A ház

A ház

A kapu zárva volt, ő azonban tudta, hol a kulcs. A garázson keresztül ment be az épületbe. Az udvari szobából hallatszott valami nesz, hát arra fordult. A "fiú" jött ki, két mankóra támaszkodva.

Mit keresel itt, kérdezte ellenségesen. Itt lakom ezután. Ez az én házam is. Meghalt apád, már nincs rajta a haszonélvezeti jog. Tehát beköltöztem. Most. A férfi bambán nézett. De hát hogy gondoltad...??? Így, mondta, és bőröndjét maga elé húzta. DE! - emelte fel az ujját, elmegyek, akár holnap, ha kifizetsz. Te is megkaptad a végzést, számold csak le ide a részemet, és holnap megyek is tovább - mondta a nő nyugodtan.

Honnan lenne nekem pénzem, morogta a férfi, mintha nem tudnád, mi lett velem. Tudom. De mit érdekel ez engem?

Azzal a kisebb utcai szobába ment, lepakolta a táskáját, szekrényeket nyitogatott, ágyneműt dobott az ágyra, bekapcsolta a régi kis rádiót, zenét keresett, jött-ment.

A férfit majd szétvetette az ideg. Mindig utálta ezt a nőt. Amikor az apja elvette a lány anyját, azt mondták, lesz egy testvére. De ez aztán minden volt, csak testvér nem. Ahogy meglátta a nagy szemeivel, a rengeteg homokszínű hajával, vézna testével, azonnal felébredt bene az ellenszenv. Ki nem állhatta, és ezt ki is mutatta. De a szülők szerették egymást, megvették ezt a házat, és kénytelen volt ezzel a lánnyal osztozni az apján, aki megszerette ezt a békát. Hát ő meg támadásba lendült. Zrikálta az asszonyt, aki tűrte egy darabig, néha sírt, aztán figyelmeztette, ő nem törődött vele, de apja a felesége mellé állt. Menj csak a kurvádhoz, kiabálta és nem érdekelte az asszony kisírt szeme. A kis béka meg képes volt, és nekiment, ütötte-vágta, ő meg a hosszú copfjánál fogva a földre rántotta és vagy háromszor belerúgott. Nem akarta igazából, csak a féktelen düh dolgozott benne. Látta a kibuggyanó vért, megijedt, a szobájába trappolt és magára zárta az ajtót. Az apja másnap keményen megtorolta a tettét. Kollégiumba mégy, mondta szigorúan. Elégszer figyelmeztettelek. Az asszony lehajtott fejjel ült, a kis béka ijedten lesett rá, utána szaladt, muris volt a felkötött karjával. Hülye vagy? - súgta neki, kérj bocsánatot. De ő eltolta az útjából, ki nem szarja le, hogy mit mondasz, te rondaság... Látta a lány szemében, hogy a sértés betalált, ez jó volt, már tudta, hol kell megütni, hogy fájjon. Azon a néhány napon, amikor ezután még találkoztak, nem győzte gúnyolni. Aztán a lány eltünt az életéből. Amikor hazajött a koleszból, sose volt a házban, ő meg dacból se kérdezte meg, hogy hol van. Az asszony vidámága már régen elkopott, apja visszatért a régi komorságába, hát ő is egyre ritkábban jött. Társasági ember volt, tanult, dolgozott, mulatott, élte világát. Egészen addig, amíg meg nem történt a baleset, ami mindent megváltoztatott. A mostoha anyja ekkor már beteg volt, néhány hónap múlva meghalt, és ők az apjával ketten maradtak a nagy házban. Aztán pár hete az apja is meghalt hirtelen, úgyhogy már senkije sem volt.

A nő módszeresen takarította a szobát. Gondolatai a "fiú" körül jártak. Lesz egy testvéred, mondta neki az anyja, és arca csak úgy sugárzott az örömtől, és ő vele örült. Izgatottan várta, hogy találkozzon a "testvérével", a férfi, akit az anyja szeretett, már sokat mesélt róla. Vidáman üdvözölte, de a fiú átnézett rajta, anyjára gyűlölettel tekintett, és ő megijedt. A férfira nézett, hogy csináljon valamit, de ő mintha nem látta volna, erőltetett vidámsággal a szobájába vezette, és ez így ment a későbbiekben is. A fiú minden alkalmat megragadott, hogy bántsa az anyját és őt. Csúnya szavakat használt, ha az apja nem hallotta, szarnak nevezte az ételt, amit az anyja főzött. Őt pedig ellökte, megütötte, megalázta, ahol csak tudta. Hazugságokat mondott a barátainak az iskolában, olyanokat, hogy ő bepisil, meg büdös, míg már emberek közé sem mert menni. A végén egy veszekedés után, fékezhetetlen dühében megverte és egy rúgással eltörte a karját. Ekkor a férfi elküldte a fiút a házból, másik városba, és ő megnyugodhatott volna, de a férfi nem tudta feldolgozni a fia eltávolodását, már nem szerette őket, miattatok kellett elmenni a fiamnak, mondta egyre gyakrabban.

Aztán észrevette, hogy anyjával valami nincs rendben. Szótlan volt, lefogyott, és egy nap, amikor ő már 18 éves volt, pénzt nyomott a markába, ezt dugd el, majd adok még, és ahogy levizsgázol, menj el innen, én beteg vagyok, nem tudlak már megvédeni ezektől. És ő ment is. Évekig csak dolgozott, vett egy kis udvari lakást kőbányán, ott tengődött. Egyszer volt férfi az életében, úgy 25 éves kora körül, de hamar kitette a szűrét, mikor rájött, hogy rajta akar élősködni. Tudott a "fiú" balesetéről, de nem érdekelte. Tudta, hogy visszaköltözött a családi házba, anyja tájékoztatta a fejleményekről.

Amikor anyja meghalt, őt senki sem értesítette. Még a temetésre sem tudott elmenni, csak a hagyatéki értesítőből tudta meg, hogy már nem él. Gyűlölte őket. Napokig sírt. Amikor megkapta a végzést a haszonélvezeti jog törléséről, úgy érezte, itt az ideje a bosszúnak. Eddig ő tűrt, most majd ő diktál.

Amikor a szobája már ragyogott, az ágya meg volt vetve, a konyhát és a fürdőszobát vette szemügyre. Minden koszos volt és elhanyagolt. Belökte a "fiú" ajtaját. Beszélnünk kell, mondta határozottan. Disznóólban nem fogok élni, de nem is takarítok helyetted. Látom, nem vagy rá alkalmas, de fogadhatsz takarítónőt, a te dolgod. De végezd el a részedet. Én most kitakarítok, hogy el ne hányjam magam, de holnap a te dolgod.

A férfi úgy érezte menten agyvérzést kap. Menj ki a szobámból, sziszegte. A nő flegmán felvonta a szemöldökét. Mert különben mi lesz? Megütsz a mankóddal? - hangjából csak úgy sütött a megvetés, aztán lassan megfordult és kivonult.

Napokig takarított, mire úgy érezte, hogy megfelelő tisztaság van mindenütt. Köntösben sürgölődött a konyhában, épp a kávét főzte, amikor meghallotta a mankók kopogását. Töltött magának egy csészével, kiszedte a tükörtojásokat, a pirított zsemléket, és az asztalhoz ült. Fel sem nézett, amikor a férfi belépett. Érezte a meglepődést, de belemélyedt az újságba. A férfi ácsorgott egy darabig, aztán a vízforralóval bajlódott. Instant kávét kanalazott egy bögrébe és leereszkedett az asztal túlsó felén lévő székre. A nő végre félretette az újságot. Mikor jön a takarítónőd? - kérdezte. Nem találtam senkit, morogta a férfi. Biztosan a szeretetreméltó modorodnak köszönhetően, válaszolta gúnyosan. Akkor nincs más hátra, fogj hozzá! Te ne dirigálj itt nekem, fortyant fel a férfi.

A nő előrehajolt és az asztalra támaszkodott. Örülj, hogy nem perellek be, amiért az anyám halála után nem gondoskodtatok a házról, és hagytátok leromlani az állapotát! Kérhetnék tőled kártérítést, elvehetném tőled, és mehetnél egy otthonba, te... direkt azt akarta mondani, hogy nyomorék, mert bántani akarta, mégsem tudta kiejteni a száján. A férfi, mintha tudta volna, hogy mit akart mondani, sápadtan dőlt hátra. Hát vedd el, mondta. Elvettél már mindent, vedd el ezt is! A nő értetlenül nézett rá. Mit vettem én el tőled? - kérdezte indulatosan. Az apámat, az otthonomat! A nő egy percig elgondolkozva ült. Szóval elvettem... ÉN! A tíz éves kislány... Normális vagy te? Fogalmam sem volt, mi történik. Anyám azt mondta, örülj, lesz apukád, és testvéred, és én örültem! Alig vártam, hogy lássalak, megismerjelek. Ajándékot vettem neked az utolsó forintjaimból. Te meg békának neveztél, azt mondtad, ronda vagyok, undorító és büdös. Megvertél, ahányszor csak eléd kerültem, és a végén... Na, jó, elég ebből. Takaríts, vagy fizess. Összeszedte az edényeket és elhagyta a konyhát.

A férfi megkövülten nézett maga elé. Mit beszél ez a rettenetes nő itt? Megitta a löttyöt, a szobájába vonszolta magát. Végigfeküdt az ágyán, gyomra korgott, a konyhában megérezte a sült tojás illatát. Régen evett már valami normális kaját. Nem akart a nőre gondolni. Lehet, hogy tényleg ő rontotta el? Hogy akkor, 15 évesen rosszul látta és értelmezte a dolgokat? Ő csak azt látta, hogy a kis béka nevet az apjára, az meg visszanevet, hogy apja öleli azt a nőt, miközben az ő anyja... - halott. Mennyire tehette tönkre ennek a lánynak az életét, ha ilyen bosszúszomjasan betört ide? Miket mondott neki? Mikkel vádolta? Azt mondta rá, hogy csúnya. Pedig nem az. Ma, amikor az asztalnál előrehajolt, látta a szép hosszú nyakát és érezte tiszta, friss illatát. Próbálja meg rendbe hozni, amit elrontott? A fürdőszobába araszolt, letusolt, a borotválkozáshoz már nem volt ereje. Mire visszaevickélt a szobájába, kiverte a víz. Erőtlenül dőlt el az ágyon. Át kellene húzni, gondolta futólag, de nincs hozzá ereje. Az ájulás környékezte, vizet kívánt, de senki sem volt, aki figyelt volna rá. Mióta az anyja meghalt, vele senki sem törődött. Nem igaz! - ismerte be életében először. A lány anyja akart vele törődni, de ő sértegette és eltaszította magától. De hát gyerek volt ő is, nem tudta felmérni, mit tesz.

A nő nyitotta meg az ajtót. Azért jöttem, mert a fürdőszobában... A férfi láttán elhallgatott. Rosszul vagy? - ugrott hozzá, kezét a homlokára simította. Úristen jéghideg vagy! Mi a fene van. Kirohant, és egy pohár vízzel szaladt vissza. Igyál, tartotta elé. Mikor ettél Te utoljára? - kérdezte aztán. Tegnap. Tegnap mikor? Reggel, nyögte. Francba... leesett a vércukrod, mondta, azzal otthagyta.

Pár perc múlva visszatért, egy tányéron forró teát és egy szelet vajaskenyeret hozott. Egyél, mondta. Nem kell, intett a férfi, nem vagyok éhes. Nem nyitok vitát, mondta a nő, mire visszajövök, ezt nem akarom itt látni. Azzal kiment.

Délben újra megjelent. Gyere, mondta, kész az ebéd, és beszélnünk is kell. Nem kell rajtam szánakozni, mondta a férfi dühösen. Majd rendelek kaját, ha akarok. Jó, akkor ne egyél, de beszélnünk mindenképpen kell a kialakult helyzetről. Várlak a konyhában.

A férfi feltápászkodott, és a konyhába botorkált. Leült a legközelebbi székre. Az asztalon egy tányérban borsóleves gőzölgött. Összefutott a nyál a szájában, próbált nem feltűnően nyelni. A nő, kezében egy másik tányérral, felé fordult, elé tette, aztán kanalat, szalvétát igazított a keze alá.

Nézd, mondta, amikor leült vele szemben, én tényleg azért jöttem ide, hogy bántsalak, és hogy tönkre tegyelek. De nem megy ez nekem. Találjuk ki, hogy oldjuk meg ezt a helyzetet. A férfi úgy nézett rá, mintha nem értené. Két lehetőség van, folytatta a nő, elmondom, de előbb együnk, mert elhűl a leves. A férfi felvette a kanalat. Az első falat után nem tudta abbahagyni. Éhes volt, és a leves annyira finom... Mire megette, a nő újabb tányért tett elé, rajta sajtos makaróni. Már nem is akart tiltakozni.

Egymással szemben ültek, kezükben kávésbögre, a nő ráemelte a szemét. Nem volt benne semmi indulat. Szóval két lehetőség van. Nekem mindkettő megfelel. Az a kérdés, Te mit akarsz.

Eladhatjuk a házat és megfelezzük a pénzt, aztán mindenki megy, amerre lát. Vagy megtartjuk és mindketten itt lakunk. A férfi már szóra nyitotta a száját, de a nő leintette. Tudom, nem szeretnél velem egy fedél alatt lakni, nem is úgy gondoltam, hogy itt kerülgetnénk egymást. Át lehetne alakítani úgy, hogy két lakrész legyen benne. Akkor nem zavarnálak. Választhatsz, melyik részben laknál szivesebben, az utcaiban, vagy az udvariban. Nekem minkettő megfelelne.

A férfi csak ült ott, a bögrét forgatta. Ránézett a nőre. Három lehetőség van, mondta. Vársz még egy kicsit, és az egész a tied lehet. Most a nő nézett rá csodálkozva. Ezt hogy érted?

Szerinted meddig fogok én élni így? - mutatott magára a férfi. Beteg vagy? - kérdezte a nő csodálkozva. A férfi kínjában röhögött. Ááá, dehogy vagyok. Csak nem tudok járni, nincs pénzem, nincs senkim... ki a fene akar így élni? A nő lecsapta az asztalra a bögrét. Elegem van, mondta, úgy látszik, te arra születtél, hogy nekem fájdalmat okozz. Csinálj, amit akarsz. Ha eldöntötted, mit akarsz, szólj. A héten még szabin vagyok, aztán tudnom kell, mi lesz, hogy úgy intézzem a dolgaimat.

Késő este, amikor a konyhába lépett, a férfi még mindig ott ült. Szó nélkül ment el mellette, összeszedte az edényeket, a maradék kaját a hűtőbe pakolta, rendet csinált. A férfi követte a tekintetével. Szép karcsú a lába, gondolta. Megyek a fürdőszobába, mondta a nő, kb. fél óra, aztán a tied a terep.

Miért nem tudtam azt mondani neki, hogy ne haragudj, kesergett a férfi. Miért rombolom le mindig, amit ez a lány felépít? Hallotta a víz csobogását, a fürdés neszeit, majd csukódott az ajtó, és a nő léptei távolodtak.

Bekínlódta magát a tusolóba, megtisztálkodott és a szobája felé bicegett. Aztán a lány szobája felé fordult. Óvatosan nyitotta az ajtót, egyet koppantott, bejöhetek? - kérdezte. A nő az ágyban feküdt, a fal felé fordulva. Nem mozdult és nem szólt. A férfi leült az ágy szélére. Ne haragudj! - motyogta. Nem érdemlem meg, hogy törődj velem. Mindig, mindent elrontok.

A nő a hátára fordult és a férfira nézett. Nem haragszom. Csak fáj, amit csinálsz. Én haraggal telve érkeztem ide. Komolyan tönkre akartalak tenni, de képtelen vagyok rá. Én nem tudok bántani senkit, igaz, nincs is, akit bánthatnék, már mindenkit elvesztettem, aki számított. Az éjjel arra jutottam, hogy végül is te vagy ez egyedüli hozzátartozóm, még ha te nem is érzed így. Nem akarlak bántani. Ha nem akarsz velem egy házban lakni, hát ne lakjunk. Holnap meghirdetem és eladjuk. Többé nem is kell látnod engem. Majd reggel megbeszéljük, most aludjunk. A férfi fel sem tudta fogni, hogy lehet valaki ilyen önzetlen. És ilyen őszinte. Megfogta a lány kezét és megcsókolta. Ez még a bocsánatkérés része, és köszönet az ebédért.

A férfi reggel kávéillatra ébredt. A tegnap esti érzések sehol sem voltak, legszívesebben a falhoz vágott volna valamit. Áradt benne a fájdalom és a fékezhetetlen düh. Azt akarta, hogy ez a nő menjen innen és hagyja őt békén. Tudta ő, hogy igazságtalan vele, hiszen tegnap bebizonyította, hogy nem érdemli meg a gyűlöletet, amit iránta táplál, mégsem volt képes megfékezni. Fel sem kelt az ágyból, még a szobáját sem fogja elhagyni, látni sem birja!

A nő elgondolkozva itta a kávéját, már bekészítette a pirítóst, a vízforralóban zubogott a víz, ha a férfi végre felkel, szépen megreggeliznek, megbeszélik a közös dolgokat, és minden rendben lesz. Maga elé vette a ház alaprajzát, próbálta felskiccelni a megoldásokat a két különálló lakrész kialakítására. Fel kell áldozni az egyik garázst, ha mindkettőnknek élhető, tágas lakást szeretnénk kialakítani. - töprengett. Belemélyedt a gondolataiba, aztán az órára nézett. Hol marad már? Csak nincs rosszul? Halkan kopogott, de semmi válasz nem érkezett, ijedten rontott be a szobába, a férfi a falnak fordulva feküdt. Tudta, hogy nem alszik, mert erre a zajra fel kellett volna riadnia. Mi van veled, ült az ágy szélére? Gyere, kész van a kávé. Hagyj békén, hallotta a hangot. A férfi vállára tette a kezét, segítek, mondta, a férfi hirtelen megfordult, a szemében olyan féktelen harag égett, hogy a nő szinte megdermedt. Mindig így néz rám, futott át az agyán, gyűlöl engem. Kezét öntudatlanul a szivére szorította. Oké! lehelte, akkor majd... Kifelé indult, szinte sokkos állapotban. Szóval nem fognak együtt lakni. Kár, jó lett volna felszámolni ezt a szomorú állapotot, de hát kényszeríteni senkit sem lehet. A konyhában megreggelizett, összerámolt a szobájában és a többi helyiségben, felmosott, kiszellőztetett, milyen jó lenne itt élni, gondolta, ha kitavaszodik, virágba borul az utca és a kert. Az ölébe vette a mappáját, egy vonással áthúzta a skiccet, és a lap hátoldalán elkezdte megfogalmazni a hirdetést. "Kertvárosi, négy szobás, kertes ház eladó". A lapot a konyhaasztalon hagyta, felöltözött és gyalog indult a közeli boltba. Fel kell tölteni a készleteket, ha főzni akar. Már majdnem odaért, amikor lelassult. Nem lenne jobb inkább itt hagyni az egészet? Miért tenné ki magát a férfi hangulat-ingadozásainak. Feladja a hirdetést, és a kis lakásában várja meg, amíg elkel a ház. Nem kell nekik találkozniuk, ha nem akarnak. Visszafordult. Összecsomagol, egy óra múlva otthon van, a férfi csináljon, amit akar. A ház előtt megint megállt. Már bemenni sem volt kedve. Visszafordult, bement a boltba, bevásárolt. Azért is! Alig birta hazacipelni a hatalmas szatyrot.

A férfi szobájából még mindig semmi nesz nem hallatszott. Határozottan lenyomta a kilincset. Most, hogy a lakás többi része már tiszta volt, érezte az arcába csapó áporodott szagot, a por és a fülledt ágynemű szagát. Kelj fel, mondta határozottan. Ne húzd az időt. Nézd meg a hirdetés szövegét, ott van a konyhában. Nem kell velem laknod, ha ennyire gyűlölsz. Ha megállapodunk, többé látnod sem kell. Majd az ügyvédek elintézik a többit. Megyek csomagolni. A férfi megmozdult. A nő megtorpant. A férfi feltornázta magát az ágyon, haja csapzottan lógott, arca sápadt volt. Már megint bunkó voltam, mondta. Keze remegett, ahogy megpróbálta magát ülő helyzetbe hozni. A nő nem tudta nézni a hiábavaló erőfeszítést, átölelte a vállát és felsegítette. Megcsapta a fanyar izzadtságszag, de nem tett megjegyzést. Már megint nem ettél, és nem ittál... Ezért vagy ilyen gyenge. Ne oktass! - támadt rá a férfi.

Elég volt. Elengedte, és kifelé indult, a puffanásra rémülten fordult vissza. A férfi a földön feküdt, szeme csukva volt. Mellé térdelt, megpróbálta felemelni, de nem birta. A sírás fojtogatta, hívok mentőt, gondolta, de akkor meglátta. A férfi arcán könnyek folytak. Nézz rám, mondta neki kérlelve, és a férfi arca sírásba torzult. Megrázta a fejét. Hagyjál, motyogta, semmi értelme ennek az egésznek. Ültek a földön, a férfi már nem sírt, de a szemét még mindig nem nyitotta ki. Aztán a lány feltérdelt. Kapaszkodj a nyakamba, mondta, ha nem sikerül felállnod, muszáj lesz mentőt hívnom. A férfi megadóan kinyitotta a szemét, a nő biztatóan bólintott, eligazította a lábait, kitámasztotta a sajátjával, hozzá hajolt, átölelte a mellkasát, kapaszkodj, aztán háromra...

Megingott a férfi súlya alatt, esés közben valahogy korrigálta az irányt, és az ágyra estek. Feküdtek lihegve egymás mellett, a férfi keze még mindig a nyakát ölelte. Ezzel megvagyunk, mondta a nő és feltápászkodott. Kezénél fogva felhúzta a férfit, kezébe adta a mankókat, a konyhában várlak, mondta és kiment.

A férfi utána botorkált, lerogyott a székre, nehezen lélegzett, homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek. A nő kenyeret, vajat, teát rakott elé. Enned kell, mondta, már semmi erőd sincs, meg akarsz halni? Semmi közöd hozzá, vágta oda a férfi. Oké! Halj meg, ha akarsz, jött dühbe a nő, csak előbb talán legyen annyi tartásod, hogy elintézed velem ezt a dolgot. Aztán tőlem nyugodtan meghalhatsz! Ijedten hallgatott el, kezét a szájához kapta. Látszott, megbánta a kemény szavakat, de a férfi elnevette magát. Te aztán nem vagy semmi... Nem ezt akartam mondani, bosszankodott a nő, csak annyira fel tudsz idegesíteni... Egyél már végre, és haladjunk. Jóóóó, jóóó! Eszek, csak hagyj békén.

A nő kilépett a kertbe. A férfi ki van borulva, nem vitás. Totál depresszió. Az átalakítás nem jöhet szóba, el kell adni a házat. Ha nem fűződne hozzá annyi fájdalmas emlék, lehetne szeretni ezt a helyet. Ez egy nyugodt kerület, jó a közlekedés, a belváros húsz perc alatt elérhető, de akár itt is lehetne irodát nyitni. Az internet korában nincsenek távolságok. Fázósan szaladt be, a férfi még az asztalnál ült, a hirdetést olvasta. Hagyom még, gondolta és a férfi szobájába ment. Lehúzta a koszos, áporodott ágyneműt, felverte a párnát, kirázta a takarót, ablakot nyitott, a szekrényből tiszta ruhákat szedett elő, a fürdőszobába készítette, menj tusolni, mondta a férfinak, már rá lehet támaszkodni a szagodra. Míg a férfi tusolt, áthúzta az ágyat, a szennyest a mosógépbe gyűrte, gyorsan letörölgette a nagyja port, aztán a főzéshez látott. Amikor megjelent a férfi, fel sem nézett, nyugodtan jött-ment, darabolta a zöldséget. Mikor már mindennel előkészült, leült ő is. Na? Hogy döntöttél? Jó lesz ez a szöveg? - ütögette meg a lapot. A férfi bólintott. Szóval eladjuk? Adjuk. Mindjárt fel is rakom, mondta a nő, de a férfi visszatartotta. Már megint szemét voltam veled, mondta, nem tudom, miért. Te aztán tényleg semmiről se tehetsz. Senki nem tehet semmiről, mondta a nő a szemébe nézve. Csak Te tehetsz arról, hogy nem tudsz elfogadni dolgokat. A férfi szája keskeny vonallá torzult a haragtól, keze ökölbe szorult, a nő határozottan rátette a kezét a férfiére. Ne kezdj el most megint vagdalkozni. Beszéljünk. Miről? Hogy apám lecserélte az anyámat a te anyádra? A nő megszorította a kezét. És az én anyám az én apámat a te apádra. De hát anyád és apám is már évekkel korábban meghaltak. Nézz szembe a tényekkel. Csak boldogok akartak lenni. De miattad sose lehettek azok. A férfi úgy nézett rá, hogy egy pillanatig attól tartott, megüti őt. De csak felállt és a szobájába vonszolta magát, az ajtó hatalmas csattanással csukódott utána.

A nő a hajába túrt. Tisztára kikészíti ez a pasi, de csak nem hagyhatja itt. Teljesen tönkre teszi magát. Nem eszik, nem iszik, egész nap csak magát sajnálja. Legalább annyira talpra kell állítania, hogy nyugodt szívvel engedhesse el, ha végül elválnak az útjaik.

Zenét keresett a laptopján és a főzéshez kezdett. A férfi állt meg az ajtóban. Nem akarom, hogy takaríts a szobámban! Akkor csináld Te! Elküldtem a hirdetést, bármikor várható, hogy érdeklődők jönnek. Hogy akarod eladni, ha nincs rendben? - támadott vissza a nő. Elegem van a gáncsoskodásodból. Takarítani fogunk, te meg enni fogsz és tisztálkodni, és erről nem nyitok vitát. Semmi kedvem hozzá, hogy áron alul kelljen eladni ezt a pecót! Szükségünk van a pénzre, lásd be. Ha talpra sem tudsz állni a gyengeségtől, az lenyomja az árat. A férfi olyan tanácstalan képet vágott, hogy majdnem elnevette magát. Hagyj engem dolgozni, mondta, nincs időm a nyavalygásodra.

A férfi az ágyára vetette magát. Ez a nő tisztára meghülyíti. De sajnos igaza van. Minden fillérre szüksége lesz, ha a ház elkel. Mert jelenleg nincs egy fillérje se. Nem tudja, hogy mondja meg ezt a lánynak, de úgyis rájön, ha itt lesz még egy hétig. Majd jönnek a felszólítók a számlatartozások miatt.

Dolgozni nem tud, a biztosító húzza az időt, a rendőrség még csak most adta át az ügyet a bíróságnak, és majd csak a döntés után lehet perelni a baleset okozóját a kártérítés ügyében, ami még évekig is elhúzódhat. Reménytelen a helyzete. Még egy fájdalomcsillapítót sem tud kiváltani, annyi pénze sincs. Mikor a lány idejött, már második napja nem evett, és az öngyilkosságra készült. Most is vonzza ez a gondolat, nem bízik benne, hogy még valamikor normális életet élhetne. Negyven évesen már kilátástalan az újrakezdés.

Ebéd! - kiáltotta a lány. Az asztalnál csend volt, csak így is maradjon, fohászkodott, mert már a türelme a végét járja. Kanalazták a levest, a férfi már évek óta nem evett ilyen finomat, de képtelen volt kimondani egy dicsérő szót. Sajtos, sült palacsinta következett, hányat kérsz? - fordult hozzá a lány. Egyet. Csak? Nem tudok sokat enni, mostanában elszoktam az evéstől, válaszolta gúnyosan, mintegy bevezetve a hamarosan bekövetkező lelepleződést. Úgy érezte, egy tállal meg tudna enni belőle, de az utolsó falatokat már alig tudta legyűrni.

A nő a teraszon ült, kezei között melengette a kávés bögrét. Egyre hűl a levegő, be kell kapcsolni a fűtést lassan. Utána kell nézni a rezsinek, ez szokott lenni a második kérdés az eladáskor. Be kellene menni, de... a férfi olyan ellenséges, hogy alig bir megmaradni a közelében. Ő nem tud ilyen közegben élni. Még a kőbányai lump szomszédokkal is jó kapcsolatot ápol. Tanul a gyerekekkel, levágja a nők haját. Csak pont vele nem tudja megtalálni az összhangot. A férfi gyűlölete olyan mély, hogy semmit sem tehet.

A férfi az ablaknál állt és a nőt nézte, aki letette a bögrét, kiment a madáretetőhöz, láujjhegyen állva próbált belenézni, derekán felcsúszott a pulóver. Aprókat lépve futott befelé a deres járdán. Mit leskelődök én? - fordult el. Már két nap telt el a hirdetés feladása óta, de érdeklődő még nem jelentkezett. A lány minden nap főz valamit, ő meg retteg, hogy mikor jut eszébe kérni, hogy fizesse ki a részét. Viszont határozottan kezdi visszanyerni az erejét.

Szótlanul járkáltak egymás mellett a délután további részében, a lány a nappali kanapéján ült, lábait maga alá húzva, és a laptopján pötyögött, a férfi a szobájában gubbasztott. A telefoncsörgésre a nő felugrott. Igen, mondta, még aktuális. A holnap délelőtt megfelel. Megnyitotta a férfi ajtaját és intett, hogy jöjjön ki. Holnap lesz egy érdeklődő, mondta neki. Korán kell kelnünk, hogy mindenütt rend legyen. Be kell kapcsolni a fűtést, most elmegyek, nemsokára jövök, kapkodta magára a kabátot, cipőt és kiviharzott a kapun. Vajon hova rohant, tűnődött a férfi, miközben a kazánnal bajlódott. Már egy óra is eltelt, kezdett dühbe jönni. Ő mondja, hogy működjenek együtt, aztán meg eltűnik, és azt se mondja, hova.

A nő izgatottan állt be a garázsba és kezdte behurcolni a csomagokat. Most akarsz beköltözni, amikor már küszöbön az eladás? - jegyezte meg epésen. Már megint kezdi... Ezek kellékek, mondta, feldobjuk vele a házat, azzal két nagy zsákot húzva maga után, a ház felé indult. Egész este sürgött-forgott, pakolászott, már késő volt, amikor egy szendviccsel belépett a férfi szobájába. Egyél, nyújtotta felé a tányért. Nem kell, hárította el durván a férfi, kinyújtott keze meglökte a tányért, ami a földre esett, darabjai szétrepültek, a szendvics a szőnyegen landolt. A nő úgy állt ott, mint akit leforráztak, aztán felszedte a cserepeket, a rommá tört ételt és csendesen becsukta maga után az ajtót.

Rohadt életbe! - csapott a férfi az ágyra maga mellett. Ezt most megint miért csináltam? Semmi önkontrollom nincs már a fájdalomtól, de ezt nem mondhatom neki.

Meddig tarthat, amíg pénzhez jut? Ha végre kiválthatja a fájdalomcsillapítóit, azonnal beveszi az egészet, és véget vet ennek a szar életnek.

Erőt vett magán. Megkeresi a lányt és beszél vele. A házban mindenhol sötét volt. A lány az ágyában feküdt megint a fal felé fordulva. Leült az ágy szélére. Ne haragudj... nem akartam, csak...

A lány felült, átkarolta a térdét. Holnap megvárom az érdeklődőket, ha már idecsődítettem őket, aztán visszaköltözök a lakásomba, mondta. Ha megveszik, jó, ha nem, az se érdekel. Úgyhogy megszabadulsz tőlem egy életre. De hova mennél? - döbbent meg a férfi. Van egy kis szoba-konyhás lakásom kőbányán, válaszolt, eddig is ott éltem, semmi gond. Lemondok a házról. Legyen a tied. Kárpótlás azért, amit át kellett élned.

A férfi úgy érezte, nem kap levegőt. Neeee... nem ezt akartam. Én csak... egyedül akartam lenni.

Hát most egyedül lehetsz. Nem értelek, túrt a hajába. Okos vagy és jóképű. Miért csinálod ezt magaddal? Azt megértettem, hogy gyerekként nem tudtad feldolgozni az édesanyád halálát és az apád új házasságát, de már felnőttél. Miért vagy ilyen?

A férfi hallgatott.

Aludjunk, mondta nő, semmi értelme a beszédnek, és én már úgyis elmondtam mindent, amit akartam.

A fájdalom miatt van... A férfi hangja lemondó volt. Őrült fájdalmaim vannak. Éjjel-nappal. Hónapok óta. Nem birom már. Fejét a kezeibe temette. Képtelen vagyok így élni, és nem tudom, mit tehetnék.

A nő nem értette. De hát nem adtak gyógyszert? Ilyenkor kezeléseket is írnak fel, és...

De! Csak nincs egy vasam se. Már egy hónapja nem tudom kiváltani a gyógyszeremet és nem tudom igénybe venni a kezeléseket. Már két éve nem dolgozok, és a biztosító nem fizet... a rendőrség... a bíróság... mindenhol húzódik az ügyem, én meg... Kapkodva magyarázta, hogy jutott ebbe a helyzetbe. A lány döbbenten hallgatta a férfit. De hát miért nem mondtad? Adok kölcsön, majd megadod, ha a ház elkelt. El tudlak vinni a kezelésekre is és...

Ezért kell eladni a házat, sóhajtott a férfi. Szívesen laknék veled, de nincs és várhatóan nem is lesz pénzem az átalakításra a közeljövőben.

Értem.

Ültek a sötétben tanácstalanul. Várjunk holnap délig, megtudjuk legalább az érdeklődők véleményét.

A férfi bólintott, jó éjszakát. Reggel találkozunk.

Reggel csendben itták a kávét. A lány kenyeret kent, egyél, mondta a férfinak, nem tudjuk meddig lesznek itt, ma későn lesz ebéd. Hol vannak a receptjeid? Ki akarod váltani? - a férfi megint kezdett haragra lobbanni. Nem kell. Majd, ha lesz pénzem, kiváltom magamnak.

De, kell, kiabált rá a nő. Nem tudok úgy az eladásra koncentrálni, hogy közben veled küzdök, mert képtelen vagy uralkodni magadon. Felírjuk az árát, és majd megadod. Nyugi! Behajtom az utolsó fillérig. Míg ő a gyógyszertárban járt, a férfi megfürdött és borotválkozott. Már sokkal erősebb vagyok, döbbent rá, a rendszeres kaja megerősített. Majd meg kell köszönni a lánynak. Fürdés után a nappaliba botorkált. Meglepődött a látványtól. Az ablakokon lebegő függöny, a kanapén színes párnák, az asztalon vázában virág, a parkettán színes szőnyeg. Itt-ott dísztárgyak.

A lány szobájába is benyitott, ami meleg kis fészekké változott a lány keze nyomán. A konyhaablak párkányán zöld fűszernövények illatoztak, az asztalon terítő, egy tálban gesztenye, a falon őszi leveleket ábrázoló képek. Csak az ő szobája sivár. Amikor benyitott, elállt a szava. Az ágyán takaró, előtte rongyszőnyeg, az asztalon hangulatlámpa, az ablakpárkányon zöld növény.

Vedd be a gyógyszeredet, mindjárt itt lesznek a vevők. A nő vizet és egy szem gyógyszert nyújtott neki.

A délelőtt egy katasztrófa volt. Az elegáns fiatal házaspár és szüleik keresztük-kasul járkáltak a házban, leszólták, fitymálták, a férfi elvesztette a türelmét. Gondolom, mindent láttak, mondta, és úgy tűnik, nem tetszik maguknak, hát kérem, legyenek szivesek távozni. Azzal kinyitotta az ajtót és ők leforrázva oldalogtak ki.

Ne haragudj, mondta a nőnek, de annyira felbosszantottak... Sajnálom. A nő neheztelően nézett rá, aztán kirobbant belőle a nevetés! Hát, ez minden pénzt megért! Megyek készítek egy gyors ebédet.

A férfi megcsóválta a fejét. Azt hittem leharapja a fejemet, gondolta, sose fogom kiismerni...

Miközben ettek, a nő a gyógyszerek leírását tanulmányozta, szigorúan figyelte, hogy beveszi-e az adagolásnak megfelelően, aztán kis laptopjával a nappali kanapéjára ült és a neten bogarászott.

A férfi a szobájába húzódott. Teljesen összezavarodott ettől a nőtől, ismerte be. Nem is értette, miért gyűlölte a múltban ennyire. Milyen jó életük lehetett volna... Együtt járhattak volna táncolni, meg moziba, vigyázhatott volna rá, és felvághatott volna vele a haverok előtt. Meghökkent a gondolataitól. Dicsekedni? Hiszen nem is volt szép. Vagy mégis...? Elbóbiskolt, aztán valamire felriadt. A nő telefonált. A szavait nem értette, csak a hangját hallotta. Melegen csengett. Aztán nevetett, és kérő hangsúllyal tovább magyarázott. A férfi kinyitotta az ajtót és hallgatózott. Ne tedd, hallotta a lány hangját. Csak mond neki, hogy nem akarod, és... Igen, holnap hazamegyek, és megcsinálom, de... Ne tedd!!! - ismételte. Jaj, hát apád nem ért hozzá. Hagyd rá! Hát persze, hogy szeretlek... Szia!

Mosolyogva tette le a telefont, rugalmas mozdulattal felpattant és kifelé indult. A férfinak nem volt már ideje becsukni az ajtót, úgy tett hát, mint aki éppen kifelé indult.

Felébredtél? - mosolygott rá a nő. Ülj le, hozok teát. Morcosan bicegett be a nappaliba, leült a foteljába és maga elé nézett. Lehet, hogy a nőnek férje és gyereke van? A beszélgetésből, amit kihallgatott, ezt szűrte le. Ááá..., nem lehet. Már több mint egy hete itt van, ha lenne gyereke, nem hagyta volna magára ennyi időre. Honnan tudom? - tette fel magának a kérdést. Senkit sem hagyna magára, akit szeret, ismerte be. Mert jó és gondoskodó.

A lány bögrét nyomott a kezébe. Jó, hogy tudtál pihenni, mondta, ha megittuk a teát, megdolgoztatlak egy kicsit. Azt olvastam itt, hogy a gyógytorna csodákat tesz. Láttam filmeket, az alapján összeállítottam egy fél órás tréninget, azt megcsináljuk. NE!!! Emelte fel a kezét. Ne kelljen megint küzdeni veled, hogy meggyőzzelek. Kell a torna, ne is ellenkezz. A férfi tehetetlenül bámul rá, a lány meg már terített is le egy plédet. Vegyél fel valami kényelmes cuccot, aztán kezdjük.

Nehéz és fájdalmas volt a gyakorlat-sor, de a lány segített. Fog ez menni, lihegte, csak elszoktál a mozgástól, és merevek az izmaid, de majd megoldjuk ezt is. Fordítsd a törzsed, utasította, miközben kezével a térdét próbálta a talajon tartani. A törött csípő és a megviselt izomzat tiltakozott, a férfi nyögött, nem birom, mondta. A lány elengedte és a sarkára ülve nézett le rá. Pihenjünk egy kicsit, aztán még tíz perc. A torna után irány a fürdőszoba, meg kell fürödnöd jó meleg vízben, aztán bemasszírozlak a kenőccsel. Nem kell, majd én megoldom, tiltakozott a férfi ijedten. Nem kell, hogy a nő lássa a sebeit. Semmi szüksége a szánakozásra. Ja, mert persze eléred a hátad közepét, csóválta a fejét a lány. Pasik! - morogta. Neki meg nevethetnékje lett a zsémbes hang hallatán.

A meleg víz jól esett, kikászálódott a tusolóból, felvette az alsónadrágját, aztán tanácstalanul toporgott. A lány azt mondta, ne öltözzön fel, mert át akarja gyúrni a testét, de hogy menjen ki így? Végül a köntösébe bújt, úgy botorkált a szobája felé. A nő egy nagy tégely kenőccsel sietett utána.

Erős, de óvatos mozdulatokkal masszírozta a testét. Előbb a nyak- és vállizmait, aztán a végig a gerincét, a műtéti hegnél kicsit tétovázott, szólj, ha fáj, mondta és enyhe nyomással lazította az izmokat. Jó? - kérdezte, a férfi csak bólintott, az érintéstől feltámadt a teste. A lány már a lábait masszírozta, fordulj meg, mondta, a combokat is... A férfi a fejét rázta. Majd megcsinálom magamnak, köszi! De hát... Mondom, nem kell! A lány végre kapcsolt, oké, hadarta, akkor majd jössz, és szélsebesen elhagyta a szobát. A férfi a párnába fúrta a fejét. Ez nem lehet igaz! Lassan megfordult, a teste még nem nyugodott meg, nagyokat lélegzett. Ez csak egy normális reakció a test részéről, örülnöm kellene, hogy megtörtént, bizonyítja, hogy egészséges vagyok. Legalábbis ezen a téren.

A következő napok csendesen, nagy hallgatásokkal teltek. Néhány érdeklődő is volt, de komoly egy sem. A férfi fájdalmai enyhültek a gyógyszerek és a torna hatására, kellene ide egy bordásfal, mondta egyik nap a nő, akkor tudnánk más gyakorlatokat is végezni. A lábaidat kellene most már erősíteni, hogy eldobhasd végre a mankókat. Sose fogok annyira meggyógyulni, mondta a férfi, te is tudod. Kérlek, ne akarj bennem hiú reményeket kelteni. A nő úgy nézett rá, mintha le akarná harapni a fejét. Elolvastam az összes orvosi leletedet, sehol sem írják, hogy az állapotod végleges. Csak te már elkönyvelted magadban, és dagonyázol az önsajnálatban. Összevesztek, és megint nem szóltak egymáshoz egész nap.

November végén leesett az első hó, a nő lihegve túrta el a járdáról, a kocsibeállóról, söpörte le a lépcsőkről, a férfi az ablakban állva káromkodott. Majd szétvetette az ideg, hogy nem tud segíteni. Az ügyei sem haladtak. A biztosító többszöri sürgetésre sem fizetett, a bírósági itéletre várnak, mondták, a büntetőperben szakértői véleményeket ütköztettek, neki meg hónapok óta szinte semmi bevétele nem volt. Megint nem tudta fékezni az indulatait, a lány visszavágott, és megint összevesztek. Este bekopogott, leült az ágyára és próbálta megmagyarázni a viselkedését. A lány végigsimított a karján, hülye vagy haver, mondta, menj és pihend ki magad. Mindig ez volt. Összekaptak, duzzogtak, aztán ő bement a lányhoz, ült mellette a sötétben, mert ott, és úgy el tudta mondani, mi bántja.

A nő minden nap elment dolgozni, délután főzött és takarított, este őt tornáztatta, kiváltotta a gyógyszereit. A férfi néha úgy szégyellte magát, hogy sírni tudott volna, máskor meg dühösen vagdalkozott, és valami lassan megváltozott. Titokban fülelt, amikor a nő telefonált. A hangja gyengéd lett, néha kuncogott, máskor határozottan utasított, és minden beszélgetést így zárt: "Puszi, kicsim, légy jó és okos!" Nem tudta, kivel beszél, de féltékeny volt arra a lágy hangra, és azt akarta, hogy hozzá is így szóljon. Egyre nehezebben viselte, ahogy a teste a lány érintésére válaszol, éjjelenként vele álmodott, kezdett becsavarodni. Megint türelmetlen volt, a lány a sarokba vágta a konyharuhát, egyél, amit találsz, mondta és a szobájába masírozott, az ajtó becsapódott mögötte.

A férfi érezte, hogy megint túllőtt a célon, este bekopogott és próbálta elmagyarázni, mi nyomasztja. Rajtad élősködök, kesergett. Semmi sem halad. A lány megenyhült, feltámasztotta a hátát, újabb és újabb kérdéseket tett fel az üggyel kapcsolatban, végül a térdére könyökölve azt mondta, nem jól csinálod. A férfi éppen kezdett megnyugodni, most megint a plafonon volt. Akkor csináld te, ha jobban tudod, vágta oda. Neked legalább van lábad! Neked is lenne, ha nem bliccelnéd el folyton a tornát. A lány hangja nyugodt volt és tárgyilagos, a férfinak elege lett. Baromi okos vagy, mi? Nem, csak azt szeretném, ha meggyógyulnál, mert fontos vagy nekem! Te vagy a családom. Hirtelen elakadt a hangja. Nagyot fújt, vedd úgy, hogy semmit se mondtam. Holnap egy másik portálon is meghirdetem a házat. Most hagyj aludni, korán kelek.

Másnap délután egy kinyomtatott levelet hozott. Írd alá, és add ide ez eddigi levelezésedet, kérte. Mi ez? - kérdezte a férfi. Egy vizsgálati kérelem a biztosítód ellen. Már régen fizetnie kellett volna. Honnan tudsz Te ilyeneket? - csóválta a fejét. Elolvastam a jogszabályt a neten. Neked se ártott volna. Most meg kellene sértődnöm, mondta a férfi, de inkább megköszönöm. Magához ölelte a nőt és puszit nyomott az arcára. A nő nem mozdult, csak állt ott, mint aki karót nyelt. Hát volt már ennél nagyobb sikerem is a nőknél, próbált viccelni a férfi, de a lány nem volt vevő rá. Mintha hirtelen elfáradt volna, hátra simította a haját, aztán elfordult és tovább tett-vett.

Valami rosszat csináltam? - kérdezte a férfi kicsit értetlenül. A lány megrázta a fejét. Hallgatagon dolgoztak tovább, a férfi terített, a nő a vacsorát tálalta, a beszélgetés csak nem akart megindulni közöttük. Este a férfi újra a lány ágya mellett kötött ki. Fene tudja, hogy van ez, mondta, de nem tudok elaludni, ha feszültség van köztünk. A lány megtámasztotta a fejét a karjával. Hát, feszültség, az van, mondta. Már két hónapja lakunk itt együtt, a ház eladása nem halad, még érdeklődő sincs, nem is értem... Már három portálon is hirdetem, és semmi... Te meg nem gyógyulsz olyan tempóban, ahogy kellene. Én meg..., legyintett. Te meg? - tette fel a kérdést a férfi, de a nő csak vállat vont. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha visszaköltözök a saját lakásomba.

A férfi szinte megdermedt a nő szavaira. Miért? - akarta tudni. Aha! Biztos van valakid, akiről nekem nem beszéltél, ugye? Hangja indulatos lett.

Ha lenne, ahhoz se lenne semmi közöd, vágta oda a lány. Nem vagy az apám. De rossz nyomon vagy.

Hallom én, amikor telefonálsz, így édesem, meg úgy édesem, és puszillak, kicsim, meg hasonlók...

A lány egy percig hallgatott, aztán úgy nevetett, hogy szinte gurult, látszott a pizsamán át, ahogy mellei rengtek.

Te kiröhögsz engem? - a férfi elkapta a két karját, a feje fölé rántotta, a lány kacagva nézett rá, ő meg belecsókolt a nevető szájába. Néztek egymásra a sötétben, mindketten próbálták kitalálni, mit gondolhat a másik, a férfi elengedte a nő karját, bocsánat, motyogta és kifelé indult. Nagyon megrendült.

A szomszéd kislánnyal beszélgetek néha, hallotta a lány hangját. Nincs senkim, de ezt már mondtam régebben is. Csak Te néha süket vagy arra, amit én mondok.

A férfi visszafordult. Nem kellene, hogy elmenj, mondta. Ha megkapnám a pénzemet végre, meg tudnánk csinálni az átalakítást itt! - intett körbe. Ez jó hely.

A lány sokáig hallgatott, a férfi már azt hitte, nem is válaszol, amikor csendesen azt mondta. Nem jó ötlet. Én kezdek beléd zúgni, és lássuk be, ennek nem sok jövője van. Nem kell izgulnod, én tudom kontrollálni az érzéseimet, de gondoltam, jobb, ha tudod, és nem kezdesz el megint teóriákat gyártani. Nincs szerencsénk. Ha téged nem szívat a biztosítód és van pénzed, nem kellett volna együtt laknunk, és soha nem alakul ki ez a helyzet, élhetnénk szépen egymás mellett. Maximum azon torzsalkodnánk, ki, miért nem nyírta le a füvet a közös kertben. Nem lettünk testvérek gyerekkorunkban, elkéstünk. Majd megszokom ezt is, mint a többit.

A férfinak még a fejbőre is libabőrös lett a lány szavaitól. Állt az ajtónak támaszkodva. Nem tudom, mit mondjak most, kezdte. Mindig csodáltalak, azért, ahogy ki mered mondani az érzéseidet, a gondolataidat. Olyan vagy, mint egy nyitott könyv, de én becsuktam a szemem, nehogy olvasni tudjak benned. Én gyáva vagyok kimondani, amit érzek. Főleg ebben a helyzetben.

Milyen helyzetre gondolsz? - kérdezte a nő óvatosan.

Hát elsősorban a saját helyzetemre. Soha nem voltam tekintettel rád, és ha most el kezdeném mondogatni, hogy... szóval nem lenne fair, és biztosan el se hinnéd. Azt gondolnád, hogy na, ez a béna fazon most bezzeg teper!

Már megint Te tudod jobban, hogy én mit gondolok, vagy mit mondanék, szólalt meg végre a lány. Nem lenne egyszerűbb, ha világosan megmondanád egyszer, ebben a büdös életben, hogy mit akarsz?

Azt akarom, hogy velem maradj. De nem kérhetem.

Hát ezt mondom én is! Te nem tudod viszonozni az érzéseimet, én meg nem vagyok mazochista, hogy kínozzam magam, amikor majd látom, hogy csinos és szép nők jönnek hozzád. Nincs megoldás. Kicsúsztak a dolgok az irányításunk alól.

Dehogy csúsztak! - a férfi ellökte magát az ajtótól, a mankók csattantak a parkettán, két lépéssel az ágynál termett, magához nyalábolta a nőt és keményen szájon csókolta. Azt hiszem, már 15 évesen is szerettelek, csak hülye voltam. Ne analizálgassuk már, hogy ki, mit, miért érez, vagy nem, fogadjuk el, hogy itt a civakodások közepette szépen egymásba habarodtunk.

A nő karjai felkúsztak a karján, átölelték a nyakát, hát jó, lehet, hogy így van, mondta, de akkor most ne dumálj többet.

Reggel a konyhában ülve a férfi tekintete mosolyogva követte a nő minden mozdulatát. Mit vigyorogsz, támadt rá a nő színlelt haraggal. Elé rakta a tányért, leült, belekortyolt a kávéba, felvette, majd letette a villát. Bármennyire is titkolta, zavarban volt. A férfi kárörvendően figyelte, aha, mondta a kisasszony nem tudja, mit tegyen, vagy mondjon. Fogd be! - mondta a nő. Enni kezdtek, néha felnéztek, a nő kezdett megnyugodni. A nappaliban telepedtek le. A lány a kanapé sarkában, a férfi a megszokott foteljában.

Most aztán mindent jól megkevertünk, mondta a nő gondterhelten. Tényleg? - csodálkozott a férfi. Én meg azt hittem, végre minden a helyére került...

Már hogy került volna?

Hát úgy, hogy Te is szeretsz engem, és én is szeretlek téged. Nincs a világon senki, aki nálad jobban ismerne engem, és aki nálam jobban ismerne téged. Mióta velem vagy, már nem félek, akkor se, ha soha nem gyógyulok meg, mert tudom, hogy így is szeretsz. Mióta velem vagy, te is változtál. Talán nem tünt fel neked, de amikor ide költöztél, soha nem nevettél. Aztán egyre inkább felengedtél, és egyre többször hallottam a nevetésedet, amit imádok. Ez az éjszaka a bizonyíték, hogy milyen szenvedélyesen és forrón szeretjük egymást. Nem szeretnék senki mással élni, csak veled.

De mi lesz hosszú távon? - szorongott a lány. Éppen azért, mert ismerlek, tudom, hogy milyen nők az eseteid. Én nem tudok együtt élni a tudattal, hogy bármikor elhagyhatsz, mert... nem vagyok olyan... szép.

Látsz itt egyetlen nőt is azok közül, akiket emlegetsz?

Most nem, de majd ha meggyógyulsz...

Ne kínozz már! Hányszor mondjam még el, hogy már szinte az első hét óta szerelmes vagyok beléd?

Még egyszer se mondtad...

Akkor ezután majd elmondom minden nap, minden órában, minden percben, ha kell. A férfi a kezét nyújtotta, gyere, mondta és a nő ment. A férfi derekát ölelve támogatta a hálószobájába, az ágyra dőltek. Itt már nem kell segítség, mormolta a férfi, miközben magához húzta.

Összebújva pihentek. A férfi keze a lány hajában kószált, a lány a derekát ölelte. Két napja tombolt már ez a felfokozott szenvedély, nem tudtak betelni az egymásra találás érzésével.

Holnap leszedem a hirdetéseket, szólalt meg a nő. Azt hittem, gyorsan el tudjuk adni ezt a házat. Nem is értem, miért nem sikerült. Még csak érdeklődők sem voltak... Hihetetlen, nem?

Hát... az a helyzet - vallotta be a férfi, - hogy voltak...

A nő értetlenül ült fel. Voltak? De hát hogyhogy én nem tudtam róla.

Elküldtem őket. Azt mondtam, már nem aktuális. Azt akartam, hogy minden úgy maradjon, ahogy van.

Ó, te álnok cselszövő, szidta a nő. Ezért fizetned kell! Örömmel, súgta a férfi és a szeme mindent elárult.