A fiú és a lány

A fiú a lányra nézett, aki lehajtott fejjel állt mellette. A fátyol előrehullt, eltakarta az arcát, kezében reszketett a menyasszonyi csokor. Egy pillanatra azt hitte, sír, aztán a lány rávillantotta a szemét, és látta, hogy a visszafojtott nevetés rázza. Már megint! - gondolta. Megint nem úgy reagál, mint a többi nő, akiket ismert, nem áll meghatottan, ünnepélyes hangulatban. Ő röhög.

Az anyakönyvvezető hangja jutott el a tudatáig. "Kijelenti-e ön..." Igen! - mondta ki a szót. Aztán egy pillanatra megrettent. Mi van, ha a lány nemet mond? Kijelenti-e ön... Igen! - robbant a lány hangja és már nem is igyekezett megfékezni a nevetését. A vendégek értetlenül néztek össze, a fiú meg elkapta és megcsókolta. Az anyakönyvvezető megköszörülte a torkát, még nem tartunk itt, mondta, de már ő is nevetett. A beszédbe bele se kezdett, a fiatal pár újra és újra feltörő röhögése lehetetlenné tette a normális szertartás levezetését.

A fiú alig várta, hogy az ajtón kívül legyenek és autóba üljenek. Tisztára őrült vagy, mondta.

Aha! Megőrülök ebben a ruhában... Legalább ezt a... izét leveszem! - mondta a lány és a csokrot a fiú kezébe nyomva elkezdte leszedni a fejdíszt és a fátylat, aztán szétrázta a haját. Meg ezt... - azzal a hosszú csipkeruhát felnyalábolva kibújt az alsószoknyából, amit egy laza mozdulattal hátradobott. Máris jobb, mondta. A srác, aki a kocsit vezette, a tükörbe nézve röhögött.

Elcsendesedve nézték egymást, aztán a lány a vállára hajtotta a fejét.

Két évvel ezelőtt kezdődött. A fiú vígan élte a rockzenészek laza életét, egyik lány jött a másik után. Sose érezte a hiányát egyiknek se, ha éppen nem voltak ott.

A gond talán a gyerekkorában gyökerezett, apja kemény, durva ember volt, és ivott, mint a kefekötő. Anyja riadt kis madár, aki sem a férjének, sem a gyerekeinek nem tudott ellentmondani. A rabszolgájuk volt. Ők meg kihasználták, semmibe vették. Rendetlenek voltak, közömbösek és bántóan tiszteletlenek. Aztán egy nap arra értek haza, hogy anyjuk nincs sehol. Szó nélkül elköltözött, otthagyta őket, kiszolgáltatva az agresszív apjuknak. A bosszúja - ha annak szánta, teljes volt. A kisebb gyerekek hamar a nagyanyjukhoz menekültek, de ő maradt. És amikor az apja újra megütötte, visszaütött. Tizenöt éves volt ekkor. Ezután évekig úgy járkáltak el egymás mellett, mint az idegenek. Az apja egy nap nem jött haza. Nem kereste. Biztosan valahol alussza részeg álmát, gondolta. Két nap múlva jött az értesítés, hogy elmegyógyintézetben van. Delirium tremens. Az alkohol megfosztotta a józan eszétől.

Nem érdekelte. Meg se látogatta. Ott is halt meg, és a fiút ez sem érdekelte.

Épp abban az időben hívták egy sikeres zenekarba, lekötötték a próbák, meg hát mellette dolgozni is kellett, hogy fenn tudja tartani magát és a lakást, ahol alig tartózkodott. Az egész családjából senkivel nem volt semmilyen kapcsolata évek óta. És másokkal sem. A munkatársaival jól kijött, de egyikkel sem ápolt közelebbi barátságot, munka után biliárdozott, fröccsözött, vagy próbált a zenekarral, de a zenészek között sem akadt igazi barátja. Legtöbbször késő este vetődött haza, ha csak ott nem ragadt egy lánynál, hét végén meg fellépések követték egymást a városban és vidéki művelődési házakban. Szerette ezt a csavargó, laza életet.

Aztán az énekes srác egy lányt hozott magával az egyik buliba. Meg se nagyon nézte, vékony kis csaj volt, loboncos hajjal, tök átlagos. A lány csendesen ült a színfalak mögött kialakított "öltözőben", nem sok vizet zavart. Ki ez? - kérdezte az énekestől. Havercsaj, mondta a srác. Most rúgta ki a pasiját, alig két hónappal az esküvő előtt. Most mindenki őt utálja, még a szülei sem beszélnek vele. Elhoztam, hogy kicsit lazuljon.

Jobban megnézte magának a csajt. Póló, farmer, kopott bokacsizma, valami kardigánféle, semmi menő cucc. Feszült volt, a kényszeredett mosoly, mintha az arcára fagyott volna.

Fordítva volt az szerintem! - mondta a fiú. A pasi dobta őt, csak most szépíti a dolgokat. Az énekes nevetésben tört ki. Nem ismered őt, mondta.

Megkezdődött a buli, a nyitó szám alatt a fiú látta, hogy az énekes a takarásban a lánynak magyaráz, aztán a nézőtér felé löki, az meg nyelvet öltve leszalad a lépcsőn és beleveti magát a tömegbe. Néha látta a loboncos haját, vagy magasba emelt karjait.

Ezután a lány gyakran megjelent az énekessel a zenekar próbáin, és fellépésein. Már a második alkalommal segített a színpad berendezésében, vállán egyensúlyozva vitte a hangfalat, és amikor egyik buli előtt nem szólt az összekókányolt erősítő, és a fiú káromkodva csapta le a forrasztópisztolyt, mert nem találta a hibás kontaktot, majd én, lépett oda, és tíz perc múlva megpengetve a gitárt, tudatta, hogy megoldotta a problémát. A fiút idegesítette, hogy mindig ott van. Mit lábatlankodik ez itt?

Mindenki hamar megszerette a lányt, aki feloldódott közöttük, a közelében folyton nevetés harsant, imádom a humorát ennek kis nőnek, röhögött a zenekarvezető, és mindenki egyetértett vele. Csak a fiú idegenkedett tőle, nem tudta miért, hiszen még tán öt mondatot sem váltottak. Neki mindig voltak kéznél csajok, azokkal múlatta az időt.

Aztán egy vidéki fellépésük után, amikor hazafelé tartottak a rozoga turnébusszal, a lány leült mellé. Bocs, nincs máshol hely, mondta. A sofőr lekapcsolta a világítást, aludjatok, vagy csináljatok gyereket, mondta viccesen. Mindenfelől kuncogás, nevetgélés hallatszott, és a fiúba belebújt a kisördög, a szeretkezés hangjait imitálta. Hagyd abba, súgta neki a lány mérgesen. Jaj..., ne! Dejóóó... - nyögte a fiú, mindenki nevetett. A roadok biztatták, és ő tovább játszott. Amikor leszálltak és a busz tovább indult, a lány a fiúra támadt.

Beképzelt pöcs, dühöngött, mit képzelsz, ki vagy Te, hogy engem ilyen helyzetbe mersz hozni? Semmi jogod nem volt a rovásomra humorkodni!

Ne szívd mellre, mondta a fiú vigyorogva, inkább örülj, hogy azt hiszik, közöd van hozzám.

Hozzád? Ne röhögtess. Ha ketten lennétek a földön, te, és egy kecske, akkor a kecskét választanám! Kapd be! - dühödött fel a fiú!

Kapja be egy húsdaráló! - nézett végig rajta megvetően a lány.

A fiút majd szétvetette az indulat. Hogy beszél vele ez a lány? Hülye liba, morogta és abban a pillanatban a lány megperdült, és megütötte. Nem olyan lányos, lagymatag mozdulattal, az ökle keményen csapódott az arcába.

Vigyázz a szádra, mert beverem! - sziszegte, miközben a kezét rázogatta.

A fiú keze már mozdult, hogy visszaüt, aztán megfékezte magát, mégis csak egy nő..., de már ugrott is az énekes és közéjük állt. Mi a fenét csinálsz? - kiabált rá. Te kezdted, inkább bocsánatot kellene kérned tőle. A fiú feltartott kézzel állt, oké-oké, mondogatta, igazad van, hülye vicc volt. Szemével a lányt kereste, de az már messze járt, szinte futva igyekezett minél távolabb kerülni, hátán ide-oda lendült a sporttáskája.

A fiú nehezen aludt el. Nyelvével megérintette a sebet a száján, amit a lány ökle okozott. Megtapogatta a duzzanatot. Ilyen se történt még vele. Ha férfi lett volna, leüti, mint a taxiórát, de hát nő... És hát tényleg ő kezdte. Nem értette már, mit akart ezzel a hülyeséggel, de bocsánatot biztosan nem fog kérni.

Egy hétig nem látta a lányt, nem jött a próbára. Kezdett felengedni benne a feszültség, jobb is, hogy elmarad már a zenekartól, nem tartozik itt senkihez, nem is értette, miért lóg velük. Aztán újra ott volt. De nem kerülte őt sértődötten, ahogy várta, közönyösen ment el mellette, vagy szó nélkül fogta meg egy hangfal másik fülét, amivel a fiú egyedül küszködött.

De valami megváltozott közöttük. Először azt hitte, utálja ezt a libát, azért idegesíti a jelenléte, de nem! Nyoma sem volt ellenszenvnek, csak mintha a lány minden mozdulatát, minden kiejtett hangját érzékelte volna. Száz ember között is azonnal őt látta meg, a tömegből, zajból kihallotta a nevetését. Mindig. Egy pörgős számnál meglátta, hogy táncol az énekes barátnőjével. Felszabadultan nevetett, teste a zenére hullámzott, csípője ringott, haja repkedett, ő pedig csak bámulta. Elfelejtette a tercet, az énekes odakapta a fejét és a lány is ránézett a nevető szemével, tekintetük egymásba akadt, aztán a lányt eltakarta a tömeg.

A buli után fázósan pakolták be a szerelést a rozoga turnébusz aljába, lányok, szálljatok fel, megfagytok, mondta a zenekarvezető, és a fiú örült, hogy most a lány ül le először, így majd mellé tud ülni, hogy bocsánatot kérhessen, aztán talán meg tud nyugodni és nem jár folyton az eszében. Nagy elhatározással szállt fel, de a lány mellett már ott ült az egyik road. Kedve lett volna onnan kipenderíteni! A városba érve a lány szállt le elsőnek, a road is leugrott, hát így állunk, gondolta a fiú, kit érdekel, ha ezek össze is jöttek. Későn vette észre, hogy a road visszajött a buszra, kurva hideg van, mondta, és már indultak is. Várj, kiáltotta a fiú, leszállok. Mi van, elaludtál? - fékezett a sofőr. A fiú felkapta hátizsákját, csak okosan, kiáltott utána az énekes, ő meg intett. Sehol sem látta a lányt. Találomra indult el arra, amerre legutóbb látta elfutni, és szerencséje volt. A lány ott kocogott a kihalt utcán. Utána iramodott. A lány meghallotta a futó lépteket, harciasan perdült meg, a sporttáskát lengetve a kezében. Amikor felismerte a fiút, megfordult és tovább ment. A fiú elkapta a karját. Megvárhatnál, lihegte. A lány lassított, de nem állt meg. Egymás mellett ballagtak a sötét utcákon, aztán a lány megállt egy régi ház előtt. Szembe fordult a fiúval, itt lakom, mondta. A zsebében kotorászott, kulcsot húzott elő, na, szia, mondta és belépett a kapun.

Ne haragudj, hallotta a fiú a saját hangját, és a lány visszalépett csodálkozva. Aztán a szemében valami meleg szikra gyúlt.

Te se... Pillantása a fiú szájára vándorolt. Remélem, nem fájt nagyon...

De... még most is..., és kilazult a fogam. A fiú a lány szemébe nézett. És akkor a lány színpadiasan felsóhajtott, hát, a fogaddal nem tudok mit kezdeni, de a szádat meggyógyíthatom, mondta, azzal a földre dobta a táskáját, átölelte a fiú nyakát és a szájára tapadt. A vaskapu nagyot dörrent, ahogy a fiú nekiszorította a lányt. Szenvedélyesen csókolóztak, aztán megszelídülve csókolgatták egymás száját, a fiú érezte a lány remegését. Fázol? - kérdezte két csók között.

Aha! Be kellene menni.

Ne még...

De megfagyunk...

Oké! - adta meg magát a fiú. Menj akkor...

A lány egy percig nézett rá, aztán magával húzta, végig az udvaron, a hátsó épületrész felé. Egy kis helyiségbe léptek, a lány felkapcsolta a villanyt, ledobálta a cuccait, a kis kályha elé térdelt és rutinos mozdulatokkal meggyújtotta a tüzet. A fiú csak állt ott döbbenten. A lány felnézett rá. Albérlet, mondta. Hirtelen ezt találtam, amikor... - nem folytatta a mondatot. Majd keresek másikat, de most nincs pénzem. A szegényes kis szobában ágy, szekrény, egy asztal két székkel, egy hokedlin műanyag lavór. Meg a kályha. A fiú még az életben nem látott ilyen lepusztult helyet. Nem hiszem el, hogy itt laksz...

A lány megvonta a vállát. Nincs ezzel semmi baj, csak pisilni ne akarj! A WC kint van az épület végében. Víz sincs. A kis szoba lassan bemelegedett. Nem vagy éhes? - kérdezte a lány. Csinálhatok valamit.

Nem. A fiú a lányhoz lépett, megcsókolta. Indulnom kell, mondta. Még akarok aludni pár órát. Itt is aludhatsz! A lány hangja meglepte. Itt? Aha! Majd melegítelek. Ledobálták a ruháikat, a fiú magához rántotta a lány forró testét, a takaró alá bújtak, szorosan ölelték egymást, nincs óvszerem, ijedt meg a fiú, szedek gyógyszert, súgta a lány, lázasan ölelkeztek, aztán ájult álomba zuhantak, a fiú arra ébredt, hogy a lány megrakja a tüzet. Ez volt az utolsó adag tüzelő, lassan fel kell kelnünk, mert aztán gyorsan kihűl a szoba, mondta. De még egy kicsit... gyere vissza, kérlelte a fiú és a lány visszabújt a takaró alá, testével takarta be a fiú testét. Lassan mennem kell, csókolgatta a lány hátát a fiú, kezüket egymásba fonta. Jó, menj, mondta a lány. A fiú öltözködni kezdett, a szerelmeskedéstől bágyadtan tett-vett. Egy csókkal búcsúzott. Vidd a kulcsot és dobd a postaládába, ha bezártad a kaput, mondta a lány, és nem kérdezte, mikor találkoznak. A fiú örült ennek, össze volt zavarodva, a nappali fényben visszatértek a cinikus gondolatok. Jó kis éjszaka volt, gondolta, de jobb nem belemerülni ebbe...

Belépett a saját otthonába, ahol konvektorok biztosították az állandó meleget, és volt fürdőszoba, meg konyha. Igaz, minden kopott és piszkos. Mióta az anyja elment, már vagy tíz éve, nem nagyon volt itt kitakarítva. Minden porszagú volt és szürke.

Emlékezett a lány szobájának illatára, az ágynemű frissességére... Nem akart gondolni rá. El akarta felejteni. Remélte, ha nem keresi, a lány elmarad a társaságtól és nem fogja felkavarni az ő laza életét. Egész héten alig tudta fékezni magát, ment volna a lányhoz. Tarts ki, mondogatta magának konokul.

A lány egész vasárnap várta a fiút. Vajon miért gondoltam, hogy ő más, mint az előző kettő? - gondolta kis keserűséggel. Elfoglalta magát, megfürdött a kihűlő szobában, fát vágott, a kis kályhán teát főzött, aztán omlettet sütött, megterített és ebédelt. Majd ezen is túl lesz.

A fiú egész héten nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Szombaton már a buszon ült, amikor megjelent az énekes. A lány nem volt vele. Ez megkönnyebbüléssel töltötte el. Vagyis ezt az érzést várta, helyette azonban valami csalódottságot érzett. Nem akart rákérdezni, de csak egy óráig birta. Már a színpadon álltak, amikor mégis az énekeshez fordult. Nem jött a haverod? Az énekes a fejét rázta. Megjelent a volt pasija és feltartotta, mondta.

A fiú úgy érezte, mintha valaki hasba rúgta volna. A lány visszamegy a régi fiújához, dübörgött fejében a gondolat. Gépiesen tette a dolgát, a szünetben egy csaj simult hozzá, magához ölelte, de az esze máshol járt. A lány az ölébe ült, a nyakát csókolgatta, és a fiú teste tudta a dolgát, de nem könnyebbült meg, mi a fene van, dühöngött. Hazafelé úton úgy tett, mintha aludna, nem akart senkivel beszélni. Leszállok, mondta, mikor a lány lakása közelébe értek. Szinte futva tette meg az utat. Hajnali három óra volt. Most hogy jut be a házba? A lány nevét nem látta egyik csengőn sem. Találomra nyomta meg az egyiket. Semmi. Felkapaszkodott a fémkapura, ami nagyot dörrent, ahogy lábával hozzáért, benézett az udvarra. A lány szobájából tompa fény szűrődött ki. Biztos itt van még a pasija. Elkésett.

Segítség! Betörő! - hallotta a hisztérikus női hangot. Leugrott a kerítésről, de már nyilt az ajtó, egy fiatal pasi kapta el a karját, a falhoz kente, hívjon valaki rendőrt, kiabálta, és akkor megjelent a lány. Hagyjátok, mondta. Hozzám jött. A többiek morgolódva húzódtak vissza a lakásaikba.

A fiú bizonytalanul követte a lányt a csúszós téglajárdán. Nem akarok zavarni, mondta. Jókor jut eszedbe! - mondta a lány. A szobában nem volt senki. A fiú megkönnyebbülten vette le a kabátját, a lány a takaró alá bújt. Mellé ült, meg akarta csókolni, boldog volt, hogy látja, de a lány a mellkasára tett kézzel tartotta távol magától. Ezt meg hogy képzeled? - támadt rá. A fiú meglepetten dőlt hátra.

Azt hiszed, csak úgy előrángathatsz így kora hajnalban és rám mászhatsz? Mit akarsz itt?

Nem tudom. - mondta a fiú. Csak... látni akartalak.

Aha! - mondta a lány gúnyosan.

Kibékültetek? - szegezte neki a fiú a kérdést.

Micsoda? - a lánynak még a szája is nyitva maradt. Te miről beszélsz?

A fiú megrántotta a vállát. Hallottam, hogy visszajött a pasid. Gondoltam, örülsz, hogy...

A lány hozzávágta a párnát. Olyan dühös volt, hogy szinte beszélni sem tudott. Eszemben sincs "békülni", fogalmam sincs, hogyan jutottál erre a következtetésre. MA lett volna az esküvőnk. Azért jött, mert nem tudja kezelni a szakításunkat. Sérti az egóját. De ez kevés ahhoz, hogy köztünk bármi is legyen. Nincs bennem mazochista hajlam, és nem vagyok hajlandó alkudozni az életemről.

A fiú megkönnyebbülten dőlt hátra. A pasi nem kell a lánynak... De, ha nem vagytok együtt, akkor miért nem...???

Miért nem fekszem le veled?

A fiú hallgatott.

A lány lehajtott fejjel beszélt. A múlt héten azt hittem, elkezdődött valami közöttünk, hogy érzel valamit irántam. Hogy valami sajátos módon szeretsz engem. Bár a látszat nem az, én nem szoktam "csak úgy" ágyba bújni valakivel. Csak szerelemből.

Szerelmes vagy belém? - kérdezte a fiú.

Azt hittem. - vallotta be a lány. De nem szerethetek valakit, aki semmibe vesz engem. Így hát majd távol maradok tőled, és el fog múlni az érzés. Tudom.

De én nem akarom, hogy elmúljon!

Nem megyek bele reménytelen kapcsolatba. Egyszer már elhittem, hogy "majd kialakul", de ezt a hibát még egyszer nem fogom elkövetni. A vőlegényem azt hazudta, hogy szeret engem, de aztán kiderült, hogy gyakorlatilag csak magát szereti. És ráadásul az anyja irányítja. Százszor megigérte, hogy a döntéseket együtt hozzuk meg, de még a menyasszonyi ruhámat is csak az anyjával egyetértésben vehettem volna meg. Mert neki annnnnnyira jó a stílusa. Eljöttek velem a szalonba, és gyakorlatilag megpróbáltak rám erőltetni egy olyan ruhát, ami nem én vagyok. Akkor azt mondtam, vagy az anyu megy el, vagy én. És az anyja megmutatta, hogy ő irányít, elment, de hívta a fiát is. Ő meg ment. Tudod, milyen érzés volt ott maradni, egyedül? Aztán persze iszkolt vissza hozzám, de én már addigra lemondtam az esküvőt. Mindenhol. Az étteremben ki kellett fizetni a kötbért, megtettem. Mindenkit értesítettem, akit meghívtunk. Egyedül. Mindenki haragszik rám, még a szüleim is. Ahhoz, hogy mindenhol, mindenkivel elszámoljak, fizetés-előleget kellett felvennem a munkahelyemen. Három havi bérembe került ez a döntés. Fél évig csak fele fizetésemet kapom. Az albérletben, amit már kivettünk és berendeztünk, ő lakik, ami nem is baj, én úgysem tudnám fenntartani, haza nem mehetek, hát megtaláltam ezt a kis pecót. Aztán jöttél te és szemétkedtél velem. Utáltalak. És fájt. De utánam jöttél és én azt hittem, végre egy olyan srác, akinek vannak érzései, és nem szégyelli. Azt hittem... Mindegy, hogy mit hittem. Tévedtem. Csak elvitt a hangulat, szó sincs szerelemről. És így kapcsolat sem lesz közöttünk. Fejét a kezére hajtotta, a haja az arcába hullt.

A fiú csak nézte ezt a furcsa lányt, aki mindent kimond, amire ő még csak gondolni is alig akar. Az előbb azt tervezte, hazudni fog neki, majd azt mondja, szereti, és hiányzott neki. Újra szeretkezni akart vele, mert nagyon kívánta. Nem tudta miért, hiszen nem is az esete, de mégis...

De most nem tudta kimondani azokat a százszor használt frázisokat, amik máskor olyan könnyen jöttek a szájára. Elkeseredetten hallgatott. Mit vársz tőlem? - kérdezte indulatosan. Mondjam, hogy te vagy az egyetlen?

Nem várok én tőled semmit, mondta a lány. Menj, hagyj aludni. Fáradt vagyok. A kulcsot dobd be a postaládába. Azzal a takarót a füléig húzta és lekapcsolta a lámpát. Torkig vagyok! - hallotta a fiú a dühös hangot. Szemetek vagytok, mind!

Gyalog indult haza. Majd szétvetette az ideg. Mit képzel ez a lány, hogy neki diktálni akar? Száz különb csajt talál egy óra alatt. Hiszen az este is volt az a... Még a nevét sem tudta. De milyen is volt? Azonnal szétdobta a lábait, alig volt ideje felhúzni az óvszert. De hiába próbált rá gondolni, a fejében a lány szavai kongtak. "nem várok tőled semmit"... Jobban is teszed! - dühöngött magában, esélyed sincs nálam.

Egészen keddig birta. A próbán megkérdezte az énekest, hol dolgozik a lány. Szerdán a munkahelye előtt várta. A lány nem vette észre, élénk beszélgetésbe merülve tartott a villamosmegálló felé több csajjal. Most hogy menjen oda hozzá? A lány nevetett, úgy tűnt, nem omlik össze a bánat súlya alatt, amiért nem jöttek össze a dolgok kettőjük között. Egy srác kanyarodott oda a motorjával, a lány nevét kiáltotta, gyere elviszlek. A lány a fejét rázta, kösz, nem kell, menj csak! - intett, és a srác kelletlenül elhúzott.

Ez meg mi volt? - kapta fel a vizet a fiú. Nem akarta, hogy más pasik hívják a lányt motorozni, vagy akárhova. Tanácstalan volt. De mit akarok? Ha nem akarom őt, miért zavar, hogy esetleg jön valaki más. És ha nem kell, akkor mit keresek itt? Elképzelte, amint a lány egy másik férfit csókol... Na ne...!!!

Hazafelé indult, aztán mégis a lány lakásához ment. Megnyomta az egyik csengőt - semmi. Aztán egy másikat. A múltkori fiatal férfi jött ki. Nincs itthon, mondta. Nem tudom, mikor jön. Melyik a csengője? A férfi megmutatta.

A fiú bement a sarki talponállóba, kért egy fröccsöt. A hideg italtól úgy érezte jéggé fagyott a gyomra. Már egy órája állt ott, amikor meglátta a hazatérő lányt. Egy hatalmas szatyrot cipelt, vagy inkább húzott maga után. Utána iramodott, a nevét kiáltotta. A lány hátra fordult. Hát te? - csodálkozott. A fiú azt akarta hazudni, hogy erre volt dolga és meglátta, mégis kimondta az igazat. Téged vártalak. Beszélnünk kell.

Miről kellene beszélnünk?

Hát, erről. Ami köztünk van.

Nincs köztünk semmi.

Dehogy nincs. Ha nem lenne, nem lennék itt. Add ide azt a szatyrot, kapta ki a kezéből morcosan. Alig birta megmozdítani, a súlyától majd leszakadt a karja. Mi a fenét cipelsz? Köveket?

A lány nevetett. Majdnem. Szenet.

Fát kell hasogatnom, mondta, mikor megérkeztek. Addig ülj le. Nem birt ott ülni. A lány után ment. Add ide, mondta, és nagy lendülettel kezdte hasogatni a rönköket. A lány egy kosárba hajigált néhány darabot, meg a szénből is mellédobott valamennyit. Rakj még rá, mondta a fiú, majd segítek vinni.

Csak ennyit használhatok el ma, mondta a lány. Ki kell, hogy tartson, mert ha hidegebb lesz, megfagyok. Nincs pénzem már, hogy vegyek, és még csak január vége van. Néhány kukoricacsutkát szedett elő egy kisebb zsákból, lecsavarta egy dunsztos üveg tetejét és a benne lévő folyadékba mártotta a végeit. Na, most már mehetünk.

Mi ez? - a fiú gyanakodva szaglászott.

Fűtőolaj. Hogy gyorsan meggyulladjon.

De miért nem keresel egy normális albérletet? - bosszankodott a fiú. Itt fagyoskodsz, kabátban kell WC-re menned, ez nagyon ciki!

Mondtam már, hogy nincs pénzem! - csattant fel a lány. Ezzel kell beérnem. Színpadias pózt vett fel. Ez a szakítás nyomorba taszított, viselnem kell a döntésem következményeit, mondta tragikus hangon, aztán nevetett. Jó lesz ez addig, amíg ilyen csóró vagyok! Bekapcsolt egy kis zsebrádiót, aztán a kályha körül kezdett tevékenykedni. Eszel velem? - kérdezte a világ legtermészetesebb hangján.

Mit? - kérdezte a fiú. Tojásos levest készítek piritóssal. Még van három szelet kenyerem, elég szikkadt, de pirítva jó lesz.

Jó, kérek, mondta a fiú, de nem ülnél le egy percre? Dehogy ülök, mondta a lány. El kell készítenem a kaját, mert a tüzelő hamar leég. Ezért kell ilyen gyors kajákat csinálnom. Rántotta, tükörtojás, vegeta leves tésztával, sült hagyma...

A fiúnak jól esett a forró leves. Nem is emlékezett, mikor evett utoljára főtt ételt. Meg is mondta a lánynak. De hát akkor mit szoktál enni? Hát felvágottakat, tepertőt, sült kolbászt kenyérrel, ilyeneket.

Egészségtelen, jelentette ki a lány. Tönkre fog menni a gyomrod. Míg a lány elmosogatott, a fiú először nézett szét igazán a szobában. Valamikor alighanem mosókonyha lehetett, gondolta. Látszik a cementmozaik padlón. Az ágyon régi ágyterítő, előtte egy nagy szivacslapon szőnyeg. Tompítja a hideget, követte a lány a fiú tekintetét. A falon a másik ágyterítő kettőbe hajtva, egy lécre szegezve, egy kopott díszpárna, összehajtva egy tarka pléd. A hokedlin a nagy lavór, felette egy kifeszített dróton törölköző és száradó pulóver. Benézett a szekrénybe, szinte üres volt. Egy pulóver, egy szoknya, némi fehérnemű, egy garnitúra ágynemű... Az ablakpárkányom egy nagy cserépben aszparágusz pompázott. Az ágy melletti éjjeliszekrényen kis lámpa és könyv.

Mit nézel? - kérdezte a lány.

A fiú megvonta a vállát. Hát csak úgy... Soha nem látott még ilyen szegénységet.

A lány megtörölte a kezét, a mosogatóvizet kivitte és a WC-be öntötte, rohanva jött vissza. Baromi hideg van, mondta, azzal az ágyhoz ugrott, leszedte a terítőt, és a hátát a falnak támasztva a takaró alá bújt. Gyere Te is, mondta a fiúnak, hideg lesz, ha leég a szén. A fiú a lány mellé húzódott, magára igazította a takarót. Na, most már beszélhetünk, mosolygott rá a lány, és a fiú nem tudta, mit is akart mondani neki, ezért csak megvonta a vállát. Nem érdekes...

Nincsenek ruháid! - említette meg.

De, vannak. Csak ott maradtak a másik lakásban.

Hát miért nem hozod el?

A lány ránézett. Megmondtam annak a srácnak, hogy én oda többé nem megyek. Ha elhozza, jó, ha nem, meg leszek nélkülük is.

És nem hozta?

Nem... Elnevette magát. Micsoda piti bosszú... Majd veszek másikat, ha lesz pénzem.

Te hol laksz? - kérdezett most a lány. A fiú megmondta. Hát az jó hely, mondta a lány elismerően. A szüleiddel? Nem. Egyedül. De a lakás az apámé volt. Látszott, hogy nem akar erről beszélni, és a lány nem erőltette. Még szerencse, gondolta a fiú, nem akarta kiteregetni a családi szennyest.

Hát jó, mondta a lány, akkor te mondd meg, miről beszélgessünk.

Mit olvasol? - kérdezte a fiú a könyvre mutatva. A lány lelkesen beszélt a könyvről, és egy másikról is, amit szintén ez az író írt. Itthon nem lehet megkapni, Jugóból hoztuk a... volt fiúmmal, mondta. Majd vissza kell adnom neki. Nehogy valami itt maradjon...

Elcsendesedve ültek, a fiú átölelte a lányt, vigasztalásnak szánta, de megérezte a dereka ívét, és feltámadt benne a kívánás. Ujjait kicsit feljebb csúsztatta, óvatosan simogatta, és a lány nem húzódott el, feje a fiú vállára billent, egyre jobban összebújtak, aztán a fiú az ágyra döntötte a lányt, és már csókolták egymást féktelenül. Lekerültek a ruhák, egymás testére fonódtak, a lány a fiú vállába harapott, és a fiú megvadulva szerette.

A lány ébredt elsőnek. Már megint! - gondolta. Nem lesz ennek jó vége. Ahányszor a fiú megjelenik, mindig ez lesz a vége? Az ágyban kötnek ki? De ott legalább mindig egy hullámhosszon vannak. De csak ott. Nem lehet köztük semmi, ő nem alkalmas lábtörlőnek. Még egyszer nem hagyja, hogy valaki lenyomja.

A fiú lopva a lányt nézte. A makacs száját, a loboncos haját, a vékony karjait. Mi az, ami ennyire vonzza őt hozzá? Hány óra, kérdezte. Fél hat, mondta a lány. Lassan készülődni kell. Hétre megyek dolgozni. Basszus, az este nem hoztam be tüzelőt... A lavórhoz lépett, ez befagyott, kuncogott, és ujjával törte be a vékony jégréteget. Egy kis törölközőt mártott a jéghideg vízbe, azzal törölte át magát. Majd a munkahelyemen letusolok, mondta. A fiú is kikászálódott az ágyból, gyorsan kapkodta magára a ruháit. A lány sürgött-forgott, bekészítette a tüzelőt délutánra, rendbe hozta az ágyat, és már szaladtak is. A villamosmegállóban a fiú némán állt mellette. Nem mondta, hogy találkozzanak. Nem mondta, hogy látni akarja. Semmit sem mondott.

A lány arcáról lassan lehervadt a mosoly. Hát, szia, mondta, és felszállt a beálló szerelvényre. Vissza se nézett.

A fiú egész nap nem tudta kiverni a fejéből az éjszakát. Megvárta a lányt a munkahelye előtt. Egymás kezét fogva álltak, a lány mosolygott, a fiú megcsókolta, aztán a saját lakása felé húzta a lányt. Jó kis kéró, mondta a lány, miközben felakasztotta a kabátját. Miért nem viselitek gondját? A fiú nem akart a lakásról beszélni, szeretkezni akart, felkapta a lányt és a szobájába vitte. A lány elborzadva nézte a koszos ágyat.

Én ebbe bele nem fekszek! - mondta ki kerek-perec.

A fiút elkapta az indulat. Hát, nem kötelező, mondta durván, van jelentkező éppen elég!

Akkor semmi gond! - a lány szeme dühösen villant és a fiú azt hitte, megint behúz neki egyet, de csak megfordult, felkapta a kabátját és bevágta maga után az ajtót.

A fiút majd szétvetette az ideg. Miért van, hogy ennek a lánynak, soha, semmi se jó! Már kétszer ő ment utána, de úgy látszik, ez nem elég neki.

A lány dühe bánatba csapott át, ahogy hazafelé tartott a hideg utcákon. A fiú állandóan megbántja. Ha már idehozta, miért nem vett annyi fáradságot, hogy áthúzza azt a kurva ágyat. És azonnal támad, ha valami nem tetszik neki... Miért akarja megalázni? Mi a fene van a férfiakkal, hogy mind csak dugni akar, és azt várja, hogy úgy nézzenek rá, mint egy istenre? Neki ebből elege van. Legyen bármennyire szerelmes. Majd tesz róla, hogy elmúljon. Ijedten állt meg. Szerelmes vagyok? Elkeseredetten ment tovább. Az egyikből még ki se mászott, és már bele is csöppent egy másik reménytelen kapcsolatba. Megette a fene az egészet.

A fiú szó nélkül dolgozott, munkatársai hümmögve néztek össze. Ezzel meg mi lehet? Bosszúsan ment haza. Még egy óra van a turnébusz indulásáig. Azt se tudja, hol lépnek fel... A héten valahogy semmi sem érdekelte. Az ágyra nézett, lerángatta a koszos ágyneműt, másikat keresett. Na, most már semmi gond nem lehet. Bement a fürdőszobába. Lecserélte a törölközőt, aztán kitett még egyet. Nehogy most meg ez legyen a baj. Elsőnek ért a buszhoz. Felült, a roadokra hagyta, hogy bepakoljanak, egy újság mögül figyelte, mikor érkezik a lány. De nem jött. Ez meg megint mi? Eddig minden szombaton itt volt, most meg... Úgy látszik, kezdi hanyagolni őket. Két hete a régi pasi miatt, most meg a fene tudja, miért. Hol van? - kérdezte az énekestől. Hagyd békén! Ő nem alkalmas arra, hogy csak úgy használd, aztán tovább menj. Nem fog jönni többé.

A fiú gyomra összeugrott. Ezt jól megcsináltam, gondolta. De ha a lány ilyen könnyedén tovább lép, ő is keres mást helyette. Mégis elment a kedve mindentől. Nem is tudja, mit akar tulajdonképpen. Kell neki a lány, de nem így, hogy mindig diktálni akar. Miért nem lehet ő is olyan, mint a többi lány, akik nem lelkiznek? Miért nem lehetnek együtt szép lazán, minden kötelezettség nélkül? Oké, Te akartad, mondta a lánynak gondolatban, legyen akkor így! Lányok várták őket a koncert helyszínén, átölelte az egyiket, az meg rátapadt, az ölébe ült, a fülét nyalogatta. Kényelmetlen volt az ölében a súlya, taszította az illata, elzsibbadt a lába, pillanat, mondta, leemelte magáról a lányt és elmenekült. A büfénél kért egy konyakot, megitta. A szünetben benyomott egy sört és még egy konyakot. Aztán még egyet. A zenekarvezető furcsán nézte. Nem nagyon szokott inni. A buli második felét kissé kómásan nyomta le, a buszon még meghúzta a körbejáró üveget, mi a szar ez, kérdezte. Pálinka, röhögtek a többiek. Valahogy hazabotorkált. Nézte a szépen megvetett, tiszta ágyat. Neeeem! - mondta ki hangosan, a részegek eltökéltségével. Ebbe Te fekszel bele elsőnek! Elegem van belőled. Ezt holnap meg is mondom. Velem nem lehet így bánni. Majd jössz Te még utánam... A fotelba ült, nézte az ágyat. Sírt. Nem szokott sírni. Még akkor sem sírt, amikor az anyja megszökött. Nem is látta már évek óta. A testvéreit se. Mindenki elhagyja... Nem szereti senki. De nem is kell...

Reggel lüktető fejjel, kiszáradt szájjal, elgémberedett nyakkal ébredt. Vasárnap van, most hova menjen? Első gondolata a lány volt. Nem! Oda nem! Bevett két fájdalomcsillapítót. Hosszan tusolt, engedte a fejére a vizet, mire valamennyire összeszedte magát. Pihenni kellene... meg enni valamit. Tegnap dél óta nem evett. A sarki vendéglőbe ment, kért egy menűt, de csak a levest ette meg, a hústól felfordult a gyomra. Hazament. A szobájában bekapcsolta a magnót, próbálta megfejteni az új számok angol szövegét. Nem nézett az ágyra. A másik szoba díványára heveredett, elaludt. Már sötét volt, amikor felébredt, levetkőzött, gatyában bújt egy pléd alá, feje alá gyűrte a porszagú díszpárnát. Nem tudta, miért nem fekszik az ágyába...

A lány végigsírta a szombat estét. A fiú biztosan nem is gondol rá. Azok a hiénák már régen becserkészték, talált valakit, akivel szerelmeskedhet. Hát csak tegye. Ő tudja, mennyit ér ez a kapcsolat neki. Ha csak ennyit, akkor neki is!

Vasárnap délelőtt a tejivóba sétált, evett egy túrógombócot és ivott egy jó citromos teát. Már nincs tüzelője, fizetés meg csak egy hét múlva lesz. Kint olvad, a szobában lehet vagy 7-8 fok. Ha jön egy lehűlés, még megfagy. Nem is lenne baj, gondolta. Amilyen fasza ez az élet... Gondolatai a fiú körül forogtak. Miért ilyen? Miért nem tud kommunikálni? És az előző pasija is..., nem tudott döntéseket hozni. Megbeszéltek valamit, aztán az anyu mást gondolt, és minden borult. Az asszony nem szerette őt. Egyszer meghallotta, ahogy parasztkurvának nevezte és a srác nem védte meg. Most is milyen gyerekesen viselkedik. Nem adja vissza a ruháit. Ott a kabátja, csizmája, a meleg pulóverek, egy vékony dzsekiben jár. Miért jó neki, hogy így áll bosszút?

A fiú meg folyton vagdalkozik, ha valamiről neki más a véleménye. Még csak el sem gondolkodik azon, hogy változtatni kellene az álláspontján. Aztán a saját szüleire gondolt. Vajon mikor enyhülnek meg? Teljesen kikészültek, amikor le kellett mondani az esküvőt. Ezt a szégyent! - sírdogált az anyja. Az ember tartja az adott szavát, kiabálta az apja. Titeket nem érdekel, hogy boldogtalan leszek? Nem mondtak semmit, ő meg felkapta a cuccát és eljött. Azóta nem is beszéltek. Már több, mint három hónapja... Nyelte a könnyeit, miközben hazafelé kocogott. A szobában eszméletlen hideg volt. Kiment a fáskamrába, a zsákban volt még pár darab csutka, és az ajtó mellett egy köteg újság. Mégis csak valami. Ne gondoljunk rá, mi lesz holnap...

Végre hétfő lett. A lány korán indult. Lepakolt az irodában, a fürdőbe ment, tusolt, hajat mosott, átöltözött. A ruháit kimosta a cég által biztosított szappannal, és az íróasztala melletti radiátorra teregette. Remélte, délutánra megszárad, mert holnap nem fog tudni mit felvenni. A munkaidő végén semmi kedve nem volt a lányokkal vihogni, gyorsan összekapkodta a cuccát és elsőnek szaladt le a lépcsőn. A korláton a fiú ült, orra piros volt a hidegtől, a haja kócos a szélben. Majd elolvadt a látványtól, de szeme se rebbent. A fiú felé tartott. Nézték egymást.

Áthúztam az ágyat, szólalt meg a fiú.

Igen? - kérdezte műmosollyal. Majd, ha megint rád leszek indulva, megnézem. A fiú karjánál fogva megrázta.

Most meg mi a bajod? - kiabálta. Már azt se tudom, hogy járjak a kedvedben, de neked semmi sem elég.

Nekem te ne akarj a kedvemben járni! Tisztelj meg azzal, hogy emberként bánsz velem. Ne csak akkor keress, ha dugni támad kedved. Húzz el innen a francba és hagyj békén. Azzal elindult a villamosmegálló felé. Emberek jöttek ki a kapun, mindenki őket bámulta. A fiú sarkon fordult, és az ellenkező irányba indult. Nem koslat tovább ez után a kis hülye után. Menjen a... ahova akar! Mit akar még, hogy mit tegyen? Szeresse? De hát szereti!!! Maga is megrendült a ténytől. Valamikor megtörtént. Beleszeretett. De ezt azért se mondja meg neki.

A lány szeméből könny szivárgott, menjen a fenébe ez a hülye pöcs! Azt hiszi, körülötte forog a világ? Hát nem! Majd meg lesz nélküle. Valahogy.

A hét végén vonatra ült és hazautazott a szüleihez. Anyja futott elé, magához ölelte, ő meg belekapaszkodott, anyuuu, sírta. Apja szeme is gyanúsan fénylett, hosszan beszélgettek, ő végre elmondhatta, miért szakított váratlanul, a szülők a fejüket csóválták, pedig olyan rendes srácnak látszott...

Megnyugodva utazott vissza. A lepusztult albérletet és a tüzelő hiányát nem is említette. Március eleje volt, majdcsak jó idő lesz már, gondolta, kibirom valahogy.

De nem birta ki. Egy rendkívül hideg reggelen nedves ruhában volt kénytelen elindulni, nem száradtak meg a hideg lakásban. Délben már fájt a feje és folyt az orra, estére lázas lett. Másnap orvoshoz ment. Fekvés, sok folyadék, meleg, ágynyugalom. Váltsa ki a gyógyszert, jövő héten kontroll.

Jó vicc, gondolta. A kályha már napok óta hideg. Hazavánszorgott. Tréning ruhában bújt ágyba, a fejére sapkát húzott. Az összes takarót magára teregette. Átaludta az egész napot. Nem volt mit ennie és inni sem tudott, nem volt ereje felkelni, és nem volt aki vásároljon. Igaz, pénze se nagyon volt. Másnap reggel kábultan, az éhségtől és láztól legyengülve ébredt. Kitámolygott a WC-re, út közben a kis fazekat megtöltötte vízzel, ivott néhány kortyot és újra elaludt.

A fiú a munkahelye előtt várta a lányt. Már majdnem két hete nem látta. De minden éjjel vele álmodott. Muszáj látnia és beszélni vele. Már mindenki elment, a lány sehol. A portáshoz fordult. Nem láttam ma, mondta az öreg. Ha jól meggondolom, tegnap se. De én feltétlenül beszélni szeretnék vele... A fiú könyörgő hangja megtette a hatását, az öreg megnézte a jelenléti ívet. Beteg, mondta.

A fiú a lányhoz rohant. A csengőt nyomta, hiába. Végig zongorázta az összeset. Kövér öregember nyitotta ki a kaput. Kit keres? A fiú a lány szobájához futott, lenyomta a kilincset. Az öregember kíváncsian követte. A lány a takarók alatt aludt a hideg szobában, a fiú megfogta a kezét, jéghideg volt. A homlokára simította a tenyerét, tűzforró volt. Ijedten ébresztgette, a lány zavaros tekintettel nézte, aztán sírva fakadt. A fiú magához húzta. Nem maradhatsz itt, mondta, felöltöztette, és a saját lakásába támogatta. Kiizzadva értek oda. A fiú a lányt szinte a hátán cipelte, a lány a nyakát ölelte.

Lerángatta róla a ruhát és ráhúzta a takarót. Teát főzött, megitatta, és amikor elaludt, gyógyszerért és levesért szaladt. Megetette, lázcsillapítót adott neki, aztán betakarta, hűvös kezét forró homlokára szorította. A lány tisztuló tekintettel nézett rá, aztán újra elsírta magát. Olyan aranyos vagy, szipogta. Kár, hogy nem tudsz szeretni engem. A lány szeme lecsukódott. De hát én szeretlek, mondta ki, és remélte, hogy a lány nem hallja. Nem hitte el, hogy kimond ilyen szavakat. Éjjel a lány mellé bújt az ágyba, magához ölelte lázas testét, és úgy érezte, végre minden a helyén van. Reggel, amikor felébredt, a lány bugyiban és trikóban állt az ablaknál. Még soványabb volt, mint amikor megismerte. Majd figyelni kell rá, hogy egyen rendesen. Három napja van rá, hogy talpra állítsa.

A lány elérzékenyülten nézte a fiút. Azt mondta, hogy szereti őt. Hallotta. Vagy csak álmodta. Ápolta őt és megetette. Nem hagyta egyedül.

A fiú kinyitotta a szemét, megfázol, ugrott ki az ágyból. A lány hozzászaladt és átölelte a derekát. Meleg van, mondta. Már jobban vagyok.

Két szerelmes napot töltöttek együtt, a fiú óvta, ápolta, ételt hozott. De nem mondta többé, hogy szereti. Talán tényleg csak álmodtam? - tűnődött a lány.

Szombaton már ebédet főzött a konyhában, az asztalnál ülve ebédeltek, délután a fiú elment, koncertje volt. Sietek haza, mondta és megcsókolta a lányt. Várj meg itt. Várlak.

A lány úgy érezte szétfeszíti a szerelem, bekapcsolta a magnót, nem tudott nyugton maradni, valamit tenni akart érte, takarítani kezdett. Áttörölte a bútorokat, áthúzta az ágyat, kimosta és kiteregette az összegyűlt szennyest, közte a koszos ágyneműt is, ami még mindig a szennyestartóban volt, hangosan nevetett, amikor az ezzel kapcsolatos afférjuk eszébe jutott. Megfürdött és az ágyban olvasva várta a fiút. De a betegség után a kemény munka megtette a hatását, elnyomta az álom.

Amikor felébredt, a fiú nem volt otthon. Az órára nézett, reggel hét óra volt. A buli legfeljebb kettőig tartott, még soha nem értek haza három óránál később. A fiú nem jött haza. Lelki szemei előtt látta, amint a fiú magához húz egy lányt és csókolja. Nem nagy fantázia kellett hozzá, százszor látta már ezt az alatt az idő alatt, amíg a zenekarral lógott. De most fájt. Várt még egy órát, aztán felöltözött, a kulcsot a lábtörlő alá tette és haza indult.

A szobában hideg volt. Az öregember csoszogott a járdán. Raktam egy kis tüzelőt a kályhába, meg szedtem össze még pár napra valót. Egy törött széket és egyebeket. Nem kell érte fizetni. A lány hálásan gyújtott be. A takaró alá bújt, szomorú volt és kiábrándult. Az ajtónyitás zajára ébredt.

Azért kicsit jobban bízhatnál bennem, mondta a fiú és végig simított a homlokán. Jól van, lement a lázad. Szinte tudtam, hogy elrohansz. Lerobbantunk még tegnap este. Alig értünk oda a koncertre. A többiek még most is ott vannak. Szerelő csak valamikor ma délelőtt lesz. Én hazajöttem. Gyalog, és stoppal. Ledobálta a ruháit és a lány mellé feküdt.

Azt hittem, valaki mással vagy, mondta a lány.

Mégis, kivel mással?

A lány megvonta a vállát. Mittudomén! Eddig se nagyon válogattál. A szeme dacosan villogott. A fú érte nyúlt, de a lány elkapta a kezét, és a feje fölé szorította. Szeretném, ha jól megjegyeznéd. Én nem osztozok. Soha. Átengedlek bárkinek, ha menni akarsz, de akkor annyi volt. Vagy én leszek az egyetlen.

Te vagy az egyetlen.

Ettől a naptól kezdve mindig együtt voltak. Ismerkedtek. Hány évesek a testvéreid, kérdezte a lány. Tizenkilenc és huszonkettő, nem beszélnek velem. Mert azt hiszik, kisemmizted őket. Adjátok el ezt a lakást és osszátok fel az árát. Így is tettek. Amikor a fiú megkapta a részét, azt se tudták, mit kezdjenek vele. Elcseszni sok, valamit kezdeni vele kevés. Nem baj, majd gyűjtünk még hozzá. Kivettek egy közös albérletet. Alig volt jobb a lány lepusztult kis szobájánál. Szoba, konyha és pici tusoló-Wc. A környék sem volt valami elegáns. Nem baj, jó lesz ez, csak együtt legyünk, mondta a fiú és a lány megcsókolta érte. Az összeköltözés azonban a szerelem mellett rávilágított a kettőjük közötti különbségekre is. A fiút elkényeztették a lányok, fürdött a népszerűségben, gyorsan dühbe gurult és gyanakvó volt mindennel és mindenkivel szemben. A lány nyitott volt és vidám, folyton élcelődött vele és kinevette, ha dühöngeni próbált, egyáltalán nem volt alkalmazkodó. Folyamatos harcban álltak.

Mondd meg, ha azt akarod, menjek el, ordította a fiú. Nem azt akarom, kiabált a lány. Mindössze annyit akarok, hogy ne bagózz a lakásban! Büdös és egészségtelen. Jó, majd kiveszek egy másik lakást, ahol én is otthon érezhetem magam végre. Itt nincs bagózás, erről nem nyitok vitát!

Nem vagyok a cseléded, csapkodott a lány, ha nem vagy képes elpakolni magad után, elmegyek a fenébe, de nem vagyok hajlandó munka után egy órán át mosogatni és rendet rakni! Nem tudok disznóólban élni, és nem is akarok.

Ne főzz, mondta a fiú, elmegyünk és eszünk valamit.

Egy fenét, mondta a lány, nincs egy rendes kabátod, Te meg ilyen baromságokra költenéd a pénzt.

Csak kímélni akartalak, hogy ne kelljen főzni, kapta fel a vizet a fiú.

Az szép, de mi lenne, ha ahelyett, hogy költöd a keservesen megkeresett pénzünket, kíméletből megfőznéd a kaját, míg én másodállást vállalok, hogy több legyen a jövedelmünk?

Nem tudok főzni!

Olcsó kifogás...

Elromlott az erősítő, mondta a fiú, venni kell. Mennyi pénzünk van a bankban?

Az lakásra kell, mondta a lány, nem nyúlunk hozzá.

De hát a zenével én pénzt keresek!

Hát jó, vegyünk erősítőt, majd nem veszek cipőt, és nem fizetjük be az ebédet, számolgatott a lány. A fiú áthajolt az asztalon és megcsókolta.

Hol voltál ennyi ideig? Már azt hittem, valami bajod történt, fogadta a fiú a hazatérő lányt. Dolgoztam. Mondtam reggel. Vettél kaját?

Én?

Hát ki? Szerinted van még nyitva bolt ilyenkor?

Ööö... elfelejtettem.

Akkor most nem vacsorázunk, mondta a lány.

De azért szeretsz?

Szeretlek, csak az idegeimre mész!

Miért nem hagyod a fenébe azt a másodállást? - simogatta a fiú. Sose vagyunk együtt. Az én hétvégi gázsimból, és a kettőnk fizetéséből meg tudunk élni. A lány elérzékenyült. Hát jó, mondta, már úgyis belefáradtam, csak ezt a hónapot még végigcsinálom.

Egész délután itthon voltál, és nem csináltál semmit? - mérgelődött a lány.

De, csináltam. Két szám szövegét is kiírtam a kottára.

Szép, de mit fogunk vacsorázni?

Így civakodtak, de nem tudtak egymástól elszakadni. A fiú viselte nehezebben a súrlódásokat. Nem volt rutinja a vitában. Ő csak kiabálni tudott, ezt látta otthon. A lány azonban nem ijedt meg, keményen beleállt a vitákba, szembeszállt vele, ő is kiabált, és a fiú nem egyszer elrohant, hogy aztán egy óra, vagy egy nap után visszajöjjön és megújuló szerelemmel szeressék egymást tovább.

Ez így nem fog működni, mondta egyszer a lány egy hatalmas veszekedés után. Vagy megtanulsz kommunikálni, és hajlandó vagy beszélgetni a gondjaikról, vagy ha még egyszer elrohansz, ne is gyere vissza, mert akkor vége. És a fiú nem rohant el többé.

Tudod mit? - mondta a fiú egy éjjel, amikor összefonódva sutyorogtak. Házasodjunk össze. Előbb-utóbb teherbe esel, ne akkor kelljen kapkodni.

De én nem fogok teherbe esni, ellenkezett a lány. Majd csak akkor, ha már elérhető közelségbe kerül valami lakásmegoldás. Meg ez amúgy sem indok. Az ember nem praktikus okokból házasodik.

Akkor azért házasodjunk össze, mert szeretjük egymást.

Jó. - egyezett bele a lány. Ez már egy jobb indok.

És az esküvő szervezése közben a harcok tovább folytak. Hány személyt hívjanak meg? Hol legyen a vacsora? Pörkölt legyen vagy rántott hús? Csalamádé vagy kovászos uborka? Semmiben sem értettek egyet. Csak abban, hogy egymáshoz tartoznak.

---

Ültek az autóban, a lány feje a fiú vállán pihent. Szorították egymás kezét. Házasok vagyunk! - mondta ki a fiú.

Az autó megállt. Megérkeztünk, mondta a lány. Várj, rántotta vissza a fiú és keményen szájon csókolta. Az étterem előtt megszólalt a zenekar, köszöntötték az ifjú párt.