem működött...

Nem érdekel a magánéleted! - csattant a válasz.

A férfi a keze után kapott. Megpróbálhatnánk újra! Tudom, hogy Te sem felejtetted el, milyen jó volt együtt.

Jó volt, bólintott a Szőke. Csakhogy Te kétszer választottad helyettem a saját magad által elgondolt életet.

Igaz. A férfi felállt a székből. Megyek is...

Csak nézett utána dermedten. Miért hagytam elmenni? - töprengett a könnyeit törölgetve. Mitől félek? Hiszen visszajött ő is a gyökerekhez. A város alig 30 km. Akár naponta is megtehető. És a férfi bárhol tud dolgozni... De az a két csalódás...

Lassan sétált haza a csendes tavaszi utcákon. Még be sem csukódott utána a kapu, amikor a férfi kocsija megállt a ház előtt. Tétován állt ott, és a férfi magához ölelte. Meg sem álltak a hálószobáig. Csak veled érzem ezt, súgta a férfi vágyakozva. Szeretlek!

Reggel egyedül ébredt. Hát harmadszor is csalódtam... Azért se sírok, gondolta dacosan.

Senki sem vette észre rajta, hogy összetört a szíve.

Tette tovább a dolgát az iskolában és hivatalban is. Aztán kiderült, hogy gyereket vár. Megrémült. Mit fognak szólni az emberek? Még az is felmerült benne, hogy elveteti, de tudta, úgysem lenne képes rá. Anyjához és nővéréhez fordult a gondjával. A nővére csak megvonta a vállát. Ugyan már! Csak nézz körül! Hány gyerek nevelkedik a faluban apa nélkül? Én is csak élettársi kapcsolatban élek. Talán Te egy kicsit tovább leszel téma, mert nagyon a kirakatban vagy, de ez legyen a legnagyobb bajod. Ha véletlenül nem választanak újra, még mindig ott a tanítás! Nem halsz éhen.

Meg sem kérdezitek, ki az apja?

Anyja csendesen végigsimított a haján. Tudjuk mi azt, mondta.

Megnyugodott. Lekötötte a munka, jött az évzáró, nyáron a faluban két iskolai osztályt is fogadtak, annak megszervezése is rá hárult.

Az idő lassan őszbe fordult. Már kezdett látszani az állapota, az ötödik hónapban járt, amikor megérkezett az értesítés a nyertes pályázatról. Munkatársával küldette át a férfi részére. Nem akart beszélni vele. Nem érezte magát elég erősnek. Egy óra múlva csengett a telefonja. A férfi hívta. Gratulálok, kiabált lelkesen a telefonba. Néhány nap múlva átmegyek, hogy megbeszéljük a...

A Szőke közbevágott. Én sajnos már el vagyok foglalva a tanítással, de a munkatársam a rendelkezésedre áll, mondta hivatalosan. A férfi hallgatott. Szinte látta, ahogy áll ott a sarkán hintázva, mint mindig, amikor nem tudott mit mondani. Aztán sóhajtott. Pedig beszélnünk kellene...

Miről kellene?

A férfi megint hallgatott. Jó, mondta, akkor majd keresem a munkatársadat.

A Szőke nagyon vigyázott, hogy véletlenül se fussanak össze, alig járt be a hivatalba, inkább este intézte a falu ügyeit. Aztán egy este, amikor felnézett a munkájából, ott állt a férfi az ajtónak támaszkodva.

Szia! - köszönt.

Szia! Maga elé igazította a laptopot, hogy a férfi ne szúrhassa ki az állapotát, de ő a fejét csóválta.

Már tudom! - mondta.

A Szőke elvörösödött. Elmondtam volna, ha nem lépsz le, mondta.

Tudom. A férfi most komoly volt, a szeme sem csillogott, mint máskor. Tisztában vagyok vele, hogy megint én csesztem el. De össze voltam zavarodva. Nagyon vágytam rád, és nem tudtam ellenállni. És te sem.

Én sem... - suttogta a Szőke.

Mert szeretjük egymást. - vette át a szót a férfi. Tagadhatjuk, színlelhetünk, próbálkozhatunk másokkal, nem fog menni.

Nem. - értett egyet a Szőke. De benned nem lehet megbízni. Most is, mi történt. Megléptél és vissza se néztél. Sose tudom, mikor hagysz megint egyedül. Én így nem megyek bele egy kapcsolatba.

A férfi gyámoltalanul nézett rá. Én igazából sose hagytalak el. Először csak egy kicsit lazulni akartam, mert hülye gyerek voltam, de te elküldtél, aztán elhagytál, most pedig hiába mondtam, hogy szeretlek, egy szóval sem válaszoltál.

A Szőke csak bámult rá. De ez nem így volt... Elmentél Pestre, de utánad mentem, te pedig nem jöttél velem vissza, megint Pest mellett döntöttél... És mert most nem mondtam ki, hogy szeretlek, ezért leléptél?

Te még soha nem mondtad, hogy szeretsz... - motyogta a férfi. Hallgattak.

Mi lenne, ha újra kezdenénk? - a Szőke félénken mondta ki a szavakat. A férfi nagyot sóhajtott. Ezért jöttem...

Összeölelkeztek, a Szőke érezte a férfi testének remegését. A fejét a mellkasára hajtotta. Álltak ott és lassan elöntötte őket a nyugalom. Menjünk haza, mondta a Szőke.

Kézen fogva ballagtak a langyos őszi éjszakában. Az új kávézóból gépzene és nevetés hangzott, a levegőben kávé illat terjengett. A buszmegállóban emberek beszélgettek. Várták a késői buszt.

Lassan elhagyták a falu központját. Csend volt. A házak ablakain látszott a tévé villogó fénye, a Szőke ilyenkor elégedett volt. Látod, mondta a férfinak, az emberek pihennek. A gyerekek alszanak. Így szeretem én ezt a falut. Szépnek, nyugodtnak. Ezért dolgozok. A férfi megszorította a kezét. Jól csinálod, mondta. De azért majd szakítsz időt ránk is, ugye?

Nevettek... A Szőke kinyitotta a kaput, beléptek a házba. Pihenjünk le, mondta, fáradt vagyok. Kibújt a tunikájából, lerúgta a nadrágját, bugyiban és trikóban ült le az ágyra. A férfira nézett, aki a hasát bámulta. Elmosolyodott. Gyere, nyújtotta a kezét, ismerkedj a lányoddal...

A férfi mellé bújt, kezét a hasára csúsztatta. Szeme gyanúsan fénylett. A Szőke a hajába markolt, maga felé fordította fejét, a szemébe nézett. Szeretlek! - mondta ki a szót és a férfi feje a hasára simult...

---

Január vége volt. A Szőke a kanapén ült, dagadt lábát egy párnán pihentette, a férfi dolgozott. Egy térelválasztó polcot igazított a helyére, ami a franciaágyat választotta el a nappali többi részétől. Jó lesz így? - kérdezte. A Szőke bólintott. Jó, csak még az ágyneműt kell felrakni. A férfi felkattintotta a kis lámpát, lekapcsolta a csillárt.

Tökéletes!

Végig néztek a szobán. A térelválasztó egyik oldalán a hálórész, a másik oldalán a nappali, a pici szobácskában babaágy, pelenkázó, és kényelmes fotel lábtartóval. Más nem is fért be.

Kicsit zsúfolt így, nem? - bizonytalankodott a Szőke.

A férfi megcsókolta. Pont jó. Csak legyünk már végre hárman.